1991,  Irodalom

Lehetett bátran is félni

Kispiactól Oromhegyesig, avagy a magyarok háborúellenes önszerveződése Vajdaságban

A nagyszerb nacionalizmus immár végérvényesen „államvallássá” vált – 1991 nyarára ez az addig kétkedők előtt is egyértelművé vált. Ekkor már mindenki tudta: a háború elkerülhetetlen. Azonban minderre igencsak korlátozott volt a reakció. Mintha mindenki félt volna szembeszállni az őrülettel, nehogy válaszként megismétlődjön az 1988-as joghurtforradalomhoz vagy az 1989 elején bevezetett szlovéniai embargóhoz hasonló megmozdulás-sorozat. Sajnos, erről az időszakról igencsak kevés dokumentum maradt fenn a virtuális térben, hiszen nálunk akkoriban az e-mailről és az internetről sokan még csak nem is hallottak, a digitális fényképezőgépek pedig távoli, nyugati passziónak tűntek. A fellelhető dokumentumokat két cikksorozatban összegeztem a Magyar Szóban és a Családi Kör című hetilapban. A két széria szerkesztett anyaga könyv formában Kispiactól Oromhegyesig – lehetett bátran is félni (1991-1992) címmel tavaly jelent meg az Oromhegyesi Faluház Alap gondozásában. A kötet mostantól online változatban is elérhető a Yuharon.

Miközben a 2012-ben elkészült kéziratot némileg újraszerkesztettem, szinte minden pillanatban újabbnál újabb részletekre lettem figyelmes. Nagy valószínűséggel ez annak köszönhető, hogy mind a Magyar Szóban, mind pedig a Családi Körben történt közzétételkor csak az aktuálisan megjelenő részletekre figyeltem, most pedig teljes összefüggésében tudtam értelmezni mindazt, ami a térségünkben, sőt velünk (délvidéki/vajdasági magyarokkal) történt akkoriban. Eközben jöttem rá, hogy miért is kísérlik meg egyesek a legnehezebb két évben történteket marginalizálni, úgy bemutatni, mintha nem történt volna semmi érdemleges akkoriban. Senkit nem kívánok megsérteni, de mindenkinek a lelkiismerete előtt kell előbb-utúbb elszámolnia a tetteivel (sajnos, legtöbb esetben azoknak hiányával). Mindez leginkább érvényes mai életünk politikai fő- és mellékszereplőire, leginkább pedig azokra, akik akkoriban a miloševići rendszer kiszolgálói voltak, most pedig a magyar nemzeti közösség érdekvédelmében szeretnének meghatározó szerepet játszani. Amennyiben valaki elolvassa a könyvben található feljegyzéseket, vezeték- és keresztnévvel fogja megtalálni a – szerintem – kétes legitimitással rendelkező személyeket.
Elmúlt huszonöt év, az emlékek megfakultak, így a mi generációnknak (az akkor huszonöt-ötven éves embereknek) mindez akár nosztalgiának is tűnhet, de ne felejtsük el, az azóta felnőtt fiatalok közül sokan a szüleik és nagyszüleik elbeszéléseit mesének hitték, így összegezve, az összefüggésekre rámutatva, e könyv elolvasása után fogják megismerni a mi valóságunkat.
Engedjék meg, hogy a könyvet ajánljam is, mégpedig az általános- és középiskoláinkban dolgozó történelemtanároknak, ha másért nem, azért, hogy a szűkebb környezetünk közelmúltját is megismertethessék a tanulókkal, mert – ebben pedig nagyon biztos vagyok – balkáni szokás szerint a hivatalos történelemtudomány és oktatáspolitika egy kiszínezett, az akkori valósággal még csak köszönőviszonyban sem levő eseménysorozatot fog kreálni, amit a térség legújabb kori történéseiről szóló tananyagnak fognak elnevezni.
Nem véletlen, hogy a közel kétszáz oldalon az olvasó nem fog értékelést találni, hanem csak tényeket tények hátán. Ezekből a tanulságot Önnek, az olvasónak kell levonnia!

Oromhegyes, 2017. április 20.

Részlet a könyvből:

Már augusztusban kisebb-nagyobb nagygyűléseket („mítingeket”, de az előzményeket ismerve, azt is mondhatnám: „kontramítingeket”) tartottak a Vajdaság magyarok lakta területein, de ezeknek a különféle kiáltványok elfogadásán és a sajtóban való megjelentetésén kívül más szinte nem is történt.
Az augusztusi történésekből mindenféleképpen ki kell emelni a temerini anyák (a szervezők gondosan ügyeltek arra, hogy ne csak magyar, hanem szerb anyák is legyenek jelen) 1991. augusztus 29-én, a piactéren lezajlott béke(nagy)gyűlését.
Nem sokkal később, Újvidéken, 1991. szeptember 2-án „sugározni” kezdte adását az Ablak Televízió, válaszul a Belgrádi és Újvidéki tévé háborús uszítására, azonban nagyon kevesen merészkedtek az ablak alá, legtöbben még mindig a csodában reménykedtek.

Megosztás
  • 22
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hozzászólások

hozzászólás