1974,  Irodalom,  Zene

Vén Pierre-nek maradni egy életen át

Ivica Percl Perica, az utolsó jugoszláv trubadúr már a pályája kezdetén megénekelte önnön sorsát

Szinte szabályszerű, hogy akkor történnek velem a legjobb/legérdekesebb dolgok, amikor otthon felejtem a BKV-bérletem. Persze előfordul ilyenkor az is, hogy bliccelek (kivel nem?), de az esetek túlnyomó többségében gyalog – ahogy boldogult nagyapám mondta: lábbusszal – közlekedek. Nem olyan nagy város ez a Pest, bárhová oda tudja varázsolni magát az ember rövid idő alatt.

Így volt ez két hete is, otthon maradt a bérlet, és munka utánra találkozót beszéltem meg egy kedves barátommal a Fekete Kutyába. Elindultam hát, vettem sorra a megannyi akadályt, és midőn a Révay közön vágtam által, szembe jött velem egy lemezbolt, rajtam meg erőt vett a szerezhetnék. Elgyengültem. Valami jó kis lemezre volt szükségem, és lehetőleg olcsóra. (A vinyl-gyűjtők most talán felszisszennek ezen az olcsójánosi gesztuson, de minket ez ne érdekeljen.) Áttúrtam a bejárat melletti kartondobozt, a háromszáz forintos lemezek rendkívül heterogén gyűjtőhelyét. És ott volt!

Csillogó szemével Ivica Percl Perica nézett vissza rám a Stari Pjer (Vén Pierre) című első nagylemezének borítójáról.

Régóta szerettem volna megvenni ezt a lemezt. Pontosabban négy esztendeje nagyon meg akartam szerezni, ám később elhalványult bennem ez az akarat – más lemezek, más dalok jöttek, amelyek feledtették velem Pericát. A legismertebb videómegosztó-oldalra 2014-ben került fel ugyanis a Magyar Televízió Halló fiúk, halló lányok! című műsorának egy 1968-as (kereken ötven esztendős!), polbeat-tel foglalkozó „epizódja”, ebben szerepelt ő is, mint külföldi sztárvendég, a Protestna pjesma című dalát adta elő. Emlékszem, nagy hatást gyakorolt rám ez az előadás (noha playback volt a javából), mert Percl által korábbi nagy ikonjaim – Bob Dylan, Vlagyimir Viszockij és Cseh Tamás – is megelevenedtek. Vagy mondhatnám úgy, hogy megkerült a szentháromság(om) negyedik tagja.

Íme, az említett felvétel, amelyet azok is élvezhetnek, akik esetleg nem beszélik a nyelvet (hiszen a Magyar Televízió feliratot is készített hozzá):

Szóval, most végre meglett a Stari Pjer, s ha már így történt, miért is fukarkodnék vele, megosztom az olvasóinkkal. Ám még mielőtt ez megtörténne, kérem,

tegye fel a kezét, aki ismeri (és szereti) Ivica Perclt!

A tizenegy éve elhunyt Ivica Percl Perica egyike volt az utolsó jugoszláv (pardon, horvát) trubadúroknak. A források rendszerint sanzonénekesként (šanzonjer) említik őt, de véleményem szerint jelleméhez, lényéhez, nem utolsó sorban orgánumához sokkalta jobban passzol az énekmondó kifejezés.

Persze, minden valamire való trubadúr rock ’n’ roll sztárként kezdte – Percl a jugoszláv Rolling Stones, azaz az 1961 és 1969 között működő VIS Roboti nevű zenekar gitárosaként vált ismertté. Elismertté viszont már szólókarrierje által – ő volt ugyanis az első protestsong-énekes szerény pátriánkban. Sokat köszönhet neki a délszláv (elsősorban horvát) irodalom is, hiszen számos poéta – köztük Zvonimir Golob, Dobriša Cesarić, Antun Šoljan, Tin Ujević, Dragutin Tadijanović,  Željko Sabol, sőt, Miroslav Krleža – versét megzenésítette.

90 költő és dalszövegíró közel 300 dalát hallhattuk az ő előadásában.

Az áttörést az 1968-as zágrábi Sanzon-est jelentette karrierjében. Itt adta elő a Stari Pjer (Vén Pierre) című szerzeményt, amelynek szövegét az Indexi és Pro Arte zenekarokból jól ismert Đorđe Novković, zenéjét pedig Nikica Kalogjera zeneszerző, karmester, hangmérnök és zenei producer írta. Később ezt a dalt az egész világ énekel(het)te, ugyanis francia nyelvű változata felkerült egy, az UNICEF által megjelentetett válogatáslemezre Nane Mouskouri görög énekesnő eladásában, Paul Mauriat zenekarának kíséretében. Nagy szerencsénk, hogy a Dans le soleil et dans le vent (Napsütésben és szélben) című Pierre-változat megtalálható az interneten:

Dacára a sorjázó sikereknek, Ivica Percl mégsem vált mega-gigasztárrá hazájában. (Lehet, hogy épp ezért a mondatomért fognak majd megkövezni?) Igaz, a sztárságot nem lemezekben mérik, sokkalta inkább minőségben, mégis árulkodónak érzem azt a tényt, hogy a szerzőnek mindössze négy nagylemeze jelent meg élete során. A cikkünk alapjául szolgáló Stari Pjer 1974-ben, egy 1998-as válogatáslemez 30 godina Starog Pjera címen, a 2004-es Da se ne zaboravi – 13 godina poslije (Ratna, domoljubna i protestna šansona), illetve 2007-ben, nem sokkal a halála előtt egy koncertlemez, amely az  U Zagrebu, sa Zagrebom, za Zagreb névre hallgat.

Hogy mégis mi ennek az oka, arról talán születik majd a jövőben egy igényes, részletes, információkban gazdag zenetörténeti cikk. De hogy addig se essünk kétségbe, hallgassuk a vén Pierre-t, akinek bizony nem is kevés mesélni valója van.

A lemezcím-adó dal, a Stari Pjer felfogható amolyan költői hitvallásként is. Tanulsága szerint akkor válhatunk autentikus énekmondókká – olyanná, mint Pierre –, ha előtte megtapasztaljuk, milyen elveszíteni mindenünket, és úgy kell élnünk, hogy sohasem akarjunk többet annál az egy garasnál, amelyet zenénkkel kiérdemlünk. „When you ain’t got nothing, you got nothing to lose” – ahogy az a korábban már megidézett, amerikánus költő mondja. A cél nélkül csavargó vén Pierre alakja számos világirodalmi és könnyűzenei alkotásból visszakacsint ránk, s bár mondhatni késve érkezett jugoszláv földre, Perclnek köszönhetjük, hogy mégis megérkezett.

Vén Pierre
Szöveg és zene: Đorđe Novković

Mikor fiatal volt még,
a háború elvitte mindenét,
asszonyát, gyermekét és az otthon melegét.
Egyedül maradt és múltját feledte –
Pierre nem volt többé Pierre.

Most társtalan kószál a vén Pierre,
éjre nappal, s napra éjjel.

Ám Pierre mégsem maradt nincstelen,
sokaknak megadatott, hogy lássák,
hogyan játszik elnyűtt szájharmonikáján.
Soha nem kér többet egy garasnál,
és az emberek félve kérdik,
egyszer tán itt majd a teljes zenekar játszik?

Dalt játszik most a vén Pierre,
igen, zenél egy garasér’.

Mondják, ma is sokan élnek úgy, mint Pierre,
láthatjuk őket bolyongni céltalan,
a valóságtól távol oly magányosan,
s az emberek félve kérdik:
vajh egyszer a világ is magányosan múlik el?

