• 1992,  Film

    Zitzer Szellemi Köztársaság, a kezdetek

    1992 áprilisában 200-220 behívó (mozgósítási parancs tartalékosok részére) érkezett Oromhegyesre

    A megbízott futárok közül volt olyan, aki megtagadta a behívók kézbesítését, de volt olyan is, aki ezt hazafias kötelezettségének érezte, ami miatt munkája közben, egyik este ismeretlenek nagyon megverték. A falu egészségházában dolgozó doktornő és a hét nővér (dr. Gazdag Veronika, Pekla Eszter, Kanyó Erzsébet, Teslić Gizella, Koncz Klára, Mészáros Ildikó és Kávai Laura) olyan elhatározásra jutottak, valahogyan meg kell gátolni a férfiak háborúba való elhurcolását. E célból kezdeményezték egy háborúellenes nagygyűlés összehívását 1992. május 10-ére. E nagygyűlés minden pillanatát rögzítette ez a videofilm, valamint néhány rendezvényt a Zitzer Clubban.     Ez az anyag „egyenes ági” folytatása korábbi cikkünknek, amelyet itt érhetnek el olvasóink: Ziccerek Zitzere Vasárnap volt, 1992.…

  • 1992,  Irodalom

    Ziccerek Zitzere

    A clubtól a szellemi köztársaságig

    Vasárnap volt, 1992. május 10-e. Délután háromkor gyülekeztek az emberek, fél ötkor kezdődött az első békemegmozdulás Oromhegyesen. A háború és a mozgósítások ellen tiltakoztak egy olyan pillanatban, amikor a hatalom a haza védelmének jelszava mellett a horvátországi harcterekre akarta hurcolni a békés embereket, egy olyan öldöklésbe, amelyben az ország deklaráltan nem is vett részt. Az egész falu megmozdult, és úgy döntöttek, megvédik a férfiakat, akiknek azokban a napokban kézbesítették a behívójukat. Az oromhegyesi Zitzer Szellemi Köztársaság történetét feldolgozó dokumentumkötet első kiadása két évvel később, 1994-ben jelent meg. (A tízéves évfordulón ezt egy újabb kiadás követte, de erről majd máskor…) Az idén májusban lesz huszonhat esztendeje annak, hogy ez a történet…

  • 1979,  Zene

    Egy multimediális hangszer vonzásában

    Szubjektív feljegyzések Király Ernő emlékére

    Különleges megtiszteltetés ért néhány hete: Ladik Katalin – a 2007-ben elhunyt Király Ernő születésnapján – az egyik régi, hírlapos cikkem megosztásával emlékezett megboldogult férjére. A neves vajdasági magyar zeneszerező jövőre töltené be századik életévét. Vagyis: az idén lett volna a kilencvenkilencedik születésnapja… Azt már korábban is láttam, hogy egy másik cikkemet, a Szigeti históriák sorozatból, forrásként jelölték meg a Wikipédián Király Ernő címszavában – ezúton is köszönöm az ismeretlen elkövetőnek! –, de ez így mégis más, és egészen megható… „Soha nem lesz csend” (John Cage, 1954) Király Ernővel (1919–2007), a köztünk lévő több mint fél évszázados korkülönbség ellenére is, két jelentősebb közös munkánk volt a kilencvenes években. Mindkét történetet már…

  • 2005,  Irodalom,  Zene

    Változatok könnyű szélre

    avagy emléktöredékek a 2005-ös zentai versünnepről

    Még hármat kell aludni a magyar költészet napjáig. Nem tudom, önök hogyan szoktak ilyenkor ünnepelni, hogy szoktak-e egyáltalán, számomra különös jelentőségű nap április 11-e, és ahogy haladok előre az időben, egyre sűrűbben találom magam ilyenkor az emlékezés, fel- és megidézés szagos füvű mezején. (Ez persze a Yuhar gondozása szempontjából nem baj, sőt!) Rendszerint jutnak eszembe olyan produkciók, amelyekhez közöm volt, melyekben zenéltem, és amelyek kellemes perceket szereztek nekem, noha nehezen viselem a csapatmunkát. Egy tíz évvel ezelőtti előadás jutott eszembe legelőször, ami ugyancsak a költészet napjára készült, és amelyet rögzített is az Újvidéki Rádió, a birtokomban van, ergo itt és most bemutatható lenne, ha nem lépett volna elő a függöny…

  • 1998,  Irodalom,  Színház,  Zene

    Csend

    Harmadik közös előadásunk Balog Józseffel 1998-ban az előző két műhelymunka módszereit követte – volna, ha sikerül megvalósítani. Mivel azonban ezúttal rendezőt, sőt tánckoreográfust is kerestünk hozzá, meg több színészt és táncost, valahogy nem csiszolódott össze sem a társaság, sem a zene/szöveg a koreográfiával. Néhány hónap nyűglődés után végül kimondtuk: ennek annyi. Mennyi? Nos, az ominózus próba után Kovi barátommal bánatunkban elmentünk a kocsmába berúgni, ahol a hetedik és a tizedik sör között valamelyikünk felkiáltott: ne hagyjuk annyiban, csináljunk belőle egy improvizációs, bevadulós performance-t. S lőn. Így született meg a Csak csendesen!…, amely az Egy előadás romjain alcímet viselte. Csend 1. (A függöny előtt: ő a lábát lógázza a színpad szélén.)…

  • 2013,  Interjú

    Többet kellene írni a traktorokról…

    Ágh István: „A falusi temetők körülbelül három nemzedék múltán megszűnnek, úgy működik ez, mint a vetésforgó”

    Kérdeztem Karcsit, lenne-e kifogása egy Ágh István-interjú ellen. Egyből rávágta, hogy nem, természetesen jöhet, de azért visszakérdezett: Van bármi köze annak Vajdasághoz? Mondtam, hogy nincs, hacsak az nem, hogy én készítettem néhány évvel ezelőtt, és most előkotortam a hangfelvételt a laptopom mélyéről… Ennek a kis beszélgetésnek pedig az adta az apropóját, hogy megláttam a minap a Magyar Távirati Iroda hírfolyamában egy tudósítást, amely arról számolt be, hogy Ágh Istvánt köszöntötték nyolcvanadik születésnapja alkalmából Budapesten. Március 23-án történt mindez… Ágh István Kossuth-díjas magyar írót, költőt és műfordítót, a Nemzet Művészét köszöntötték pályatársai és tisztelői nyolcvanadik születésnapja alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), pénteken este Budapesten – jelentette a Magyar Távirati Iroda.  Mezey…

  • 2006,  Interjú

    Kasza József: Mi a hézag?*

    Van egy kedves beszélgetésem Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség néhai elnökével 2006-ból. Az a pletyka járta akkoriban, hogy a VMSZ együttműködési megállapodást kíván kötni a kormányfő, Vojislav Koštunica pártjával, a konzervatív, oroszbarát, az Európai Unió iránt fenntartásokkal viseltető Szerbiai Demokrata Párttal. A híresztelést a vajdasági magyar közvéleményben óriási megrökönyödés fogadta. Egy telefonbeszélgetésben újságíróként azt igyekeztem megtudni a pártelnöktől, hogy igaz-e ez a híresztelés. Miután bevallotta, hogy igaz, megpróbáltam feloldatni vele egy logikátlanságot, de többszöri nekifutásra is csak egy „mi a hézag?”-ig jutottunk. Kasza abban az időben azzal hárította el a Páll Sándor vezette Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségével való együttműködést, hogy nem kíván olyan párttal együttműködni, amely koalícióra lépett a…