1984,  Interjú,  Irodalom,  Színház,  Zene

FRISSÍTÉS: „Életünkben minden nulla”

Fehér Kálmán és a kosárlabda, avagy egy folk kantáta próbafolyamata és az Újvidéki Színház költözködése

Ha nem folytatta volna a jogi egyetemet Belgrádban, akkor profi kosarasként is meg tudott volna élni, mesélte többször is, immár idős korában Fehér Kálmán, a tavaly elhunyt költő, szerkesztő, diplomata – mondta el a Yuharnak adott interjúban Banka János színművész, aki az 1984-ben bemutatott Látomásnak ajtót nyitni című előadás, vagyis a folk kantáta egyik szereplője volt. A darab szövegírója, az Új Symposion egykori fő- és felelős szerkesztője, aki mégis inkább a jogi tanulmányainak folytatása mellett döntött, nyugdíjas éveiben költözött vissza szülőfalujába, Csókára, ahol haláláig élt. Banka Jánost most a közös munkáról és a Fehér Kálmánhoz fűződő emlékeiről kérdeztük. 

Ez az anyagunk – ha csak közvetett módon is, de – tulajdonképpen egy korábbi cikkünk folytatása, ezért is jelöltük a címében frissítésként. Az eredeti cikket itt érhetik el olvasóink:

„Életünkben minden nulla”

A Pannónia Folk Cantata sokáig egy számomra megfoghatatlan valami volt. Szó szerint, mert beszéltek róla ugyan úton-útfélen, mégsem járt kezemben a lemez. Emlékszem, először az egyik haverom (akivel együtt zenéltem) szajkózta, hogy Pannónia így, meg úgy, mert egy szép múltú csókai műintézményben, a King nevezetű kocsmában összefutott Fehér Kálmánnal, aki aztán megmutatta neki.

● Mit jelentett az Ön pályafutásában a Pannónia folk kantáta, vagyis a Látomásnak ajtót nyitni című produkció?
– Az újvidéki Művészeti Akadémia negyedikes, végzős színinövendékei voltunk, belőlünk és az utánunk következő, tehát akkor másodikos generáció tagjaiból állt össze a csapat. Vicsek Károly rendező irányította, szervezte a munkát. Meghatározó élmény volt ez számomra. De nem is csak nekem, hanem az egész évfolyamunknak, hiszen egy folk kantáta, egy zenés-táncos, koreografált színpadi mű létrehozásában vehettünk részt. És természetesen nekünk, csókai származásúaknak – Banka Líviának, László Sándornak és jómagamnak – ugyancsak nagy élmény volt a szintén csókai szerző, Fehér Kálmán darabjában játszani. Erre ő maga is nagyon büszke volt.

● Korábban is fellépett már a színházban?
– Már ez a darab előtt is volt néhány kisebb statiszta- és epizódszerepem akadémistaként az Újvidéki Színházban. Ettől függetlenül azonban természetesen új kihívást is jelentett ez a darab számomra, akárcsak mindannyiunknak. Színpadon lehettünk a nagyokkal, a példaképeinkkel, olyanokkal, mint Biszák Júlia operaénekes vagy Rastislav Varga balett-táncos…

● Fehér Kálmánnal egyébként ettől az előadástól függetlenül is tartotta a kapcsolatot? Ismerte őt korábbról, Csókáról is?
– Természetesen. Gyermekkorom óta a családom ismerőse és édesapám barátja volt. Követte a pályafutásom, de a többi csókai színészpalánta sorsának alakulását is. A hetvenötödik születésnapjára a kis színjátszókkal egy rövid, „szösszenetnyi” jelenetet készítettünk az Összjáték című ifjúsági regényéből. Ezt könnyes szemekkel nézte végig barátai, pályatársai körében, Tolnai Ottóval, Gerold Lászlóval, Bányai Jánossal. Kálmánról kevesen tudják ma már, hogy kiemelkedő kosarazó volt egyetemista korában. Az egyik belgrádi csapatban játszott az akkori első ligában.

● A kosárlabda iránti rajongása számomra azért is érdekes, mert Vajdaságban a kosárlabda népszerűsége mindig is szinte eltörpült a foci mellett… Honnan jött ez Fehér Kálmánnak?
– Elsősorban onnan, hogy megvolt hozzá a termete. „Szép szál ifjú” volt. Csókai gyerekként az utcabéli srácokkal szívesen kosaraztak, majd később a zentai gimnáziumban is. Én legalábbis így tudom. És megkedvelte ezt a sportot, élete végéig szerette. Az Összjáték című ifjúsági regényén is végigvonul, beleszövődik a cselekményébe a kosárlabda. Imádta ezt a sportot. Emlegette is többször, hogy ha nem folytatta volna a jogi egyetemet Belgrádban, akkor profi kosarasként is meg tudott volna élni. De a tanulmányok mellett döntött.

Fehér Kálmán a kis színjátszóknak dedikálja a jelenetükhöz használt kosárlabdát
A színjátszók és vezetőjük (a kép jobb szélén) a dedikált kosárlabdával

● Konkrétan mit jelent az, hogy követte a pályafutásukat? Miben tudott egy költő segíteni a színészeknek?
– A megírt, papírra vetett gondolatainak, a mondanivalójának az értelmezésében. A költői mondanivaló, közlési vágy minél tisztább látásában. Hogy a közönség, a néző minél világosabban lássa azt, amit a szerző közölni akart. Néhány próbát végig is nézett. A bemutató, az elkészült produkció az emlékeim szerint nagyon tetszett neki. De erről a darabjáról sokat beszéltem vele még az utolsó éveiben is, amikor az utcán, a helyi könyvtárban összefutottunk.

● Mi mindenről beszélgettek ilyenkor? Hogyan emlékeztek vissza az előadásra? Neki mit jelentett ez a produkció?
– Gondolom, hogy minden írót örömmel tölt el, ha az írásából színdarab, esetleg film készül. Ha más műfajban is él, életre kel a mű, amit megírt. És megnézheti, hogy egy másik alkotó, a rendező, hogyan nyúlt a szövegéhez, mit hozott ki belőle, mire fektette a hangsúlyt.

● Milyen volt a Pannónia fogadtatása? Mondhatjuk sikeresnek az előadást?
– Egyértelmű siker volt. Az előadás formája, újszerűsége, a remek szöveg és a jó rendezés – mindez együtt hatott. És, mint említettem is, az akkor már nagyon ismert Biszák Júlia magyarnóta- és operaénekesünk, a szerb népszínház két balett-táncosa, valamint mi, akkori akadémisták, de Soltis Lajos karaktere is vonzotta a közönséget. A sok-sok újszerű rendezői megoldással teletűzdelt darab kíváncsivá tette a szakmát és a publikumot is. Például határozottam emlékszem, hogy az Amerikában akkor már nagyon divatos break dance táncstílus akkorra már megjelent Európában, s így eljutott Újvidékre is. A Stoteks vagy Nork áruház előtt lehetett egy-két fiatalt látni, ahogyan a maga mellé helyezett magnóból szóló zenére a fején, fenekén, hátán pörög. Látva ezt, a darab egyik szereplője kijárt hozzájuk, hogy ellesse a mozdulatokat, és néhány perces break dance-et ő is becsempészett – persze a rendező engedélyével és egyetértésével – a folk kantátába.

● Márpedig az ilyesmi tényleg nem nagyon illik a folkhoz, ami a darab önmeghatározásában is szerepelt kanrátaként… Hogy lehetett mindezt egy előadáson belül összedolgozni, egybegyúrni?
– Aki ismeri Vicsek Károlyt, aki dolgozott vele, vagy nyomon követi a munkásságát, az tudhatja róla, hogy bármikor megoldja. Nem öncélúan teszi ezt, de bele tudja szőni. Például a Zöld hajú lány című rockoperát ugyancsak ő rendezte Szabadkán, tehát volt érzéke az ilyesmihez.

● Utazott a Pannónia, voltak vendégszerepléseik?
– Emlékeim szerint nem jártunk vele sehol. Az akkori Újvidéki Színház az Ifjúsági Tribün épületében és annak a színpadán működött, ott volt a bemutató és néhány előadás is. Talán tízszer, ha játszhattuk. Gion Nándor igazgatósága alatt később költözött át a társulat a mai helyére, az úgynevezett Ben Akiba épületébe.

● Ön épp Gion igazgatósága alatt kezdett az Újvidéki Színházban dolgozni. Milyen volt ott akkoriban a hangulat?
– Igen, engem Gion Nándor vett fel a színházhoz 1985-ben. Ez tulajdonképpen egybeesett a költözködéssel. Mi, színészek, alkalmazottak csavaroztuk le például a nézőtér székeit, az akkori színház összes dolgozója kivette részét a munkából. A húgom, Banka Gabriella és én, fiatal, kezdő színészekként már az új színházépületben kezdtük a pályánkat. Gion Nándor egy üveg vinjakot kért tőlem a szerződésem aláírása után. Ezt persze ő viccből mondta, de én komolyan vettem, és másnap az irodájában letettem az asztalára az italt. Erre sok sikert kívánt a pályámhoz. Rágyújtottunk egy Moravára, töltött az üvegből a poharakba. Majd azt mondta: „Soha nem akartam itt igazgató lenni. Nem szeretem a színházat. Én író vagyok. De rábeszéltek! Soha ne hagyd magad, fiam, hogy bármire is rábeszéljenek!” Majd kihörpintette az italát. „Még egy lehet?” – kérdezte. 1991-ig voltam tagja az Újvidéki Színház társulatának. Csaknem ötven darabban játszottam, szinte minden, akkor bemutatott produkcióban benne voltam kisebb-nagyobb szerepekben. Fontos időszak volt ez a számomra, már csak azért is, mert olyan színészegyéniségekkel állhattam együtt a színpadon, s olyan legendáknak lehettem a partnere, mint Romhányi Ibi, Fejes György, Ferenczi Jenő, Pataki László, Nagygellértné Kiss Júlia, Soltis Lajos. És dolgozhattam az akkori Jugoszlávia legnagyobb rendezőivel is, akárcsak a magyarországiakkal, akik ugyancsak rendszeresen megfordultak a színházunkban. Dorić, Draškić, Majera, Harag, Székely, Csiszár és mások… A nemzedékünk aztán 1991-ben szétszéledt, tudjuk, hogy miért.

● Van a Pannónia próbafolyamatához, előadásához kapcsolódó személyes élménye, amit fel tudna eleveníteni?
– Egy nagyon személyes emlékem van. A darab szinte minden próbáján jelen volt a feleségem is az akkor két és fél éves fiammal, aki élvezte a sürgés-forgást, a táncot, a zenét, és persze azt is, hogy az apját láthatta a színpadon. Lélegzetvisszafojtva, nyugodtan ülte végig a próbákat. Nagy élmény volt ez a számomra is.

● Az előadás Újvidék felszabadulásának negyvenedik évfordulójára készült, tehát volt némi politikai felhangja is. Rányomta ez bármilyen szinten a bélyegét a munkára?
– Nem emlékszem ilyesmire. Azt persze tudtuk, hogy egyfajta ünnepi műsor készül, de alapvetően nem foglalkoztunk ezzel. A munka élvezetes volt. A tánckoreográfiákat örömmel gyakoroltuk, segítettük egymást. Bennünket, akkori fiatalokat pedig a tapasztalt, idősebb kollégák segítettek. Lengyel Gabi zenéje, Soltis Lajos odafigyelése, szakmai segítsége, a rendező, Vicsek ránk – bohócokra – való odafigyelése, a közös erőfeszítés; ha mindezt így összeszámolom, már ebből is látszik, hogy minden adott volt ahhoz, hogy egy jó darab szülessen.

Fehér Kálmán és Banka János a költő hetvenötödik születésnapja alkalmából szervezett csókai rendezvényen
Fehér Kálmán és Banka János a költő hetvenötödik születésnapja alkalmából szervezett csókai rendezvényen

Jelenetfotók a Látomásnak ajtót nyitni című produkcióból:

Az előadás ősbemutatóját 1984. október 25-én tartotta meg az Újvidéki Színház társulata. Szereplők: Biszák Júlia, Rövid Eleonóra, Soltis Lajos, Szűcs Sándor, Arcson Raffael, Banka Gabriella, Banka Lívia, Banka János, Boros László, Bubos András, Döbrei Dénes, Faragó Edit, Gyenes Zita, László Sándor, Tápai Kornélia, Toholjević Božana, Müller Leonóra
Színpadra alkalmazta: Franyó Zsuzsanna
Díszlettervező: Maurits Ferenc
Jelmeztervező: Branka Petrović
Zeneszerző: Lengyel Gábor
Koreográfus: Rastislav Varga
Rendezte: Vicsek Károly

Az előadás zenéje, amely később hanglemezen is megjelent, meghallgatható a Yuhar korábbi cikkében:

„Életünkben minden nulla”

A Pannónia Folk Cantata sokáig egy számomra megfoghatatlan valami volt. Szó szerint, mert beszéltek róla ugyan úton-útfélen, mégsem járt kezemben a lemez. Emlékszem, először az egyik haverom (akivel együtt zenéltem) szajkózta, hogy Pannónia így, meg úgy, mert egy szép múltú csókai műintézményben, a King nevezetű kocsmában összefutott Fehér Kálmánnal, aki aztán megmutatta neki.

Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás