• 2000,  Színház

    Herczeg Ferenc: Pogányok

    Az Orpheus Egyesület színtársulatának bemutatója

    „Nyugat és Kelet lelkének tragikus összeütközése, az ősmagyar lélek kereszténnyé átváltódásának történeti problémája aligha tehet még szert mélyebb és szebb lélektani keretre, mint Herczegnek ebben a művészi alkotásában. A Pogányok a magyar irodalom regénytájainak egyik legmagasabb hegycsúcsa” – így írt Kornis Gyula 1941-ben Herczeg Ferenc Pogányok című történelmi regényéről, amely az István király halála utáni zavaros időkben, a Vata-féle felkelés idején játszódik. Csaknem hat évtizeddel később Kanizsamonostoron tartotta meg bemutatóját az Orpheus Egyesület színtársulata 2000. július 28-án. Herczeg Ferenc Pogányok című művét Szabó László – Tabi rendezte. Színpadra alkalmazta: Cs. Simon István. Szereposztás: ALPÁR (MÁRTON) – Lajcsák Zoltán OMÓDÉ – Hódi Jenő EKESE – Lénárd Róbert HORTUBA/VAK BECS – Buza Ákos…

  • 2000,  Interjú

    A kérdőjel kiegyenesedésének pillanata

    Várady Tibor volt a vendége a közszolgálati Magyar Televízió esti, Aktuális című műsorának 2000. október 4-én

    Az utcán voltunk 2000 októberének első napjaiban, Slobodan Milošević ellen tüntettünk az elnökválasztás eredményeinek meghamisítása miatt. Mi akkoriban a családommal Zentán éltünk, én Szabadkán dolgoztam, a Gyermekszínház társulatának tagja voltam. De a forradalom, vagyis a tüntetések napjaiban nem voltak előadásaink, így hát nem kellett bejárnom sem. A zentai park mellett, a játszótér végében, az akkoriban még működő Zentai Városi Rádió épülete előtti téren, a pravoszláv templom mellett gyűltünk össze minden délelőtt, a tüntetéseink második napjára pedig már emelvényt is ácsoltak nekünk, s az első napi improvizált erősítést – amit még a rádióból cipeltünk ki – állandóra, tartósra, profira cserélték. Teremtek mikrofonok, az emelvényt pedig otporos plakátokkal pántlikáztuk fel. A hivatalos tájékoztatás…