1994,  Film

A vád

Gion Nándor és Sára Sándor négykezesben írta a forgatókönyvet

Gion Nándor (Szenttamás, 1941 – Szeged, 2002) műveit a szerző halála után a Noran Kiadó által 2007-ben megkezdett és a Noran Libro által 2012-ben félbehagyott ötkötetes életműkiadás tette széles körben hozzáférhetővé. Viszont a sorozat egyáltalán nem tartalmaz drámai műveket, így az érdeklődők továbbra is nehezen tudnak hozzáférni az életműnek ehhez a jelentős, értékes és izgalmas részéhez.

Egy teljes életműkiadásra készülve, az író hagyatékában (OSzK Kézirattár, Fond 583) lévő művek közül került elő – a Yuharon októberben megjelent Postarablók című rádiójáték mellett – a most közreadott forgatókönyv, amelyből Sára Sándor rendezésében elkészült a film is. A vád alkotógárdájának tagja volt Jeney Zoltán zeneszerző, Sára Balázs operatőr, Sellő Hajnal vágó, valamint Lázár Kati (anya), Szakácsi Sándor (apa), Anger Zsolt (Péter), Fazakas Júlia (Anna), Kéri Kitty (Eszter), Kovács Ágnes (Mária) és Varga Zoltán (orosz tiszt) színművész. Az 1996-ban az Objektív Filmstúdió és Cinema-Film, Budapest közreműködésével készült film itt tekinthető meg.
A film és a forgatókönyv közötti számos apró eltérés nem témája írásunknak, de az mindenképpen megjegyzendő, hogy a sajátosan humoros gioni irónia a forgatókönyvben még itt-ott tetten érhető, a filmen viszont egyáltalán nem. Ennek a kimaradt szövegrészleteken túl oka a drámai, sőt tragikus témát erőteljesen kifejező képi világ, amelyet megfelelő hanghatások is támogatnak.
Az eleddig nyomtatásban meg nem jelent forgatókönyv szövegét dr. Nagy Géza Gehringer Éva segítségével gépiratból rögzítette. Az ő munkájukat, valamint különösen a mű közreadásához való hozzájárulást Sára Sándornak és Gion Eszternek ezúton is köszöni e sorok írója,

Kurcz Ádám István

 

 

A VÁD

forgatókönyv

 

Írta: Gion Nándor és Sára Sándor

1994

 

1944 vége,
karácsony előtt néhány nappal…

DŰLŐÚTON (Nappal)

A tanya felé vezető úton parasztszekér megy, két erős ló húzza. Anya hajtja a lovakat, a lányok és a legnagyobb lány gyereke, a négyéves Jánoska a szekéren keresztbe tett deszkákon ülnek.

Alkonyodik.

Varjak bóklásznak a fagyos szántóföldön.

A család jókedvű, a városból jönnek, karácsonyi ajándékok is vannak a szekéren, és egy szép, nagy karácsonyfa.

A legnagyobb lány Eszter. Ő van egyedül férjnél, a férje katona.

A lányok szépek még a vastag téli öltözékben is. Eszter tiszta arcú, vékony nő, féltő gonddal szorítja magához a kisgyermekét. Mária 20, Anna 17, Juli 14 év körüli. Jókedvűen vihognak a szekéren.

 

PLÉHKRISZTUSNÁL (Nappal)

      Az út mellett egy pléh Krisztus áll. Amikor a szekér odaér, a lányok elhallgatnak. Valamennyien felnéznek a feszületre. Anya keresztet vet. Távolban egy vonat megy el.

Jánoska a feszületet nézi, úgy kérdez:

– Miért tárja szét a kezeit?

Eszter válaszol:

– Azért, hogy mindenkor lejöhessen onnan. Hozzánk is eljön karácsonyra.

Mária mosolyogva néz Annára.

– Egy angyalt már elküldött a városi piacra.

Juli hangosan felnevet, nevetve mondja:

– Egy bajszos angyalt!

A lányok nevetnek, Annát ugratják. Eszter, miközben a kisfiún igazgatja a takarót, amelybe beburkolta, mosolyogva mondja:

– Nem hiszem, hogy angyal volt. Legfeljebb csak küldönc. Az angyaloknak nincs bajusza.

Mária folytatja:

– Ez igaz. A küldöncök viszont leginkább bajuszosak.

Juli, a legkisebb lány a leghangosabb.

– És a bajuszukat Anna arcához dörzsölik.

Még hangosabb nevetés. Anya megrovóan hátranéz, a lányok kissé elhalkulnak, de továbbra is jókedvűek. Anna is vihogva magyarázkodik.

– Nem dörzsölte a bajuszát az arcomhoz. Csak a fülemhez hajolt, mert nem akart hangosan beszélni. Katonaszökevény. És hadifogolyszökevény is. Azt mondta, hogy háromszor elkapták az oroszok, de ő háromszor elszökött tőlük.

Eszter elkomolyodik.

– Elkaphatják negyedszer is. Ha karácsonyfákat árul a piactéren, és ha fiatal lányokkal sugdolózik.

Anna is komolyan válaszol:

– Negyedszer is megszökne.

Juli ismét vidámabb hangra vált:

– Jézus bajuszos küldönce mindig megmenekül a fogságból.

Mária:

– És egyszer eljön Annáért a tanyára. Sok karácsonyfával.

 

 

TANYA UDVARÁN (Alkony)

Feltűnik a tanya. A szekér a kacagó lányokkal begördül az udvarra. Apa várja őket, megállítja a lovakat. Ahogy Anya odadobja férjének a gyeplőt, abból világosan látszik, hogy ebben a házban mostanság az történik, amit az asszony akar. Anya még mindig szemrevaló nő, nyoma sincs rajta a még fiatal, de fogatlan tanyasi nők öregasszonyságának. A lányok leszedik a szekérről a karácsonyi ajándékokat és a nagy karácsonyfát. Anyával együtt bemennek a házba. Egy bozontos, korcs kutya ugrál és ugat körülöttük. Apa kifogja és bevezeti a lovakat az istállóba Jánoska segít a nagyapjának. Az istállóban még egy ló áll a jászol előtt, és két tehén.

 

KONYHÁBAN (Este)

A házban a konyhában Anya meggyújtja a falra akasztott petróleumlámpát, a lányok vacsorához terítenek.

Apa is bejön a konyhába. Körülülik az asztalt, vacsoráznak. A nagy karácsonyfát a fal mellé támasztották.

Apa evés közben felnéz Anyára és megkérdezi:

– Péterről megtudtatok valamit?

Anya nem emeli föl a fejét, csak a tányérjához beszél.

– A városban van a századával. Mari elment a laktanyához.

Mária részletesen magyarázza Apának:

– Az őr nem engedett be a kaszárnyába. De beszéltem egy tiszttel. Azt mondta, hogy Péter ott van. Meg az én Ferim is.

Anya felkapja a fejét:

– A te Ferid?

Mária dühösen válaszol:

– Az én Ferim. A vőlegényem, vagy nem?

Anya halkabban, szinte csak magának mondja:

– Katona vőlegény nem vőlegény.

Kínos, rosszkedvű csönd. Juli próbál ismét jó hangulatot teremteni.

– Találkoztunk Jézus küldöncével. Nagyon szép bajusza van, és szerelmes lett Annába. Ingyen adta nekünk ezt a szép karácsonyfát.

Apa a karácsonyfára néz.

– Tényleg szép karácsonyfa. Szépen fel kell majd díszítenünk.

Oldottabb lesz a légkör, Juli tovább fecseg:

– A bajuszos küldönc nagyon sokat pusmogott Annával. Azt mondta, hogy már háromszor elszökött az orosz hadifogságból.

Nevetés.

Anna úgy érzi, hogy magyarázattal tartozik Apának.

– Rendes, udvarias fiú volt. És még mást is mondott.

Apa még mindig evés közben kérdi:

– Mit?

Anna befejezte a vacsorát, rosszkedvű lesz.

– Azt mondta, hogy veszélyes ennyi nőnek egy magányos tanyán bevárni a háborút. Bármi történhet velünk.

Anna szemrehányóan néz Anyára.

– Ott maradhattunk volna keresztapáméknál a városban. Befogadtak volna bennünket. Legalább Mari meg én ott maradhattunk volna.

Anya erélyesen rászól:

– Együtt kell, hogy legyen a család.

Jánoska nyűgösködik.

– Álmos vagyok.

Anya rendelkezni kezd.

– Eszter, rakd ágyba Jánoskát. Juli, takarítsd le az asztalt. Feküdjetek le.

Apa feláll, megfogja a karácsonyfát.

– Hűvösebb helyre viszem. Itt gyorsan megsárgulnak a levelei.

Beviszi a fenyőt a kamrába. Mindenki engedelmeskedik Anyának. Apa visszajön a konyhába. Távolról ágyúdörgés hallatszik, de csak Apa figyel föl rá. Megáll a konyha közepén, hallgatózikAnya idegesen rászól:

– Mit bámészkodsz?

Apa rosszkedvűen néz Anyára:

– Semmit.

 

TANYA UDVARÁN (Éjjel)

Apa a házból lassan átmegy az udvaron az istállóba. Az istálló előtt megáll hallgatja az ágyúk távoli morajlását.

 

SZOBÁBAN (Éjjel)

Mária és Anna gyertya fényénél vetkőznek a szobájukban – ahol két ágy és egy heverő van. A lányok megágyaznak. Mária halkan mondja:

– Kár, hogy Apa ennyire elgyöngült. Valamikor nagyon erős ember volt.

Anna kissé önmagát is bátorítva válaszol:

– Anya még mindig erős.

Mária rosszkedvűen igazgatja az ágyát.

– Jobb volt, amikor még Apa parancsolt. Ő megengedte volna, hogy a városban maradjunk.

Anna bebújik az ágyba, betakarózik.

– Lehet, hogy Anyának van igaza. Együtt kell, hogy maradjon a család.

Juli jön be a szobába, ő még mindig jó­kedvű, a heverőjéhez megy, ő is alváshoz készülődik, ránéz Annára:

– Fáradtnak látszol. Pihend ki magad. És holnap szépítkezz meg egy kicsit.

Felnevet.

– Jézus küldönce bármikor beállíthat hozzád.

Anna is ágyba bújik, Máriának mondja:

– Kicsi korunkban hangosan imádkoztunk elalvás előtt.

Mária álmosan válaszol:

– Azért, mert te féltél a sötétben.

Anna tágra nyílt szemekkel néz a mennyezetre.

– A sűrű sötétségtől féltem. Amikor sehonnan sem látszott fény… És most ismét félek.

Közben Juli is levetkőzött. A gyertyához megy, vidáman tanácsolja:

– Imádkozzatok most is hangosan.

Juli megnyálazza két ujját, és eloltja a gyertya lángját.

Anna halkan mondani kezd egy maga által megszövegezett imát:

– Jóistenem, engedd meg, hogy lássak a sötétben is. Csak egy kis fényt kérek, csak egy szentjánosbogárt. Félek a sötétben, de nem akarok félni. Ezért hiszek benned, Jóistenem. Küldjél nekem egy kis szentjánosbogárt.

 

ISTÁLLÓBAN (Éjjel)

Az istállóban Apa kezébe veszi a dikója fölötti viharlámpát. Elalvás előtt megnézi a jószágokat.

 

TANYÁK KÖZÖTT (Éjjel)

Távolról látszik a tanya. Az istállóból és a konyhából szűrődik ki a világosság. Azután az istálló elsötétedik. Már csak a konyhában ég a lámpa.

 

KONYHÁBAN (Éjjel)

A konyhában Anya kenyeret dagaszt.

 

TANYA UDVARÁN (Éjjel)

Kutyaugatás hallatszik. A kutya jókedvűen, játékosan ugat. Ismerős érkezett. Péter, a család egyetlen fiúgyermeke jött haza, honvéd egyenruhában, szakaszvezetői rangjelzéssel. Végigsiet az udvaron. Apa kilép az istállóból. Péter felé indulna, de Péter már belép a kivilágított konyhába. Anya örömteli sikoltása hallatszik.

 

KONYHÁBAN (Éjjel)

A konyhában Péter átöleli Anyát. Anya a dagasztóteknőtől jött felé, kovászos a keze, széttárja karjait, hogy ne maszatolja össze a fiút. Majdnem sírva mondja:

– Istenem! Hát hazajöttél?

Péter is meghatódottan válaszol:

– Hazajöttem.

Anya hátrál egy lépést, nézi a szép katonafiát.

A lányok is előrohannak hálóingeikben a szobákból, Péter nyakába borulnak. Kiabálnak:

– Péter! Péter!

Eszter Anya mellé áll, onnan nézi a fiút.

– Szép katona vagy.

Anna is méregeti Pétert.

– Te vagy a legszebb katona Tényleg te vagy a legszebb.

Juli Péter rangjelzésére mutat:

– Ez micsoda?

Péter mosolyogva válaszol:

– Szakaszvezető vagyok.

Anna ámulva kérdi:

– Tiszt vagy?

Péter nevetve megsimogatja Anna haját.

– Nem. Tiszt még nem vagyok. De parancsolok néhány embernek. Meg nekem is parancsolnak.

Mária szinte szemrehányóan kérdezi Pétertől:

– Mi van Ferivel? Ő miért nem jött veled haza?

Péter zavartan magyarázkodik:

– Járőrözik. Nem jöhetett haza.

Anna lelkendezve mondja:

– Gyönyörű karácsonyunk lesz. Együtt van az egész család.

Péter kissé lecsillapítja a lelkendezést:

– Nem maradhatok itt karácsonyra. Huszonnégy órás eltávozást kaptam. Aztán tovább kell mennünk.

Anya már visszament a dagasztóteknőhöz, onnan beszél.

– Talán itt maradhatnál karácsonyra…

Juli Péter kezét rángatja:

– Nagyon szép karácsonyfát kaptunk. Gyere, megmutatom a karácsonyfát.

Elindulnak a kamra felé, de Péter hirtelen megtorpan:

– Hol van Apa?

Csönd lesz – majd Eszter válaszol:

– Az istállóban.

Péter Anyára néz:

– Az istállóban?

Anya kissé zavartan mondja:

– Majd behívjuk. De te biztosan éhes vagy, fiam.

Péter a lányok gyűrűjéből már komoran beszél:

– Éhes vagyok. Miért van Apa az istállóban?

Anya kurtán, majdnem dühösen válaszol:

– A jószágokra vigyáz.

Péter is feldühödik.

– Azelőtt innen vigyázott a jószágokra.

Anya kenyérdagasztás közben most már higgadtan beszél.

– Nagyon csúnyán köhög…

Péter félretolja a lányokat, kimegy a konyhából, elindul az istálló felé.

 

ISTÁLLÓBAN (Éjjel)

Péter belép, becsukja maga mögött az istálló ajtót.

– Hazajöttem, Apám.

Apa mosolyogva néz rá.

– Láttam.

– Miért nem jött be a házba?

Apa Péter felé indul.

– Hagytam, hogy előbb Anyádék örüljenek.

A két férfi összeölelkezik. Apa megjegyzi:

– Vigyázni kell a jószágokra.

Péter körülnéz az istállóban.

– Itt tölti az éjszakát?

Apa is körülnéz.

– Jó hely ez.

A tető felé mutat.

– Ott fenn, az egyik horogfa mögött van egy oldal szalonna. Ha megéheznék, szelhetnék belőle. Az ilyesfajta tanyákon a nők nem szeretik a köhögős, gyönge férfiakat. Én meg tüdőlövéssel jöttem haza. Ez a háború sokkal csúnyább, mint amilyen az első volt. Az első háborúban minden golyót felismertem a hangjáról, és el tudtam bújni. Most meg eltaláltak az oroszok.

Péter elérzékenyülve mondja:

– Menjen vissza a szobájába, Apám.

Apa körbejárja Pétert.

– Látom, szakaszvezető lettél. Én nem vittem ennyire a két háború alatt…

 

TANYA UDVARÁN (Éjjel)

Apa és Péter jönnek az istállóból az udvarra. Az ágyúdörgés erősebben hallatszik. Megállnak, hallgatóznak. Apa mondja ki:

– Elveszítettük a második háborút is.

Péter reménykedik.

– Talán mégsem.

Apa csöndesen, önérzetesen mondja:

– Rajtam nem múlott. Az első háborúban még olasz földön voltam, amikor megtudtam, hogy legyőztek bennünket. Engem akkor nem győztek le. De most belém lőttek.

Péter is igazolni próbálja magát.

– Mi is tartottuk magunkat a Kárpátokban. Ott nem jött be senki. Aztán egyszer csak a hátunk mögött voltak az oroszok.

 

KONYHÁBAN (Éjjel)

Bemennek a konyhába. Péternek már az asztalra rakták a vacsoráját, leül, enni kezd. Apa leül vele szemben. A nők
állnak.

Jánoska álmosan kijön a szobából. Péter az ölébe kapja.

– Szervusz, nagyfiú. Mikor lesz belőled katona?

Jánoska hirtelen felébred.

– Holnap. Ilyen szép katona akarok lenni, mint te.

Péter simogatja a kisfiú fejét.

– Sokkal szebb katona kell, hogy legyél. És nem szakaszvezető, hanem legalább zászlós.

Jánoska lelkesen:

– És akkor fegyverem is lesz?

Péter magához szorítja a kisfiút

– Szerzünk neked puskát.

Péter fölnéz Eszterre.

– Mit tudsz Jánosról?

Eszter elkeseredetten válaszol:

– Fél éve kaptam tőle levelet. Akkor még élt. Nem tudom, hogy most él-e még.

Anya mondja:

– Hivatalos értesítést is kaptunk. Eltűntnek nyilvánították.

Péter, megnyugtatólag:

– Attól talán még életben van.

Eszter szinte sírva kérdezi:

– Hogyan tűnhet el egy ember?

Péter tovább vigasztalja Esztert:

– Sokan eltűntek a háborúban. Aztán sokan váratlanul előbukkantak. János is bármikor hazajöhet.

Eszter valamelyest megnyugszik, elmosolyodik, Jánoskára mutat:

– Jánoska egyre jobban hasonlít az apjára.

Jánoska megkérdezi:

– Itthon maradsz karácsonyra?

Pétera fejét rázza.

– Nem.

Anya leül az asztalhoz, komolyan mondja Péternek:

– Itthon kell maradnod.

Péter tiltakozik:

– Nem maradhatok, Anyám.

Anya ésszerűen, higgadtan magyaráz:

– Vége a háborúnak. Te meg itt vagy, kezed, lábad, szemed, eszed, minden a helyén. Úgy akarsz járni, mint az Apád?

Péter Apára néz. Apa megismétli, amit az udvaron mondott:

– Elveszítettük a második háborút is. Kár volt átlövetni a tüdőmet.

Péter még mindig tiltakozik:

– Ha levetem az egyenruhát, vadászni fognak rám.

Anya merően néz Péterre.

– Elrejtelek. Senki sem fog megtalálni.

Péter továbbra is ellenkezik. Rangjelzésére mutat.

– Az embereim visszavárnak.

Anya most már nagyon erélyes.

– A családodra gondolj!

Juli oldja fel a feszült hangulatot. Leül az asztalhoz.

– Jézus bajuszos küldönce is katonaszökevény…

Anya a lányokra förmed.

– Menjetek vissza az ágyatokba!

A lányok elmennek aludni. Apa is indul kifelé. Péter már befejezte a vacsorát, megszólal:

– Apám ezentúl itt benn alszik. Majd én megyek ki az istállóba.

Anya a konyha egyik sarkában álló dikóra mutat:

– Ma itt alszol. Pihend ki magad.

Apa majdnem mentegetőzve mondja:

– Háború van. Vigyázni kell a jószágokra.

Kimegy a konyhából, ahol csak Anya és Péter marad.

Anya a dagasztóteknő körül tüsténkedik, csöndesen, majdnem elérzékenyülve mesélni kezd:

– Téged mindig nagyon féltettelek. Talán azért, mert nehezen hoztalak a világra. A lányok könnyen megszülettek. Málcsi néni gyorsan kihúzta őket belőlem. Veled egy egész napon át szenvedtem. Málcsi néni sem tudott segíteni. Apád szekérrel ment el Géber doktorért. Űzte a lovakat, így is majdnem késve érkeztek. Megkékülve jöttél a világra, én meg kis híján meghaltam. Az orvos azt mondta, hogy túl nagy volt a fejed, ezért volt nehéz szülés.

Péter már a dikóról válaszol:

– Azóta hozzánőttem a fejemhez.

Anya megismétli:

– Majdnem meghaltam. Akkor éledtem fel, amikor végre sírni kezdtél.

Péter kicsit elérzékenyül.

– Később is sokat sírtam?

Anya már büszkén mondja:

– Nem. Nem is emlékszem, hogy mikor láttalak sírni utoljára. Azt akarom, hogy ezentúl se sírjál. Még a háborúban sem.

Péter behunyja a szemét. Anya figyeli, lassan tisztogatja a kezét.

 

SZOBÁBAN (Hajnal)

A teknőben dagad a tészta. Hajnalodik. Anya az udvarról egy köteg kukoricaszárat hoz be, befűt a kemencébe a kenyérsütéshez.

Péter a zajra egy pillanatra felnyitja a szemét, azután tovább alszik. Anya megmossa a kezét, csöndesen bemegy a szobába, kihozza a civil paraszti ruhát, ráteszi a székre, a katonaruhát magához veszi. Külön megnézi a széles övet és a pisztolytáskát. A pisztolytáska üres. Anya a katonaruhával kimegy a konyhából. Péter a dikón felnyitja a szemét – anyja éppen visszafordul – egymásra néznek, mindketten tudják, hogy mi történik. Péter egyenruhája végleg eltűnik. Ő katonaszökevény lett.

 

KONYHÁBAN (Nappal)

Anna berohan a konyhába – ahol a család éppen reggelizik –, ijedten mondja:

– Tábori csendőrök jönnek!

Mindenki Péterre néz. Anya higgadtan intézkedik. Int Péternek:

– Gyere velem, fiam.

 

ÓLAK MÖGÖTT (Nappal)

Anya kivezeti Pétert az udvarra, a ház és az istálló között lévő nyúlólak felé. A bedrótozott ketrecajtók mögött most látszanak először a riadt nyúlszemek. A fagyos udvaron tyúkok, libák, kacsák járkálnak.

 

KONYHÁBAN (Nappal)

Kutyaugatás hallatszik az udvarról, a két tábori csendőr belép a konyhába. A család erőltetett nyugalommal ül az asztalnál – nem veszik észre, hogy egy tányérral több van a szükségesnél. A tábori csendőrök udvariasan köszönnek.

– Jó reggelt kívánunk.

Anya feláll az asztaltól:

– Jó reggelt.

A magasabb rangú tábori csendőr közli a családdal:

– A fiukat keressük. Már két napja nem ment vissza a századához.

Anya színésznői erényeket csillogtat. Kétségbeesetten mondja:

– De hiszen visszament. Csak nem történt valami baja…?

A két tábori csendőr az asztalra néz. Látják a fölösleges tányért. Ismét a magasabb rangú szólal meg:

– Azért körülnézünk egy kicsit.

Int a társának, az bemegy a szobába, ő meg kimegy az udvarra, a nyúlólak, az istálló felé indul. Anya szemével int Eszternek, hogy tüntesse el a fölösleges terítéket. Eszter gyorsan lekapja a tányért az asztalról.

 

TANYA UDVARÁN (Nappal)

Már mind a két tábori csendőr az udvaron járkál. Átkutatták a tanyát, az istállót, az ólakat, nem találták Pétert. A család is kimegy az udvarra, senki sem figyel Jánoskára. A kisgyerek odamegy a rangjelzéses tábori csendőrhöz.

– Mit keresnek, bácsi?

A tábori csendőr megsimogatja a kisfiú fejét.

– Egy katonát.

Jánoska tágra nyílt szemekkel mondja:

– Itt nincsen katona.

A tábori csendőr leguggol a gyerekhez.

– De járt itt mostanában egy katona.

Jánoska bólogat.

– Járt itt, de elment.

A tábori csendőr tovább kedélyeskedik.

– Tudod, hová ment?

A gyerek tétovázik:

– Lehet, hogy tudom.

A tábori csendőr szélesen mosolyog.

– Megmondanád nekem?

 

REJTEKHELYEN (Nappal)

Péter a rejtekhelyről figyel, hallgatja a gyereket és a tábori csendőrt.

– Mit kapok, ha megmondom?

– Amit csak akarsz.

– A puskát akarom.

Péter feszülten figyel.

 

TANYA UDVARÁN (Nappal)

A tábori csendőr leveszi válláról a puskáját és a gyerek elé állítja. Erre figyel fel Anya. Rákiált a gyerekre:

– Jánoska, mit csinálsz?!

A kisfiú jókedvűen válaszol:

– Puskát vásárolok.

Anya érzi a veszélyt, harsányan rákiált a gyerekre:

– Azonnal gyere ide!

Jánoska kelletlenül odamegy Anyához, megfogja a kezét. A két tábori csendőr is Anyához sétál. A rangjelzéses tárgyilagosan kimondja:

– Ha megtaláljuk a fiát, agyonlőjük, mint a kutyát.

A másik csendőr jóindulatúan tanácsolja

– Ha mégis visszaenné a fene ide magukhoz, küldjék el az alakulatához. Akkor talán életben marad.

 

REJTEKHELYEN (Nappal)

Pétert kiveri a veríték. Mélyeket lélegzik. Nyugtatja magát.

 

ÓLAK MÖGÖTT (Nappal)

Amikor eltűnik a két csendőr a láthatáron, Anya a nyúlólak mögé megy.

– Előjöhetsz, fiam.

Jól álcázott csapóajtó nyílik fel, előbújik Péter. Az elnyűtt parasztruhában alig emlékeztet a jóvágású katonára. Visszacsukja az ajtót, a nyúlketrecek elé áll, szembenéz a riadt szemű nyulakkal.

– Nem kellett volna elvinnie a katonaruhámat, Anyám.

Anya csattanósan visszavág:

– Nem szóltál semmit, amikor elvittem. És élve maradtál.

Péter lassan elfordul a nyúlketrecektől, az istálló felé indul.

– Még meghalhatok, és maguk is meghalhatnak, mert a katonaszökevények rejtegetéséért halál jár.

 

TANYA UDVARÁN (Nappal)

Péter az istállóban targoncát tol a trágyadomb felé. A tanya melletti kifagyott kukoricásban menekülő magyar huszárok vonulnak. Szinte hihetetlen látvány, nem ebbe a háborúba való ez a század. Párba állított lovak könnyű ágyúkat vontatnak.

Péter megáll a góré mellett. Apa odamegy hozzá.

– Menekülnek a mieink.

Péter megjegyzi:

– Egyetlen géppuska lekaszálná őket.

Apa a tapasztalt frontharcos szemével nézi a vonulókat.

– A lovak helyett tankok kellenének. Oroszországban nagyon megijesztettek bennünket a tankok.

 

TANYA UDVARÁN (Hajnal)

A hajnali ködben felbukkannak az első orosz tankok. A páncélosok mögött gyalogság vonul. Távol mennek a tanyától – az udvaron együtt áll az egész család. Mögöttük, a nyúlketrecekből megriadt nyulak néznek kifelé. Apa szólal meg először:

– Hát megjöttek a tankok is.

Péter rosszkedvűen megállapítja:

– Nem a mieink.

Nézik a tankok vonulását. Anya már-már sugárzó arccal fordul Péterhez.

– Átment rajtunk a háború, megmenekültél. És együtt van az egész család.

 

ISTÁLLÓBAN (Nappal)

Péter az istállóban kedvenc lovát simogatja, egy szalmacsomóval csutakolja. Dühös kutyaugatás hallatszik az udvarról. Péter kinéz az istállóból.

 

TANYÁK KÖZÖTT (Nappal)

Orosz katonák közelednek szekerekkel. Rekvirálni jönnek.

 

KONYHÁBAN (Nappal)

Anya már rendelkezik:

– Mari, Anna, menjetek a verembe.

A két lány elszalad a nyúlólak mögé. Eszter felkapja kisfiát:

– Én is velük megyek.

Anya leinti.

– Te maradj itt a gyerekkel. Juli is maradjon. Ő is gyerek még.

 

TANYA UDVARÁN (Nappal)

Az oroszok a tanya udvarára érkeznek. Elsőnek egy altiszt ugrik le a szekérről, azután leugrálnak a katonák is. Az altiszt kurtán kiadja a parancsot:

– Mindent összeszedni!

Gyorsan peregnek az események. A katonák bemennek a tanyára, élelmet hoznak ki, bemennek az istállóba, kivezetik a három lovat és a két tehenet. A baromfiólakból kiragadják a tyúkokat, libákat, baltával lecsapják a fejüket, a fejek szétrepülnek az udvaron, a rángatózó baromfitesteket a szekerekre dobják. A nyúlketreceket is kinyitják, a nyulak kiugrálnak, szétszaladnak az udvaron, nem tudják megfogni őket.

 

REJTEKHELYEN (Nappal)

A két lány, Mária és Anna a rejtekhely keskeny résén át figyeli az udvaron történteket. Orosz csizmákat, levágott baromfifejeket látnak. Anna rosszul lesz, öklendezik.

 

Mária befogja a száját.

– Mindjárt sötét lesz megint.

 

TANYA UDVARÁN (Nappal)

Apa, Anya, Péter, és Juli egymás mellett áll az udvaron, megdöbbenve nézik a fosztogatást. Eszter Jánoskával a gangon áll a konyhaajtó mellett. Az egyik orosz katona sóvárogva nézi a kívánatos fiatalasszonyt.

Az altiszt Apáék elé sétál és megkérdezi:

– Pálinka, bor nincs?

Apa a fejét rázza.

– Nincs.

Az altiszt a katonákhoz fordul:

– Szurkáljátok meg a trágyadombot.

A katonák szuronnyal szurkálják a trágyadombot, elrejtett hordók után kutatnak. Az a fiatal katona, aki szemet vetett Eszterre, odamegy a fiatalasszonyhoz, lökdösi befelé a konyhába. Jánoska elsírja magát. Péter dühösen elindul Eszter segítségére. Az egyik géppisztolyos katona elébe áll. Péter félre löki, tovább megy. A katona lekapja válláról a géppisztolyát.

– Állj!

Péter megáll, visszafordul. Az orosz katona rászegezi a tányéros géppisztolyt, látszik az arcán, hogy habozás nélkül lőne.

A kutya menti meg Pétert, nekirohan a katonának, a nadrágját cibálja. A katona káromkodva lerúgja magáról a kutyát, és a géppisztolyból beleereszt egy sorozatot. A kutya nyüszítve eldől.

Mindenki megmerevedik, síri csönd lesz, csak Jánoska sivalkodása hallatszik a konyhából.

Az altiszt a konyha ajtajához megy és bekiált:

– Gyere ki onnan!

Felhevülten, mérgesen megjelenik az erőszakoskodó katona, kezével hátra simítja a haját, rosszkedvűen engedelmeskedik.

Az altiszt körülnéz, ismét pattogós parancsokat osztogat:

– A soványabb tehenet vezessétek vissza az istállóba. Azt a gebét is fogjátok ki, és hagyjátok itt ezeknek a parasztoknak.

A katonák teljesítik a parancsot. A satnyább tehenet visszavezetik az istállóba, az egyik szekér elől kifogják a legsoványabb lovat, azt is az istállóba vezetik, helyére Péterék legszebb lovát fogják be, a másik két lovat és a szebbik tehenet a szekér mögé kötözik.

Az altiszt Apáék elé sétál.

– Nem fogtok éhen halni. Mi csak azt visszük el, amire szükségünk van.

Az oroszok felugrálnak a szekerekre, elindulnak. Eszter kijön gyerekével a konyhából, a többiek mellé áll, nézik a távozó katonákat. Jánoska még mindig sír.

Az oroszok eltűnnek, távolról géppisztolysorozat hallatszik, a búvóhelyről előjön Mária és Anna.

Anna sír és hány a nyúlólak mögött.

– Mindent elvittek?

Apa válaszol:

– Itt hagyták a rosszabbik tehenet. És egy sovány lovat is itt hagytak.

Juli az udvaron szaladgáló nyulakra mutat.

– A nyulakat sem tudták összefogdosni.

Apa még hozzáfűzi:

– A szalonnát sem találták meg az istállóban.

Eszter szemrehányóan néz Anyára.

– Szépen együtt van a család.

Péter az agyonlőtt kutyához megy.

– Elásom.

Anya hirtelen felocsúdik, ismét rendelkezni kezd:

– Rakjátok vissza a nyulakat a ketrecekbe.

A nyúlólak mellől egy rossz szakajtót kerít elő, összeszedi a levágott tyúk- és libafejeket.

 

ISTÁLLÓ MÖGÖTT (Alkony)

Péter ásóval próbál gödröt ásni a fagyott földben a kutyának. Kínlódik, nem boldogul. Apa megy oda egy csákánnyal. Jánoska az istálló sarkáról nézi a kutya temetését.

 

TANYÁK KÖZÖTT (Alkony)

Alkonyodik. Távolról látszik a tanya.

Eszter megfejte a megmaradt tehenet, a tejet átviszi az istállóból a házba.

Egy szárkúp mögül két orosz katona figyeli a tanyát. Amikor Eszter belép a házba, a két orosz elindul a tanya felé.

 

KONYHÁBAN (Este)

Péter kivételével az egész család a konyhában van. Figyelmetlenek. Anya Anna haját mossa.

A két orosz váratlanul tör rájuk. Az egyik az a katona, aki már erőszakoskodott Eszterrel, a másik az, aki a kutyát agyonlőtte. Tányéros géppisztolyaikat a családra szegezik. Eszter kiejti kezéből a tejes zsétárt, a tej kiömlik a földre. Apa és a nők a fal mellé húzódnak, várnak.

A két félrészeg katona elvigyorodik. Az egyik – aki a kutyát agyonlőtte – kedélyeskedik:

– Nagyon gyorsan elmentünk. Lehet, hogy itt felejtettünk valamit.

A másik katona gondosan az ajtó mellé helyezi a géppisztolyt, szemrevételezi a lányokat.

Eszterhez sétál, előbb megsimogatja Jánoska fejét, aztán elkapja Eszter karját és a szoba felé vonszolja. Jánoska anyja szoknyájába kapaszkodik, felsír. A katona belöki a fiatalasszonyt a gyerekkel együtt a szobába.

Apa a segítségére mozdulna, a másik orosz azonban ráförmed:

– Ne mozdulj!

 

SZOBÁBAN (Este)

A katona a védekező Eszter arcába csap. Eszter elesik. Az orosz kezdi letépni róla a ruhát. A kisgyerek hisztérikusan sír. Eszter kiabál.

– Menjél ki, Jánoska! Ne nézz ide!

Az orosz birkózik a fiatalasszonnyal. Egy pillanatra látszik a karácsonyfa. Eszter a gyerekre kiabál:

– Menjél ki, kisfiam!

A gyerek egyre hangosabban sír.

 

ISTÁLLÓBAN (Este)

Péter az istállóban az oroszoktól otthagyott gebét tisztogatja. Felfigyel a kiabálásra, sírásra. A jászolból, a széna alól előkapja pisztolyát, a konyha felé rohan. Hallja Eszter kiabálását:

– Vigyék innen a gyereket!

 

KONYHÁBAN (Este)

Péter beront a konyhába, a géppisztolyos orosz feléje fordul, de Péter gyorsabb. Pisztolyával fejbe lövi a katonát. Az elterül a földön, vére összekeveredik a korábban kiömlött tejjel.

A másik katona kinéz a szobából, meg­látja halott társát, rémülten kiszalad a konyhán át az udvarra.

 

TANYA UDVARÁN (Éjjel)

Péter a katona után rohan, az udvaron kétszer belelő a sötétségbe. Apa Péterhez fut.

– Eltaláltad, fiam?

Péter dühösen mondja:

– Remélem.

Apa az istállóba megy, kihozza a viharlámpát. Végigmegy az udvaron, magasra emeli a viharlámpát. Péter távolabbról követi felemelt pisztollyal.

Apa vérnyomokra bukkan, leereszti a lámpát, követi a nyomokat. A vérnyomok megszűnnek. Apa Péterhez fordul.

– Meglőtted, de megszökött.

Péter elkeseredik, aggódik.

– Bajt hozhat ránk.

Apa megpróbálja vigasztalni, önmagát is.

– Talán nem mer beszélni. Elhagyta a fegyverét. Ezért agyonlőhetik.

 

KONYHÁBAN (Éjjel)

Bemennek a konyhába. Odabent a lányok a tépett ruhájú, véres arcú, zokogó Esztert és a síró kisfiút vigasztalják. Anya a halott orosz katonát nézi, és még mindig ő akar parancsolni. A két férfihez fordul.

– Ássatok egy gödröt és temessétek el ezt a disznót.

Apa leül az asztalhoz és meglepő erélyességgel mondja:

– Nem ásunk gödröt. A fagyos földön meglátszik a friss ásás.

Péter meglepetten fordul Apához.

– Mit csináljunk, Apám?

Ettől kezdve Apa veszi át a parancsnoklást. Először Péternek int.

– Húzzál egy zsákot a fejére a nyomorultnak. Aztán vidd ki az udvarra, a géppisztolyokkal együtt.

Rádörren a lányokra:

– Mari, Anna, dobáljátok ki az összes répát a veremből.

Anyára villan a szeme.

– Te meg töröld föl a vért. Takaríts el minden szennyet.

Mindenki engedelmeskedik.

A három lány kimegy a konyhából, Eszter a kisfiát csitítgatja. Péter egy zsákot hoz.

Anya a tejjel összekevert vért törölgeti. Bemegy a szobába, felállítja az eldőlt karácsonyfát. Felfedez egy leszakadt orosz katonagombot. Látszik rajta, hogy pánikban, zavarban van. Lenyeli a gombot.

 

RÉPAVEREMNÉL (Éjjel)

Mária, Anna és Juli a répát dobálják ki a veremből. Nő, nő a répakupac – kiürül a verem. Két tányéros golyószóró hullik a verembe. Azután Apa és Péter a lezsákolt orosz katonát is a verembe dobják. A lányok kezdik visszakotorni a répát a hullára. Apa kemény hangon rendelkezik.

– Ha mégis megtalálnák, én öltem meg. Rátámadt a lányaimra, én dulakodni kezdtem vele, elsült a géppisztolya és halálra sebezte. Ezt kell mondjátok.

A répák betemetik a holttestet. Az egész család a répaveremnél áll, még Eszter is, kivéve a kisfiút.

Hajnalodik, esni kezd a hó.

Anya csöndesen megjegyzi:

– Mégis szeret bennünket az Isten.

Péter Anyára néz.

– Meddig?

Apa válaszol:

– Amíg el nem gyávulunk. A gyáva embereket még a Jóisten sem szereti.

Egyre sűrűbben hull a hó, betakarja a répavermet.

 

TANYA UDVARÁN (Nappal)

Két orosz terepjáró közeledik lassan a tanya felé. Az autók mögött rajvonalban jön a gyalogság – talán ellenállásra számítanak.

Juli fut be a konyhába az udvarról, aztán mindjárt kiszalad Péter, Mária és Anna. A nyúlketrecek mögé futnak, eltűnnek a búvóhelyen.

A nyulak a ketrecekből ijedten nézik a közeledő orosz katonákat.

 

KISERDŐBEN (Nappal)

Apa a közeli kiserdőben felfigyel az autók zajára. Látja, hogy körbeveszik a tanyáját.

 

REJTEKHELYEN (Nappal)

Péter és a két lány a rejtekhelyen. Anna didereg, reszkető hangon mondja:

– Nyitva volt a szeme.

Péter idegesen kérdezi:

– Kinek?

Anna halkan mondja:

– Annak az orosznak, akit agyonlőttél. Halálában is nyitva volt a szeme.

 

TANYA UDVARÁN (Nappal)

Az oroszok a tanyához érnek. Az egyik terepjáróból kiszáll egy tiszt, ő vezeti a katonákat a tanya udvarára.

Az udvaron áll Anya, Eszter, Jancsika és Juli. Két katona géppisztollyal körülfogja őket, a tiszt ráérősen sétál, int három másik katonának, hogy kutassák át a tanyát.

A katonák átkutatják a tanyát, az istállót, az ólakat, az udvar földjét is vizsgálják.

 

TANYA UDVARÁN (Nappal)

A katonák friss ásásnyomokra bukkannak. Csákányt, ásót kerítenek elő, ásni kezdenek. Dobálják a földet, előbukkan a kutya teteme. A tiszt megnézi, majd Anyáék elé sétál. Kezdettől fogva kimérten, majdnem kedélyesen viselkedik. Idegenes hangsúllyal, kezdetben rossz, később majdnem tökéletes magyarsággal beszél.

– Csak döglött kutya találni. De kell lenni itt egy katona.

Anya ismét megpróbál színészkedni.

– Milyen katona?

A tiszt járkál, szinte csak mellékesen jegyzi meg:

– Akit itt meglőttek.

Anya tiltakozik.

– Mi nem lőttünk meg senkit.

A tiszt fejével int az egyik katonának, az pofonvágja Anyát.

– Ne hazudj.

A tiszt az egyik terepjáró felé fordul. Int az ott álló sofőrnek, az kinyitja a terepjáró ajtaját, felkötött kézzel kiszáll az a fiatal orosz, aki Eszterrel erőszakoskodott.

Jánoska, amint meglátja, sírni kezd. A katonát a tiszt elé vezetik. Azonnal hadarni kezd oroszul. A tanyaépület felé mutogat.

– Ott lőtték meg a konyhában. Láttam, hogy fekszik a földön. Fejbe lőtték.

Anya nem érti ugyan az orosz beszédet, de sejti, hogy miről szól a magyarázkodás.

– Ez nem látott semmit.

Anya Eszterre néz.

– Nekirohant a lányomnak. Meg akarta gyalázni.

A tiszt szúrós szemmel méregeti a sebesült katonát. Eszter felé mutat – oroszul kérdezi:

– Erőszakoskodtál ezzel a nővel?

A katona rémülten dadog:

– Nem… én csak simogattam… nem akartam semmi rosszat. Grigorij… Grisa… ő bevonszolta…

A tiszt ráförmed:

– Hallgass!

Magához inti Esztert. A fiatalasszony a síró Jánoskával jön. A tiszt magyarul kérdi:

– Ismeri ez katona?

Eszter a felkötött karú katonához megy, az arcába köp. Az orosz neki akar ugrani, de két másik katona lefogja.

– Ezt a szarházit is állítsátok a parasztok közé!

Az oroszok Eszter és Juli közé lökdösik a sebesült katonát.

A tiszt előhúzza a pisztolyát, a felkötött karú katonára szegezi.

– Hol van Voronov?

A katona térdre esik.

– Ezek lelőtték. Engem is meglőttek, amikor elszaladtam.

A tiszt megvetően nézi a könyörgő embert.

– Grisa nem szaladt el.

A katona hadarva beszél.

– A konyhában feküdt. Folyt a vére.

A tiszt elgondolkodva, ráérősen járkál az udvaron. Néha Anyára néz.

– Hol van Voronov közlegény.

Anya konokul tagad.

– Mi nem tudhatjuk.

A tiszt Eszter előtt áll meg.

– Te sem tudni?

Eszter a síró Jánoskát csitítgatja, úgy válaszol.

– Nem.

A tiszt felvont szemöldökkel Julira néz.

– Te?

Juli a fejét rázza.

– Nem tudom.

A tiszt bólogat, mintha egy pillanatra hinne nekik.

– Hát jó.

Azután Eszterre és Julira mutat, gyors orosz beszédre vált, a katonákhoz szól:

– Lőjétek agyon őket.

 

REJTEKHELY RÉSÉN ÁT (Nappal)

Két géppisztolyos a nyúlketrecek elé lökdösi Esztert és Julit. Hátra lépnek, kibiztosított géppisztolyukat rájuk szegezik.

Péter részleteket lát, tudja, hogy veszélyben van a család, ki akar menni a rejtekhelyről, a lányok nem engedik, néma dulakodás zajlik a veremben.

Anya kétségbeesett hangja hallatszik:

– Várjanak! Péter, gyere elő!

 

TANYA UDVARÁN (Nappal)

Péter felnyitja a csapóajtót, előjön a veremből. Három katona ugrik a veremhez, hozzák a lányokat is.

A katonák vigyorogva járják körbe a lányokat.

– Nicsak, milyen szép kislányok.

Az egyik katona beugrik a búvóhelyre.

A tiszt magához inti Pétert. Szinte unottan beszél.

– Gyilkost keresünk. Orosz katona gyilkosát.

Anya Eszterékre mutat mentegetőzve:

– Le akarták lőni őket, fiam.

A tiszt Péterhez sétál, vállára teszi a kezét.

– Te is katona?

Anya válaszol kétségbeesetten:

– Nem. Nem katona.

Az orosz, aki beugrott a búvóhelyre, előhozza Péter katonaruháját.

A tiszt rászól Péterre:

– Öltözz!

Péter átöltözik a havas udvaron. Az egyenruhában hirtelen megváltozik, önérzetesebb lesz a tartása.

A tiszt körüljárja, megtapogatja az üres pisztolytáskát. Kissé gúnyosan megjegyzi:

– Szép magyar katona. Hány oroszt megölni?

Péter dacosan megvonja a vállát.

– Nem tudom. Háború van.

A tiszt tárgyilagosan konstatálja:

– Tegnap este megölted Voronov katona.

Péter nem tagad, de nem is ad igenlő választ.

– Azért húznak ránk katonaruhát, hogy megöljük egymást.

A tiszt gúnyosan nézi Pétert a magyar egyenruhában.

– Nem mindegy, milyen katonaruhát.

A tiszt Péterre szegezi pisztolyát. Anya meg akarja menteni Pétert. Apa utasításai szerint beszél:

– Nem ő ölte meg. A férjem. Ránk fogta a géppisztolyt, a férjem dulakodni kezdett vele, a lányát védte, és a géppisztoly elsült. Miközben ez meg akarta gyalázni a lányomat.

A tiszt magához inti a sebesült katonát.

– Ez az asszony azt mondja, hogy erőszakoskodtál a lányával.

A katona rémülten, hadarva védekezik.

– Hazudik! Anyám életére esküszöm, hogy én nem bántottam senkit. Én csak megsimogattam a kisfiú fejét. Grisa rángatta be a szobába a nőt, letépte a ruháját.

A tiszt fenyegetően rászól:

– Azt akarod mondani, hogy Grigorij Voronov, a Vörös Hadsereg katonája megerőszakolta ezt a nőt?

A katona érzi, hogy rossz értelemben vallott. Egyre rémültebb lesz.

– Megpróbálta… de ezek megölték.

A tiszt ismét a sebesült katonára szegezi a pisztolyát.

– Ki ölte meg?

A katona szinte segélykérőn néz a család tagjaira.

– Nem tudom. Menekülnöm kellett… Engem is meg akartak ölni.

A tiszt megvetően Anyához fordul:

– Hol van a férjed?

Anya távolra mutat.

– Az erdőbe ment. Tűzifáért.

A tiszt bólogat.

– Gyilkos tehát nincs itt. Erdőbe ment. De én gyilkos nélkül nem mehetek el.

Kitartott pillanat. A tiszt cigarettát sodor, rágyújt. Jánoska egyre hangosabban sír.

Péter a tiszthez fordul.

– Halálra rémítik ezt a gyereket. Örök életében sírni fog.

A tiszt végigméri Pétert, nyugodtan cigarettázik.

– Mindjárt nem fog sírni.

Hirtelen parancsoló oroszra vált, rákiabál a nyúlketrecek előtt álló két katonára:

– Lőjétek agyon őket!

A katonák vállukra emelik és kibiztosítják a géppisztolyokat. Eszterre és Julira szegezik.

Péter csöndesen bevallja a tisztnek.

– Én öltem meg a katonáját.

Anya kétségbeesetten közbekiált:

– Nem ő tette! Ne higgyen neki!

A tiszt Anyára, majd Péterre néz:

– Hinni, nem hinni… Igazság kell. És gyilkos.

Péter megismétli.

– Én öltem meg. Én vagyok a gyilkos.

A tiszt odakiált a nyúlketrecek felé:

– Ne lőjetek!

A katonák a lábukhoz rakják a fegyvereket.

A tiszt Pétert nézi, magyarra vált, keresi a szavakat.

– És hol lenni… hol lenni a halott?

Anya még mindig menteni próbálja a helyzetet.

– Nincs egyetlen halott sem.

A tiszt Eszteréket szemlélgeti.

– Lesz itt mindjárt több halott is. Ha nem találjuk meg Voronov. Hol lenni?

Péter az udvar vége felé néz.

– A répaveremben.

A tiszt fölélénkülve veszi tudomásul a közlést.

– Akkor megnézzük.

Egy pillanatra felvillan a lányok arca. Anna Máriához fordul:

– Nem lett volna szabad visszajönnünk a tanyára.

Orosz katonák állnak a verem körül. Eszter kisfiát szorítja magához a nyúlketrecek előtt.

Anya, Péter, Mária, Anna és Juli a fagyott répákat dobálják ki a veremből.

A katonák, akik nem állnak a veremnél, leülnek a gangon. Az egyik szájharmonikázik.

Előtűnik az orosz katona hullája.

Két orosz katona leugrik a verembe, kiemelik a holttestet. Egy harmadik katona lerántja fejéről a zsákot.

A katona szeme nyitva van.

Anna fázósan összehúzza magát, a hideg rázza.

– Engem néz. Le kellett volna zárnunk a szemét.

A tiszt odainti a sebesült szemtanút, és oroszul kérdi tőle:

– Ő az?

A szemtanú rémülten válaszol.

– Igen.

A katonák a veremből feldobnak egy géppisztolyt. A tiszt elkapja és a szemtanúhoz fordul:

– Ez kié?

A rémült katona a hullára mutat:

– Az övé.

A tiszt megvizsgálja a géppisztolyt és Péterhez fordul:

– Ebből nem lőttek.

Fölrepül a második géppisztoly is. A tiszt kapja el – a sebesült katonától kérdi:

– Ez kié?

A katona halálra van rémülve.

– Az enyém.

A tiszt komoran megjegyzi:

– Elhagytad a fegyveredet. Itt hagytad ezeknek a magyar parasztoknak.

A katona elsápad, tudja, hogy ennek mi lesz a következménye.

A tiszt megnézegeti a másik géppisztolyt is, és megint Péternek mondja.

– Ebből nem lőttek.

Ezt követően a tiszt már oroszul intézkedik. A hullára mutat.

– Húzzátok a zsákot a fejére, és tegyétek fel a szekérre.

A tiszt Péterhez fordul, magyarul mondja neki:

– Kihozni ló.

A katonák felteszik a hullát a szekérre. Péter a szekér elé fogja a lovat.

A tiszt mosolyogva Jánoskához megy, felemeli, a szekérre teszi a hulla mellé. Körbejáratja a szemét a tanya udvarán, aztán a kiserdő felé néz.

 

PINTÉR-TANYÁNÁL (Nappal)

Két terepjáró megy a havas dűlőúton, mögöttük a sovány ló vánszorog a szekérrel. A szekéren a holttest fekszik, mellette az ijedt Jánoska ül. A szekér mögött Anya, a lányok és Péter mennek, Péternek hátra van kötve a keze. Mögöttük pedig két orosz katona…

 

KISERDŐBEN (Nappal)

Az Apa kiles a fák közül. Látja, hogy viszik el a családját. Utánuk rohanna, de a józan esze visszatartja.

 

PLÉHKRISZTUS ELŐTT (Nappal)

A menetelők a Pléhkrisztus elé érnek. A feszület előtt megállnak. Erről a helyről egy távoli tanya látszik.

Az első terepjáróból kiszáll a tiszt, hátramegy a szekérhez. A tanya irányába mutat.

– Ki lakni az tanyán?

Anya válaszol.

– Pintér Lajosék.

A tiszt megkérdezi:

– Ismerni őket?

Anya bólogat.

– Persze. Nagyon jól ismerjük őket.

A tiszt megáll Juli előtt.

– Hogy hívnak?

Juli ijedten válaszol:

– Juli.

A tiszt arcán ekkor látszik először valamifajta érzelem, majdnem ellágyulás. Kedvesen mondja Julinak:

– Juli. Vedd le gyerek a szekérről. Futni Pintér Lajosékhoz. Én nem akar látni bennetek.

Juli lekapja Jánoskát a szekérről, futva elindulnak a távoli tanya felé.

Az orosz tiszt visszasétál az első gépkocsihoz, kiparancsolja a rémült, sebesült katonát. A tiszt a siető Julit és Jánoskát nézi.

– Szép lány. Talán nem kellett volna elküldenem.

A tiszt jóindulatúan néz a katonára, az elmosolyodik, reménykedni kezd, hogy talán mégsem esik baja. A tiszt mosolyogva mondja neki:

– Hozd vissza.

A katona meghatódik a tiszt jóindulata láttán, Juliék után fut. Ekkor fog csak gyanút. Visszafordul egyszer: a tiszt nyugodtan nézi. A katona ismét nekiindul, még egyszer visszafordul, majd fut Juliék után.

A tiszt kényelmesen előveszi a pisztolyát, gondosan megcélozza és hátulról lelövi a katonát.

Juli egy pillanatra visszanéz, aztán még gyorsabban kezd szaladni Jánoskával.

Mária Péter karjába kapaszkodik.

– Úristen! Ezek egymást is irtják. Le fogja lőni Julit is.

 

KISERDŐBEN (Nappal)

Az erdőben a fák közt feltűnik Apa arca. Ő is hallotta a lövést, de nem tudja, hogy mi történt.

 

PLÉHKRISZTUSNÁL (Nappal)

A Péterék mögött álló egyik orosz katona megjegyzi:

– Megérdemelte. Elhagyta a fegyverét.

A másik orosz elgondolkozva válaszol:

– És jobb, ha nincs szemtanú.

Közelről látszik a Pléhkrisztus, rajta golyónyomok. Valakik nemrégen rálőttek egy sorozatot.

 

TANYA UDVARÁN (Alkony)

Apa alkonyatkor egy köteg fával érkezik a tanyára. Óvatosan körülnéz. A faköteget ledobja a válláról a gangon, bemegy a konyhába.

 

KONYHÁBAN (Este)

Meggyújtja a falon függő petróleumlámpát. Megfordul.

A szobából egy orosz katona jön elő, rászegezi a tányéros géppisztolyt. Mosolyog. Az asztalon egy üveg pálinka van és két pohár.

– Jó estét, bátyuska. Kérsz egy pohár pálinkát?

Az apa bólint.

A katona tölt a poharakba.

Apa le akar ülni, az orosz fenyegetően ráfogja a fegyverét.

– Állva igyál!

Apa kihörpinti a poharat, elfintorodik az arca. Az orosz még mindig kedélyeskedik.

– Tiszta spiritusz. Nem lesz semmi bajod tőle. A patikából hoztuk.

Az orosz katona széke mellé helyezi a géppisztolyt. Apának felvillan a szeme, neki akar ugrani a katonának.

A háta mögött kinyílik a kamraajtó, egy másik orosz katona lép be, gépfegyverét leveszi válláról.

Az asztalnál ülő katona ismét tölt a pohárba, Apának nyújtja.

– Igyál még egy pálinkát. Szükséged lesz rá.

A katona is iszik. Apa kiüríti a poharát.

A katona feláll, vállára veszi a géppisztolyt.

– Akkor mehetünk is.

 

TANYA UDVARÁN (Alkony)

Hárman mennek egymás mellett a kifosztott tanya udvarán. Középen az Apa, oldalán a két orosz katona.

 

FÉNYKÉPÉSZ MŰTEREMBEN (Nappal)

Kopott vidéki fényképészműterem, a szokásos díszletekkel, köröskörül sok fénykép a falon. Közöttük képek a Pásztor családról – Apa és Anya a négy lánnyal és Péterrel, Péter büszke pózban, katonaruhában, a bevonulás előtt. Eszter esküvői képe a férjével. Korábbi fényképek Máriáról, Annáról, Juliról.

Az öreg fényképész egy régi műtermi fényképezőgép körül matat. Az ajtó mellett fegyveres orosz katona áll.

Először Pétert hozzák be, kissé már elgyűrődött uniformisában, leül a székre a fényképezőgép elé. Az öreg fényképész hozzálép, igazgatja a fejét, de csak azért, hogy szót válthasson vele. Suttogva kérdezi:

– Miért vagy itt?

Péter is suttogva válaszol:

– Megöltem egyet közülük.

Kihúzza a derekát, fejével biccent régi katonafényképe felé.

– Ugyanolyan képet csináljon rólam.

Idősebb orosz katona Péter mellére helyez egy kartonlapot, melyen négyjegyű szám van.

Az öreg mester lefényképezi elölről és oldalról.

Készülnek a további börtönképek.

Apa ül a széken, a fényképész a fülébe súgja:

– Péter is itt van.

Apa merev, szenvedő arccal mondja:

– A többiek is itt vannak.

Anya következik. A széken ülve a családi fényképükre mered. A fényképész az ő fejét is igazgatja.

– Téged talán nem bántanak.

Anya még mindig a családi fényképet nézi.

– A férjem szerencsére megmenekült.

– Tíz perccel ezelőtt csináltam róla fényképet.

Anya összeszorítja az ajkait, szűri a szavakat:

– Erről ne szólj a lányoknak.

Az orosz katona rájuk mordul:

– Nem beszélünk!

Felvillan Eszter esküvői fényképe – most Eszter ül a széken.

Mária régebbi képe. Most őt fényképezik.

Anna ül a székben. Szemben vele egy korábbi retusált fényképe. Az öreg fényképész sajnálkozva suttogja:

– Akkor nagyon szép voltál. Mostanra megcsúnyultál. Biztosan azért, mert félsz.

Anna dühösen, hangosan válaszol:

– Maga is csúnya.

A fényképész tovább suttog.

– Én is félek.

Az orosz katona most már rájuk dörren:

– Mondtam, hogy nem beszélünk!

A fényképész ijedten húzódik a gépe mögé.

 

VÉRES ISTÁLLÓBAN (Nappal)

Egy üres, vérfoltos istállóban két zsákba burkolt holttest fekszik. Apa áll előttük, mögötte a tanyán látott két katona. A nyomozó tiszt, aki a tanyán intézkedett, odalép az egyik hullához, lerántja fejéről a zsákot. A főbelőtt katona arca bukkan elő.

A tiszt Apához fordul:

– Te lőtted meg?

Apa emlékezik a saját utasításaira.

– Rámfogta a géppisztolyát, dulakodtunk…

A tiszt félbeszakítja.

– Pisztollyal ölték meg.

Leveszi a zsákot a bekötött kezű katona fejéről is.

– Ezt is te ölted meg?

Apa tiltakozik.

A tiszt csak szemével jelez. Az egyik katona puskatussal oldalba vágja Apát. Apa térdre esik, aztán feltápászkodik.

– Ez elszaladt. Nem öltem meg.

A tiszt odaszól az egyik katonának:

– Hozzátok ide az asszonyt!

A nyomozótiszt most a főbelőtt hullára mutat:

– Ezt a fiad is beismerte: ő ölte meg. Ennek tehát két gyilkosa van. De ki ölte meg a másik?

Apa a Pléhkrisztusnál lelőtt katonára néz, megismétli előbbi vallomását.

– Ez elszaladt.

Behozzák Anyát, a két holttesthez vezetik. Anya rémülten nézi a két halott oroszt, rémülten tekintget férjére is. Szemrehányóan, már-már vádlóan mondja:

– Azt hittem, megmenekültél. Miért nem maradtál az erdőben?

Apa leverten válaszol:

– Tüzet akartam gyújtani. Fáztam.

A tiszt megkérdezi:

– Ki ölte meg két legderekabb katonámat?

Anya ijedten pislog a férjére és a hullákra. Aztán a tanyán lelőtt katonára mutat, majd Apára néz.

– Azt ő ölte meg.

A tiszt sétálgat körülöttük, és úgy kérdez, mint aki már mindent tud.

– Hol?

Anya gépiesen mondja:

– A tanyán.

A tiszt hangosabban szól:

– És a másik? Ki ölte meg? Én?

Anya elképedve néz a tisztre, de gyorsan megérti, hogy az mit akar hallani.

– Ezt is ő ölte meg. A Krisztusnál.

Apa értetlenül néz Anyára, aztán mindent megért. Megadóan bólogat.

A tiszt összedörzsöli a kezét, szemével int a katonáknak, az egyik katona ismét megüti Apát. A tiszt elégedetten mondja Anyának:

– Harmadszor is elárultad. Így lenni ez a bibliában is.

 

ISKOLAUDVARON – UTCÁN (Nappal)

Egy iskola udvarából férfiak jönnek kettes sorokban, a vállukon csákány, lapát, ásó. Munkába indulnak. Péter is közöttük van, egy bajuszos férfi mellett lépked.

A bajuszos férfi menet közben magyaráz Péternek:

– Amíg itt dolgoztatnak bennünket, addig nincs komolyabb baj. Az igazi baj akkor kezdődik, ha majd kelet felé terelnek bennünket.

Egy fiatal suhanc hegedűtokkal a hóna alatt lépked előttük, visszafordul.

– Engem csak három napra hívtak be. Azután mehetek haza. Hiszen még katona sem voltam.

A bajuszos hanyagul lehűti reményeit.

– Hadifogoly még lehetsz. Akár évekig is.

A hegedűs továbbra is bizakodik.

– Három nap múlva hazamegyek. Muzsikálok a tiszteknek, aztán hazamegyek. Tudok néhány orosz nótát, és ha kell, újabbakat is megtanulok.

Orosz dallamot próbálgat a hegedűjén. A bajuszos gúnyosan mondja neki:

– Neked még sokat kell tanulnod, öcsém.

Péter csöndesen megjegyzi:

– Én már nem megyek sem keletre, sem nyugatra. Bizonyára itt fognak agyonlőni.

A bajuszos férfi benéz egy kanyargós mellékutcába.

– Szeretem az ilyen kanyargós utcákat. A golyók nyílegyenesen röpülnek, nem tudnak kanyarogni.

 

PINCÉBEN (Nappal)

A szűk pincében legalább húsz fiatal lány és asszony szorong, köztük Eszter, Mária, Anna és Anya is. Anya egy sarokban magyaráz Eszternek, Máriának és Annának.

– Apátokat is behozták. Magára vállalt két gyilkosságot.

Anna megrémül:

– Apát ki fogják végezni!

Anya lehorgasztott fejjel válaszol:

– Igen. Ki fogják végezni. De Péter életben marad.

Mária nem érti a helyzetet.

– Péter bevallotta, hogy ő a gyilkos.

Anya összetörten mondja:

– De én letagadtam.

Anya körülnéz, valamelyest higgadtabban mondja:

– Két orosz katona halt meg.

Mária felháborodik.

– De hát a másikat a tiszt ölte meg!

Anya szomorúan nézi lányait.

– Mindkettőt Apátok ölte meg.

Mária rémülten kérdezi:

– És mi mit mondjunk, ha kérdeznek bennünket?

Anya keményen válaszol:

– Hallottátok Apátok utasítását akkor éjszaka a répaveremnél. Ő gyilkolt.

Mária szemrehányóan mondja Anyának:

– Szépen együtt maradt a családunk.

Eszter a kétségbeesetten üldögélő, heverő lányok között járkálva kérdezi:

– Szeretném tudni, hogy mi van a fiammal.

Anya megpróbálja vigasztalni.

– Pintérék vigyáznak rá. Meg Julira is.

Eszter az egyik sarokba kuporodik, elsírja magát.

Hirtelen kinyílik a pinceajtó. Két orosz katona áll az ajtóban, végignéznek a nőkön. Az egyik katona Eszterre, Máriára és Annára mutat

– Te, te és te, gyertek velünk!

A három lány elmegy a katonákkal.

 

OSZTÁLYTEREMBEN (Este)

A lányokat bevezetik egy osztályterembe. A falakon különféle gyerekrajzok, képek, egy térkép Nagy-Magyarországról. A terem végében egy harmónium.

Amikor a lányok megállnak a katedra előtt, a tiszt felnéz rájuk.

– Nektek talán lehet hinni. Egy kérdés van. Ki ölte meg a két katonámat?

A lányok egymásra néznek, Mária szólal meg:

– Apánk.

A tiszt Eszterre néz, az bólint, aztán Annára néz, az is bólint.

Eszter még hozzáfűzi:

– Engem védett az Apám.

A tiszt sóhajt, a harmóniumra mutat és megkérdezi:

– Tud valaki játszani ezen?

Eszter válaszol:

– Nyolc évig jártam ebbe az iskolába.

Mária még hozzáteszi:

– Mindannyian ide jártunk.

Egy orosz őrmester jön be, a nyomozótiszthez megy. Halkan beszélgetnek, nézik a lányokat.

A tiszt Máriához és Annához fordul:

– Te és te. Mentek vele!

Az őrmester kivezeti Máriát és Annát a teremből. Eszter dermedten néz a tisztre. Az odasétál hozzá, felül a legközelebbi iskolapadra és elgondolkozva megkérdezi:

– Hogy lehet egy nőt megerőszakolni?

Eszter sejti, hogy mi fog történni a húgaival, visszaemlékezik az ellene elkövetett erőszakolási kísérletre is, halálra váltan válaszol:

– Előbb megverik.

A tiszt hosszasan néz Eszterre.

 

ISKOLAUDVARON (Este)

Beesteledett. A lányokat átvezetik a sötét iskolaudvaron, egy gépkocsiba tuszkolják őket – az autó kirobog a kapun.

 

GÉPKOCSI A VÁROS UTCÁIN (Este)

A gépkocsi a város sötét utcáin robog a lányokkal.

Anna kétségbeesetten kérdi Máriától:

– Hová visznek bennünket?

Mária is meg van ijedve, de azért igyekszik nyugtatni Annát:

– Talán kihallgatásra.

Anna borzongva mondja:

– Már megint nagyon sötét van.

Mária önmagának is bizonygatja:

– Kihallgatnak bennünket, aztán szabadon engednek. Hiszen nem tettünk semmi rosszat.

Anna összehúzza magát a kocsi sarkában:

– Félek a sötétben.

 

VÁROSI LAKÁSBAN (Este)

Máriát és Annát egy lakáson kísérik keresztül a katonák. A konyhában megrémült házaspár ül, a lányok segélykérőén néznek rájuk. A házaspár tudja, hogy mi következik, nem először történik ilyesmi a lakásukban.

A konyhából be lehet látni az egyik szobába, ahol két orosz tiszt áll. A konyhában kuporodó férfi ismeri a lányokat. A lányok megtorpannak, Mária megkérdezi:

– Tanár úr, emlékszik még rám?

A férfi fásultan mondja:

– Emlékszem.

Mária rémülten forgatja a fejét hol a szoba, hol a házaspár felé.

– Én mindig jól feleltem történelemből.

A férfi kelletlenül, szinte szégyenkezve válaszol:

– Tudom.

Mária átöleli a remegő Annát.

– Segítsen rajtunk!

A tanár lehorgasztja a fejét.

 

VÁROSI LAKÁS SZOBÁJÁBAN (Este)

A katonák belökdösik a lányokat a szobába. A tágas helyiségben egy dupla ágy mellett két orosz tiszt várja őket. Az ágy előtt díszes terítővel letakart, megterített kerek asztal.

A katonák kihátrálnak a szobából, becsukják maguk mögött az ajtót.

 

VÁROSI LAKÁS KONYHÁJÁBAN (Este)

A két katona leül az asztalhoz a házaspárral szemben. Falatozni kezdenek, időnként fölfigyelnek a szobából kiszűrődő zajokra: a lányok sikoltozására, a tisztek nevetésére, lerántott tányérok, evőeszközök csörömpölésére. Aztán már csak a lányok sikoltozását, sírását hallani. A házaspár mozdulatlanul ül.

 

OSZTÁLYTEREMBEN (Éjjel)

Az orosz tiszt a katedránál ül, előtte egy tálban pattogatott kukorica, azt eszegeti. Az asztalon egy erős fényű lámpa.

Két katona bevezeti Pétert.

A tiszt nem szól semmit, csak a fejével int, hogy Péter vegyen a kukoricából.

Péter vesz egy marékkal, aztán leül a legfélreesőbb padra, Nagy-Magyarország térképe alá.

Péter is, a tiszt is a pattogatott kukoricát rágcsálja. A két orosz katona türelmesen várakozik a háttérben.

A tiszt végül megszólal:

– Én nem hagynám, hogy az Apám vállaljon minden magára. Igaz férfi megvédi az apját.

Péter elképedve kérdezi:

– Hol van az apám?

A tiszt feláll, járkál, az ajtó felé int.

– Itt. Rendesen viselkedik. Bevallotta, hogy megölte két katonát. Előbb csak egyet ölt meg. De anyád bizonyította, hogy megölt még egy. Akkor is azt bevallotta.

Péter felháborodva mondja:

– Nem hiszem.

A tiszt továbbra is türelmes.

– Én sem. De bevallotta.

Péter dühösen kérdezi:

– Bántották az Apámat?

A tiszt megrázza a fejét.

– Nem bántunk senki. Csak, akik minket bántanak.

Péter már követelőzik:

– Látni akarom az Apámat.

A tiszt a pattogatott kukoricát eszegetve odaszól az orosz katonának:

– Hozzátok be az apját.

Felgyújtja az erős fényű lámpát, a fényt az ajtó felé irányítja. Azután a harmóniumhoz megy, leül, játszani kezd egy szomorú orosz dalt.

Az egyik katona kimegy és belökdösi Apát a terembe. Apa vigyázzállásba merevedik az ajtóban. A lámpa a szemébe világít. Nem látja Pétert.

A tiszt most már csak időnként ütögeti a billentyűket, megkérdezi Apától:

– Na öreg, hány oroszt megöltél?

Apa a betanult és elvállalt szöveget mondja:

– Kettőt.

– Hol?

Apa iskolásán felmondja a szövegét:

– Voronov közlegényt a tanyán, Majorkin őrvezetőt a Jézus-szobornál.

A tiszt tovább kérdez:

– Mivel megölted őket?

Apa továbbra is monoton hangon felelget:

– A fiam katonapisztolyával.

Ekkor megszólal Péter:

– Hol van az a pisztoly, Apám?

Apa kilép a fényből és csak ekkor veszi észre, hogy Péter is a teremben van. Zavartan kérdezi:

– Te is itt vagy?

Néhány pillanatig csend lesz. Az orosz tiszt újra játszik a harmóniumon, és szinte mellékesen megkérdi:

– Hát akkor, hol az a pisztoly?

Ismét csend. Aztán Péter válaszol:

– Majd én megmutatom.

A tiszt fölnéz Apára és Péterre. Mindketten elnyűttek, fáradtak, borostásak.

A tiszt tárgyilagosan megjegyzi:

– Csúnyák vagytok… az egész népetek csúnya. Görbe lábú, kicsi, ijedős emberek.

Ezután már csak a harmóniumra és a saját játékára összpontosít.

 

ORSZÁGÚTON (Hajnal)

A havas téli hajnalban egy orosz sofőr egy gépkocsit próbál kurblival begyújtani. Mária és Anna a gépkocsiban ül. Az autó motorja nem indul be.

Orosz teherautó közeledik, a kurblizó katona leállítja. A sofőrhöz megy.

– Van itt két lány a kocsimban. Vidd őket vissza a börtönbe.

A sofőr megkérdezi:

– Miért?

A katona kurtán utasítja:

– Csurkin őrnagy parancsa.

A gépkocsivezető katona elvigyorodik:

– Nem tetszenek az őrnagynak?

A másik katona elneveti magát.

– Az éjjel még tetszettek. Most már nem.

A sofőr kiszáll a fülkéből. Megnézi a lányokat.

– Hát, ha az őrnagy parancsolja…

Kirángatják a lányokat az autóból, fellebbentik a teherautó ponyváját – orosz katonák vigyorognak a ponyva mögül.

Anna halálra rémül. Maradék erejét összeszedve fut a havas mezőn.

Mária egy másik irányt választ.

A katonák kurjongatva ugrálnak le a kocsiról és loholnak, kergetik a két lányt.

A kísérő katona a levegőbe lő – már tudja, látja, hogy a két lányt hajkurászó katonák gyűrűjéből lehetetlen a menekülés.

Anna elesik. Egy katona rávetődik. A többi toporogva vár a sorára.

Elkapják Máriát is.

 

PINCÉBEN (Nappal)

A pincében a falnak dőlve ül Mária és Anna. Száraz, tágra nyílt szemekkel néznek, sokkos állapotban vannak. Eszter sírva áll mellettük. Körülöttük a többi nő.

Anya egy lavórban vizet hoz, a lányok elé teszi, aztán nagy nehezen kiegyenesíti Anna görcsös ujjait, kiveszi kezéből a díszes asztalterítőt, ketté hasítja. A terítő egyik darabját Eszter kezébe nyomja, a másikat bemártja a vízbe, Anna arcát kezdi törölgetni. Eszter is leguggol, ő is megáztatja a terítődarabot, sírva törölgeti Mária arcát.

Ezután a lányok combjait törölgetik.

Mária szólal meg először:

– Bemocskoltak bennünket.

Anna révetegen ismétli:

– Egy életre bemocskoltak bennünket.

Anya kétségbeesetten vigasztalja:

– Ismét tiszták lesztek.

Anya is elsírja magát, tovább tisztogatja Annát, sírva mondja:

– Nekem mindig ti lesztek a legszebbek.

A többi nő körülöttük előbb halkan, aztán egyre hangosabban imádkozni kezd.

 

BORBÉLYMŰHELYBEN (Nappal)

Ócska borbélyműhely.

Két forgószéken Apa és Péter ül, két csinos orosz katonalány borotválja és fésülgeti őket.

– Ezt a fiút elfogadnám magamnak.

A másik lány is nevet.

– És én mit csináljak ezzel az öregemberrel?

Az első lány, aki kacérkodva néz Péter szemébe, még mindig nevetve tanácsolja:

– Mosd meg az arcát és küldd útjára. Úgyis agyonlövik.

 

TANYA UDVARÁN (Nappal)

Lerombolt, széthordott tanya. A gazdasági épületek még épségben vannak, de a nyúlketrecek üresek.

Apa a tanya udvarán áll, a kutat nézi.

A kút körül orosz katonák, mögöttük a tiszt sétál.

A katonák kötelet erősítenek Péter derekára és leengedik a kútba. Péter nyakig elmerül a vízben. Többször is víz alá bukik.

Fentről az orosz tiszt nézi.

Péter felkiabál:

– Nem találom!

A tiszt nyugodtan tanácsolja:

– Keresd tovább. Van idő.

Péter többször is a víz alá bukik – végül megtalálja a pisztolyt:

– Megvan!

A tiszt odaszól az orosz katonáknak:

– Húzzátok fel!

A katonák kihúzzák Pétert a kútból, ő csuromvizesen, halálra fagyva átadja a pisztolyt a tisztnek.

Apa elkeseredetten mondja:

– Nekem kellett volna lemenni a kútba. Ott is kellett volna maradnom.

A tiszt Péterhez fordul:

– Tudtam, te vagy gyilkos.

Péter dideregve simogatja csuromvizes ruháját, mintha a vizet akarná kifacsarni.

– Én ezt nem tagadtam.

A tiszt nézegeti a pisztolyt, és megjegyzi:

– Apád, Anyád mást mondott. De már tudjuk az igazság.

A katonák elvezetik Pétert, betuszkolják az egyik terepjáróba.

Apa a lerombolt tanyát nézi. A tiszt a kútból előkotort pisztollyal odamegy hozzá, a vállára teszi a kezét. Apa halkan megjegyzi:

– A tanyát nem kellett volna lerombolni.

A tiszt szinte sajnálkozva mondja:

– Itt megöltek egy szovjet katonát.

Apa továbbra is halkan beszél:

– Meg akarta gyalázni a lányomat.

A tiszt elmélázik, mintha kicsit elérzékenyülne.

– Nekem is van két szép lány. Én is lőném le, aki erőszakoskodik. Csak neked mondom.

Ekkor úgy érzi, hogy elszólta magát, keményebb hangra vált.

– Neked se kellett volna mondani. Na gyerünk!

Megszorítja Apa vállát, a terepjáró felé fordítja, elindulnak.

Apa felszáll a dzsipre, a tiszt pedig elindul gyalog, a terepjáró lassan követi.

 

KASZINÓBAN

Vidéki város kaszinó-terme. Bőrfotelekben magas rangú orosz tisztek ülnek, két katona és egy civil ételt, italt hord eléjük. Az orosz újévet ünneplik, a nyomozó tiszt is az ünneplők között van.

A terem közepén a hegedűs suhanc játszik, tetszeni akar, bravúrosan bánik hangszerével. Két, kissé már kapatos tiszt megy hozzá. Az egyik a vállára csap.

– Vojna kaput. Orosz nótát játsszál!

A két italos tiszt énekelni kezd egy orosz népdalt, a hegedűs pillanatok alatt ráhangolódik a dallamra. Egyre többen énekelnek a hegedűszóra.

A nyomozó tiszt mellett egy ezredes ül (ő lesz később a hadbíró), a hegedűst nézi, és elismerően mondja:

– A magyaroknak jó hallásuk van.

A nyomozó tiszt is nézi a hegedülő fiút.

– Gyorsan tanulnak. Néha persze hatni kell rájuk.

A hadbíró élvezi az oldott hangulatot.

– Ezt a fiút ma este még ne bántsátok.

A nyomozó tiszt is dúdolja a hegedűs által játszott dallamot, jókedvűen mondja:

– Vele nem kell gorombáskodni.

A hadbíró énekel a többiekkel, egy pillanatra abbahagyja az éneklést.

– Megkaptam a jegyzőkönyvet azokról a magyar gyilkosokról. Pásztor család?

A nyomozó tiszt még mindig mulatozás közben válaszol:

– Igen. Mindent bevallottak.

A hadbíró hirtelen elkomorodik.

– Emlékszel még Szergej Mihalkov századosra?

A nyomozó tiszt rosszat sejt, felhagy a dúdolgatással.

– Együtt tanultunk Gorkijban.

A hadbíró ránéz a nyomozó tisztre.

– Túlbuzgó volt. Lelőtt egy fosztogató vörös katonát. Aztán tegnap ő is meghalt.

A nyomozó tiszt elképedve kérdezi:

– Meghalt?

A hadbíró elmosolyodik.

– Szegény Mihalkov százados elindult Berlinbe… De Budapest előtt meglőtték… Lehet, hogy hátulról.

A nyomozó tiszt az egyik katona-pincér felé nyújtja a poharát, az pezsgőt tölt bele.

– Szerjózsa tisztességes ember volt.

– Holnapra kérek egy másik jegyzőkönyvet a Pásztor családról. A mi katonáink tisztességes emberek –

– mondja a hadbíró nyomatékosan.

– Vigyáznunk kell rájuk.

Kiüríti a poharát, énekelni kezd, (eldobja).

A nyomozó tiszt is iszik egy kortyot. Megkérdezi:

– A lányokat elengedjük?

A hadbíró éneklés közben bólogat.

 

MOSDÓBAN

A nyomozó tiszt kimegy a kaszinóból, a mosdóban áll a tükör előtt. Kezében a félig kiürített pohár. Kiissza a pezsgőt, az üres poharat a háta mögé dobja. Azután megmossa, megtörli az arcát. Hosszasan néz a tükörbe.

 

BÖRTÖNBEN (Este)

Péter a börtönben ül. Mellette a bajuszos férfi, a másik oldalán egy orosz katonaszökevény ül.

Péter a bajuszosnak magyaráz:

– Főbelőttem azt a disznót. Aztán a pisztolyt is megmutattam.

Az orosz katonaszökevény a bajuszoshoz fordul:

– Mit mond?

A bajuszos németül magyaráz:

– Agyonlőtt egy orosz katonát. Pisztollyal lőtte agyon. Később előadta a pisztolyt.

A katonaszökevény Péter vállára borul.

– Nekünk végünk van, testvér.

Most Péter kérdezi a bajuszost:

– Ki ez? És mit mond?

A bajuszos higgadtan válaszol:

– Orosz katonaszökevény. Az mondja, hogy hamarosan mindkettőtöket agyonlőnek.

Péter bólogat komoran.

– Tudom.

A bajuszos a levegőbe néz, meglepő nyugalommal mondja:

– Én már háromszor elszöktem tőlük.

Péter majdnem ingerülten reagál;

– Negyedszer is elkaptak.

A bajuszos nyugodtan válaszol: 

– Mert hülye voltam. Karácsonyfát árultam a piacon. Sőt, a legszebb karácsonyfámat még el is ajándékoztam. Egy szép tanyasi lánynak adtam oda ajándékba. Megígértem neki, hogy majd meglátogatom. De ezek ismét utolértek.

Péter meglepetten kapja fel a fejét:

– Te lennél a Jézus küldönce?

A bajuszos meglepődik:

– Micsoda?

Péter most már érdeklődéssel nézi a mokány, bajuszos férfit.

– Az a fiatal tanyasi lány, lehet, hogy az én húgom volt.

A bajuszos még jobban elcsodálkozik.

– Tényleg? Szép lány. Kár, hogy nem tudtam meglátogatni. De majd elmegyek hozzá.

Péter még mindig elképedve nézi a bajuszost.

– Ő is itt van a börtönben.

Bajuszos:

– Jobb sorsot kívántam neki. Szép lány.

Péter elkeseredetten mondja:

– Talán miattam jutott ide.

A bajuszos elkeseredetten veszi tudomásul a közlést:

– Kár. De majd elszökünk. Én negyedszer is elszököm tőlük. Tudom, hogy kell csinálni. Velem jössz?

Péter a fejét rázza.

– Nem hagyhatom itt a családomat. Az egész családom börtönben van.

A bajuszos higgadtan mondja:

– Innen nem segíthetsz rajtuk.

Péter hallgat, ez a hallgatás beleegyezésnek is értendő. A bajuszos az orosz katonaszökevény felé mutat.

– Majd őt is rábeszélem. Jobb, ha többen vágunk neki.

A bajuszos a katonaszökevény mellé ül, duruzsol a fülébe.

Az orosz bólogat.

A hegedűs suhanc a tisztektől tanult nótát játssza, fogolytársai kedvetlenül hallgatják, az őrök mosolyogva figyelik. A bajuszos beszél vele, majd még néhány fogolytársához megy, magyaráz nekik valamit, aztán visszajön Péterhez.

– Holnap reggel a kijáratnál is játszani fog a fiú. Figyelj erre a dallamra. Ha meghallod, azonnal eredj futásnak. Mind a hárman egyszerre kezdünk futni három irányba. Ez nagyon fontos.

A bajuszos a katonaszökevényre mutat:

– Őt biztosan lelövik. Elég ügyetlennek látszik. Lehet, hogy téged is lelőnek, de ha egy kis szerencséd van, megmenekülsz. Én biztosan megmenekülök.

Péter már mindent végiggondolt, elfogadta a tervet. Érződik a hangján, amikor megkérdezi:

– Tudod, hol van a tanyánk?

A bajuszos bólogat.

– Tudom. Elmondta a lány.

Péter nagyon gyakorlatiasan tanácsolja:

– Ha megéheznél, az istállóban az egyik horogfa mögött van egy oldal szalonna.

A bajuszos hálás, de természetszerűen veszi a közlést.

– Köszönöm. Egészen biztos meg fogok éhezni.

 

ISKOLAUDVAR (Nappal)

Téli reggel. A foglyok munkába indulnak. A hegedűs suhanc játszani kezd: az orosz nótát, virtuóz, furcsa mozdulatokkal. A foglyok körülveszik, az őrök is odamennek, vigyorogva hallgatják.

A bajuszos férfi leüti az egyik orosz katonát, kiragadja kezéből a tányéros géppisztolyt, és futni kezd.

 

ISKOLA ELŐTT (Nappal)

Futni kezd Péter is és az orosz katonaszökevény is. Három ellenkező irányba szaladnak.

Az oroszok többsége a bajuszos férfit veszi üldözőbe, lövöldöznek rá. A bajuszos visszafordul, lő az elragadott géppisztolyból. Két orosz katona elesik, a többiek elbizonytalanodnak, megállnak.

A katonaszökevényt az orosz őrség vezetője veszi célba, és egy rövid sorozattal leteríti.

Péter már majdnem eltűnik a másik utcasarok mögött, amikor őt is találat éri – elterül az úttesten.

A hegedűs egyre látványosabb, szélesebb gesztusokkal játszik. Egy orosz tiszt, aki fölméri a helyzetet, agyonlövi a hegedülő fiút. A zene elhallgat, síri csönd.

Az orosz kísérő őrség parancsnoka odasétál a katonaszökevényhez, megnézi a földön fekvő férfit, pisztolyából még egyszer belelő. A már haldokló test megrázkódik.

Péterhez egy fiatal orosz katona megy. Előveszi pisztolyát, Péterre fogja. Agyonlőhetné. Agyon akarja lőni. Közömbös szemekkel, érdektelenül néz Péterre. Péter hanyatt fekszik a földön, nyugodt, tiszta szemekkel néz fel az oroszra. (Ezt az orosz katonát már többször láttuk a nyomozás kezdete óta.)

Az orosz katona lassan visszateszi pisztolytáskájába a fegyvert, elfordul, visszamegy a foglyokhoz. A foglyokat ismét sorba állítják, tovább vezetik őket.

 

KISVÁROSI UTCÁN (Nappal)

Péter az úttesten fekszik.

Harangszó. Emberek jönnek ki a templomból a vasárnapi miséről.

A fagyos utcán fekvő Péter felé két gimnazista lány közeledik. Megállnak Péter mellett, rémülten néznek le rá. Az egyik megkérdezi:

– Mi történt magával?

Péter nem válaszol. Háta alól vér szivárog.

A másik lány ijedten megkérdi:

– Megsebesült?

Péter most csöndesen válaszol:

– A hátamba lőttek.

A két lány tanácstalanul néz egymásra. Az első riadtan mondja:

– Nem hagyhatjuk az utcán. Itt fog meghalni.

Az utca túloldalán két ünneplőruhás férfi megy, nyilván ők is a templomból tartanak hazafelé.

A lányok kiabálnak feléjük.

– Jöjjenek ide! Jöjjenek gyorsan!

A két férfi megtorpan, majd átszalad az úttesten.

Péter fölé hajolnak. Az egyik megkérdezi:

– Beléd lőttek?

Péter tudja, hogy meg fog halni, nyugodtan válaszol:

– Igen. Megpróbáltam elszökni tőlük.

A két férfi úgy viselkedik, mint akik nagyon jól ismerik az efféle helyzeteket, elfogadják a pillanatnyi állapotot. Komolyak, de nem megrendültek.

Az egyik gyakorlatiasan javasolja:

– Bevisszük ide, ebbe a házba.

A két férfi fölemelné Pétert, de ő ordítva tiltakozik:

– Ne nyúljatok hozzám. Rettenetesen fáj a hátam.

A férfiak fölé hajolnak, megtapogatják. Az első megállapítja:

– Úgy látszik, a gerincedbe lőttek. Elviszünk a kórházba.

Péter könyörög:

– Ne nyúljatok hozzám.

A két férfi összenéz, látszik, hogy értik egymást. Bemennek a mellettük lévő házba.

A lányok Péter mellett maradnak. Az egyik leguggol mellé, megkérdezi:

– Hol van a családja? Majd értesítjük…

Péter közbevág:

– Börtönben van a családom. Ne menjetek a börtön közelébe.

A másik lány is segíteni szeretne.

– Szólhatunk a plébános úrnak vagy az iskolaigazgatónak.

Péter fáradtan tanácsolja nekik:

– A harmóniumos terem közelébe se menjetek.

A két férfi egy disznóforrázó teknővel jön vissza. Belefektetik Pétert. Péter arca eltorzul a fájdalomtól.

A két férfi elindul a teknővel.

 

KÓRHÁZ FOLYOSÓJÁN (Nappal)

Már a kórház folyosóján mennek. A folyosó közepén teszik le a teknőt. Betegek, látogatók hajolnak Péter fölé. Az egyik látogató magyarázni kezd:

– Messziről láttam, amikor lelőtték. De az a másik, az a bajuszos, elszökött. Lekaszált két orosz katonát és elszökött tőlük.

Az egyik beteg sajnálkozva mondja:

– Ennek nem volt szerencséje.

Megszólal egy másik beteg is:

– Meg fog halni.

Egy orvos és két ápolónő szalad hozzájuk. A z orvos megvizsgálja Pétert és intézkedik:

– Azonnal a műtőbe!

 

MŰTŐBEN (Nappal)

Pétert fölteszik a műtőasztalra. Az orvos a kezét mossa, kesztyűt húz. Két ápolónő kezdené lefejteni az egyenruhát a sebesültről.

Ekkor rontanak be az oroszok. Öten vannak. A vezénylő altiszt Péterre mutat:

– Ez a mi foglyunk!

Az orvos nem ért oroszul, magyarul érvel:

– Súlyosan megsebesült. Azonnal meg kell operálni.

Az orosz nem érti a magyar beszédet, de a gesztusokból tudja, miről van szó.

– Majd mi megoperáljuk.

Az orosz altiszt körülnéz, észreveszi a disznóforrázó teknőt, harsányan intézkedik:

– Rakjátok bele!

Az orosz katonák beleteszik Pétert a teknőbe. Péter elájul.

 

OSZTÁLYTEREMBEN (Nappal)

Péter a teknőben kinyitja a szemét, fölötte az orosz nyomozó tiszt arca. Mellette a falon Nagy-Magyarország térképe.

Az orosz tiszt fölényesen mondja:

– Nem tudsz elszökni előlünk.

Péter váratlanul és kissé megdöbbentően elmosolyodik:

– Jézus bajuszos küldönce elszökött.

A tiszt a nyomozás során először feldühödik:

– Kicsoda?!

Péter még mindig mosolyog:

– Jézus bajuszos küldönce. Lekaszált két orosz katonát és elszökött.

A tiszt ingerült:

– Őt is el fogjuk kapni!

Péter gúnyosan néz rá.

– Megint el fog szökni. Ő mindig megszökik maguktól.

A tiszt teljesen elképed Péter fölényes viselkedésén.

– Állj fel, te nyomorult, ha velem beszélsz!

Péter mozdulni sem tud a fájdalomtól, nem is próbál, de szinte derűs arccal néz a dühöngő orosz tisztre.

A tiszt rákiált a katonákra:

– Állítsátok fel!!

A katonák odaugranak, felállítják a teknőt, Péter kiesik belőle, arcra zuhan, elájul. A hátán látszik a vérfolt.

A tiszt érzi, hogy elragadtatta magát, lehiggad, visszanyeri megszokott modorát. Kimérten utasítja katonáit:

– Fektessétek vissza. És hívjátok be azt a két lányt.

A katonák visszafektetik az ájult Pétert a teknőbe, majd kimennek a két lányért.

Az ajtón belép a két orosz lány.

A tiszt a teknő felé tekint:

– Nézzétek meg!

A két lány a teknőhöz megy, elborzadva nézik a halottsápadt fiút. Péter kezd magához térni.

A tiszt megkérdezi a lányoktól.

– Ismeritek?

Vorovjeva válaszol:

– Igen. Én borotváltam meg.

A tiszt elégedett.

– Tehát ismeritek.

A tiszt most Pétert kérdezi:

– Ismered őket?

Péter a mennyezetet nézi, mintha nem is hallaná a tiszt hangját.

– Szomjas vagyok.

A tiszt ráförmed a katonákra:

– Ezt a haldoklót vigyétek ki innen. És valahogy szíjazzátok bele a teknőbe. Nem akarom, hogy minduntalan kiessen itt nekem. És itassátok meg.

A katonák sietve kiviszik Pétert.

A tiszt az iratait rendezi a tanári asztalon. Időnként felnéz a két katonalányra, akik egyre inkább zavarba jönnek.

 

OSZTÁLYTEREMBEN (Éjjel)

A tiszt felnéz az irataiból, Apa és Anya állnak előtte.

A tiszt rosszallóan csóválja a fejét.

– Mindvégig hazudtatok nekem?

Apa meglepődve mondja:

– Dehát én mindent bevallottam. Bevallottam, hogy megöltem a két legderekabb katonáját, mert erőszakoskodtak a lányaimmal.

A tiszt leinti Apát.

– Bevallottad. A fiad is bevallotta. De ezt nem hittem el.

A tiszt rövid hatásszünetet tart. Apa és Anya értetlenül néznek egymásra. Majd folytatja a tiszt:

– Nem hiszem, hogy két legderekabb katonám erőszakoskodik a lányotokkal. Nem írhatom be jelentésbe. Tudni való, szovjet katonák nem csinálni ilyesmi. A szovjet katona az életét kockáztatja a ti szabadságért.

Apa megpróbál közbeszólni:

– De hát…

A tiszt parancsolóan fölemeli a kezét. Azután az iskolapadban ülő két orosz katonalányra mutat.

– Ismered őket?

Apa a lányokra néz, bólogat.

– Ismerem őket. Ők borotváltak meg.

A tiszt elégedett.

– Tehát ismered őket.

A tiszt tagoltan és lassan beszél, tovább.

– Ismerned kell őket. Ők mentek este a tanyátokra kenyér és víz kérni. Ti támadtátok meg őket, a fiú megerőszakolta Novikova őrmesternőt és főbe lőtte.

A tiszt Novikovára mutat, aztán Vorovjevára, akik felállnak a padban.

– Vorovjevával is volt erőszak, de ő sikerült elmenekülni. Mindent elmondott nekem.

A két orosz katonalány nem érti a magyar beszédet, de egyre zavartabbak lesznek.

A tiszt az asztalon fekvő papírokat lapozgatja, nyugodtan folytatja.

– Itt előttem az ő vallomás és ti vallomás is. Éjszakákon dolgoztam megmenteni tikteket és szovjet katonák becsületét. A pincében van ti három lányotok. Fáznak és félnek. Aláírjátok a vallomást, és a lányok hazamennek. Nem tovább fázni és félni. Én ígérem, hogy a Vörös Hadsereg sohasem fogja bántani őket.

A tiszt ismét hatásszünetet tart. Aztán rosszkedvűen megjegyzi:

– A fián, sajnálom, nem tudok segíteni.

Anya felsikolt:

– Megölték a fiamat?

A tiszt elneveti magát.

– Nem. Még nem.

Anya szinte hisztérikusan kiabál:

– Tudom, hogy megölték a fiamat!

A tiszt véget akar vetni a hisztériának.

Odaint a katonának:

– Hozzátok be!

A katonák behozzák Pétert a teknőben. Most már bele van szíjazva.

Anya Péterhez rohan.

– Mit csináltak veled, fiam?

Péter egykedvűen válaszol:

– Megpróbáltam elszökni tőlük.

A tiszt határozottan mondja:

– Le kellett lőni. Megérdemelte. Erőszakolta és megölte Novikovát.

Novikovához fordul:

– Te tűnj el innen.

Anya elsírja magát. Péternek mondja:

– Azt akarják, hogy ilyen vallomást tegyünk, fiam. Akkor legalább Eszteréket megmenthetjük.

Apa is odamegy Péterhez:

– Mit tehetünk, fiam?

Péteren a megalázó helyzetben is látszik, hogy megbékélt a halállal, és már nem hajlandó alkudni az élet érdekében. Tiszta szemekkel néz Apára, megfontoltan válaszol:

– A gyáva embereket a Jóisten sem szereti, Apám, ezt maga mondta nekem.

A tiszt elunja a családi beszélgetést. Rájuk szól:

– Menjetek megbeszélni. Én várok. De nincs sok idő.

Apa és Anya kimennek a teremből, Pétert utánuk viszik a katonák.

A tiszt Vorovjevához sétál.

– Halljam, hogy mi történt.

Vorovjeva felmondja a betanított szöveget:

– Bementünk a tanyára. Kenyeret és vizet kértünk. Ezek a parasztok ránk támadtak, a fiatal férfi megerőszakolta Novikova törzsőrmesternőt, azután főbe lőtte…

 

PINCÉBEN (Nappal)

Szűk, dohos pince. Péter a falhoz támasztott teknőben „áll”. Apa szemben vele a falnak támaszkodik. Anya kisírt szemekkel sétál, egy pillanatra úgy tűnik, hogy megint ő veszi át a parancsnoklást a családban.

– Én aláírom azt a vallomást. Aláírok mindent. Nektek is alá kell írni.

Apa bocsánatkérően néz Péterre.

– Legalább a lányokat mentsük meg, fiam.

Péter beleegyezően mondja:

– Mentsék meg a lányokat. írják alá. Én már többé semmit sem írok alá.

 

OSZTÁLYTEREMBEN (Nappal)

Bírósági ítélethirdetés készül a már korábban látott osztályteremben.

A falakon mindössze annyi a változás, hogy Nagy-Magyarország térképén belül meghúzták a kis Magyarország térképét, valamint piros és kék nyilakkal rajzolták tele – nyilván az orosz és német csapatok mozgását illusztrálandó.

A térkép alatt áll Péter a teknőbe szíjazva.

Bevonul a bíróság.

A tanári asztalhoz egy orosz katonatiszt és két orosz katona ül. A hadbíróság.

A tiszt egy papírral a kezében feláll.

Látszik az egész tanterem.

Az első padokban Apa, Anya, Eszter, Mária és Anna ül.

Mögöttük fegyveres orosz katonák.

Egészen hátul a sarokban Vorovjeva.

A közelében, szinte észrevétlenül üldögél a nyomozó tiszt. Majdnem bóbiskol – őt már nem érdekli a végkimenetel.

Amikor a tanári asztalnál feláll a katonatiszt ítélőbíró, az orosz katonák puskájuk csövével megbökdösik a vádolt család tagjait. ­

Ők is felállnak.

Apa és Anya tudják, hogy mi vár rájuk. A lányok nem értik, hogy mi történik.

A tiszt elkezdi monoton hangon, oroszul felmondani az ítéletet, amelyet egy
ruszin fejkendős asszony hevenyészve és nagyon lerövidítve fordít magyarra.

„A Katonai Törvényszék ítéletet hirdet. A 9. Gárdahadsereg Katonai Törvényszéke 1945. március 16-án megállapította, hogy Pásztor István, Pásztor Istvánné, Pásztor Péter, Pásztor Eszter, Pásztor Mária és Pásztor Anna bűnösnek találtattak terrorisztikus cselekedetben, melyet a következő körülmények között hajtottak végre: 1944. december 22-én Pásztor István, Pásztor Istvánné és Pásztor Péter, akik ellenséges érzülettel viseltettek a Vörös Hadsereggel szemben, felhasználták az alkalmat, hogy megjelentek a Donatos nevű tanyán Novikova és Vorovjeva törzsőrmesternők, és egymás között szövetkezve terrorisztikus cselekedetet hajtottak végre Novikova törzsőrmesternőn, és kísérletet tettek terrorisztikus cselekményt végrehajtani Vorovjeva törzsőrmesternőn is.”

A ruszin nő röviden fordít:

– Bántottatok két szovjet katonanőt.

„– …az eltervezettek megvalósítására Pásztor István, Pásztor Istvánné és Pásztor Péter erőszakkal kényszerítették Novikova törzsőrmesternőt a házukba, ahol Pásztor Péter megerőszakolta, majd meg­ölte Novikovát, pisztollyal főbelőve.

A ruszin nő Péterre néz.

– Megölted Novikova törzsőrmesternőt.

– „… A törvényszéki bírói egészségügyi vizsgálat megállapítása szerint, Novikova halála tűzfegyvertől származó sebesüléstől következett be. Ezért a 9. Gárdasereg Katonai Törvényszéke 1945. Március 16- án az OSZKFSZ Btk. 58/8 és az 58. paragrafus (2) pontja alapján golyó általi halálra ítéli vagyonelkobzással együtt: Pásztor István magyar állampolgárt, született 1899-ben, Jászberény városában; Pásztor Istvánné magyar állampolgárt, született 1903-ban, Jászberény városában; Pásztor Péter magyar állampolgárt, született 1924-ben, Jászberény városában.”

Mindhárom ítélet kimondásakor a katonabíró lefelé fordított hüvelykujjal mutatja a halál jelét. A fejkendős fordító meg Péterre, Apára és Anyára mutat:

– Halál. Titeket kivégeznek.

Apa és Péter rezzenéstelen arccal veszi tudomásul az ítéletet.

Az ítélőbíró folytatja az ítélet kihirdetését:

„– Ugyanebben az ügyben a OSZFKSZ 58. paragrafusa (8) és 58. paragrafusa (2) pontjai alapján 10 éves javító munkatáborban letöltendő szabadság-vesztésre ítéli:

(Az ítélethirdetés közben a bíró kezével, az ujjaival mutatja az évek számát.)

Pásztor Mária magyar állampolgárt, született 1925-ben;  

Pásztor Eszter magyar állampolgárt, született 1923-ban;

Pásztor Anna magyar állampolgárt, született 1926-ban.

Az ítélet jogerős és végrehajtandó. Fellebbezésnek helye nincs.”

A ruszin nő a lányokra néz:

– Ti táborba mentek tíz évre. Ott munkát végeztek.

A nyomozó tiszt a lányokra kimondott ítélet hallatán felriad, csodálkozva feláll.

Az Apa vetkőzni kezd. Anya elképedve kérdi:

– Mit csinálsz?

Apa nem válaszol, de olyan szúrós szemekkel néz Anyára, hogy ő is vetkőzni kezd.

A hadbíróság kivonul.

A nyomozó tiszt a családhoz megy, megáll Apa előtt. Először látszik rajta, hogy zavarban van.

– Nekem nem ezt ígérték. Azt mondták, a lányokat szabadon engedik.

Apa vetkőzés közben válaszol:

– Nehéz évek várnak rájuk.

A tiszt még mindig zavarban van.

– Miért vetkőztök?

Apa csak egy pillantást vet a tisztre:

– Magának is vannak lányai. Maga is levenné értük a ruháját.

A tiszt elgondolkodva nézi a vetkőző Apát és Anyát. Csöndesen mondja:

– Igen. Levetném a ruhámat.

Kihúzza magát, kisiet a teremből. Már ismét a régi nyomozó tiszt.

Apa ingben, gatyában, Anya pendelyben áll az első padsorok előtt. Apa a levetett ruhadarabokat átadja a lányoknak:

– Nekünk nincs erre már szükségünk. Ti meg jól öltözzetek fel. És vigyázzatok egymásra.

A lányok még mindig nem értik, hogy mi történt.

Anna odamegy Péterhez.

– Péter, mi történik velünk? Mi történik veled?

Péter a groteszk helyzetben is elmosolyodik.

– Engem majd agyonlőnek. De Jézus bajuszos küldönce elszökött tőlük. És megígérte, hogy megkeres téged. Szerelmes beléd.

 

BÖRTÖN MELLÉKUDVARÁN (Nappal)

A börtön egyik mellékudvarán géppisztolysorozattal kivégzik Apát, Anyát és Pétert. Apa és Anya a földre zuhan – Péter a teknőbe szíjazva állva marad.

A kivégzőosztag vezetője odamegy mindegyik halotthoz, és rutinosan pisztolyából mindegyikbe még egy golyót ereszt.

 

PLÉHKRISZTUSNÁL (Nappal)

Az átlövöldözött Pléhkrisztus látszik. A feszület lábánál az orosz fogságból megszökött bajuszos férfi ül, mellette az erőszakkal elragadott golyószóró. Szalonnázik. Szalonnázás közben egy távolban zakatoló vonatot figyel.

 

MARHAVAGON ABLAKÁBAN (Nappal)

A marhavagon rácsos ablakában Eszter, Mária és Anna arca. Legtovább az Anna arca…

 

ARCHIV ANYAGOK

Dokumentumfilm-részletek a deportálásokról, rávetítve a szöveg:

„Pásztor Anna és Pásztor Júlia, jászbe­rényi lakosok kérelmére:

A Balti Flotta

Vöröslobogóval
kétszeresen kitün­tetett

KATONAI BÍRÓSÁGA

1993. JÚNIUS 17-ÉN

Pásztor Esztert,
aki meghalt a vornutai 832. sz. lágerben,

Pásztor Máriát,
aki meghalt az ohotszki 1062. sz. lágerben

és

Pásztor Annát

rehabilitálta.

Pásztor Istvánt,

Pásztor Istvánnét
és

Pásztor Pétert

bűnösnek találta
terrorisztikus cselekedetben a Vörös Hadsereggel szemben, ezért
rehabilitációjukat nem tartotta indokoltnak.

 

A forgatókönyv újragépelt változatát, vagyis Nagy Géza és Gehringer Éva munkáját itt lapozhatják át olvasóink:

 

Gion Nándor és Sára Sándor forgatókönyvének eredeti gépiratát beszkennelt változatban pedig itt tekinthetik meg:

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Hozzászólások

hozzászólás