1987,  Irodalom,  Rádió

Eörsi István, Mileta Đonović

Szép szó – Szabadkai Rádió, 1987. szeptember 13. (archív felvétel)

„Ha bánt valami, / szedj mélyről a tálból, / szedj még egyszer és menj, / légy máshol. / Tisztára törölt / szemüvegedet vedd le. / Megbékélt szemmel nézz / elhülyülő szemekbe. / Elviselhető lesz / az elviselhetetlen, / de nem lehetséges, / ami lehetetlen. / Mi elfogadhatatlan, / – mert a szív belefásul – / azt ne fogadd el, sőt / ne is vedd tudomásul.” (Eörsi István: A harmonikus élet receptje)

A műsor tartalma:

Sava Babić: Eörsi István (Lantos László fordítása)

Eörsi István: A tréfa (novella)
Előadja: Kovács Frigyes
Zene: Hans-Karsten Raecke: Raster (kortárs komolyzene)

Lantos László: Az alkimista csillag szentélyében

Mileta Đonović: Oly város (vers, Lantos László fordítása)
Előadja: Tallós Zsuzsanna
Zene: Hans-Karsten Raecke: Wassermusic

Mileta Đonović: A hangos gondolkodás 5 perce
Előadja: Nagy Árpád, Mileta Đonović (szerbül)

Szerkesztő-műsorvezető: Lantos László
Technikai munkatárs: Ciger Róbert

Rajk László, Petri György, Konrád György, Eörsi István

Sava Babić: Eörsi István

A szerbhorvát nyelven megjelenő szabadkai Rukovet folyóirat szerkesztősége – Sava Babić fordító és Milovan Miković szerkesztő gondozásában – Eörsi István munkásságát bemutató tematikus számot jelentetett meg. [Az Üzenet folyóirat – Dévavári Zoltán szerkesztette – Csáth-emlékszáma mellett e vállalkozást tekinthetjük az 1987-es év legjelentősebb, a progresszív magyar irodalmat népszerűsítő és elemző teljesítményének.]
Eörsi István költő, drámaíró, novellista, kritikus, fordító és publicista 1931-ben született Budapesten. „…mint egyetemi hallgatót, az a szerencse érte, hogy Lukács György tanítványa lehetett – azokban az években, amikor a nagy filozófus éppen bevégezte egyetemi működésének első szakaszát (1946–1951). Mindaz, amit tanítója feltárt előtte a társadalom vizsgálatának és az irodalom elemzésének folyamán, a marxizmus és szocializmus végleges elfogadására ösztönözte. Bár filozófiai képzettségre tett szert, nem a filozófiát választotta alkotótevékenysége elsődleges alanyául, hanem azt az irodalmi tevékenységet, amely természetesnek tartja az író aktív részvételét a társadalmi életben. A marxista filozófus eltávolítása az egyetemről és a magyarországi sztálinizmus letörte és kijózanította Eörsit is, aki – éppoly szenvedélyesen, mint amilyen naivan hitt egy új világ létrehozásában – írótársaival együtt aktívan részt vett az 1956-os események előkészítésében és realizálásában. Ez számára és generációja számára életük döntő eseménye – kísérlet a fejlődés kijavítására, tevékeny szerep átvételére és nyílt marxista világszemlélet létrehozására. Jóval későbbi tetteit és irodalmi alkotásait ebből a távlatból lehet magyarázni. A nemzeti felkelés – Eörsi sohasem nevezi így, sem ahogyan hivatalosan elkeresztelték: ellenforradalomnak, hanem forradalomnak – leverése több ezer társával együtt a vádlottak padjára juttatta: négy évet tölt börtönben (1956–1960) forradalmi tevékenysége, de következetes és töretlen magatartása miatt is. Ez az Eörsire oly jellemző stabilitás biztosítja számára az igazi művésznek annyira nélkülözhetetlen erkölcsi erőt és egyéniségének szilárd integritását. Eltérően az emberek, sőt az írók többségétől, akik fokozatosan alkalmazkodva kompromisszumokat kötöttek, Eörsi megingathatatlan morális lelkiismeretté vált, aki irodalmi műveivel és életével továbbra is tanúskodott. Jellemzően mutatja ezt az az anekdota is, amely a letöltött évek után, a börtönből való távozásához kötődik. Míg a szabadon bocsátásra várakoznak, Eörsi egyik társával sakkozik. Minden formalitás lezajlik, s az őr tudtukra hozza, hogy kimehetnek az utcára. Eörsi, immár szabad emberként, visszautasítja, hogy négy évi börtönlét után a sakkparti befejezése nélkül induljon haza” – írja a folyóirat bevezetőjében Sava Babić.

Mileta Đonović

Lantos László: Az alkimista csillag szentélyében

Bemutatjuk Mileta Đonović szabadkai szerb költőt. Nekem nincsenek életrajzi adataim – mondta pár nappal ezelőtt –, ha igazán meg akarsz ismerni és érteni, hallgasd meg helyettük a krakkói Izsák történetét.
„Krakkói Izsák, az istenhívő rabbi, azt álmodta, Prágába kell mennie – ott, a királyi vár felé vezető nagy híd alatt talál majd egy elrejtett kincsestárat. Az álom háromszor ismétlődött meg, s a rabbi rászánta magát az utazásra. Mikor Prágába ért, meglelte a hidat, de mivel éjjel-nappal fegyveresek őrizték, nem mert ásni. Állandóan a környéken kószált és magára vonta a gárda parancsnokának figyelmét, aki udvariasan megkérdezte tőle, nem vesztett-e el valamit. A rabbi ekkor őszintén elmesélte neki az álmát. A tiszt hahotázott: Talán csak nem, szegény flótás! – mondta neki. – Szétszaggattad a cipődet, hogy megtedd az utat idáig, egy álom miatt? Melyik értelmes ember hisz az álmának? A tiszt úgyszintén hallotta ezt álmában: Krakkóról mesélt nekem, erősítette, menjek el oda, keressem meg a nagy kincsestárat valami Izsák rabbi, Izsák, Jékel fia házában. A kincsek tárát egy poros sarokban kellene felfedeznem, a cserépkályha mögött, ahová elásták. Ám a tiszt csöppet sem hitt az álmában hallott hangnak: ő az értelem embere volt. A rabbi mélyen meghajolt, köszönetet mondott neki és sietett vissza Krakkóba. Felásva háza elfeledett sarkát, meglelte a kincseket, melyek ínségét örökre elűzték.”
A haszid mese egy olyan költő életét és filozófiáját példázza, aki a világba indult kincsekért, de csak a vándorlást nyerte, aki naponta mellettünk halad el, de csak magány a jussa. Mileta Đonović Zomborban érettségizett, majd húsz éves fejjel Pannóniából Európába vándorolt: svéd, olasz, francia földön kereste a szerencse csillagát, a csillagos homlokúak szerencséjét. Párizsban néhány szemeszteren át nyelvtant tanult, miközben éjféltől hajnalig a város „gyomrában” a mamutnyi piacon zsákolt zöldséget, húst. A St. Marie negyed öreg boltjai, antikváriumai között bolyongva találkozott először az alkímiával, ami egész további létét meghatározta. A középkorban itt dolgozó Nicolas Flamel mester tanítása és lakhelyének vibráló atmoszférája őt nem a hatvanas évekre oly jellemző mágikus-misztikus utazásra csábították. Hazatért és a gondolat alkímiáját kezdte kutatni: a bölcsek kövét, amely az otthon tűzhelye mögé van rejtve, az aranycsinálás titkát, ami a lélek kohójában, a költészetben izzik. 1976-ban jelent meg első verseskönyve, A megbilincselt sétáló körei (Krugovi okovanog šetača), majd 1986-ban a második, a Milétai szoros (Miletski tesnac). Karizmatikus tapasztalatait a Pantokrátor pentagramma című képsorozatban összegezi, ami az Új Symposion folyóiratban lát napvilágot. Ma negyvennégy éves, szabad művész. Házához nem vezet út, szobájában nem ég villany. Vízen, levegőn, kenyéren, csillagporon él.

