1962,  Ínyencség,  Irodalom,  Képzőművészet,  Színház

A szólamok, közhelyek és frázisok rugalmasságáról

A különféle tévésorozatok mai hazafias szövegelései és az ötvenes évek partizándumái között gyakorlatilag semmi különbség sincs, pontosan ugyanazt a célt szolgálják, csak a körülmények és a kontextusuk változott meg időközben

Valóságos nemzedéki élményt jelentett az akkori vajdasági magyar kisgyermekek számára a Buksi című gyermeklap elindítása 1957 karácsonyán. A javarészt képregényeket közlő, és egykettőre hatalmas népszerűséget elérő újság történetét feldolgozó cikksorozat néhány részét már már olvashatták honlapunk látogatói. A Családi Kör című hetilapban közreadott Sajtótörténeti feljegyzések első ciklusának azonban lassacskán a végéhez érkezünk… Ebből már csak két rész maradt hátra, amely az alábbiakban olvasható. Mivel ezekben az epizódokban már elsősorban a Buksi megszűnésével foglalkoztunk, ezért most nem a gyermeklap indulásához, hanem a kiadvány utolsó számának megjelenéséhez, vagyis nem 1957-hez, hanem 1962-höz igazítjuk az alábbiakban olvasható összeállításunkat a Yuharnak az oldal jobb szélén található kronológiájában. A történetnek pedig egy igencsak furcsa csavart ad az is, hogy a Buksi-sorozat a Családi Kör egy másik szériájába torkollott bele, így adva alkalmat újabb, további izgalmas kalandozásokra térben és időben egyaránt…

 

A Buksi történetével foglalkozó korábbi anyagunkat itt érhetik el olvasóink:

 

Történetek, amelyeken a főhős is meglepődött volna…

Ez immár a harmadik alkalom, hogy az ötvenes-hatvanas évek legendás vajdasági magyar gyermeklapja, vagyis a Buksi történetével foglalkozunk itt a Yuharon is (hiszen egybevág arculatunkkal… 🙂 ), azok után, hogy a Családi Kör című hetilapban tavaly nyár óta egy hosszúra nyúlt cikksorozatban dolgoztuk fel a témát.

Az ehhez készült minapi frissítésünket pedig itt találhatják meg:

 

FRISSÍTÉS: Történetek, amelyeken a főhős is meglepődött volna…

Szigorú, mondhatni életveszélyes fenyegetést kaptunk az egyik ingyenes szolgáltatótól, amelynek jótéteményeit, mi tagadás, mi is rendszeresen igénybe vesszük a Yuhar szerkesztése közben. Azon, hogy a YouTube olykor törli a feltöltött videóinkat, már meg sem lepődünk igazán, most azonban az Issuu döntött úgy, hogy megfegyelmez bennünket.

A Buksi című gyermeklap történetét feldolgozó sorozat kilencedik része 2017. szeptember 21-én jelent meg a Családi Körben:

 

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK
A nosztalgia hangja
A lap a szerb nyelvű Kekec magyar fordításban megjelenő mutációja volt – Volt egyszer egy Buksi (9. rész)

Az idén lenne hatvanéves az egykori Buksi című gyermeklap, amely azonban – felettébb sajnálatos módon – nem érte meg ezt a kort, nem egész öt év után kimúlt, megszűnt. Mint az újság egyik volt munkatársától, a kisebb szövegek fordítójától, Kovács József újságírótól, szerkesztőtől jóval később megtudhattuk (lásd sorozatunk korábbi részeiben…), a Borba társkiadó ekkor vásárolt egy színes nyomtatásra alkalmas nyomdagépet, ezért az addig a szerb nyelvű változatot, a Kekecet is előállító Forummal felbontotta szerződését. Ettől kezdve maga nyomtatta színes lapjait. A Buksi ezek szerint akkor maradhatott volna fenn, ha szerkesztői leköltöznek Belgrádba, s voltak is akkoriban ilyen kezdeményezések, de végül is nem tudtak megegyezni… Ez volt Kovács József szerint a népszerű gyermeklap végzete.

Mint a lap egykori szerkesztőjétől megtudhattuk, a Buksi munkatársainak, akik leköltöztek volna Belgrádba, a Borba kiadóház nem tudott lakást biztosítani a jugoszláv fővárosban, ezért a tárgyalások megrekedtek, zátonyra futottak. Be kell vallanom, az elbeszélésének ezt a részét én jókora fenntartásokkal fogadom… Ugyanis felmerül bennem a kérdés: Valóban egy albérleten múlott volna minden? Tényleg?! Már elnézést, de ez eléggé hihetetlennek tűnik nekem.
Mai szemmel nézve már sajtótörténeti adatként, tényszerűen kell tekintenünk arra, hogy a Buksi utolsó száma 1962. szeptember 27-én jelent meg. Teljesen váratlanul, mindenféle hivatalos bejelentés, előrejelzés nélkül szűnt meg a lap. Nem is beszélve arról, ami minden képregényrajongót a legfájdalmasabban érint: a hétről hétre egyoldalas folytatásokban közölt történetek megszakadtak, a szálak elvarratlanul lógtak a levegőben… Vagy hevertek az ágy alatt a porban… Vagy belegabalyodtak a pókhálóba a szoba sarkában… Vagy a fene sem tudja ma már megmondani, hogy milyen sorscsapások érték őket tulajdonképpen… Menet közben! Amikor pedig úgy tűnt, hogy minden épp a legnagyobb rendben megy a maga kiszámítható, biztosnak és biztonságosnak vélt útján… A rajongók sem értették, hogy mi történt. A horgosi Nagygyörgy Zoltán, aki zsenge kisgyermekként volt a Buksi egyik elragadtatott, rajongással és nyitottsággal teli olvasója, kilenc évvel ezelőtt, a Magyar Szó mellékletében, az Üveggolyóban 2008. szeptember 25-én megjelent Ötvenéves (lenne) a Buksi című írásában így foglalta össze emlékeit: „Ötven évvel ezelőtt az itteni magyarság egy csodálatos hetilappal lett gazdagabb. Ez volt a mai nemzedékek által sajnos már feledésbe merült Buksi, a 7–77 éves fiatalok hetilapja. A ma is élő akkori fiatalok viszont még mindig meleg nosztalgiával emlékeznek erre a remek kiadványra. Abban az időben mindenki alig várta a csütörtököt, hogy az újságárusok kinyissanak, hogy olvashassák kedvenc képregényhőseik történeteit, melyek egyoldalas folytatásokban jelentek meg. Sok gyűjtő, mind hazánkban, mind Magyarországon, ma ezeket az összegyűjtött példányokat féltett kincsként őrzi” – írta a szerző. Hozzáteszem, valóban ez állt a Buksi fejléce alatt: „A 7-77 éves fiatalok lapja”. Én ezt azonban eddig még egyszer sem említettem sorozatunkban, szándékosan!, mert ezt egyfajta (felettébb elkoptatott, elcsépelt…) frázisnak tartom, ami mellesleg épp abból adódik (azért került ide…), hogy a Buksi a szerb nyelvű Kekec hasonmása, tükörlapja, magyar nyelvű fordításban megjelenő mutációja volt. Ilyen megközelítésben tehát tulajdonképpen önálló újságnak sem tekinthetjük, különösképp, hogy „autonóm tartalmat” szinte nem is közölt; főleg