-
A nap, „amikor a testvériség-egység veszélybe került”
Slobodan Milošević Koszovóban: „Nem azért jöttünk, hogy tájékozódjunk a gondokról, hanem hogy intézményes kereteken belül megoldjuk azokat”
Mai szemmel nézve már nehéz is lenne megmondani, hogy tulajdonképpen mikor kezdődött a koszovói válság, amelyik végül is, sok évtized múltán, háborúvá teljesedett ki… Ennek a történetnek ugyanis annyi előzményszámba menő korábbi, megelőző eseménye, mellékszála volt, hogy nagyjából lehetetlen is volna határozottan, megcáfolhatatlanul és a bizonytalankodás teljes kizárásával eldöntenünk, vagy pontosan meghatároznunk, hogy konkrétan melyiket kell(ene) a legelejének, az első képkockájának tekintenünk. Mi volt a kiindulópontja? Tény azonban, hogy a múlt század hatvanas éveiben Koszovóban a lakosság kétharmada már albán nemzetiségű volt, és nagyjából a népesség egyharmadát tették ki a szerbek, de azt is csak a más nemzetiségűekkel együtt. És igen, akkoriban a – hivatalos minőségében – autonóm tartomány függetlenségét szorgalmazni…
-
Tolerancia, ahogy azt Kanizsán elképzelik
Volt egyszer egy Jump fesztivál, avagy amikor a punkok a pap bácsit is szánkózni vitték a töltésoldalba – A srácok azt remélték, hogy „nem lesz ott az egész világ és a tehetség is mellőzhető”
Akkoriban a topolyai, de már huzamosabb ideje a magyarországi Szentesen élő Rakk László volt a Képes Ifjúság zenei rovatának szerkesztője, s ő már huzamosabb ideje együttműködött a Rockinform nevű szaklap szerkesztőségével is. Sőt, ez utóbbi képviseletében részt vett több anyaországi zenei tehetségkutató versenyen is, ahol rendszeresen zsűrizett, és mindig nagyon pozitív élményekkel tért vissza. Talán ez lehetett az oka, hogy egyre gyakrabban mondogatta, hogy szervezhetnénk már mi egy hasonló rendezvényt Vajdaságban. Így aztán 2003 tavaszán végül is úgy alakult, hogy engedtünk a rábeszélésnek, és belevágtunk: igyekeztünk kitalálni, hogyan is működhetne nálunk egy ilyen vállalkozás. A szervezés körülményeivel most nem foglalkoznék, s ha nem is voltunk ebben a tekintetben teljesen tapasztalatlanok,…
-
Félelem és rettegés a karanténban
Egy zarándokút súlyos mellékzöngéi, avagy hogyan oldották meg okosba' a védőoltás mellékhatásainak elkerülését negyven emberélet árán
Ezekben a mai, a koronavírustól való rettegéstől terhelt napokban vélhetően a megszokottnál is gyakrabban jutnak eszünkbe régebbi, korábbi hasonló járványok, más esetek, amelyek emberéleteket követeltek, és közben mindenki mindvégig az orvosoktól, az orvostudománytól várta nemcsak a segítséget, hanem a végső megoldást is. Az ő munkájukat pedig egyik-másik (túl)buzgómócsing párttitkár bűnös módon tudta hátráltatni… Negyvennyolc esztendővel ezelőtt, amikor még 1972-t írtunk – vagyis írtak a szüleim, meg a náluknál is idősebbek, mert én akkor bizony még egy éves sem voltam, hanem csak alig néhány hónapos csecsemő, tehát sem a naptárral, sem az írásosság rejtelmeivel nem igazán foglalkoztam –, és ereje teljében fennállt még az önigazgatású Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság, nos, akkor…
-
A vád
Gion Nándor és Sára Sándor négykezesben írta a forgatókönyvet
Gion Nándor (Szenttamás, 1941 – Szeged, 2002) műveit a szerző halála után a Noran Kiadó által 2007-ben megkezdett és a Noran Libro által 2012-ben félbehagyott ötkötetes életműkiadás tette széles körben hozzáférhetővé. Viszont a sorozat egyáltalán nem tartalmaz drámai műveket, így az érdeklődők továbbra is nehezen tudnak hozzáférni az életműnek ehhez a jelentős, értékes és izgalmas részéhez. Egy teljes életműkiadásra készülve, az író hagyatékában (OSzK Kézirattár, Fond 583) lévő művek közül került elő – a Yuharon októberben megjelent Postarablók című rádiójáték mellett – a most közreadott forgatókönyv, amelyből Sára Sándor rendezésében elkészült a film is. A vád alkotógárdájának tagja volt Jeney Zoltán zeneszerző, Sára Balázs operatőr, Sellő Hajnal vágó, valamint Lázár…
-
„…a pesti irodalmi piac söpredéke” van műsoron
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (17. rész)
Tény, hogy a világszerte keletkezett romokat szinte még sehol sem takarították el, de a halottakat sem mindenhol földelték még el illő módon… A tömegsírok feltárása pedig még csak jóval ezután következett! Azonban a világ minden pontján közös volt a gyász. Ez volt az egyetlen, ami alól nem tudott kibújni senki sem, akármelyik oldalon is állt a harcokban, s akármilyen szörnyűségeket követett vagy szenvedett is el… A történészek között azonban tulajdonképpen még ma sincs teljes egyetértés a dátumok pontos meghatározásában, ők maguk sem tudják eldönteni, hogy mikor kezdődött, s mi miért történt. Egyesek szerint a második világháború, vagyis az emberiség – eddigi! – történetének legnagyobb és a legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres…
-
Egy „nagyon gyakorlatias illusztrációja annak, hogy mit értünk a kulturális nemzeten”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (16. rész)
A mai Vajdaság területén – akármennyire széttagolták is azt olykor az évszázadok alatt a különböző nagyhatalmak, birodalmak, világuralomra törő bódult elmék az őrült háborúikkal – „soha magyar íróegyesületet nem lehetett létrehozni”, s akárhányszor próbálkoztak is vele, komolyabb, így tehát értékelhető sikert senki sem ért el. Éppen ezért sokan úgy gondolják – és úgy gondolták már a 20. század végén is, amikor megindultak, elkezdődtek az ilyen célzatú kezdeményezések –, hogy „meg se próbáljuk, mert ez még itt sose sikerült”. Mivel a királyi Jugoszlávia hatóságai a baloldali szervezkedésekben való aktív szerepvállalása és részvétele miatt 1929-ben utasították ki az országból Fekete Lajos költőt (erről is bőven lesz szó az alábbiakban…), a Yuhar kronológiájában mai…
-
A vajdasági magyar irodalom ott van „a porban, sárban, füstös kávéházak feketekávé löttyei mellett”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (15. rész)
Talán túlzottan is kiszélesítették a szervezők a meghívottak körét, amikor 1928-ban Becsére, az első Becsei Helikonra invitálták a korabeli vajdasági magyar írókat, így hát ott volt „minden faluesze poéta és városi újságíró-mesterember”, s közülük bizony egynémelyek „frakkal, röhejtverő szójátékokkal, undorkeltő vigyorokkal, fintorokkal meghiúsítottak minden közeledést a komolyabb íróemberek között” – fogalmazott később, az eseményre visszaemlékezve Laták István író, költő. Hat és fél évtized alatt persze jelentősen megváltozott a helyzet, átalakultak a bennünket körülvevő, az életünket és annak minőségét (sőt, a biztonságát…) meghatározó társadalmi tényezők, mégis, az 1993-ban megtartott azonos nevű, immár tehát második találkozón a vajdasági magyar irodalomnak gyakorlatilag ugyanazokkal az önszerveződését gátló tényezőkkel kellett szembesülnie, még ha azok esetleg…
-
Beat-áramütés Becsén
A Sygma együttes soha sem számított rockzenekarnak, inkább dallamos rockot és popzenét játszott
Az általános iskolába jártam, talán tizenegy-tizenkét éves lehettem. Egy szombat délután bandukoltam hazafelé a Zöldfás utcán (akkoriban Boris Kidrič utcának nevezték), amikor áramütésként belém hasított a villanygitár hangja. A hang fentről érkezett, akkor úgy éreztem, hogy közvetlenül a mennyekből, az Univerzumból. Közben a gimnázium első emeleti nagyterméből. Május volt, kellemes idő, a gimnázium zenekara nyitott ablakok mellet gyakorolt, készült az esti táncra. Az idősebb járókelők fülüket befogva igyekeztek eltávolodni a környékről, én megbabonázva álltam, mint ahogy egykoron a középkori emberek, lenyűgözve az égbe magasló katedrálisok előtt. A gitár éles hangja és a mögötte dübörgő dob a mai napig a fülemben cseng. Később tudtam csak meg a szerzemény címét, amit a…
-
Egy „magyarrábódult tótparaszt” nyomában
„Ő rajongott a földért, én is szerelmes vagyok a rögbe”, avagy a „Bábel, ahol én születtem öszvérnek” – A régi Híd sajátságos, mondhatni igencsak személyes ébresztgetése – Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (14. rész)
Nem volt elégedett a Híd című folyóirat első évfolyamainak anyagából készült, évtizedekkel később, szerb fordításban megjelent válogatással Laták István író, költő, ezért feljegyzéseiben hosszasan elemezte, hogy mi mindent mulasztottak el felmutatni a korabeli szerkesztők, milyen színekről nem kaphat semmiféle benyomást a délszláv olvasóközönség: „…a most megjelent gyűjteményben csak vajdasági magyar irodalmi alkotásokból adtunk válogatást. De nem hoztunk semmit a jugoszláviai, az akkor kortársi és klasszikus magyarországi, valamint külföldi emigráns magyar irodalomból; sem a világirodalomból közölt írásművekből. Pedig csak azok összevetése, együttismertetése mutathatna rá, hogy milyen irodalompolitikát követtünk, csak a teljes irodalmi anyag ismeretében mutathatnánk meg a HÍD gazdag szempontú irodalmi válogatását és tanítását” – fogalmazott akkor. Ma már nyugodtan hozzátehetjük,…
-
A mihaszna dzsidzsabidzsák nyomában
Tíz évet húztam le a Magyar Hírlap szerkesztőségében, tehát jómagam – sok-sok kollégámtól eltérően, akivel ebben az időszakban ilyen vagy olyan körülmények között összehozott ez a munka – soha nem voltam „nemzetes”, én mindig a Magyar Hírlap történetét akartam megírni, annyira, hogy Szeredi Helga kolléganőmtől el is kértem („kölcsönkértem…”) akkoriban a szakdolgozatát, amelyben ugyancsak ennek a lapnak a történetét dolgozta fel. Szakszerűen, ahogy egy kiváló szakdolgozathoz illik is… S nem olyan csapongóan, ezer meg ezer felé szerteágazóan, mindig csak elkalandozva, ahogy én írom ezeknek a sajtótörténeti feljegyzéseknek a ciklusát a Családi Körben, de máshol is, olykor bizony pedig itt, a Yuharon is. Amikor azonban valaki ennyire rákészül egy munkára, akkor…