Mileta Đonović kötetei

Mileta Đonović: A hangos gondolkodás 5 perce

A Milétai szoros (Miletski tesnac) egy individuális folyamat szinonimája: a kötet címe a tulajdon nevemben gyökerezik. Mert „a művész szubjektív vágyainak és mindent figyelmen kívül hagyó alkotói szenvedélyének szorosában él”. A víz a megtisztulás alapmotívuma és szimbóluma, az „egy szoros – egy szűk bejárat” pedig ontológiai értelemben véve átjáró a profánból a szent felé. Ez a kereszténység kiemelt helyet elfoglaló, tradicionális szimbóluma, amelyet a dinamikus fejlődés vagy születés témáját feldolgozó, Az új születés függőlegese (Vertikala novog rodjenja) című versciklusom is illusztrál: kíváncsi és kísérletező a Bölcsek Kövének keresésében, az álom és való határán. Alkímiával vegyült poézis. Amikor a költészetet – ellentétben a prózába öntéssel – „versben bujdosónak” jelölik, ez szabad és rugalmas megfogalmazás. Számomra a költészet feszültség; a két fázis: coagula és solutio (megalvadás és felbomlás) pedig megfelel a gondolat alkímiája fázisainak. [Lényegében az alkímia a szétválasztás, a hasonlók összekapcsolása. Az alkímia érzelem, béke, éjszaka, csönd, odaadás. A költészet szenvedély, feszültség, tudás, muzsika, erő. Szimbolikus értelemben az írás e két ellentétet békítő transzformáció közvetítője. A kötet fedőlapja ibolyaszínű és pentagramma ékesíti. Az ibolya árnyalatát a halhatatlanság színének, a vörösnek és a kéknek az elegyítésével kapjuk. A csillag a filozófusok kövét is jelképezi, az ég kékjének és a föld vörösségének egyesülését. A csillagforma mértani modellje (melyet Salamon pecsétjének is neveznek) a mű végén jelenik meg, az alkotás opusának bevégeztetettségét hirdetve. E szimbólumba sűrítődik a könyv egész eszméje. Az írással magányomat és alkotói elszigeteltségemet igyekszem áthidalni, bár történelmünk jelen pillanata a költői erőfeszítések elvetésének kedvez. Pszichológiai igényem a kutatásra erősebb, mint amit a közeg, amelyben élek, normaként elfogad. A művészet feladata az emberi közösség összefűzése, és a költemény a legemberibb teljesítmény. „A világ nem az otthonunk” – idegenek és utasok vagyunk itt és most; a szellemi központ pedig, ami után vágyom, valahol bennem kell, hogy legyen. Ez az ideál éltet, ebben hiszek. Már maga a kutatás is jutalom. Engedjék meg, kedves jövendő olvasóim, hogy ezt a gondolatot Az otthon bódító illata (Opojni miris doma) című versem néhány sorával erősítsem meg:

… Suttogásra ébredek
Shin Gjon lerombolt szentélye mellett
A Csillag szólal meg általam
Útra kell kelnem a vízen át…

Nevezetesen Shin Gjon ősalbán nyelven Szent Jánost jelenti: a spirituális törekvés és lelki identitás szimbólumaként vétetik át. Így sikerült a deszakralizált világban karizmatikus geográfiám térképén felfedeznem a Szentély helyét és a Csillag által való megkeresztelést – kísérletet téve önnön lényegem forrásához való visszatérésre. A Csillag gondviselés és emberi mikrokozmosz; azon nyomozás eszméje és célja, amelynek feladata az entrópia rendezetlen világában megtalálni a belső támpontot, visszaszerezni az ember elveszített középpontját. A Milétai szoros témája az ember szellemi és anyagi elidegenedését, ínségét és szorongását felismerő tudat és amiatt érzett megszállott aggódás. Alaphangja az adott világ egy meghatározott víziója és érzete, nem pedig egy új világ felfedezésének lehetősége és meghatározott struktúrája. Hinni kell, de nem önmagunknak, hanem önmagunkban. Nem a Csillagnak, de a Csillagban. A Milétai szoros ima a testvéri megértésért s annak lehetősége.]

Fordította: Lantos László

Mileta Đonović verse

 

Megosztás
  • 11
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hozzászólások

hozzászólás

1955-ben született Nagykikindán (a Vajdaságban). Színházi és filmrendező, performer, író, képzőművész és kulturális szervező. Tanulmányait a budapesti ELTE BTK magyar-szerbhorvát-esztétika szakán végezte (1974–80). Jugoszlávia, Svájc és Románia után 1993-tól Magyarországon él.Több alternatív művészeti folyóirat szerkesztője és munkatársa: Új Symposion (1984–87, Újvidék / YU), Magyar Narancs (1993-94, Bp.), Volt Magazin (1994-95, Bp.), Jump Magazin és Ex-Stasis (1997–99, Bp. / Szeged). Az Aphasia Teátrum (1988–91, Szabadka / YU) és az Opál Színház (1993-tól, Bp.) performanszcsoportok rendezője és performere. A Zrem Filmstúdió (2005–10, Bp.) egyik művészeti vezetője és rendezője. 1972-től publikál szépirodalom (vers, novella, drámai szöveg), forgatókönyv, értekező próza (színház, performansz, film, fotó, képzőművészet, képregény, zene, irodalom, multimédia) műfajban, valamint fordításokat (szerb nyelvről) és vizuális munkákat közel 60 magyar és külföldi folyóiratban. A Szépírók Társaságának tagja (2009-től). A budapesti Black-Black Galéria (1995–2001), a Merz Ház (2002–05) és a Mersz Klub (2015-től) undorgrund művészeti klubok vezetője. Kötetei: Éhségkönyv (2005), Nőket néző képek (Falcsik Marival, 2013), Semmikor (2017). Filmje Bada Dadáról: Dada Univerzoom (Gasner Jánossal, 2008).