a kezdetek kezdetén nem. Délszláv nyelvterületen pedig – akárhány utódállamról beszéljünk is – ez máig is egy igencsak elterjedt, bevett, rendszeresen feltűnő és ismétlődő megjelölés, (ön)meghatározás. S így én nem is tulajdonítanék neki jelentőséget… Még az érdekesség szintjén sem! „Borbin zabavnik za mlade o 7 do 77 godina” – olvashatjuk a korabeli Kekecek címoldalán. A Politikin zabavnik pedig még erre is rátett egy „lapáttal”: „Za sve od 7 do 107!” Vagyis nekik már a hetvenhét esztendős emberek sem elég idősek ahhoz, hogy felnőttszámba vegyék őket, az ifjúság határait ők egészen százhét éves korig szélesítették… A magam negyvenhat esztendős fejével ezt ezúton is köszönöm nekik!
Nagygyörgy Zoltán így folytatta visszaemlékezéseit: „Akkor párhuzamosan, magyarul Buksi, szerbül pedig Kekec néven megjelenő lap színes nyomtatásban látott napvilágot, és elsősorban képregények voltak benne, de tudománnyal, sporttal, filmmel is foglalkozott, érdekességeket és rejtvényeket is közölt. A belgrádi Borba lapkiadó vállalat és az újvidéki Forum lap- és könyvkiadó közös törekvéseként jelent meg. A magyar nyelvű kiadás főszerkesztője Bogdánfi Sándor (1912–1987) volt. Majdnem öt éven át – amíg nem szűnt meg – magyarul 249 szám jelent meg belőle.
A Buksi a vajdasági magyarság körében kedvelt lap volt, nagy olvasótáborra tett szert, amely egyre csak növekedett, és ez az akkori hatalomnak nem biztos, hogy megfelelt. Egy kisebbségi lap pénzelése talán »teherré vált az államkasszának« és az is elképzelhető, hogy a belgrádi Borba számára az újvidékiek által szerkesztett lap tartalma sem »megfelelő ideológiákat« prezentált az olvasók felé. A folytatásokban közölt nyugati képregényekben a belga rajzoló, Macherot Raymond figurái, Vakarcs és Pöttömke mindig az igazságért harcoltak, úgy, mint Clifton ezredes is. Az amerikai Harold Foster képregényhőse, Valiant herceg a demokráciáért küzdött. A szintén belga Fred Funcken figurája, a fehér lovas az elnyomás és a zsarnokság ellen harcolt stb. A tudományos munkák és a szórakoztató rovatok is lehet, hogy szerintük túlságosan olyan »nyugati« nézeteket közvetítettek az olvasóknak, amelyek a II. világháborút követően túlságosan megnyitották a világot a Jugoszláviában »összezárt« nemzetiségek előtt. Így a belgrádi Borba úgy határozott, hogy 1962. október 1-jétől megváltoztatja a lap tartalmát és külalakját” – írta hát Nagygyörgy Zoltán az Üveggolyóban. Mint már sorozatunk nyitóepizódjában is jeleztem, éppen ezek azok a vélemények, amelyekkel a lap arculatának megítélésében az utókorból nézve, vagyis mai szemléletünk szerint már nem mindenki ért egyet. A jövő héten majd ezt is igyekszünk még tisztába rakni…

(Folytatjuk)

Régi Buksik egy kupacban (Nagygyörgy Zoltán illusztrációja)
A Buksi kilencedik számában, 1958. február 20-án jelent meg Vakarcs és társai történetének folytatása

 

Mint korábban már jeleztem is, a Családi Kör Buksi-sorozatát eredetileg nem terveztük ennyire hosszúra, hogy kilenc-tíz rész is megjelenjen belőle. Én tulajdonképpen csak arra gondoltam, hogy írok néhány, kicsit talán nosztalgikus, részben pedig tényszerű cikket erről a témáról, de ez két-három epizódnál akkor sem lett volna több, s aztán megyünk tovább… Időközben pedig az olvasók annyira pozitívan fogadták, olyan jó volt a sorozat visszhangja, hogy menet közben, szinte közkívánatra döntöttünk a meghosszabbítása mellett. Igen ám, d ezzel együtt is, mégsem nyúlhatott el csak úgy hosszan a kiszámíthatatlan végtelenbe, valami módon csak be kellett rekeszteni.
Erre találtuk ki az alábbi megoldást…

A széria tizedik része 2017. szeptember 28-án jelent meg a Családi Körben:

 

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK
A partizándumák kontextusa
Az olvasók leveleinek tömege borította be a távozó főszerkesztő íróasztalát – Volt egyszer egy Buksi (10. rész)

„Az újvidéki Forum a Buksi fennmaradása érdekében tárgyalásokat indított és folytatott ugyan a belgrádi Borba lapkiadó vállalattal, de mindannak ellenére, hogy az addig Újvidéken szerkesztett és kiadott szórakoztató lap magyar kiadványa a magyarok körében nagy népszerűségnek örvendett, a Borba lapkiadó vállalat sajátos érdekei megakadályozták a további megjelenést magyar nyelven. A Buksi megszűnésekor az olvasók leveleinek tömege borította be a távozó főszerkesztő íróasztalát. Az állam a Buksi helyett inkább a szocialista ifjúságot központosítottan nevelő Jó Pajtás, majd a Képes Ifjúság hetilap kiadását irányozta elő. E két lap, valamint a legkisebbeket megcélzó Mézeskalács lett a magyar ifjúságot »nevelően szórakoztató« magyar nyelvű kiadvány. E kiadványok a mai napig is léteznek, értékelésüket bízzuk az olvasókra” – írta a horgosi Nagygyörgy Zoltán kilenc évvel ezelőtt, a Magyar Szó mellékletében, az Üveggolyóban 2008. szeptember 25-én megjelent Ötvenéves (lenne) a Buksi című, sorozatunk előző részében már idézett cikkében.

Mielőtt továbblépnénk, tisztázzunk gyorsan néhány – egyre fontosabbnak tűnő – apróságot az elmondottakkal kapcsolatban. Jómagam nem vagyok az efféle „szembeállítások embere”, nem szeretem az ilyen viszonyrendszereket. Vagyis – meggyőződésem szerint – nem azért volt jó a Buksi, mert rossz lett volna a Pionírújság, vagy fordítva, dehogyis! A Jó Pajtás elődje egyébként 1947-ben indult, s a Buksi első lapszámának megjelenésekor, vagyis 1957. december 26-án még így került a kisgyermekek kezébe. A Pionírújság nevét viszont már a következő évben Jó Pajtásra változtatta. Hasonló a helyzet az itt említett másik lappal, a Képes Ifjúsággal is: nem azért volt jó a Buksi, mert az Ifjúság rossz lett volna – vagy fordítva… Ez a lap ugyanis a Képes előtagot csak 1967-ben, tehát már jóval a Buksi megszűnése után vette fel nevébe, 1945 és 1951 között pedig az Ifjúság Szava címet viselte a fejlécében. Olyan szempontból pedig végképp nem tehetünk különbségeket, hogy mindegyiknek egyértelműen az adott korszakra jellemző pártirányelveket kellett követnie, különben „egyszerűen csak” nem jelenhetett volna meg. Ideológiailag azokban az évtizedekben, még a keleti, szovjet tömbtől sok tekintetben akár demokratikus irányban is elkülönülő titói Jugoszláviában egyetlen nyomtatott kiadvány sem függetleníthette magát az ilyesmitől, hiszen itt is volt azért egy Goli otok, ugye…
Így hát erős túlzásnak tartom, hogy két laptársával, a Pionírújsággal és az Ifjúsággal szemben a Buksi képviselte volna a korabeli Vajdaságban a „nyugati” szabad szellemiséget. De ugyanilyen túlzásnak tűnik azonban az is, hogy rátelepedett volna a Harcos Szövetség, s ezért vált dögunalmassá az unalomig ismételt partizándumák miatt…
A partizándumák valóban hangsúlyozottan jelen voltak a lapban, mint azt már láthattuk is sorozatunk korábbi epizódjaiban (épp ezt igazolandó és alátámasztandó teljesen szándékos volt a hosszadalmas, s alkalmasint talán feleslegesnek is tűnő Dobrica Ćosić-idézet, vagyis regényrészlet…), ezektől pedig nem lehetett mentes a korabeli Pionírújság, vagy az Ifjúság című lap sem. Mindezek azonban a kalandtörténetek, a szórakoztató tartalmak kontextusába ágyazódtak. A partizánhősök ugyanis odahelyeződtek Davy Crockett, Vakarcs és Pöttömke, Clifton ezredes, Valiant herceg, Till Ulenspiegel, Csapa és Gru-gru történetei mellé, a jóért küzdöttek a gonosz ellen, s így váltak pozitív, követendő, példaképként állítható ideálokká az ilyesmire fogékony gyermekek szemében. Az adott korban elvárt ideológiai-politikai nevelés elvárt eszköze volt ez, amit tulajdonképpen mai szemmel nézve sem kell egyértelműen elvetnünk, megbélyegeznünk, elítélnünk, még ha az adott politikával és ideológiával semmi szín alatt sem vállalnánk közösséget.
Csak, hogy egy példával illusztráljam, vagyis magyarázzam mindezt: 2017-et írunk, eltelt időközben hat évtized, hatvan esztendő, fiatalabbak már nem leszünk… Mindahányan nézünk (ha akarunk, ha nem…) mindenesti, mindennapi sorozatokat a megszámlálhatatlan tévécsatornák tömkelegében, az NCIS-től kedve a mindenféle Helyszínelőkön és a Gyilkos elméken át nem is tudom tulajdonképpen, hogy meddig. S kevés kivétellel ezek javarészt tengerentúli sorozatok. Belegondolt már bárki is abba, hogy mennyi amerikai hazafias dumát hallunk ezekben a produkciókban? Olykor pedig nagyon zavaró tud lenni… A tengerészgyalogosok a megkérdőjelezhetetlen hősök, akik a jó oldalán szálnak harcba, rettenthetetlenül, az életveszélyt is vállalva a gonosz ellen, legyen az bár iszlamista terrorista vagy sorozatgyilkos, észak-koreai kém vagy öngyilkos merénylő.
Hat évtized alatt tehát csak a dumák kontextusa változott. A dumák maguk nem. De ezek a mai hazafias szövegelések és az ötvenes évek partizándumái között gyakorlatilag semmi különbség sincs, pontosan ugyanazt a célt szolgálják, csak a körülmények változtak meg időközben. Azonban a szólamok, közhelyek és frázisok rugalmasságát és kézenfekvőségét jelzi, hogy csodálatosan képesek idomulni, igazodni mindig az épp adott szükségletekhez. Ha tehát összehasonlítanánk, egymás mellé raknánk a mai amerikai hazafias szövegeléseket és az egykori partizántörténeteket, kísérteties volna a hasonlóság. S csak azért mondom itt mindezt, mert aki mai szemmel nézve ítélkezik a szocializmusban megélt ötvenes évek vajdasági magyar sajtója felett, annak ezt is érdemes figyelembe vennie.
Ezzel azonban elérkeztünk sorozatunk átmeneti felfüggesztéséhez is. Egyelőre… Most ugyanis nem írjuk ki cikkünk végére, hogy:

(Folytatjuk)

De ugyanúgy azt sem biggyesztjük oda, hogy:

(Vége)

…hogy vége volna. Dehogyis!
A Buksi igazi születésnapja december 26-án lesz, ezért 2017. december 28-án, az idei utolsó csütörtökön, az idei utolsó Családi Kör megjelenésének napján – az igazi évfordulóhoz lehető legközelebb eső dátumon – folytatjuk majd sorozatunkat, s a tortán a gyertyákat is akkor gyújtjuk meg. Addig pedig pihentetjük egy kicsit Vakarcs és az összeesküvők történetét is, amely ugyancsak akkor folytatódik majd…
Azonban időközben is érdemes lesz figyelmesen olvasni lapunkat, mert teljesen váratlanul és kiszámíthatatlanul, időről időre bemutatunk majd addig is egy-egy rövidebb képregényt, amely eredetileg a Buksi régi számaiban jelent meg.