Barlog Károly fordítása

Između tebe i mene: Egy kihűlt kapcsolat dala, amelyben az elbeszélő a két fél (te és én) közötti érzelmi szakadék mélységének felbecslésére tesz kísérletet, egyúttal arra keresi a választ, mi/ki az, ami véget vetett a szerelemnek és helyette a kételyt, gyanakvást adta „ajándékul”. („Između tebe i mene / netko neznan je stao. / Umesto ljubavi sumnju / na poklon nama je dao.“)

Karte na stolu: Bár egy nyerő páros (Zvonimir Golob költő és Nikica Kalogjera zeneszerző) jegyzi a dalt, számomra mégis túlontúl szellős, és túlterhelt a gondtalan lálálálázásoktól. De ki tudja, lehet, másnak épp emiatt fog tetszeni. Abban talán egyetérthetünk, hogy mindnyájan kártyalapok vagyunk egy nagy asztalon, és a véletlen szeszélye nagyban hatással van arra, hogy játékba hoz-e bennünket valaki.

Pjesma o kurtizani: Egy koros örömlány, Anita története, egyúttal a hajdan volt örömök elsiratása. Egy egyszerűségében is csodálatos ballada, Perica szuggesztív, letaglózó előadásában. Az egyik kedvencem. A másik pedig a

Patetična pjesma o gospođici Evi: A magyaroknak Illyés írt dithüramboszt a nőkről, mindnyájunk anyjának, Évának a himnuszát pedig Miroslav Krleža írta meg, és még szép, hogy zenéjét Ivica Percl szerezte. A költő nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a köröttünk lévő világmindenséget a nő (a mi internacionális Évánk) irányítja – belőle nőnek ki a szimbólumok, ő az, ki gyümölcsöt fakaszt, és ő ad értelmet minden emberi törekvésnek. Uraim, tegyék a szívükre a kezüket, és mondják meg őszintén! Ugye, hogy így van?

Miroslav Krleža
Patetikus ének Éva kisasszonynak
(részlet)

Nagy dolog ám a nő!
A nő itt él bennünk már ezer meg ezer éve
És ezer meg ezer esztendeje
Költői sorok jelképei sarjadnak belőle, gyümölcs, gyermek és termékenység!
Ezer meg ezer esztendeje
Az áldozatot is neki ölik le. Az oltárok neki füstölögnek, de ő sohasem változik.
A Nemzetközi Éva uralkodik, és jelmezeket vált.
Varázslókat vezetett ő a bibliai források vizéhez,
És ugyanazon a hangon nevetett
Mint mikor Ádám az Édenkertben a fügefalevelet leakasztotta övéről
Ó, ezzel a selymes mai hangjával
Amelyen ma este is felnevet,
Amikor a kávéházak, forradalmak és Európa, s amikor az ember
Atyát, pápát és generálist,
Politikát, háborút és ágyút játszik,
És önmagának globális sírgödröt ás.
Amikor pörög a vetítőgép a moziban és divat Istennő uralkodik,
Akkor ez a nő ugyanaz, azonos a bibliai források asszonyával!

Szabó Palócz Attila fordítása

Svi naši dani: Tekinthetjük természetesnek, hogy egy sanzonénekes első lemezén a szerelem halhatatlanságát is megénekli. Erről szól ez a dal. Nem többről, nem kevesebbről. („A ljubav u svijetu / što ne može proći / živjet će uvijek / samo za nas.“)

Tko da više: Ha olvasóink közül valaki ismerné a The Tiger Lillies nevű zenekar munkásságát, annak egészen egyszerűen el tudnám magyarázni, milyen ez a dal. Pont olyan, mint egy Tiger Lillies-szerzemény, nemcsak zeneileg, hanem talán még témájában is. Alapgondolata, hogy minden, de tényleg minden eladó. Írhatnám azt is, hogy elkótyavetyélhető, hiszen tudjuk, a kótyavetyél szavunk bizony szláv eredetű (ko će veće?).

Već dolazi rijeka: Egy blues-nóta Dylan szellemében. Van benne hömpölygő folyó, igaz nem a Mississippi, de vize hátán messzire juthatunk, távolra önmagunktól és attól, aki régen közel állt hozzánk.

Herojska autobiografija: A dal utalhat arra, hogy minden gyermeknek más-más a rendeltetése a világon, ezzel együtt azt is el kell fogadni, hogy néhányunknak nem több, mint beteljesíteni egy kósza vágyat, megkívánást.

Megosztás
  • 4
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hozzászólások

hozzászólás