2000,  Interjú

A kérdőjel kiegyenesedésének pillanata

Várady Tibor volt a vendége a közszolgálati Magyar Televízió esti, Aktuális című műsorának 2000. október 4-én

Az utcán voltunk 2000 októberének első napjaiban, Slobodan Milošević ellen tüntettünk az elnökválasztás eredményeinek meghamisítása miatt. Mi akkoriban a családommal Zentán éltünk, én Szabadkán dolgoztam, a Gyermekszínház társulatának tagja voltam. De a forradalom, vagyis a tüntetések napjaiban nem voltak előadásaink, így hát nem kellett bejárnom sem. A zentai park mellett, a játszótér végében, az akkoriban még működő Zentai Városi Rádió épülete előtti téren, a pravoszláv templom mellett gyűltünk össze minden délelőtt, a tüntetéseink második napjára pedig már emelvényt is ácsoltak nekünk, s az első napi improvizált erősítést – amit még a rádióból cipeltünk ki – állandóra, tartósra, profira cserélték. Teremtek mikrofonok, az emelvényt pedig otporos plakátokkal pántlikáztuk fel.
A hivatalos tájékoztatás szerint a kolubarai bányászok sztrájkja miatt, akik csatlakoztak a tüntetéseinkhez, néhány nap múltán már alig volt áram a városban; ez az indoklás persze már akkor is nagyon átlátszó volt, tény azonban, hogy rendszeresek voltak a kikapcsolások. Nem emlékszem már pontosan, de hol négy, hol hat, hol meg nyolc órára kapcsolták le a fogyasztókat, körzetes beosztás szerint – és sohasem lehet egészen pontosan tudni, hogy mi épp melyik körzethez tartozunk. Tulajdonképpen ennek is csak az volt a célja, hogy a tüntetőket megtörje, eltántorítsa.
Ez persze akár mellékes is lehetne (hiszen kit érdekelne ma már, hogy mikor volt akkor áram és mikor nem; a végeredmény szempontjából nem mindegy?!…), s csak azért válik most fontos kis érdekességgé, jelentőségében felnagyított aprósággá a témánkkal kapcsolatban, mert október 4-én, amikor késő este hazaérkeztünk feleségemmel a tüntetésekről, épp volt otthon áram. Egész nap a híreket lestük, sőt, mi fordítottuk és ismertettük, mi olvastuk be azokat az emelvényről a tüntetőknek; túl sok újat tehát nem nagyon mondhattak nekünk, akármelyik csatornára tévedjünk is, mégis gyorsan bekapcsoltuk a tévét, és ide-oda, oda-vissza zongorázva a távirányítón, hírműsorokat kerestünk. Leginkább arra voltunk (lettünk volna…) kíváncsiak, hogy mit mondanak, hogyan tudósítanak mások, kívülről, kisebb-nagyobb távolságtartással az eseményekről – rólunk! Azt persze nem feltételeztük már akkor sem, hogy olyan fontosak lehetnénk mi ott, a zentai kis helyi demonstrációinkkal, hogy bekerüljünk az országos hírekbe, mégis nagyon fontos volt a tudat, hogy részesei vagyunk a nagy, s egyre nagyobb kiterjedésű, az egész országot lebénító, leállító tiltakozásoknak, a sztrájk- és tüntetéshullámnak.
Ahogy a tévéadók között szörfözgettem, a közszolgálati Magyar Televízió egyes csatornáján meghallottam a műsor előzetesében, hogy hamarosan Várady Tibor lesz az Aktuális című beszélgetős műsor vendége, s ez felkeltette az érdeklődésemet.
A videomagnóm akkor már régen rá volt kötve a hi-fi berendezésre, ezt még a kilencvenes évek elején eszkábáltam így össze magamnak, amikor az Újvidéki Rádióban, a Hallgassunk filmet! című éjszakai műsorainkhoz különféle filmekből guberálgattam, szedegettem le VHS-rendszerű videokazettákról hangeffektusokat, koppanásokat, átlagos hétköznapi zajokat, eredeti párbeszédeket, főcímzenéket, közbenyögéseket, zörejeket, susmusokat, edénycsörgéseket, indulathangokat, miegyebeket. Az volt ugyanis a műsor lényege, hogy ezek alapján kellett a hallgatóknak felismerni, hogy melyik filmekről van szó egy-egy kérdésünkben… A helyes válaszokat pedig értékes könyv- és folyóiratcsomagokkal díjaztuk. (Talán soha nem is volt a rádiónak annyi postaköltsége, mint azokban a hetekben-hónapokban, amikor ezeket a nyereménycsomagokat kipostáztuk a hallgatóknak…) A kábeltévé pedig akkor egy ideje már a videomagnón keresztül volt bekötve a tévére, így tehát, akárha az is videokazettáról jönne, az adások hangját is direktben tudtam rögzíteni a hi-fin hangkazettákra.
Az alábbi felvétel tehát egy tévéműsorból készült (megpróbáltam most előkotorni a YouTube-on, de nem jártam különösebb sikerrel…), de csak hanganyag, üres videokazettám talán nem is volt otthon az adott pillanatban, ezért csak egy audio hanghordozót nyomtam be hirtelen a magnóba és elindítottam a felvételt.
Várady Tibor tehát a Magyar Televízió esti beszélgetős műsorának, az Aktuálisnak volt a vendége 2000. október 4-én. Úgy mutatták be őt, mint volt jugoszláv igazságügyi minisztert, egyetemi tanárt. Mindez persze egyaránt fontos, de én azért az irodalmárt, a symposionistát – és talán még sok minden mást – is láttam és értékeltem benne, a személyiségében, a tevékenységében, ami miatt izgalmasnak találtam, amikor fontosnak éreztem rögzíteni szavait, a véleményét. Egyáltalán, hogy az adott helyzetben mit mond, milyen gondolatai vannak… A műsor felkonferálásában elhangzott:

– Győztese van, de ki lehet az igazi nyertese a jugoszláviai választásoknak?

Majd pedig:
– Ezekben a napokban Belgrádra figyel a világpolitika iránt fogékony közvélemény. Hosszas huzavona után a Szövetségi Választási Iroda bejelentette Milošević elnök választási verségét. A hivatalos eredmények szerint Vojislav Koštunica a szavazatoknak 48,22 század százalékát kapta meg, ami kevés a hatalom átvételéhez. Az ellenzék, és személyesen Koštunica csalással vádolja Miloševićet, és bejelentették, hogy nem készülnek a második fordulóra. Ma estére nagygyűlést, tüntetést hirdettek Belgrád utcáira, hogy megvédjék győzelmüket. Politikai elemzők világszerte a lehetséges forgatókönyvekről elmélkednek, mi is az esetleges variációkról beszélgetünk.
És még:
– Professzor úr, Ön a múlt pénteken adott egy interjút a Magyar Nemzetnek, amelynek az lett a címe, az Ön egyik mondatát kiemelve, hogy Vége a verhetetlenség illúziójának? – akkor még kérdőjellel. Emögött az az elmélkedés áll, hogy Miloševićet egy verhetetlenségi mítosz övezi, ha ő indul, akkor nyer. Most a kérdőjel felkiáltójellé kiegyenesedett, vagy még mindig kérdőjeles?
Várady Tibor válaszában így fogalmazott: Nagyon sok nyitott kérdés van, de ezt a kérdőjelet kiegyenesíteném. Azt hiszem, hogy ez megtörtént. Ez egy roppant fontos dolog, mert fontos volt a verhetetlenség varázsa, mítosza. Azt hiszem, hogy ez megszűnt. Ez nemcsak a kihirdetett és cáfolt eredményre vonatkozik, mert a kihirdetett eredmény is tulajdonképpen mellbevágó: 48 Koštunicának, 40 százalék Miloševićnek. Még ha ez lenne az igazság, az is egy hatalmas eredmény lenne. Minden jel szerint az igazság ennél még frappánsabb.
Várady Tibor gondolatmenetét itt azzal szakította meg a műsorvezető, hogy mielőtt belemennének a részletekbe – amelyek itt a cikkünk alján mostantól meghallgathatók –, „nézzünk meg egy rövid összeállítást a választási előkészületekről, és az azóta történtekről”. S így is lett.
Húsz perc felett van a felvétel teljes hossza, s ha szabad minősítenem, csak annyit mondanék, hogy tanulságos végighallgatni, még ha ma már pontosan tudjuk is, hogy mi lett az események végkifejlete. Akkor viszont, az adott pillanatban, az események sűrűjében a későbbiekből még szinte semmit sem lehetett pontosan tudni, sejteni. Csak izgulni – és tüntetni! – érte.
Kábé tizennyolc-tizenkilenc percnyi ugrással még csak egy rövid részletet jegyzetelnék le a műsor legvégéről:

– Apropó, polgárháborús veszély?

Várady Tibor: Erről persze az ember nem is szívesen beszél. Ott van a családom, erről nem könnyű ilyen oldott nyugalommal beszélni. De igen, azt hiszem, hogy van…
Másnap pedig Slobodan Milošević megbukott.
A további fejlemények megítélése akár még ma is komoly vitaalapot jelenthet, de erről majd más alkalommal szólunk, ha egyáltalán…

Megosztás
  • 13
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hozzászólások

hozzászólás

A kérdőjel kiegyenesedésének pillanata

Várady Tibor volt a vendége a közszolgálati Magyar Televízió esti, Aktuális című műsorának 2000. október 4-én
bejegyzéshez
a hozzászólások lehetősége kikapcsolva