A Buksi tizedik számában, 1958. február 27-én jelent meg Vakarcs és társai történetének folytatása

 

Így érkeztünk hát el addig a pontig, amikor először szüneteltettük a Buksi-sorozatunkat, és a következő héten már a Sajtótörténeti feljegyzések ciklusában is más témákkal kezdtünk foglalkozni; a nyakunkon volt aztán már október, s így inkább az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc, vagyis a nemzeti ünnepünk felé fordult a figyelmünk. Akkor foglalkoztunk a Szabadság Krónika című évfordulós alkalmi kiadvánnyal, valamint a Szabad Magyar Szó indulásának körülményeivel is, hiszen az is ugyancsak október 23-hoz kapcsolódik.
A cikksorozat itt idézett tizedik részében előrejelzett, a Buksi-sorozathoz kapcsolódó, de azon kívüli, önálló kisebb terjedelmű írások pedig a Családi Kör egy másik rovatában, a Képhistóriákban kaptak helyet.

A Képhistóriákat tulajdonképpen akár a Buksi-sorozat, vagy éppenséggel a Sajtótörténeti feljegyzések ciklusának párhuzamos-, avagy testvérszériájának is nevezhetnénk, hiszen teljesen véletlenül ugyan, és egyáltalán nem tervezetten, de a Családi Körnek ugyanabban a számában indult mindkettő, 2017. július 27-én. Basity Gréta, a lap akkori főszerkesztője jelezte ugyanis, hogy az egyik tervezett anyag nem futott be lapzártáig, vagyis nem érkezett meg a tudósítótól, aki vállalta, hogy elkészíti, és ezért azt kérdezte, hogy van-e valamilyen ötletem, mi kerülhetne a helyére, az üresen maradt oldalra. Végső soron nem sokkal korábban, négy-öt hónap ilyen szempontból valóban bagatell, 2017. február 8-án tűnt fel először a Szabad Magyar Szó című független internetes véleményfórum oldalain A nap fotója című rovat, amelybe épp azokban a napokban készítettem néhány anyagot, amelyet szívesen láttam volna nyomtatásban is. Mivel a két kiadvány, a Szabad Magyar Szó és a Családi Kör célközönsége alapvetően nem azonos, és az olvasótábor összetétele is javarészt különböző (a tagadhatatlan átfedésektől eltekintve…), javasoltam hát sebtében a főszerkesztőnek, hogy ezek között nézzen szét, vegyen át néhányat. S tulajdonképpen ebből a beszélgetésből keletkezett a Képhistóriák című rovat, amelyik azóta is él és virul a nyomtatott újság hasábjain.
Mivel ez a rovat fogadta be később a Buksi témájára reflektáló, de a Sajtótörténeti feljegyzések ciklusától független írást is – tehát ez vitte tovább a fentiekben idézett anyagokban megkezdett témát –, most visszalapozunk a Családi Kör augusztusi lapszámaihoz, és onnan járjuk be az utat, hogyan jutottak el a Képhistóriák a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek legendás gyermeklapjáig, képregényes kiadványáig.

Első feltűnése alkalmával, vagyis 2017. július 27-én a Képhistóriákban két rövid írás jelent meg:

 

A színésznő meztelen

„Tudod, mi színésznők alig várjuk, hogy meztelenül fényképezkedhessünk, hogy aztán nyilvánosságra hozhassa valaki valamelyik lapban a felvételeket… Hát én most saját magam tettem közzé” – mondta nevetve, viccelődve Ana Kosztovszka, az ismert macedón színésznő – aki az elmúlt évtizedekben igen sokat játszott Szabadkán is –, amikor rákérdeztünk, hogy miért tette közzé a Facebook internetes közösségi portálon ezt a régi, 1985-ben készült felvételt. „Nevetek, hogy ne kelljen sírnom” – tette hozzá, ugyanis a fotó a horvátországi Makarskán készült, itt tartották meg abban az évben, Podbiokovske večeri címmel, hagyományteremtő szándékkal az egykori Jugoszlávia végzős színművészeti hallgatóinak találkozóját. A hagyomány azonban igencsak rövid életűnek bizonyult, alig tartott 1990-ig, s aztán az egykori ország szétesése és a kilencvenes évek délszláv polgárháborúi miatt többé már nem szervezték meg a rendezvényt. A felvétel egy nudistastrandon készült, marhulásból – mesélte a Szabad Magyar Szónak Ana Kosztovszka, aki ma is büszke erre a képre, s mint mondja, akár ma is, harminckét évvel később, szívesen állna ugyanígy a kamerák elé.
Választottunk most erre az alkalomra még egy felvételt Ana Kosztovszkáról, amely talán valamivel mégiscsak jellemzőbb rá és a művészetére:

Elismerés a tizennyolc éves Novák Mihálynak

Negyvenegy évvel ezelőtt, 1976 júliusában, élete első művésztelepén a szervezőbizottság díját kapta meg Novák Mihály fotóművész, operatőr, lomográfus, aki akkor be sem töltötte még a tizennyolcadik életévét. A bácskossuthfalvi születésű fiatalember egy évvel korábban végzett a topolyai gimnáziumban, majd az 1978-ban, a szülőfalujában létrejött 9+1 képzőművészeti csoport (9 festő + 1 fotós) egyik alapítója lett. Novák Mihály néhány nappal ezelőtt, a jubileumra tette közzé a Facebook internetes közösségi portálon az 1976-os díjátadóról készült fényképet és a művésztelepi elismerést igazoló dokumentumot Csernik Attila, Fenyvesi Ottó és Tari István saját kezű aláírásával.
Így, bő négy évtized távlatából is gratulálunk az elismeréshez!

 

A Családi Kör által nyomtatásban is átvett két írás eredeti helyén, a Szabad Magyar Szó színes kis jegyzeteket közlő rovatában, A nap fotójában itt érhető el:

 

A színésznő meztelen

„Tudod, mi színésznők alig várjuk, hogy meztelenül fényképezkedhessünk, hogy aztán nyilvánosságra hozhassa valaki valamelyik lapban a felvételeket… hát én most saját magam tettem közzé” – mondta nevetve, viccelődve Ana Kosztovszka, az ismert macedón színésznő – aki az elmúlt évtizedekben igen sokat játszott Szabadkán is -, amikor rákérdeztünk, hogy miért tette közzé a Facebook internetes közösségi portálon ezt a régi, 1985-ben készült felvételt.

Elismerés a tizennyolc éves Novák Mihálynak

Negyvenegy évvel ezelőtt, 1976 júliusában, élete első művésztelepén a szervező bizottság díját kapta meg Novák Mihály fotóművész, operatőr, lomográfus, aki akkor be sem töltötte még a tizennyolcadik életévét. A bácskossutfalvai születésű fiatalember egy évvel korábban végzett a topolyai gimnáziumban, majd az 1978-ban a szülőfalujában létrejött 9+1 képzőművészeti csoport (9 festő + 1 fotós) egyik alapítója lett.

 

Az alábbiakban a Yuhar látogatói átlapozhatják a Buksi újabb két lapszámát, amelyekből a cikksorozathoz mellékelt Vakarcs-képregényoldalakat válogattuk (kilencedik és tizedik szám):

 

 

A Buksi című gyermeklap történetét feldolgozó sorozat 2017-ben, a Családi Körben megjelent epizódjainak egybefűzött gyűjteményét itt találhatják olvasóink:

 

 

A Családi Kör című hetilap Képhistóriák című rovatának 2017-ben megjelent epizódjait egybefűzött gyűjteményként itt találhatják meg olvasóink:

 

 

A Képhistóriák fent olvasható része a Családi Kör itt átlapozható számában jelent meg 2017. július 27-én:

 

 

A Buksi-sorozat fent olvasható két epizódja pedig a Családi Kör alábbi számaiban jelent meg:

 

 

Jó szórakozást és kiváló nosztalgiázást kívánunk mindezekhez!

 

Megosztás
  • 10
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hozzászólások

hozzászólás