1966,  Zene

Beat-áramütés Becsén

A Sygma együttes soha sem számított rockzenekarnak, inkább dallamos rockot és popzenét játszott

Az általános iskolába jártam, talán tizenegy-tizenkét éves lehettem. Egy szombat délután bandukoltam hazafelé a Zöldfás utcán (akkoriban Boris Kidrič utcának nevezték), amikor áramütésként belém hasított a villanygitár hangja. A hang fentről érkezett, akkor úgy éreztem, hogy közvetlenül a mennyekből, az Univerzumból. Közben a gimnázium első emeleti nagyterméből. Május volt, kellemes idő, a gimnázium zenekara nyitott ablakok mellet gyakorolt, készült az esti táncra. Az idősebb járókelők fülüket befogva igyekeztek eltávolodni a környékről, én megbabonázva álltam, mint ahogy egykoron a középkori emberek, lenyűgözve az égbe magasló katedrálisok előtt. A gitár éles hangja és a mögötte dübörgő dob a mai napig a fülemben cseng. Később tudtam csak meg a szerzemény címét, amit a számomra ismeretlen szólógitáros akkor játszott: Johnnie guitar.

Amikor az „anyagot” gyűjtöttem a becsei könnyűzenei élet monográfiájához és felkerestem az akkor még élő zenészeket, sajnáltam, hogy nem születtem legalább tíz évvel korábban. Mert akkor jelen lehettem volna a beatzene első robbanásának Becsén. 1966 nyarán történt, a vízilabdaklub felajánlotta a helyi beatzenészeknek, hogy szombat esténként a Sós-fürdőben, a medence partján tartsanak táncos esteket. Szülővárosomban az első beatkorosztály a hatvanas években egy bizonyos Cvejo becenevű (teljes neve: Stevan Cvejić) fiatalembertől tanult meg gitáron játszani. Cvejo volt az első, akinek volt igazi villanygitárja, erősítője és tudott is rajta játszani. Egyébként pilóta volt, Belgrádban, Újvidéken haknizott különböző együttesekkel. Erre az alkalomra, 1966 nyarán hazacsalogatták és Spektar néven megalakult egy gitárzenekar. A biztos siker érdekében Cvejo hozott magával Újvidékről egy Ivica Pesenjanski nevű fiatalembert, aki akkoriban tért vissza Angliából (hogy ott mit csinált, nem tudni) egy csomó lemezzel és tudott angolul. Becsén akkoriban szinte senki nem beszélte ezt a világnyelvet, az iskolákban német, francia vagy orosz nyelvet oktattak. A Köztársaság utcában, az artézi kútnál, Boja Feri autószerelő műhelyének szomszédságában élt egy idős néni, ő tudott csak angolul és ő adott nyelvórákat. Az újvidéki fiú lemezgyűjteménye a legújabb brit sikerszámokat tartalmazta, a Rolling Stones, az Animals, a Kinks, a Herman Hermit’s, a Manfred Mann és a Beatles együttesektől. A könnyebben eljátszható számokat válogatták ki, a Beatlestől is csak az egyszerűbbeket (Twist and Shout például). Minden csütörtökön, szombaton és vasárnap felléptek, júniustól szeptemberig.
Az egyik szombati fellépés előtt megbetegedett a zenekar dobosa és a tagok Becse kiváló dzsesszdobosát, az idősebb korosztályhoz tartozó Bogica Dunđerskit keresték fel.

 

Becsei fiatalok táncolnak a „getnóra” 1966-ban, a Sós fürdőben

 

– Szívem mélyéből gyűlöltem ezt az új zenét, ezt a Beatles-őrületet, hiszen a nagyon szerény zenei tudással rendelkező „villanyosok” söpörtek le minket a színről. A fiúk rimánkodtak, hogy nincs más megoldás, vállaljam el és nagyon méltányos tiszteletdíjat ajánlottak fel. Meghallgattam a lemezeket, megismertem a műsort, közben szörnyűködtem. A legrettenetesebb a Satisfaction című szám volt, amit szinte szégyelltem kísérni. Én, aki többek között az 5/4-es ütemben írt Take five-ot is játszottam, meg gyönyörű bossa-novakat, jazz-standardeket, swingeket, nem tudtam elfogadni azt a szélsőségesen brutális dobolást, amit ebben a Rolling Stones-számban hallottam: egyszerre hozza a négyeket a lábdob, szóló dob, jobb kéz, bal kéz. Felháborító! Erre a fiúk még felhívták a figyelmemet, nehogy cifrázzak valamit, csak erősen, hangosan, agresszíven. Elveimet meghazudtolva elfogadtam a fellépést, eljátszottuk a számot. Azután még vagy háromszor. A közönség teljesen beindult, egy őrület volt a medence partján, amilyet még zenészként soha sem éltem át. Ekkor meggyőződhettem: teljesen megbolondult a világ!
Bogica bácsi elmondása tanúsította, hogy a „Getnó” varázsa Becsén is tarolt. Meg a többi beatszám is. A közönség „képben volt”, hiszen mindenki akkoriban éjszakánként a luxembourgi rádiót hallgatta és ismerte a sikerszámokat.
Az együttes sikerének híre ment, a környékről számos felkérés érkezett hozzájuk, de a zenekar felbomlott. Cvejót, a zenekar vezető gitárosát elcsalogatta az Újvidéki Rádió bársonyos hangú táncdalénekese, Boross István, a kísérőzenekarába. „Cvéjókám, egész őszre, télre vannak lekötött fellépések Újvidéken, Szabadkán, Zomborban, Topolyán, Vajdaság különböző helyein, annyi pénzért, amennyit még soha sem kerestél, és nincs gitáros a zenekaromban” – ezekkel a szavakkal csábította magához a visszaemlékezések szerint a becsei gitárost az Újvidéki Rádió sztárja.

 

Az Angyalok zenekar 1968-ban – Az álló sorban: Agócs András, Csányi György, Bogdan Aleksandrić – Ülnek: Csábi László és Kuluncsics György

 

A beat zene első igazi, helyi sztárjának Becsén, a hatvanas évek második felében a Gyuszinak becézett Kuluncsics György számított. Két együttesben játszott egyszerre, a gimnáziumi zenekarban beatzenét, az alsóvárosi Petőfi Sándor Művelődési Ház nagytermében bejáratott táncokon pedig tánczenét az Angyalok (szerbül: Sveci) együttessel. (A zenekar elnevezésének pontatlan fordítása abból ered, hogy az együttes a nevét, az akkor rendkívül sikeres, angolul Saint című tévésorozatból, Roger Moore-al a főszerepben, vette. A sorozat Jugoszláviában helyes fordításban Svetac címmel futott, a Magyar Televízióban viszont, nem tudni milyen megfontolásból, Angyalnak fordították…) Az Angyalok az Alsóvárosban többnyire táncdalokat játszottak, itt-ott fűszerezték csak néhány külföldi számmal, amit Gyuszi énekelt. Például a Girl-t a Beatles együttestől, vagy a Tombe la neige című slágert Adamótól franciául. Azon kívül, hogy villanygitáron játszott, énekelt és charme-os, jóképű srác volt, ő szerzett be Becsén elsőként egy igazi Vespa robogót is! A város összes tinije Gyusziba volt szerelmes. Emlékezem egy történetre, amikor kissrácként beosontam a Korzóra és láttam, amint Gyuszi felcsípte a város legcsinosabb csaját (akibe én is titokban szerelmes voltam), felültette a Vespájára és elhúztak a Tisza-part sötétje felé… Gyuszi és társasága testesítette meg Becsén az új divat laza hangulatát, amit durván fogalmazva „baszkódás az élet” jelszóval tudnék jellemezni, és amit elsősorban John Lennon és köre képviselt. Ha az ember így utólag megnéz több Beatles- és John Lennon-interjút, -felvételt, megismeri gondolatvilágukat, filozófiájukat, akkor talán rá lehet érezni a stílus lényegére.

 

A Sygma zenekar 1970-ben: Blazsanik István, Orcsik István, Megyeri Sándor és Buttás László

 

Az új őrület hulláma a hatvanas években számos fiatalt varázsolt el, gombamódra alakultak a gitárzenekarok. A becsei Sever Đurkić Általános Iskola négy, hetedik osztályos tanulója, név szerint Blazsanik István, Kiss Róbert, Megyeri Sándor és Orcsik István elhatározta, hogy zenekart alapít. Kapóra jött, hogy a Jó Pajtás című vajdasági gyermekújság Becsén az Alsóvárosban egy szórakoztató műsort szervezett, ezen már fel is lépett az új diákzenekar. Lajber György, az évtizedeken keresztül minden vajdasági sajtóterméket Becséről tudósító újságíró riportot is készített velük. Közben derült ki, hogy a zenekarnak nincs neve. Jobb híján, a riportalany Orcsik István a Folkers nevet közölte. Az újságíró ezt félreértette és a Jó Pajtásban a zenekar neve a „jól hangzó” Workersként (Munkások) jelent meg. A zenekar szívósan gyakorolt, és 1968-ban egy moziplakát címe (Szigma, a titkos ügynök) alapján a Sygma nevet választotta. Mivel Becsén az Angyalok uralták a mezőnyt, ők játszottak szombatonként az Alsóvárosban és vasárnaponként a belvárosi Ifjúsági otthonban is, a Sygma Péterrévén edződött. De a titkos ügynök komoly terveket szőtt az Angyal ellen!
A régi Jugoszláviában a legjobb haknilehetőséget a zenekarok számára a november 29-i ünnepek jelentették. Ilyenkor voltak a leglátogatottabbak a táncok, fellépések, bulik, mert a nagyvárosokban tanuló ifjúság is rendszerint az ünnepekre hazatért szülővárosába. 1969 november 29. a fordulópontot jelentette a Sygma életében.
Az Angyalok zenekar elkövette azt a könnyelműséget, hogy eleget tett az induló, fiatal zenekar kérésének, és átengedett neki fél órát a fellépési idejéből. Pedig tudhatták volna, hogy ez milyen veszélyes, hiszen néhány évvel korábban ők is ily módon billentették ki azt a tánczenekart, amelyben az imént említett Bogica is játszott. A Sygma felkészült az alkalomra és élt a lehetőséggel. Felpakolták a saját szerelésüket, amely már lényegen értékesebb és jobb minőségű volt, telt ház előtt (mintegy ezer ember) egy egészen más programmal teljes sikert arattak. Orcsik István, akit Becsén mindenki becenevén, Csikinek ismer, fel is sorolta, hogy konkrétan mit játszottak: a Last Time című Rolling Stones-számmal indítottak, majd Paint Black, Baby Come Back és néhány szám az akkor nagy sikerű amerikai zenekartól, a Creedence Clearwater Revival-tól. A CCR-számok a Sygma teljes fennállása alatt műsoron maradtak, mert a dobos-énekes Csiki hangja a megtévesztésig hasonló a Creedence-énekes John Fogerty énekhangjához.
A november 29-i „merényletnek” köszönhetően a Sygma rögtön meghívást kapott, hogy rendszeresen játsszon a belvárosi ifjúsági otthonban. Az Angyalok még folytatták az Alsóvároson, de rohamosan fogyott a közönség. Amikor az ezer-ezerkétszáz megszokott látogató száz alá csappant, abbahagyták, a zenekar feloszlott, és a Sygma átvette az alsóvárosi haknit is.

A Sygma 1972-ben: Blazsanik István, Bogdan Aleksandrić, Đorđe Gubić, Orcsik István és Megyeri Sándor

 

A Sygma kibővült Buttás László (középfokú zeneiskolát végzett) orgonistával, a zenekart még korábban elhagyta Kiss Róbert, a basszusgitárt Blazsanik István vette át, gitáros Megyeri Sándor maradt, a doboknál pedig Orcsik István. Buttás Laci rögtön kezdeményezte, hogy szerezzenek be teljesen új felszerelést. Az ötletet édesapja, a jól menő gumiszerelő Buttás bácsi adta, aki a következőket mondta a fiúknak: „Jó szerszám nélkül nem lehet dolgozni. Ha nem lenne a legjobb felszerelésem, nem én lennék Becse legjobb gumiszerelője. Ha komolyan gondoljátok azt, hogy zenével foglalkoztok, kész vagyok befektetni. De csakis olyan felszerelést vásároljatok, ami jelenleg a világon a legjobbnak számít” – mondta Buttás bácsi és leperkálta a pénzt. A fiúk elmentek külföldre és Fenderekkel, Voxokkal tértek vissza. Buttás javaslatára felvették a zenekarba Bobán Zoltán énekest, nekiálltak gyakorolni és 1970 kora tavaszán új műsorral tértek vissza, amit olyan hangszereken, erősítőkön adtak elő, amilyet nem csak Becsén, de a környéken is csak fotókon, lemezborítókon láttak a zenerajongók. Sokan csak azért látogattak el Becsére a táncra, hogy élőben lássák, hallják a Fender Stratocaster gitárt (mint amilyenen Hendrix vagy Blackmoore is játszott) vagy a Fender Jazz Bass basszusgitárt termetes Vox erősítőbe kapcsolva. Az új műsor legkedveltebb számainak a CCR-szerzemények (Hey Tonight, Green River, Proud Mary, Bad Moon Rising, Have You Ever Seen The Rain …) mellett az Omega együttes akkoriban megjelent Tízezer lépés című albumáról feldolgozott dalok bizonyultak, elsősorban a Gyöngyhajú lány. A Buttás bácsitól kapott kölcsönt a látogatottságnak köszönhetően néhány hónap alatt vissza tudták téríteni.
A Sygma együttes soha sem számított rockzenekarnak, inkább dallamos rockot és popzenét játszott. Főként az angol és az amerikai sikerlisták számai közül szemezgettek, és feldolgozták azokat, amelyek megfeleltek a választott hangzásuknak. Az együttest jellemezték a kifogástalanul begyakorolt és előadott szerzemények, a tökéletes hangzás, a többszólamú ének, vokálozás. Később, amikor tagcserékre került sor, úgy választottak, hogy az új tag átvegye a kilépő tagnak nemcsak a hangszerét, hanem az énekszólamát is. A többhangos éneklés 1971-től vált követelménnyé, amikor a zenekar énekest váltott, Bobán Zoltán elment Ausztriába vendégmunkáskodni és helyette Buttás Laci Újvidékről hívott be a zenekarba egy rutinos énekest, Đorđe Gubićot Az új énekes hozta a saját műsorát, többek között gospel feldolgozásokat is énekelt, és ezt begyakorolta a zenekar is. Az énekközpontú számok mellett mind több Santana-szerzeményt gyakoroltak be, ami többnyire az együttes teljes fennállása alatt műsoron is maradt. A zenekar minden szombaton legalább egy új számmal frissítette fellépését, amit a közönség nagy érdeklődéssel várt. Érdekes megjegyezni, hogy az a szerzemény, amivel a legtöbbet vesződtek, amiben a többszólamú énektudásukat szerették volna megcsillogtatni, végül nem került műsorra, mert sehogyan sem sikerült a próbákon tökéletesen előadni. Nem csoda, hiszen olyan szerzeményről van szó, amit az eredeti után talán senki sem adott elő élőben: a Because a Beatlestől.

 

A Sygma zenekar 1976-ban: Bogdan Aleksandrić, Csorba Zoltán, Rebb Rudolf, Orcsik István és Radoslav Berak

 

A Sygma profi szintű szórakozásban részesítette hétvégenként a becsei közönséget, a nyári szünidő alatt csütörtökön is játszottak. A zenekarnak híre ment és meghívást kaptak, hogy 1972 nyarán négy hónapot a poreči Materada szálló teraszán szórakoztassák az igényes (többnyire külföldi) vendégeket. Miután szeptember 15-én lejárt a szerződésük, felmerült, hogy profiként folytassák, csak zenével foglalkozzanak. A zenekar két tagja, Megyeri Sándor (gépészeti főiskolára járt) és az időközben Buttás Laci helyét átvevő ex-Angyal Bogdan Aleksandrić (orvosnak tanult) ezzel nem értett egyet, és inkább az egyetem befejezése mellett döntött. A Sygma visszatért a becseiek nagy örömére, de a pályafutásuk elé váratlanul a Jugoszláv Néphadsereg gördített akadályokat a kötelező katonai szolgálatra szóló behívókkal. Ekkor kezdődtek meg a kényszerű tagcserék.
Megyeri Sanyi gitáros távozásával került az együttesbe Rebb Rudi zenésztársam, akivel mi egy fiatalabb zenekarban inkább rockzenét játszottunk (ez az együttes az 1971 telén alakult gimnáziumi zenekarból nőtt ki, ekkor kezdtem én is zenekari pályafutásomat). A Deep Purple-ön nevelkedett Rudi alkalmazkodott a követelményekhez, könnyedén beilleszkedett a Sygmába. 1976-ban üresedés állt be a basszusgitárosi poszton, ekkor kerültem be én az együttesbe, majd nem sokra rá Radoslav Berak is, aki a moholi Zora rockegyüttesben énekelt korábban. Ezzel a rockvonal túlsúlyba került és elfogadva a hagyományos Sygma-hangzást, először a rockos, majd idővel az akkor új divatnak számító funky irányába tereltük a műsort. És elkezdtünk saját szerzeményeken dolgozni. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején, ha jól számolom, tizennégy szerzeményt rögzítettünk az Újvidéki Rádió stúdiójában, magyar és szerb nyelvű dalokat. A zenekar ekkor már – az új hangzás követelményeihez alkalmazkodva, héttagúvá duzzadt, a basszusgitárt átadtam Kaszás Jánosnak, az adai rockzene egyik meghatározó (szószerinti) úttörőjének, ketten játszottunk billentyűshangszereken (Bogdan Aleksandrić orgonán és szintiken, jómagam Fender zongorán és tenor szaxofonon), Orcsik István dobos mellé csatlakozott ütőshangszereken Seregély András, a gitárt virtuóz szólókkal Rebb Rudi bűvölte, Radoslav Berak énekelt szerbül, Kaszás János és Orcsik István magyarul, és persze, a zenekar hagyományaihoz híven, valamennyi tag vokálozott.

 

Orcsik István, a Sygma dobosa a hetvenes évek végén, az adai heppeningen

 

Itt kell megjegyezni, hogy a hatvanas és hetvenes években a hakniszervezők kifejezetten ellenezték azt, hogy valamelyik együttes a saját számaival próbálkozott. „A közönség szórakozni akar, csak jól ismert számokat kell játszani” – ez volt a követelmény, amit nem egyszer megismételtek. Hozzátették, hogy a Beatles sem játszott még Hamburgban saját szerzeményt, az Illés, az Omega, a Metro is kezdetben feldolgozásokat adott elő. Olvastam a belgrádi rockzene monográfiájában, hogy Belgrádban sem fogadták szívesen a szervezők a saját szerzeményeiket erőltető együtteseket (a fővárosban a változás a Korni grupával kezdődött). Később, amikor a rádiók és a tévé műsorain nagyobb teret kapott a pop-rock zene és a széles közönség megismerte a számokat, a legismertebb együttesek (Bijelo dugme, Indexi, YU grupa, később Parni valjak, Leb i sol stb) koncerteken természetesen csak saját műsort adtak elő. A kevésbé vagy csak helyileg ismert haknizó zenekaroknak úgy kellett becsempészni a műsorba a szerzői dalaikat, és a közönség nem azért ment a táncra, hogy ezeket a szerzeményeket hallja, hanem a jól ismert, főleg külföldi sikerszámokat. Az egyetlen előadó Vajdaságból, aki saját szerzeményeivel országos sikert aratott Đorđe Balašević (aki egyébként soha sem játszott haknizenekarban táncokon – mint ahogy a cigányzenészek mondják a hegedűművészekre: „meghalt volna az asztalnál”).
A Sygma megalakulásának fél évszázados évfordulóján, 2018 tavaszán egy nagy sikerű nosztalgiafellépésre került sor, a régi sikerek helyszínén, a becsei, alsóvárosi Petőfi Sándor Művelődési Központ nagytermében. Az öt évtized különböző korszakainak stílusaiból, számaiból válogattuk össze a programot, és azokon kívül, akik örökre eltávoztak (Blazsanik István, Buttás László és Hajduk János) majdnem minden egykori tag fellépett. Az ezres közönséget befogadó terem szűknek bizonyult, hiszen egyedi alkalom volt ez, hogy az ötvenen túli korosztály ugyanott, ugyanazzal a zenekarral és műsorral átélje fiatalságának egy meghatározó időszakát.
A Sygma az elmúlt évtizedek alatt – mint ahogy ezt fennállásnak négy évtizedes koncertjén a város polgármestere megfogalmazta – Becse egyik „brandjévé” vált, minden fiatal becsei zenésznek megtiszteltetést jelentett, ha az együttes tagjává válhatott. Akik pedig „szigmások” voltak/voltunk, családtagokként tartjuk a kapcsolatot. Néha muzsikálunk is.

Csorba Zoltán

Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás