1956,  Film,  Irodalom

Moszkvai idő szerint

„...a gyors, időszerű, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, kiegyensúlyozott, megbízható és felelős hírszolgáltatás és tájékoztatás alapvető követelmény…”

Az alábbi összeállításunkkal kapcsolatban valóban komoly dilemmákat okozott a kronológiai besorolás. Alaptémáját tekintve ugyanis ezúttal nem is túl régi, 2016-os eseményekkel foglalkoztunk, az évforduló és az áthallások ürügyén azonban igen hangsúlyosan voltak jelen ezekben a cikkekben az ötvenhatos magyar forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó részletek. Vélhetően  ez a tipikus esete annak, amikor a kettős datálás lett volna a megfelelő, a legkézenfekvőbb megoldás. A szerkesztők azonban ennek már a gondolatától is megrettentek…

Történt ugyanis, hogy 2016-ban – cseppet sem véletlenszerűen – október 23-ra, az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc ünnepnapjára időzítettük a Szabad Magyar Szó című független internetes fórum, más szóval a véleményportál indulását. Nagyon is szándékos volt! Ennek részletei az alábbiakban mind kiderülnek, ezért most eltekintek azok ismertetésétől…
Így, miután 2017-ben, a Családi Kör című hetilap sajtótörténeti feljegyzéseinek ciklusában az 1957-ben indult legendás vajdasági magyar gyermeklap, az akkor hatvanéves Buksi történetét – egy hosszú széria után, amelyben már alaposan „kiveséztük” – átmenetileg kispadra ültettük, néhány hetes pihenőre küldtük, majd a forradalom és szabadságharc évfordulójához közeledve pedig két részben foglalkoztunk a Szabadság Krónika című, ötvenhatos tematikájú alkalmi kiadvánnyal, elérkezett az ideje annak is, hogy október 23-hoz közeledve megünnepeljük a Szabad Magyar Szó első születésnapját, vagyis fennállásának első évfordulóját.
Mivel szándékosan időzítettük az internetes fórum indulását az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hat évtizedes jubileumára, így ezekben a cikkekben – ismét csak röviden, mindössze két részben – elkerülhetetlenek voltak az áthallások a hatvan évvel korábbi eseményekkel kapcsolatban…

Az előző összeállításunkat itt érhetik el olvasóink:

A tankok, amelyek helyrelőtték a szovjet-magyar barátságot

Miután a Buksi-sorozatunk a Családi Körben 2017 szeptemberének végén egy kis pihenőre, afféle szólásszabadságra ment, a sajtótörténeti feljegyzések ciklusában több különböző kiadványt is fellapoztunk, régebbieket, újabbakat, mindenféléket… Október 5-én és 12-én – röviden, mindössze két részben – egy alig tizenegy esztendővel korábbi alkalmi kiadványról, a Szabadság Krónika című nyomtatványról írtunk.

 

A Családi Kör 2017. október 19-i számában jelent a Szabad Magyar Szó indulásának körülményeit elemző sorozat első része:

 

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Permanens forradalomban

Egy évvel ezelőtt indult a Szabad Magyar Szó

 

„A helyzettel való közvetlen megismerkedés során kiderült, hogy mind a szovjet katonai parancsnokság, mind a magyar fegyveres erők parancsnokságának előzetes jelentései némiképp – negatív irányban – túlzónak bizonyultak; a katonákkal folytatott megbeszélés után átmentünk az MDP KV-be, ahol megbeszélést folytattunk Gerővel, Nagy Imrével, Kádárral, Szántó Zoltánnal, Hegedűssel, akik tájékoztattak bennünket a városban kialakult helyzetről és az általuk foganatosított intézkedésekről a rendzavarások felszámolása érdekében” – Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982) fogalmazott így az 1956. október 24-én Budapestről Moszkvába küldött, közösen jegyzett rejtjeltáviratában. Hozzátették még: „Az a benyomásunk alakult ki, hogy különösen Gerő elvtárs, de más elvtársak is túlbecsülik az ellenség erőit, és lebecsülik saját erőiket.”

 

„Moszkvai idő szerint 5 órakor a városban a helyzet ténylegesen a következő:
A felkelők valamennyi tűzfészkét felszámolták, most a legnagyobb, a rádiónál lévő tűzfészek felszámolása folyik, ahol körülbelül négyezer ember gyűlt össze. Kitettették a fehér zászlót ugyan, ám amikor a magyar hatóságok képviselői megjelentek, a kapituláció feltételeként Gerő elmozdítását jelölték meg, mely természetesen elutasíttatott. A mi parancsnokságunk azt a feladatot tűzi ki, hogy ezt a tűzfészket ma éjszaka meg kell semmisíteni. Jellemző, hogy itt a magyar munkatársak, de mindenekelőtt az államvédelmi munkatársak elkeseredett ellenállást tanúsítottak a felkelőkkel szemben, és itt csupán amiatt szenvedtek vereséget, hogy a hadianyagból kifogytak, és támadta őket egy, az engedelmességet megtagadó, pihent magyar zászlóalj is.”

 

A hiányzó lapok nyomában

 

Ennyit tudtak hát Moszkvában az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc második napján, a Budapesten zajló eseményekről. Mikojan és Szuszlov aznap érkezett a magyar fővárosba és 31-éig tartózkodott Budapesten. Aznapi operatív jelentésük, amelyet úgynevezett rejtjeltáviratban küldtek meg a forradalmi események helyszínéről a szovjet birodalom központjába, mintegy három és fél évtizeddel később, 1993-ban jelent meg nyomtatásban magyar nyelven. A Móra Ferenc Könyvkiadó ugyanis akkor adta ki a Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötetét a Zenit könyvek sorozatában. Válogatta, az előszót és az utószót írta: Vjacseszlav Szereda és Alekszandr Sztikalin. Fordította Bazsó Tibor, Bazsó Márton, Kádas Géza és Soproni András.
Forradalmi pillanatok, amelyekről a két szovjet vezető magatartása és véleménye szinte mindent elárult.

 

Alternatívák nélkül

 

S immár hatvanegy esztendő távlatából visszaolvasva Mikojan és Szuszlov sorait, felettébb sajnálatos módon azt kell látnunk, hogy hiába telt el időközben ez a bizonyos hatvanegy esztendő, hiába volt időközben egy rendszerváltoztatás Magyarországon (az egykori Jugoszláviát pedig röviddel a többpártrendszer bevezetése után nyomban szétdúlták a kilencvenes évek véres délszláv polgárháborúi…), hiába omlott össze a szovjet birodalom, s hiába éltünk korábban mi, vajdasági magyarok (no jó, én persze még csak gyerekfejjel…) egy mindettől a maga viszonylag elegáns módján elhatárolódó titói, önigazgatású, jugoszláv rendszerben… Mindhiába! Mert hat évtized múltán is azt kell látnunk, hogy ugyanezek a berögződések, ugyanazok a diktatórikus normák működnek a társadalom vezető struktúráiban, mint akkoriban. A „tűzfészkek felszámolása” napi szinten folyamatban van, mert ez a hatalom célja, és semmi más; s hiába tűzik ki esetenként a fehér zászlót némely ellenállók, kívánságaik, elvárásaik nem találnak meghallgattatásra.
Most nem Mikojan és Szuszlov írja a jelentéseket, nem Moszkva diktál, de a mozgástér nem kevésbé behatárolt.
Pedig – gondoljunk csak bele –, ha a vezető politikai erők csak fele annyi energiát fektetnének a saját munkájukba (s ha így valóban el is végeznék a dolgukat…), mint amennyit az ellenvélemények, a kritikák, a másként gondolkodók elhallgattatásába fektetnek, hol is tarthatnánk ma már…
Ma már piros betűs nemzeti ünnepünk az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc kitörésének emléknapja; a leverésére, brutális elfojtására pedig gyásznapként emlékezünk. A forradalmak tehát nem múlnak el észrevétlenül…
Akármennyire szeretné is ezt a szabadságharcok leverése után felálló új hatalom.
Márpedig hat évtizeddel ezelőtt Vajdaságunk szerepe épp a forradalom szovjet leverése után, a megtorlások és a vérbosszú elől menekülő százezrek befogadása – és későbbi továbbküldése – révén értékelődött fel. Mi töltöttük be a kapu szerepét nemcsak a nyugati… de a szabad világ felé is! Hatvan évvel később azonban most szinte minden másképp van: a sajtó- és szólásszabadságunkért most – akárcsak egy évvel ezelőtt is! – nekünk, vajdasági magyaroknak kell kiállnunk. Ugyanolyan nyílt, ámde eltökélt naivitással, ahogyan egykor a szovjet tankokkal, páncélosokkal néztek farkasszemet a pesti srácok. Tisztelet emléküknek! Mert – s idézzük csak ismét Mikojan és Szuszlov rejtjeltáviratának szövegét: „Az elvtársak azon a véleményen vannak, hogy a magyar hadsereg rosszul viselkedett, bár a debreceni hadosztály derekasan helytállt. A magyar matrózok, akik a Duna rakpartjain járőröztek, és különösen, mint ezt már említettük, az államvédelem katonái és munkatársai jól helytálltak.” S a titkosított és szigorúan bizalmas, a levéltárak és archívumok rejtett zugaiban, porosodó sötét mélységeiben évtizedeken át karhatalmisták által őrzött soraikat persze a történelem már rég megcáfolta.
Egy évvel ezelőtt, 2016. október 23-án, az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján indult a Szabad Magyar Szó – tisztelegve ezzel az áldozatok emléke előtt is –, hiszen az elnyomással, elhallgattatással szembeni küzdelemnek nincs alternatívája… A hat évtizeddel későbbi szellemi elnyomás, ha eszközeiben és módszereiben különbözik is, semmivel sem különb elődjénél, s jól példázzák ezt a mai, vajdasági magyar politikai viszonyaink is. Azzal pedig, hogy az egyensúly helyreállításán ügyködünk, így kerülünk automatikusan, szándékainkon kívül is egy permanens forradalomba. S ez tulajdonképpen még csak nem is a mi megfogalmazásunk vagy a hitvallásunk, még ha vállaljuk is, hanem – mint összeállításunkból majd kiderül – tevékenységünket értékelve mások fogalmazták meg.
Ezúton is, egy év távlatából is köszönjük!

 

Az elkendőzés helyett

 

Az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján indult hát a Szabad Magyar Szó című független vajdasági magyar közéleti portál, s mint már mondtuk is, ezzel is tisztelgett a hősök és az áldozatok emléke előtt. Példaképeket persze mindenfelé találhat magának az ember, ehhez bizony bőséges a történelmi kínálat, a forradalmi szellemet azonban mindig kiérleli valami – leggyakrabban az elnyomás. Az tehát, hogy milyen példaképet választunk magunknak, kiket, milyen események részeseit, nagyban összefügg azzal is, hogy a döntés pillanatában milyen élethelyzetben találjuk magunkat, milyen társadalmi-politikai viszonyok formálják sorsunkat. S milyen erőkkel, hatásokkal, milyen kaliberű elnyomókkal szemben vívjuk meg hétköznapi kis forradalmainkat, a családi tűzhelytől a munkahelyig, és igen, természetesen a közéleti szerepvállalásig is. Az ötvenhatos események hősei előtt tisztelgünk tehát – a kegyelet főhajtásával –, akkor is, amikor a nyílt szókimondásra, az őszinte párbeszédre, a dolgok megvitatására (az elkendőzésük helyett), egymás véleményének kölcsönös tiszteletben tartására, szabad levegővételre buzdítunk azáltal is, hogy Szabad Magyar Szó néven egy független közéleti fórumon biztosítunk teret és helyet immár egy esztendeje mindazoknak, akik hozzánk hasonlóan ugyancsak ki vannak éhezve minderre.
A jövő héten, sorozatunk második részében azokat az írásokat és publikációkat olvassuk majd újra – együtt! – egy év távlatából, amelyek a független közéleti fórum indulására reflektáltak, s elvitték hírünket a nagyvilágba. Nem riadunk meg a bírálatoktól sem, az építő jellegű kritikát pedig nem sértésnek, hanem segítségnek tekintjük, s ugyanúgy megköszönjük, mint a támogatást.

 

Miért kell a Szabad Magyar Szó?

„1. Mert alapvető emberi jog a szabad véleménynyilvánítás.
2. Mert a nemzeti kisebbséget is megilleti a sokszínűség, a pluralista társadalmi lét szabadsága.
3. Mert a kisebbségi sajtó közösségteremtő ereje nem az egyengondolkodásban, hanem az együtt gondolkodásban rejlik.
4. Mert mégoly totális politikai meg anyagi hatalom, túlerő és támogatottság birtokában sincs joga senkinek elhallgattatni a másként gondolkodókat.
5. Mert szükséges és lehetséges a tiszta és tisztességes közéleti vita, a nyílt eszmecsere.
6. Mert minden konstruktív véleménynek helye van.
7. Mert műveljük a jobbító szándékú, pallérozott kritikát, és vállaljuk a jó szándékú bírálatot.
8. Mert gátat kell szabni a populista demagógiának.
9. Mert megálljt kell parancsolni a félelemkeltésre alapozó politikának.
10. Mert elutasítjuk a gyűlölködést és a karaktergyilkosságot.
11. Mert a szétszóródó, a háborúk, a megfélemlítés és kisemmizettség elől külföldre távozó, elsősorban az interneten kommunikáló vajdasági magyaroknak is joguk van a valós otthoni helyzet megismerésére és a beleszólásra.
12. Mert szükséges és lehetséges a politikai és pénzhatalmi gócoktól független, szakmai értékek mentén szerveződő médiacsalád.”

(Purger Tibor: Miért – és miért nem, Szabad Magyar Szó, 2016. október 23.)

 

A szakma becsülete

„Mi, alulírottak, akik a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának együttesen tízéves időszakát jegyeztük, úgy érezzük, hogy napjaink Magyar Szója mára teljesen elvesztette az irányérzékét, és letért arról az útról, ami az eredeti küldetése.
Úgy gondoljuk, ez az újság ma már a saját alapítója, a Magyar Nemzeti Tanács által meghatározott irányelveket sem tartja tiszteletben, amelyek szerint »a gyors, időszerű, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, kiegyensúlyozott, megbízható és felelős hírszolgáltatás és tájékoztatás alapvető követelmény…« (Vajdasági magyar médiastratégia 2011–2016).
Úgy véljük, a felsorolt követelmények szinte mindegyikével baj van, de elsősorban a minőségi elvárások csoportjával: a tárgyilagossággal, a sokoldalúsággal, a kiegyensúlyozottsággal, a megbízhatósággal és a felelősséggel. Ezért minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely az újságírói szakma becsületének visszaállítására törekszik közösségünkben. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan eszközt latba kell vetnünk, amellyel az olvasó megingott bizalmát visszaszerezhetjük. Ezt diktálja az újságírói etika és a szakmai felelősségérzet.”

(Kókai Péter – Pressburger Csaba: Ahol a hír szent és a vélemény szabad, Szabad Magyar Szó, 2016. október 22.)

 

A Magyar Rádió épülete az ötvenhatos események egyik kiemelt jelentőségű helyszíne volt
A Második Nyilvánosság című Facebook-csoport adminisztrátorai nevezték forradalminak a Szabad Magyar Szó indulását

 

Purger Tibor Miért – és miért nem című írásának eredeti publikációját itt érhetik el olvasóink:

Miért – és miért nem

Pontosan 25 évvel ezelőtt jelentkeztem először Washingtonból a Magyar Szó olvasóinak, a Kolumbusz bosszúja című jegyzettel. Az amerikai kisebbségek egyenrangúsági harcáról írtam – miközben a volt Jugoszláviában dörögtek a fegyverek. Ma nincs háború a Balkánon, de a legtöbb utódállam mindmáig képtelen volt emberhez méltó életet teremteni mind a többségi, mind a kisebbségi társadalmaknak.

 

Kókai Péter és Pressburger Csaba közösen jegyzett Ahol a hír szent és a vélemény szabad című cikkét itt találhatják meg olvasóink:

Ahol a hír szent és a vélemény szabad

Mi, alulírottak, akik a vajdasá gi magyarság egyetlen napilapjának együttesen tízéves időszakát jegyeztük , úgy érezzük, hogy napjaink Magyar Szója mára teljesen elvesztette az irányérzékét, és letért arról az útról, ami az eredeti küldetése.

 

A Családi Kör 2017. október 26-i számában jelent meg a Szabad Magyar Szó indulásának körülményeit elemző sorozat második része:

 

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Permanens forradalomban (2.)

Egy évvel ezelőtt indult a Szabad Magyar Szó

 

Egy évvel ezelőtt, 2016. október 23-án, az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján jelent meg a világhálón a Szabad Magyar Szó című független vajdasági magyar közéleti portál. Való igaz, az elmúlt egy esztendőben sokan úgy tekintettek erre, mint egyfajta „ellenforradalmi” csínyre, s igyekeztek marginalizálni az internetes lapot, vagy éppenséggel tudomást sem vettek róla. Sőt, olyanok is voltak, akik a létezését is megkérdőjelezték. Talán éppen ezért is fontos, hogy lássuk, mit látnak benne mások, úgymond kívülről nézve.

 

Mindazok, akik korábban, még a Szabad Magyar Szó indulása előtt (de természetesen azóta is…) hozzájárultak a vajdasági magyar közéletben ahhoz, hogy kialakuljanak a jelenlegi állapotok – vagyis, hogy eltűnjön a szólásszabadság, egyeduralkodóvá váljon az egyszólamúság, felülről diktált tézisek közé biggyesszenek kérdéseket az újságírók, s munkájuk a mikrofonállvány szerepkörében teljesedjék ki, ellentmondást nem tűrő „vezérek” irányítsanak mindent –, nos igen, ők voltak a leghangosabbak a független közéleti fórum elleni támadásokban az elmúlt egy esztendőben. Amikor kell, természetesen vitatkozunk és érvelünk, de meggyőzésükre – akárcsak az olvasó meggyőzésére is – elsősorban munkánk minőségét és magatartásunk következetességét, egyszersmind a kettő összességéből adódó szakmai elkötelezettségünket tudjuk felkínálni, azok szellemében is, akik emléke előtt kegyelettel fejet hajtunk az októberi megemlékezéseken, s akiket gyakorlatilag már azzal is példaképül választottunk (talán nem is csak…) magunknak, hogy a Szabad Magyar Szó indulását épp az évfordulóra időzítettük.
Ha pedig szemelvényeket keresünk arra vonatkozóan, hogy ki és hogyan reagált fórumunk indulására, vagyis, hogy milyen megnyilvánulások övezték a Szabad Magyar Szó megjelenését az első napokban, az első pillanatban, akkor úgy foglalhatjuk össze a tapasztalatokat, hogy: Kaptunk hideget, de meleget is egyaránt…

 

Elsők az egyenlők között

 

Október 23-a tavaly vasárnapra esett. A vajdasági magyar sajtóban elsőként – reggel fél kilenc után három perccel – a Vajdaság Ma hírportál reagált a Szabad Magyar Szó megjelenésére. Basity Gréta azt írta: „Vasárnap délelőtt nem kis meglepetés érte azokat, akik beütötték az egyetlen vajdasági magyar nyelvű nyomtatott napilap internetes címét. A www.magyarszo.com címen ugyanis egy Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat, amely a honlap fejléce értelmében független közéleti fórum.”
A cikk korrekt módon összegezte, mintegy kivonatoltan ismertette a portál nyitó napjának anyagait és azok tartalmát, felsorolta a szerzőket és közölte az alapítók elképzeléseit, indokait a cselekvésre. Külön említette Purger Tibor Miért – és miért nem című írását, Vígi Zoltán Valódi kérdésre őszinte választ című vezércikkét, valamint Kókai Péter és Pressburger Csaba közösen jegyzett, Ahol a hír szent és a vélemény szabad című szövegét. „Akik a Facebookon megosztott magyarszós szövegekre kattintanak, őket a következő üzenet fogadja: »A keresett tartalom ezen a címen sajnos már nem érhető el. Ismerje meg és kövesse a Szabad Magyar Szót itt, ezen a honlapon«” – írta a Vajdaság Ma.
A szerb nyelvű N1 televízió, amely az amerikai CNN-nek a volt Jugoszlávia térségében működtetett hálózatához tartozik, honlapján fél tizenkettő után négy perccel közölte a Beta hírügynökségnek a Szabad Magyar Szó indulásáról kiadott jelentését. Összeállításukban idézték Vígi Zoltán alapító főszerkesztő nyilatkozatát, miszerint az új lapot kezdetben nagyjából tíz újságíró készíti, akik közül néhányan egyelőre nem írják alá teljes névvel a cikkeiket, amíg jogilag nem rendeződik a helyzetük.

 

Egy hírügynökségi jelentés alakváltozásai

 

Az N1 televízió honlapjának cikkében emlékeztettek arra is, hogy tavaly nyáron a Magyar Szó akkori szerkesztőségének egy része tüntetésen tiltakozott az ellen, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) túl nagy befolyást szerzett a lapban. Az újságírók – akárcsak a szakmai nyilvánosság – már akkor figyelmeztettek arra, hogy a Magyar Szóra hatalmas politikai nyomás nehezedik, mert a legerősebb vajdasági magyar párt rátelepedett az újságra és kizárólagos cenzúrát gyakorol – írták a jelentésben.
A GradSubotica című, magánkézben lévő szabadkai helyi hírportál szinte ugyanezzel a szöveggel és azonos tartalommal tette közzé a Beta hírügynökség jelentését. Az egyetlen különbség csak annyi volt, hogy ők más illusztrációt használtak a cikkükhöz.
Az Autonomija című politikai hírportál pedig nemcsak ismertette a Beta hírügynökség jelentését, de arra építve alaposan fel is dolgozta a témát. Egyebek mellett idézte az igazgatóbizottság („upravni odbor”) közleményét, amely jogi lépéseket helyezett kilátásba a domain visszaszerzése érekében. A testület álláspontja szerint ugyanis a Szabad Magyar Szó alapítói „eltulajdonították” a Magyar Szó szellemi tulajdonát, és – mint fogalmaztak – már a cégnyilvántartásban is úgy regisztrálták, hogy a Magyarszo.com internetes cím a nyomtatott lap kiadójának tulajdona. A Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatóbizottságának ezek az állításai nem felelnek meg a valóságnak.

 

A sajtószabadság megilleti a nemzeti kisebbségeket is

 

Az Autonomija terjedelmes cikke idézte az igazgatóbizottsági közleményt, amelyben azt állították, hogy a Szabad Magyar Szó alapítóinak célja az volt, hogy zavart keltsenek az olvasókban, annak érdekében, hogy a saját politikai és ideológiai meggyőződésüket terjesszék, propagálják, népszerűsítsék. Kitértek arra is, hogy a testület véleménye szerint az, ami történt, példátlan lépés, és az újságírókhoz, értelmiségiekhez, a szellem embereihez méltatlan viselkedés. Mint írták, a Szabad Magyar Szó alapítóinak inkább egy saját honlapot kellett volna létrehozniuk, és azt felépíteniük, ahelyett, hogy eltulajdonítsák mások szellemi termékeit.
Az Autonomija cikke kitért arra is, hogy a Magyarszo.com soha nem is volt a Magyar Szó tulajdona – a cégregiszter tehát ilyesmit soha nem is tartalmazhatott –, s idézte Vígi Zoltán szavait, amelyek szerint a Szabad Magyar Szó tulajdonképpen a nyomtatott napilap vezető újságíróinak korábbi menesztése, kirúgása miatt jött létre. A lapvezetés által gyakorolt brutális politikai cenzúra a nyomtatott újságból kigyomlált minden olyan véleményt, amely nem egyezik az uralkodó politikai struktúrák álláspontjával, bírálatnak a lap hasábjain helye nincs, semmiféle más meggyőződésnek egyáltalán nem ad sem teret, sem publicitást.
A cikk ugyancsak idézte Purger Tibor, a Szabad Magyar Szó alapítójának szavait, amelyek szerint a sajtószabadság alapvető emberi jog, ami megilleti a nemzeti kisebbségeket is. A társadalomban senkinek sincs joga arra, hogy elnémítsa, elhallgattassa a más véleményeket, illetve azok képviselőit. A kisebbségi sajtót is megilleti a pluralizmus, és nem csak a felülről irányított egyszólamúság – idézték Purgertől. Történt mindez egy évvel ezelőtt.
A történet pedig azóta is töretlenül folytatódik tovább…
A Szabadmagyarszo.com internetes címen bárki élő egyenesben követheti!

 

Az érdeklődés középpontjába kerültünk

● Korábban otthon, Vajdaságban színésznőként az Újvidéki Színház társulatának tagja volt, majd Magyarországon költőként az Élet ÉS Irodalom versszerkesztőjeként dolgozott. A kilencvenes évek első felében úgy határozta meg a helyzetét egy interjúban, hogy „eddig a színésznő tartotta el a költőnőt, most a költőnő tartja el a színésznőt”. Hogyan alakult ezeknek a kettősségeknek a története a későbbiekben?
– Azóta nagyon nagyot változott a helyzet. A költőnő ma már nem tarthatja el azt a másik személyt, aki vagyok. Érdekes módon most a képzőművészet került a nemzetközi érdeklődés fókuszába, amire én korábban nem is gondoltam volna. Igaz, a performance mindig fókuszban volt, s nem azt mondom, hogy eltartott volna, de bizonyos mértékben mindig fedezte az utazásaim költségeit. Így mégiscsak láthattam valamennyit a világból, mert költőnőként, színésznőként azért nem bírtam volna utazgatni sehová. Hiszen a színésznői fizetésem csak a legalapvetőbb egzisztenciális költségeim fedezésére volt elég, vagy arra sem. De a különböző meghívások, a hangköltészeti, vizuális költészeti fellépések, a performance-fesztiválokon való szereplések révén egy kicsit mégis utazhattam. És ezeknek, az akkoriban még csak mellékesnek tekintett tevékenységeimnek köszönhetően az érdeklődés középpontjába kerültek a vizuális munkáim, a kollázsaim, hangköltészetem. De nemcsak az enyém, hanem a hatvanas-hetvenes években a közép-kelet-európai térségben alkotó művészek munkái is. A volt jugoszláv, a magyar, a csehszlovák, a lengyel alkotók a világ művészettörténészeinek az érdeklődése középpontjába kerültek. Vagyis kerültünk! Így felfedeztek engem is valamikor a 2000-es évek elején, és akkoriban érkeztek az első kurátorok múzeumokból, mert rájöttek, hogy itt is volt ám nagyon erős művészet. Underground, ugye. Olyan művészet, amely nem volt hivatalos. Márpedig a miénk egyáltalán nem volt hivatalos: megcsináltuk, s aztán jól van, nekünk az jó érzés volt, de sokszor ennyiben is maradt minden. Ha elküldtük a műveket kiállításokra, azok ott ragadtak, soha nem kaptuk vissza, de örültünk, hogy beírhattuk az életrajzunkba, hogy itt is volt külföldön kiállításunk, meg ott is volt… De volt elég sok olyan munkám is, amit még nem küldtem el sehova, s akkor egyszeriben elkezdtek vásárolni tőlem. Akkor már nem volt állandó állásom itt, Magyarországon, tényleg a létminimum alatt éltem az újvidéki kis nyugdíjamból. Tehát a legjobbkor jött, hogy elkezdtek vásárolgatni tőlem, s a mai napig ez tartja el a költőnőt. Nem a színésznő, hanem a képzőművésznő.”

(Szabó Palócz Attila: Elveszve egy macho társadalomban, Szabad Magyar Szó, 2016. november 9.; interjú Ladik Katalinnal)

 

Van mire szerénynek lennie

● Tom Hanks milyen ember?
– Nagyon rendben van, teljesen normális figura. Nyilván teheti, van mire szerénynek lennie, de ugyanezzel az erővel lehetne egy óriási tulok is. Nagyon közvetlen, nagyon normális, semmiféle szempontból nem hozza a másikat rossz helyzetbe sem úgy, hogy megjátszaná a megközelíthetetlen monolitot, sem úgy, hogy indokolatlanul »bratyizzon« az emberrel, amivel ugyancsak nem igazán lehetne mit kezdeni. Profi munkakapcsolatban voltunk, mindketten tudtuk, hogy három napig együtt fogunk dolgozni, nem játszhattuk folyamatosan a köztünk lévő áthidalhatatlan különbségeket, hiszen nem ez volt a dolgunk. Különben is, a szerepem szerint vízbe kellett volna fojtanom, tehát nem igazán lehettem tekintettel az Oscar-díjakra… Ő is jó akar lenni a szerepében és tudja, hogy ahhoz az kell, hogy én is jó legyek. És mindent megtesz ezért.”

(Mihájlovits Klára: Tom Hanks fojtogatója, Szabad Magyar Szó, 2016. október 26.; interjú Nagypál Gáborral)

 

Első az elsők között: A Vajdaság Ma hírportál tudósítása a Szabad Magyar Szó indulásáról (2016. október 23., 8:33)
Print Screen: Az N1 televízió honlapjának híradása a Szabad Magyar Szó indulásáról (2016. október 23., 11:34)

 

A Ladik Katalinnal készült interjút teljes terjedelmében itt érhetik el olvasóink:

Elveszve egy macho társadalomban

A legnehezebb talán azt meghatározni, hogy kicsoda-micsoda is tulajdonképpen Ladik Katalin, ezért a legegyszerűbb, ha azt mondjuk: művésznő. Sokan vagyunk, akik még az Újvidéki Színház színpadáról emlékszünk rá színésznőként, de a költészete meghatározó hatással volt nemzedékemre, írói-költői világának kialakulására, hangjátékait és hangköltészetét az Újvidéki Rádióban hallgattuk, foglalkozott mail arttal, vagyis küldeményművészettel, performance-ai pedig egy különleges, egyedi látásmódot és szemléletet jelenítettek meg, kiállításai nemzetközi visszhangot váltottak ki, és akkor a filmszerepeiről még nem is szóltunk…

 

A Nagypál Gáborral készült interjút teljes terjedelmében itt érhetik el olvasóink:

Tom Hanks fojtogatója

A budapesti Stúdió K színház művészeti vezetője, számos emlékezetes színházi alakítás megformálója, rangos magyar film főszereplője – a média érdeklődésének középpontjába Nagypál Gábor mégis akkor került, amikor Tom Hanks mellett jelent meg az isztambuli víztározóban a Ron Howard rendezte Inferno című filmben.

 

A sajtótörténeti feljegyzések ciklusában a Szabad Magyar Szó című független közéleti fórum indulásával foglalkozó írásokat a lapból kiemelve, egybefűzve itt érhetik el olvasóink:

 

A fenti összeállításunkhoz felhasznált cikkek a Családi Kör alábbi számaiban jelentek meg:

Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás