1942,  Irodalom

„Sírnak, sírnak a távíróhuzalok”

Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (10. rész)

„Véznán felhőkbe nyúló, liftektől lüktető tornyokból ki kell vinni a kapkodva siető embert kis kertek, virágos hegyi ösvények közé, a madarak csöndjébe, simogató halk verset mondani neki gyógyítóan, felidézni benne anyja altatódalát, és visszaadni neki a tovaszállt Szépséget” – így írt Laták István (1910–1970) író, költő a Sóhaj című tárcanovellájában amelyet a Breviárium-sorozat tizedik részéhez mellékeltem a levéltári anyagban fellelt, kötetbe nem sorolt írásai közül. Mivel az alábbi összeállításunkban a szerzőt a harmincéves költői jubileuma alkalmából köszöntő pályatársa, Majtényi Mihály (1901–1974) publikációjában Latáknak egy 1942-re datált versét idézgette, a mai anyagunkat a Yuhar kronológiájában ehhez az évszámhoz igazítjuk.

Korábbi, a téma előzményeit feldolgozó összeállításunkat itt érhetik el olvasóink:

 

A mindent megfigyelő idegen utastárs élményei…

Kisebb szünet után 2012 decemberében folytatódott a Magyar Szó című napilap Üveggolyó című, hétfőnként megjelenő mellékletében a Laták-sorozat. Ilyen nagyobb történetek esetén ugyanis, mint amilyen ez a széria, vagy éppenséggel a Szigeti históriák is volt, mindig tartottam kicsit attól, nehogy unalmassá váljunk az olvasók számára, ezért időnként indokoltnak láttam kisebb-nagyobb megszakításokat, szüneteket tartani, pihentetni kicsit a témát.

A Laták-breviárium sorozatának tizedik része a Magyar Szó mellékletében, az Üveggolyóban jelent meg 2012. december 10-én:

 

FELJEGYZÉSEK EGY SZEMÉLYES LATÁK-BREVIÁRIUMHOZ

A hangjátéktól a regénypályázatig

A vak kapitánytól a Különös merényletig és vissza, avagy Laták István (1910–1970) feljegyzései a mindmáig kiadatlanul maradt regényéhez, illetve a Fekete föld dramaturgiai beavatkozásokkal, mint egy rádiódráma, amellyel a megbecsült pályatárs és annak (élet)műve előtt tisztelgett a szerző

 

Majtényi Mihály (1901–1974), a pályatárs, az idősebb és megbecsült író hosszan idézgetett Laták István (1910–1970) verseiből az őt harmincéves költői jubileuma alkalmából köszöntő, „Szótlanok megnyíló szája voltam…” című írásában, amelyik a Híd folyóirat 1957-es májusi számban jelent meg:

„Én csak halkan szólak, ha szólít a fődolog
S mégis messzehangzón dalolok, dúdolok…
Néha messze ér el az is a nagy úton
Aki távolbalát és olykor andalog.

Aztán 1941:

A földön a halál silbakol
Az égen csillag remeg.
Bánat könnyeit hallatják
Vénre, vakra sírt szemek.

És akasztanak! Vers a sötétség éveiből:

Az ablak előtt a villanypóznákon
Szinte sírnak a távíróhuzalok
Jаjgatnak a drótok a szélben, mintha
Rajtuk üzenne sok-sok halott

– – – – – – – – – – – – –

Hiába markolsz a gyáva sötétbe
Az eltűnt kedvesek vissza nem térnek.
Sírnak, sírnak a távíróhuzalok
És csak fúrja az ablakát a féreg …

(1942)

A költő magával viszi műveiben egész korszakát.
A felszabadulás az újságírásban és a színház körül egész csomó őrhelyre állítja Laták Istvánt… de mi csak költői, írói éveit követjük” – eddig az idézet Majtényi Mihálytól, aki a saját szövegébe átemelt versrészletekkel is igyekezett szemléltetni, mintegy illusztrálni Laták költői világát, írói habitusát. Az idősebb pályatárs említése – sok más, korábban már részletezett vonatkozása mellett – most azért is fontos számunkra, mert Laták Istvánnak a zentai Történelmi Levéltárban a család által az író halála után elhelyezett hagyatéki anyagában, s annak is a sorrendben hetedik dobozában találtam meg a szerzőnek egy Majtényi-mű nyomán, a Forró föld című elbeszélés alapján „éterre alkalmazott” rádiódrámájának írógépen készült kéziratát. A hangjátékból részlet jelent meg a Magyar Szó 1959. október 25-i számában ezzel a megjegyzéssel: „Az itt közölt rész a szerző rádiójátékából való, melyet Majtényi Mihály hasonló című novellájának felhasználásával írt.” A rádióváltozat itt közölt befejező jelenete egy második világháborús gyűjtőtáborában játszódik, ahol az olvasó, illetve a hallgató megismerkedhet „Kürtivel, az elcsapott postással”, akit a fia politikai meggyőződése miatt „toloncoltak táborba”. A hangjáték részletét a napilapos publikációban Sáfrány Imre szövegrajzával illusztrálták.
Mint megfigyelhetjük, Laták István többször is újrakezdte, átdolgozta a hangjátékot, több korrigált, átalakított szövegváltozat is fellelhető belőle a hagyatékban. Ezek részben írógépes kéziratok, részben kézzel készített jegyzetek, vázlatos feljegyzések. Majtényi Mihály Forró föld című elbeszélésének eredeti, kötetben publikált változata – a könyvből kitépett papírlapokon – is megtalálható a levéltári anyagban, Latáknak, ezúttal mint dramaturgnak a kézjegyeivel. Aláhúzásokkal, halmazzárójelekbe foglalt részletekkel, széljegyzetekkel, kézzel írt betoldásokkal, a saját maga számára készített, rövid, néhány szavas, célra törő és egyszerű „utasításaival”. Továbbá kérdőjelekkel, csillagozott részekkel, s mintegy kiemelésként, piros színű ceruzával jelölt sorokkal. Laták István munkája során így jelölte ki például a feldolgozás szempontjából izgalmasnak ítélt részleteket is.
Ugyancsak egy kitépett papírlapon találtam meg a levéltári anyag hetedik dobozában a Dolgozók című szakszervezeti lap 1950. november 24-i számának részletét: ekkor jelent meg ugyanis az újságban Majtényi Mihály Lázadás című novellája, ezzel a megjelöléssel: „Az író most megjelent »Forró föld« című novellás kötetéből.” Laták István tehát nemcsak folyamatosan figyelemmel kísérte pályatársának alkotói pályáját, újabb és újabb publikációit, de a maga számára rendszeresen archiválta is annak dokumentumait, megőrizte, esetenként azzal a céllal is, hogy a továbbiakban, talán majd más műfajban, talán más megközelítésben feldolgozza azokat,  hogy reflektáljon témájukra.
Hasonló kis újrahasznosított, illetve részben még további újrahasznosításra váró részletek – a korábbiakban úgy mondtuk: palimpszesztek – ezek, mint amilyeneket már elemeztünk is az eddigiekben, s mint amikor Laták István arra készült, hogy elbeszélését írjon József Attilának a Lebukott című költeményének motívumai alapján:

Küzdtünk híven a forradalomért,
nem halhatunk meg, élnünk kell tovább.
Zizegve várnak a röpcsik, a hék
s éhbérrel várnak mind a burzsoák.
A mozgalom vár, munka és család,
míg megbukik a kizsákmányolás,
sarló villan, lesújt a kalapács
s börtönről, gyárról lehull a lakat.
Éljen a Szovjet, a munkástanács!
Testvér, segítsd a lebukottakat.

A Lebukott című vers alapján készült – vagy legalábbis tervezett – novellát egyelőre nem találtam meg a levéltári anyagban, sem kéziratban, sem más formában, és arról sincs tudomásom, hogy ilyet Laták István valaha is publikált volna valamely lapban vagy folyóiratban. Megtaláltam ellenben a hagyaték nyolcadik dobozában, ezúttal A vak kapitány címmel ugyanannak a kiadatlan regénynek a kéziratát, amelyik több példányban – és több változatban  – megvan a hetedik dobozban is, ott még Különös merénylet címen. Laták István zárójelben jelezte, hogy ez: munkacím. Alatta pedig egy másik – lehetséges – címváltozatot is megadott: Két revolvergolyó.
Ez egy teljes, kész és befejezett regény, a kézirata írógépen készült. A vak kapitány című változat közel negyven oldallal rövidebb, ezért feltételezhetjük, hogy a Különös merénylet lehet az újabb, az keletkezhetett később, azt zárhatta le mintegy véglegesként a szerző. S erre utal az is, hogy a címoldal aljában az 1968-as évszámot tüntette fel Laták István. Jelige: Ólomeső. Valamint még egy római III-as is szerepel ugyanitt. Habár ez akár azt is jelölhetné, hogy Laták István harmadik helyezést ért el művével a Forum Könyvkiadó 1968-ik esztendei regénypályázatán, ez azonban így nem igaz. A mű címlapján feltüntetett jelige mindenképp azt jelzi, hogy a szerző készült erre a megmérettetésre, 1968-ban azonban Gion Nándor nyerte meg ezt a prózaírói versenyt Testvérem, Joáb című regényével, Major Nándor végzett a második helyen, és Domonkos Istvánt nevezte meg a bírálóbizottság harmadik helyezettként. (Ispánovics Csapó Juliannának köszönöm a segítségét!)
Érdekességként jegyezhetjük meg itt még, hogy az Újvidéki Rádió fennállásának huszadik jubileumára megjelent kiadványban (Álmok szirtjén, hangjátékok, szerkesztette Tomán László, a borítót és a kötést Miodrag Nedeljković tervezte; technikai szerkesztő: Kapitány László; korrektor: Piszár Ilona, Rádió Novi Sad – Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1969.), amelynek szerkesztője a két évtized talán legjelentősebbnek ítélt rádiódrámáit gyűjtötte egybe, Laták István neve nem szerepel. Itt olvashatjuk azonban – Bányai János, Miroslav Antić, Gál László, Lévay Endre, Fehér Ferenc, Kopeczky László, Herceg János, Tomislav Ketig, Sulhóf József, Saffer Pál, Major Nándor, Deák Ferenc és Németh István művei mellett – Majtényi Mihály eredeti, szerzői (tehát nem más dramaturg által készített, illetve rádióra alkalmazott…) háromszereplős hangjátékát is Mi történt az utcasarkon? címmel.
Majtényi így indítja itt közölt rádiódrámáját:

Odafent, a harmadik emeleten. Délelőtti zaj egy nagyvárosi utcában. Minden felhallatszik ide, az ablakba. Az ablak nyitva.
Férj                 Eredj már el onnan az ablaktól és csukd be!
Feleség            Nem, nem! Várj csak egy pillanatig! Nézd csak ott lent azt a két embert a sarkon…
Férj                  Ott a bútorüzlet előtt?
Feleség            Igen, azt a köpcöst meg azt a soványat ott lent. Látod? Már pár perce ott hadonásznak.
Férj                  Nem hallani semmit a lármától. Olyan messze vannak, mi meg olyan magasan…
Feleség            Te, én tudom, hogy azok miről beszélnek!
Férj                  Ismered őket? Csukd be az ablakot, kérlek…
Feleség            Hát becsukhatom, így is látni. Az a köpcös jött előbb, kalapját a kezében tartotta… Ilyenkor jobb, ha szellőzik a feje, azt jelentette a mozdulata. A napon aztán ismét fel lehet tenni a kalapot, mert könnyű napszúrást kapni…
Férj                  A másikon nincs kalap.
Feleség            Nincs. Ez az a fajta, amelyik sohasem hord kalapot, se télen, se nyáron. Fiatal ember. Majdnem egymásba ütköztek… Nézd, hogy hadonászik a fiatal, mindjárt így kezdte.

 

Sóhaj

 

Laták Istvánnak a Sóhaj címen feljegyzett néhány sora – műfaját tekintve mindenképp tárcának kell mondanunk – a legizgalmasabbak és legérdekesebbek egyike a levéltári anyagban fellelt, kötetbe nem sorolt írások közül. Izgalmas már csak egyszerűsége miatt is, amilyen célratörően állítja párhuzamba az iparosodással lassan, de fokozatosan és biztosan, visszafordíthatatlanul letűnő „régi világot”, „régi életet”, az egyre modernebbé váló, egyre modernebb életet élő rohanó ember hadarásával. Élethadarásával.
Másfelől pedig a meglett, már középkorú – vagy talán annál is idősebb (dátumot nem találtam az írógépen készült kézirat mellett) – ember megfogalmazásában ezek a tinédzseresen, lázadósan buzdító sorok őszinte vallomássá nemesülnek. Olyan tömör vallomássá, amelyik ebben a néhány lírai sorában is visszafogottan és méltósággal, vagyis bölcsen képes megszólítani olvasóját. Nem diktál, nem utasít, nem parancsol – tehát nem is lehet tolakodó. Csak felvet egy témát, amelyet nem is áll szándékában kifejteni. Mert a téma már önmagában is továbbgondolásra érdemes…

 

Laták István jellegzetes, közismert pózban
Séta baráti társaságban – Laták István jobbról az első
Laták István Sóhaj című tárcájának kézirata a zentai Történelmi Levéltárban őrzött hagyatékból

 

A fenti cikkhez a Sóhaj című tárcanovellát mellékeltem a levéltári anyagban fellelt, kötetbe nem sorolt írások közül:

 

Sóhaj

A modern ember életét szebbé kellene tenni.
Mert egész nap csúnyán szalad, alkudik, számol, izzad és ideget rázó feketekávét iszik. Füstös termekben ülésezik, s az utcán benzinfüst kormozza, olajos latyak csapdossa, építések sara ragad a talpára. Bömbölő, sziszegő, csikorgó gépek bántják a fülét.
Véznán felhőkbe nyúló, liftektől lüktető tornyokból ki kell vinni a kapkodva siető embert kis kertek, virágos hegyi ösvények közé, a madarak csöndjébe, simogató halk verset mondani neki gyógyítóan, felidézni benne anyja altatódalát, és visszaadni neki a tovaszállt Szépséget.
A modern, ványadt idegű embert ki kell szabadítani a maga kovácsolta hétköznapok vasrácsai és betonfalai közül, hogy megtanulja még egyszer érteni a mókusok cincogását és a zöld fű közt vadon növő krajcáros virágok illatát.
Egy kis olcsó egyszerűséget kell belopni a modern ember gonoszul hadaró órái közé…

 

Ehhez az összeállításhoz még a következő illusztrációkat küldtem meg e-mailben a melléklet szerkesztőjének, Gruik Ibolyának:

A címadó elbeszélés nyitó oldala Majtényi Mihály Forró föld című novelláskötetében
Álmok szirtjén – az Újvidéki Rádió húszéves jubileumára megjelent hangjátékkötet címoldala
Egy régi felvétel a Laták család fotóalbumából
Egy régi felvétel a Laták család fotóalbumából
Laták István, a gyűjtögető író, vagyis egy félretett újságoldal az Antigoné című előadásról készült tudósítással a költő hagyatéki anyagából
Majtényi Mihály Forró föld című kötetének címoldala – Testvériség-Egység Könyvkiadó, Noviszád, 1950
Részlet Majtényi Mihály Mi történt az utcasarkon? című rádiódrámájából az Újvidéki Rádió húszéves jubileumára megjelent hangjátékkötetből

 

Majtényi Mihály Forró föld című novelláskötete 1950-ben jelent meg:

 

A Laták-sorozat kilencedik része a Magyar Szó 2012. december 3-i számában jelent meg:

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hozzászólások

hozzászólás