Miután a Buksi-sorozatunk a Családi Körben 2017 szeptemberének végén egy kis pihenőre, afféle szólásszabadságra ment, a sajtótörténeti feljegyzések ciklusában több különböző kiadványt is fellapoztunk, régebbieket, újabbakat, mindenféléket… Október 5-én és 12-én – röviden, mindössze két részben – egy alig tizenegy esztendővel korábbi alkalmi kiadványról, a Szabadság Krónika című nyomtatványról írtunk. Közeledett október 23-a, az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc évfordulója, így hát logikusnak tűnt, hogy ilyen témát vegyünk elő erre az alkalomra. Akárcsak az is logikusnak tűnik most, hogy ezt a bejegyzésünket éppen ezért 1956-hoz igazítsuk a Yuhar kronológiájában.

 

Az előzményeket itt tekinthetik át olvasóink:

Az összegzés ideje

Nagyjából most érkezett el az ideje annak, hogy készítsünk valamiféle összegzést az elmúlt időszakban feldolgozott sorozatainkról. Már csak az áttekinthetőség érdekében is… Aki ugyanis nem olvasta folyamatában ezeket az anyagainkat, talán zavarosnak találhatja azok megjelenési rendjét, és első pillantásra kuszának, zavarosnak tűnhet a feldolgozás.

 

A Szabadság Krónika című kiadvánnyal foglalkozó sorozat első része 2017. október 5-én jelent meg a Családi Kör sajtótörténeti feljegyzéseinek sorozatában:

 

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Volt egyszer egy Szabadság Krónika

„A magyar elvtársak egyik súlyos hibája az volt, hogy tegnap éjszaka éjfél előtt nem engedélyezték a zavargások résztvevőinek lövetését”

 

„Az elvtársak azon a véleményen vannak, hogy a magyar hadsereg rosszul viselkedett, bár a debreceni hadosztály derekasan helytállt. A magyar matrózok, akik a Duna rakpartjain járőröztek, és különösen, mint ezt már említettük, az államvédelem katonái és munkatársai jól helytálltak” – így fogalmazott a közösen jegyzett, Budapestről rejtjeltáviratban Moszkvának megküldött jelentésében Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982) hatvanegy esztendővel ezelőtt, 1956. október 24-én.

 

Az ismert szovjet politikusok, akik kulcsszerepet játszottak az ötvenhatos magyarországi eseményekben, hozzátették még: „Több mint 450 embert tartóztattak le a rendzavarások szervezői és főkolomposai közül – a főkolomposok felderítése és letartóztatása tovább folyik. […] A magyar elvtársak, különösen Nagy Imre nagyon helyeselte, hogy jobban használjuk fel a magyar csapatokat, az államvédelmi egységeket annak érdekében, hogy enyhítsük a szovjet csapatok terheit, és hangsúlyt kapjon maguknak a magyaroknak a szerepe a rendzavarások felszámolásában. A magyar munkások többsége nem vett részt a rendzavarásokban, sőt azt mondják, hogy a csepeli munkások, akiknek nem volt fegyverük, elkergették a provokátorokat, akik a zavargásokban való részvételre akarták rábírni őket. A munkások egy része azonban, különösen a fiatalok, részt vettek a zavargásokban.
A magyar elvtársak egyik súlyos hibája az volt, hogy tegnap éjszaka éjfél előtt nem engedélyezték a zavargások résztvevőinek lövetését.
A magyar elvtársak az intézkedéseket maguk hozzák, és mi kiegészítő tanácsokat adunk arra nézvést, hogy szervezzenek a munkásokból az üzemekben és a kerületi pártbizottságokon forradalmi munkáscsapatokat, és ezeket a csapatokat fegyverezzék fel” – nagyon sokáig természetesen nem is ismerhettük Mikojan és Szuszlov bizalmas, rejtjeltáviratban Moszkvába megküldött jelentését, amelyben a két szovjet politikus így fogalmazott. Az archívumok csak jóval később tárultak fel…

 

Szlava felelőssége

 

A jelentés szövege – sok más hasonló dokumentum mellett – majd csak 1993-ban jelent meg magyarul a Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötetben. Alcíme szerint: Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából (nagy szerencse, hogy az ilyen rövidítések javarészt már kivesztek a köznyelvből, idegenül hatnak a mai olvasó szemének, s legfeljebb keresztrejtvény-feladványban lehet méltó helyük…). A kötetet szerkesztette, a dokumentumokat válogatta, az előszót írta és a jegyzeteket összeállította: Vjacseszlav Szereda és Alakszandr Sztikalin. A dokumentumok feltárásában, a jegyzetek készítésében közreműködött, valamint az életrajzokat írta és a felhasznált fényképeket válogatta: Jelena Orehova. A kötet anyagát Bazsó Tibor, Bazsó Márton, Kádas Géza és Soproni András fordította. A munka Tofik Iszlamov és Rem Uszikov történész szakértői közreműködésével zajlott.
A fenti felsorolásban említett Vjacseszlav Szereda a magyar irodalom nagyszerű orosz fordítója, emellett pedig levéltári kutató, aki tulajdonképpen a barátunk lett – még ha személyesen nem is találkoztunk, nem is volt alkalmunk összefutni – valamikor a kilencvenes évek végén. Neki köszönhetően ismerhettük meg akkoriban a fiatal orosz irodalmat, kortársaink műveit, ugyanis oroszról magyarra is rendszeresen fordít. Oda-vissza. Menettérti jelleggel. És fordított nekünk is. Munkáit pedig e-mailben küldte el. Ő Moszkvában bejárt a nem sokkal korábban megnyílt, s immár kutathatóvá vált archívumokba, levéltárakba, könyvtárakba, ahonnan rendszeresen olyan izgalmas, régi, egykor bizalmas és szigorúan titkos jelzéssel ellátott dokumentumokat hozott elő, amelyek kiegészítették, esetenként pedig más, az addigiaknál újabb megvilágításba helyezték az ötvenhatos magyar forradalomról és szabadságharcról meglévő tudásunkat. Újabb részleteket tárt fel, leveleket, feljegyzéseket fordított és adott közre – értelmezve és kontextusba helyezve azokat. Tóth Lívia volt a Képes Ifjúság főszerkesztője, amikor kapcsolatba kerültünk Szlavával, rendszeresen küldtük is neki a lapot, kiadványainkat Moszkvába, hátha talál benne valamit (bármit…), amit elég érdekesnek és izgalmasnak ítél ahhoz, hogy lefordítsa és közreadja oroszul is. Ő pedig a saját munkáiból, köteteiből postázott nekünk olyasmit, amit érdemesnek talált a figyelmünkbe ajánlani… Mindent összevetve, ennyi idő után talán már nyugodtan kimondhatom, hogy Vjacseszlav Szereda munkálkodása keltette fel komolyabban és visszavonhatatlanul is az érdeklődésemet az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc eseményei iránt. Természetesen nem ért váratlanul, teljesen felkészületlenül a téma, mert már addig is mindenféléket összeolvastam róla, sőt, különböző vonatkozásairól írtam korábban is. Azért azonban, hogy tulajdonképpen egyfajta megszállottságommá vált ötvenhat, nagyrészt valóban Szlava tehető „felelőssé”. Így hát, később aztán, amikor meg már jómagam lettem a Képes Ifjúság főszerkesztője, akkor olyan, azon frissiben feltárt archív anyagokat kértem tőle, amelyek nálunk jelenhettek meg első közlésben. S ezekkel tettük azokban az években a megszokottnál, az átlagosnál némileg talán különlegesebbekké, érdekesebbekké, izgalmasabbakká az október 23-ra készült ünnepi számainkat. Tehát hozzá tudtunk adni valamit mi is, innen, Vajdaságból, sajátként ehhez a témához. A Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötet pedig a Zenit Könyvek sorozatában jelent meg a budapesti Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában, mint már jeleztem is, 1993-ban. A saját példányomat pedig rögtön a nyitó oldalán Vjacseszlav Szereda saját kezű ajánlása teszi a megszokottnál értékesebbé…

 

Érintettségünk okán

 

Mindez pedig egyértelműen jelzi azt is, hogy miért vettem a kezembe az átlagosnál nagyobb érdeklődéssel tizenegy esztendővel ezelőtt, 2006 októberében, vagyis az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc kitörésének ünnepnapjára, ötvenedik évfordulójára megjelent Szabadság Krónika című kiadványt. Az önmagát külalakjában, formátumában és tördelésében, de még papírminőségében is (vagyis: minden jellemvonásában…) napilapnak álcázó publikáció címlapos beköszöntője – tekinthetjük ezt akár vezércikknek is – így fogalmazott: „1956. október 23-án évek óta fokozódó társadalmi elégedetlenség jutott el a forrpontjához. Egy egész ország kiáltott: elég volt a megalázottságból, a félelemből és kiszolgáltatottságból, az éjszakai elhurcolásokból és a rögtönítélő népbírósági perekből. Elég a zsarnokságból! Az, ami 1956. október 23-án történt, példaértékű volt az egész világ számára. Büszkeséggel gondolhatunk ma azokra, akikben volt merészség ehhez a kiáltáshoz.
Október 23-a nemzeti ünnep. Egy ország ünnepe. 1956. október 23-a távoli és közeli is egyben. Érintve vagyunk. A nap cselekvő részesei közül sokan itt vannak még közöttünk. Apák, anyák, nagyapák, nagyanyák. Talán ebből is ered, hogy október 23-a ünneplését az előző években tétovaság, egyfajta zavar lengte körül. Mintha nem tudnánk, hogyan ünnepeljünk. Mintha nem mernénk bízni a másikban, gyanúsnak találnánk megrendültségét, mintha képtelenek lennénk a felszabadult, egységes ünneplésre a szabadság és egység ünnepén. Pedig egyszerűbb a dolgunk mint ’56 októberében. Ma már nem kell fegyvert ragadnunk azért, hogy emberibb körülmények között élhessünk. 1956 hősei megtették helyettünk és értünk.
Összeállításunk célja kettős: egyrészt segíteni a nap eseményeinek, hangulatának visszaidézését azok számára, akik megélték 1956. október 23-át, másrészt érzékeltetni a nap fontosságát azokkal, akik nem éltek még akkor. Mindezt abban a reményben, hogy ’56 emléke fokozatosan letisztul, és a hősök és áldozatok az utókor méltó ünneplésében részesülnek” – a vezércikket azonban „A Szerkesztőség” nevében nem írta alá, nem vállalta a teljes nevével senki sem. Ahogy egyébként a Szabadság Krónika című kiadvány egyetlen írását sem jegyzi senki sem szerzőként, kivéve a Tamási Lajostól, Déry Tibortól, Szentkúti Ferenctől, Márai Sándortól, Gazdag Erzsitől vett idézeteket, versrészeteket. Ugyanígy rendes, értékelhető impresszuma sincs a lapnak, amelyből megtudhatnánk, hogy kiket, mely kollégákat kell „A Szerkesztőség” megjelölés alatt értenünk.

 

A szabadságvágy alakváltozásai

 

A Szabadság Krónika fejlécében megadott webcím, a www.19562006.hu szerencsére még mindig él. A honlap Aktualitások című rovatát azonban immár tizenegy esztendeje nem frissítették. Talán a hozzáférési jelszóra sem emlékszik már senki sem… Itt olvashatjuk tehát akár még ma, immár az egykor neves napilap megszűnése után is, a Népszabadság 2006. június 23-i cikkét arról, hogy „A kitartó szabadságvágy ihlető történelmi példa – mondta az amerikai elnök Budapesten”. Az írást nagyjából másfél hetes késéssel, 2006. július 4-i dátummal vette át az ünnepségsorozat internetes felülete. Ebből kiderül, hogy: „A kitartó, türelmes szabadságvágy ihlető történelmi példa a mai küzdelmekben is – méltatta George W. Bush amerikai elnök tegnap Budapesten 1956 jelképes és gyakorlati jelentőségét.
Sólyom László államfő és Gyurcsány Ferenc kormányfő vendégeként, valamint a Citadellánál elmondott beszédeiben az elnök méltatta Magyarországot, úgy tisztelegve 1956 emléke előtt az ötvenedik évfordulón, hogy példát mutathasson vele a terrorizmus elleni, sok kitartást igénylő harchoz. Érezhetően ez volt látogatásának fő célja.
A teljes cikk elérhető itt” – olvashatjuk a honlapon, de az „itt” szócska alatt megadott linkre azonban ma már hiába is kattintanánk: „a keresett oldal nem található!” Hát ez van, kérem tisztelettel, ennyi év után…
Felettébb sajnálatos azonban, hogy 2006-ban az ünnepi események távolról sem alakultak egy ilyen jelentős, fél évszázados jubileumhoz méltóan. Ötven évvel később ismét tüntetéssorozatok rázkódtatták meg az anyaországot, a rendőrség ezúttal gondolkodás, mérlegelés nélkül a tömegbe lőtt (még ha „csak” gumilövedékekkel is…), a fegyveres egyenruhások békés megemlékezőket, a nagygyűlésről hazafelé tartó ünneplőket oszlattak, sőt, volt olyan is, akinek a szemét is kilőtték…
A fejükből, az arcukból, a tarkójukból, a hátukból vérző embereket láthattunk a tévétudósításokban; a Deák téren robogó, a villamossíneken átgázoló és egy óriásplakátot is eltaposó korabeli tankot; lovas rendőrosztagot, amely karddal mért súlyos ütéseket bárkire, aki az útjába került. A könnygáz szagát pedig még napokig érezni lehetett Budapest utcáin. Beleszagoltam, megsirattam jómagam is, tehát saját tapasztalatomból mondom… Mindez pedig nemcsak az évforduló jelentőségét torzította el, hanem a most fellapozott kiadványt, a Szabadság Krónikát is jellegtelenné, mérhetetlenné tette.

 

 

A 2006-os évfordulós programok és rendezvények központi, már évek óta nem frissített honlapját itt érhetik el olvasóink:

 

www.19562006.hu

Az utak,keresztutak a magyar filmművészet maradandó alkotásain keresztül vezetik végig a látogatót egy főútvonalon, amelynek alapja a filmből vett képkockák és mondatok. Egyes jeleneteknél keresztutak ágaznak le a történelmi valóságba, bemutatva az adott történelmi jelenség, vagy társadalmi probléma hátterét.

 

A Szabadság Krónika című kiadvánnyal foglalkozó sorozat második része 2017. október 12-én jelent meg a Családi Kör sajtótörténeti feljegyzéseinek sorozatában:

 

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Volt egyszer egy Szabadság Krónika (2.)

„Jöttek a szovjet tankok, hogy helyrelőjék a barátságot”

 

„1956. október 23-án a sajtóban is új korszak kezdődött, noha ezen a napon még csak »következetes reformokban« gondolkodtak a megjelenő lapok cikkeinek írói. A Szabad Nép Új, tavaszi seregszemle című vezércikke például »melegen üdvözölte« a napok óta tartó diákgyűléseket s az aznapra tervezett nagy budapesti felvonulást. A rendkívüli napot már az is jelezte, hogy a korábbiakhoz képest példátlan módon különkiadást, valójában csak egy röplapot jelentetett meg az Irodalmi Újság – benne a magyar írók e napra keltezett, igen határozott hangú kiáltványa s a lengyel írószövetségnek címzett levél –, és külön »röpirattal« jelentkezett a Szabad Ifjúság kollektívája is »a demokratizálásért és a szocializmusért küzdő ifjúság« nevében” – olvashatjuk A magyar sajtó története című kötet Murányi Gábor által jegyzett, sorrendben harmadik, s egyben záró fejezetében, amely az 1948 és 1988 közötti időszakot dolgozza fel.

 

Az ötvenhatos magyar forradalomnak és szabadságharcnak jelentős sajtója volt és van is (hiszen az akkor nyomtatott kiadványok javarészt fennmaradtak, a nagyközönség számára ma már korlátozások nélkül elérhetők, kutathatók…), ugyanis földrengésszerűek voltak ezek a napok a médiában is. Új újságok jelentek meg, régiek indultak újra, a forradalmárok lapokat alapítottak, olyan szerzők is megszólaltak, akik addig ezt nem tehették meg, s olyanok is, akiknek épp a szabadság lehelete adott erre késztetést, indíttatást, lendületet, s legfőképp felszabadultságtól lüktető kedvet, tehát a magyar lapkiadás, újságvilág históriájának is egyik kifejezetten izgalmas időszaka volt ez.
Az ötvenhatos magyar sajtó történetének átfogó és összegző megírására, feldolgozására azonban továbbra sem vállalkozott még ezidáig senki sem, ennek csak egyes eseményeit, részleteit villantották fel a kellő alapossággal különféle, a nevük elhallgatását ugyan nem kérő kutatók, akiket ezúttal most mégsem szeretnék megnevezni, már csak azért sem, mert azzal a teljesség igényét kellene felvállalnom, amire pedig az adott terjedelmi keretek között felelőtlenség lenne vállalkoznom. Így hát most, amikor nemzeti ünnepünkre, vagyis október 23-ra készülődve a média tükrében igyekszünk feleleveníteni a korabeli eseményeket, ötvenhat sajtóját lapozgatva szándékosan nem az 1956-ban megjelent újságokat nézzük át – idővel majd talán erre is visszatérhetünk –, hanem az utóbb kinyomtatott, később szerkesztett, de a forradalom és szabadságharc eseményeivel foglalkozó kiadványokat lapozzuk fel. Az ilyenek az utóbbi években ugyancsak áttekinthetetlen mértékben megszaporodtak ugyan, mégis valamelyest áttekinthetőbben, kézenfekvőbben helyezik kontextusukba a korabeli történéseket. És persze az akkor aktuális folyamatokat is dokumentálják. Már csak a történelmi távlatnak, vagyis az évtizedekben mérhető időbeni távolságnak, az időközben eltelt hatvanegy esztendőnek köszönhetően is.

 

Információközelség

 

A 2006-ban megjelent Szabadság Krónika című nyolcoldalas egyszeri kiadvány – tehát még periodikának sem nevezhetjük igazán – két oldalon foglalkozott a forradalom és szabadságharc kitörésével, ismertette a műegyetemisták követeléseit, összefoglalta a legfontosabb ötvenhatos eseményeket (Sztálin-szobor ledöntése és egyebek…), majd ugyancsak két oldalt szánt arra, hogy bemutassa a legfontosabb ellenálló csoportokat (Corvin köziek, a Baross téri csoport, Móricz Zsigmond körtér, Széna tér…) és azok legkiemelkedőbb tagjait.
Továbblapozva egy teljes oldalt kapott a kádári megtorlás és a szovjet csapatok karhatalmi alkalmazása Magyarországon, s ugyancsak egy oldalon közölték a kiadványban időrendbe gyűjtve a hivatalos 2006-os ünnepi eseményeket, a hátlapon pedig az állami megemlékezések plakátja kapott helyet. Felettébb szellős lapszerkezet ez így, mondhatjuk már első ránézésre is. Pedig a szűkösség miatt sokkal inkább feszesnek kellene lennie! Nem is beszélve akkor még arról, hogy a hatodik oldalán Budapesti forradalmi utcaképek címmel egy jó szándékkal is legfeljebb csak hevenyészettnek mondható fotóválogatást adott közre a Szabadság Krónika. Annak érdekében, hogy minél több fénykép elférjen, apróra, aprócskára, no jó, ugyan nem bélyegnyire, de akkor is jelentéktelenül kis méretűre zsugorított felvételekkel dolgoztak. Mi sem természetesebb ennél: kontraproduktív hatással. Az oldal alsó felét pedig egy cím nélkül közreadott ötvenhatos tematikájú képregény, Fazekas Attila (rajz) és Pacskovszky Zsolt (szöveg) alkotása foglalta el.
Mindezt kissé talán elnagyoltan összefoglalva elmondhatjuk, hogy a kiadványon érződik a lapban sehol meg nem nevezett szerkesztők felkészültsége – profi és hozzáértő emberek lehettek –, azonban az adott keretek között ennek túl nagy hasznát ők maguk sem vették… Mintha túlnőtt volna rajtuk a feladat. Hogy ez mennyiben saját magukon, s mennyiben a megrendelőkön, a megrendelők fafejűségén múlott, azt a közelebbi információk hiányában egyelőre nem ítélhetjük meg. Majd…

 

Egy kirándulás végén

 

A Szabadság Krónika címlapján így kezdte – a nap krónikájaként – 1956. október 23-a legfontosabb eseményeinek összefoglalóját: „A kora reggeli órákban hazaérkezik Jugoszláviából a magyar párt- és kormányküldöttség (Gerő Ernő, Apró Antal, Hegedűs András, Kádár János, Kovács István). Ülésezni kezd az MDP kibővített Politikai Bizottsága.
A Szabad Nép vezércikke (Új, tavaszi seregszemle) üdvözli a diákság követeléseit. A lap közli az Írószövetség felhívását: a szövetség egyetért a lengyelországi változásokkal, ugyanakkor nem tartja helyesnek a délutáni rokonszenvtüntetést.
Az egyetemeken gyűléseken készülnek a tüntetésre.
12 óra 53 perckor, adását megszakítva a Kossuth rádió ismerteti Piros László belügyminiszter közleményét: »A közrend zavartalan biztosítása érdekében a Belügyminisztérium nyilvános utcai gyűléseket, felvonulásokat a további intézkedésig nem engedélyez.«
14 órakor, a HM-ben Bata István honvédelmi miniszter engedélyezi a katonák részvételét a tüntetésen. A Minisztertanács rendkívüli ülést tart. Hegedűs András az MDP PB értékelése alapján tájékoztatást ad a kialakult helyzetről.
14.23-kor a Kossuth rádió újabb belügyminiszteri közleményt ismertet: »Piros László belügyminiszter a kihirdetett utcai gyülekezési tilalmat feloldja.«
Fél három körül megjelenik a műegyetemen a belügyminiszter-helyettes, Fekete Mihály, hogy ismertesse a diáksággal a tiltást feloldó határozatot.
Az egyetemi hallgatók egy része a Petőfi-szoborhoz vonul, a műegyetemisták többsége pedig egyenesen a Bem-szoborhoz indul. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre, a Nemzeti Színház színésze tízezres tömeg előtt elszavalja a Nemzeti dalt. Egy diák felolvassa a 16 pontot. A tömeg, amely egyre hatalmasabbá duzzad – a diákokhoz a délelőtti műszakból érkező munkások csatlakoznak –, a Margit hídon át a Bem-szoborhoz vonul. A lengyelbarát, illetve Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak mellett már a szovjet csapatok kivonulását követelő jelszavak is elhangzanak.”

 

Barátságunk fokmérője

 

„A tüntetők a Bem-szobornál egyesülnek. Egyesek kivágják a sarló-kalapácsos címert a zászlókból. Veres Péter felolvassa az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc elszavalja a Szózatot, majd a Budapesten tartózkodó lengyel író, Zbigniew Herbert üdvözli a tüntetőket. A rossz hangerősítés miatt a beszédekből szinte semmit nem hallani. A tömeg a Kossuth tér felé veszi az irányt, azt követelve, hogy Nagy Imre beszéljen a Parlamentnél. Az ÁVH Jászai Mari téri épülete előtt már a »Vesszen az ÁVO!« jelszó is felhangzik” – így foglalta hát össze az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján, 2006-ban a Szabadság Krónika 1956. október 23-a legfontosabb eseményeit.
…így kezdődött.
Aztán pedig: „Jöttek a szovjet tankok, hogy helyrelőjék a barátságot” – ahogyan azt később Királyhegyi Pál megfogalmazta aforizmájában, amit azonban már nem a Szabadság Krónikából idézek.

 

 

A 2006-ban megjelent Szabadság Krónika című kiadvány az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc eseményeit igyekezett megidézni:

 

A sajtótörténeti feljegyzések ciklusában a Szabadság Krónika című kiadvánnyal foglalkozó írásokat a lapból kiemelve, egybefűzve itt érhetik el olvasóink:

 

A fenti összeállításunkhoz felhasznált cikkek a Családi Kör alábbi számaiban jelentek meg:

Hozzászólások

hozzászólás