-
„Ekkora híre is régen volt határainkon túli magyar színház előadásának…”
A cianotípiát jellegzetes ciános kék színe miatt magyarul nevezik még kéknyomatnak is, avagy James Tiberius Kirk vajdasági utazása
Habár alapvetően a Családi Kör című hetilap Buksi-sorozatától, vagyis a Sajtótörténeti feljegyzések című ciklusától indultunk el itt, a Yuharon, néhány korábbi összeállításunkban, amikor a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek legendás vajdasági magyar gyermeklapjának „életútját” jártuk végig, de aztán időben és térben elkanyarodtunk, és visszafordultunk egy másik hasonló – időközben rovattá nemesedett – szériához, a Képhistóriákhoz. Jó okunk volt persze erre is, ami az előző ilyen tárgyú anyagunkból ki is derült… S most már ezen a mellékúton járunk! Az alábbi összeállításban éppen ezért sok mindenről szó lesz, de a legtöbbször talán mégis 1985 jelenik meg a feldolgozott cikkekben, hiszen akkor mutatta be a szabadkai Népszínház társulata a sokat vitatott, a maga nemében…
-
A szólamok, közhelyek és frázisok rugalmasságáról
A különféle tévésorozatok mai hazafias szövegelései és az ötvenes évek partizándumái között gyakorlatilag semmi különbség sincs, pontosan ugyanazt a célt szolgálják, csak a körülmények és a kontextusuk változott meg időközben
Valóságos nemzedéki élményt jelentett az akkori vajdasági magyar kisgyermekek számára a Buksi című gyermeklap elindítása 1957 karácsonyán. A javarészt képregényeket közlő, és egykettőre hatalmas népszerűséget elérő újság történetét feldolgozó cikksorozat néhány részét már már olvashatták honlapunk látogatói. A Családi Kör című hetilapban közreadott Sajtótörténeti feljegyzések első ciklusának azonban lassacskán a végéhez érkezünk… Ebből már csak két rész maradt hátra, amely az alábbiakban olvasható. Mivel ezekben az epizódokban már elsősorban a Buksi megszűnésével foglalkoztunk, ezért most nem a gyermeklap indulásához, hanem a kiadvány utolsó számának megjelenéséhez, vagyis nem 1957-hez, hanem 1962-höz igazítjuk az alábbiakban olvasható összeállításunkat a Yuharnak az oldal jobb szélén található kronológiájában. A történetnek pedig egy igencsak furcsa csavart…
-
JELfolyam – az alkotás lélektani FOLYAMata
A Jelfolyam on-line művészeti folyóirat performance-a a VMTDK-n, 2008. november 21-én
Tenni valamit – leginkább ez motiválhatta azt a négy egyetemi hallgatót, akik tíz (és fél) évvel ezelőtt létrehozták a Jelfolyam on-line művészeti folyóiratot. Olyat tenni, ami jól esik, de mindenekelőtt nem behódolni senkinek. Függetlennek maradni mindentől és mindenkitől, csak alkotni gőzerővel. Ma már némileg megmosolyogtató számomra ez az elgondolás, talán 2008-ban is voltak, akik nevettek, amikor Berényi Emőke, Gedei Viktória, Török Erna és jómagam (Barlog Károly) elindítottuk ezt az új internetes irodalmi lapot. Nem sokkal később Kocsis Lenke és Franciskovity Róbert is csatlakozott hozzánk, ezért emlékeimben ez a hattagú csapat alkotja a Jelfolyam magját. Bár sokat gondolkodtam rajta, de még most sem tudom eldönteni, honnét közelítsek ehhez a történethez, milyen…
-
FRISSÍTÉS: Mert balettozni sohasem szerettünk…
Tóth Loon, a fotós, avagy egy tökéletesen atipikus időutazás – A „régi szép idők” nyomában
A videót, amelyet néhány hete, november elején, a Tóth Loon színművész halálhírére reflektáló, Mert balettozni sohasem szerettünk… című cikkünkhöz mellékeltem itt, a Yuharon, először 2012. december 8-án, egy sorsszerű szombati napon, hajnali három óra után két perccel töltöttem fel a Facebookra. Akkoriban bíbelődtem ugyanis a régi VHS kazetták digitalizálásával, s persze az internetes közösségi portál talán nem a legalkalmasabb a videók kezelésére (mondhatni: bűnös módon lebutítja a fájlokat…), néhány felvételt mégis „közkinccsé” tettem. Ezért most ugrunk is egy kicsit az időben (térben viszont mozdíthatatlanul és megingathatatlanul helyben maradunk…), ugyanis bár ezt az anyagunkat most frissítésként tesszük közzé, az oldal jobb szélén található kronológiánkban nem az eredeti, a „forrásanyag” dátumához, vagyis…
-
Mert balettozni sohasem szerettünk…
Tóth Loon is elment Kartag után – A színművész, akit tizenöt évig körözött a katonarendőrség
Az előttünk járó generációknak talán még a politikai gazdaságtan, nekünk azonban már a balett volt a legnagyobb mumusunk a színiakadémián. Ljiljana Mišić tanárnő, részben önhibáján kívül is, de szerintem sohasem tartozott a legnépszerűbbek közé… Ilyen igazságtalan a diákok szimpátiája, illetve annak hajladozása! Mi, vagyis az 1989-ben beiratkozottak voltunk az első olyan évfolyam, amelynek már nem kellett a művészetekhez egyáltalán nem illő, idegen hangzású, furcsa megnevezésű tantárgyat, a politikai gazdaságtant tanulnia, végre eltörölték a tantervből. Pedig korábban – legalábbis úgy tartja a legendárium és a szájhagyomány – színésznemzedékek sorozata azért nem szerzett – vagy nem szerzett idejében – diplomát, mert ezzel a tantárggyal nem tudott zöld ágra vergődni. Közgazdászok se húzzák…
-
Feltérképezhetetlen futball- és színházi ingoványra tévedve
Volt egyszer egy Sympodioum – Újvidéki Színház, 1988. december 9-10.
Az Új Symposion című folyóirat szerkesztőségének a múlt század nyolcvanas éveiben határozott célja volt, hogy kimozdítsa a lapot a nyomtatott forma keretei és a szerkesztőség falai közül, a kor népszerű és meghatározó művészeti irányzatainak megfelelően, s az alapvető elképzelés szerint multimediális irányba. Így jelent meg folyóiratszám hanglemezen, régi jó vinylen (Boris Kovač Ritual Novája…), s volt olyan is, amely egy teljes képzőművészeti mappát tartalmazott (Kerekes Lászlóét…). De a lap – egyik! – lehetséges megjelenési formájának tekintették a zenei vagy színházi fesztivált is. Így kerültünk mi a képbe. Mi, vagyis korabeli tinédzserek, akik szinte tömegével szállítottuk akkor már az előadásainkat a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjére. Nekünk szervezett kétnapos fesztivált az Új Symposion…
-
Szabadkai életképek 1984-ből
„...164 átok szálljon rája!” – Színházalapítás felszólításra és más történetek, avagy egy csúfhistória, amelynek végkifejlete a 21. század barbarizmusban csúcsosodott ki
„Felszólítottak bennünket, hogy csináljunk egy színházat, tehát építsük itt ki a magyar kultúrának ezt a megnyilvánulását, ezt a lehetőségét” – így mesélt csaknem négy évtizeddel később, vagyis 1984-ben a szabadkai Népszínház 1945-ös megalakításáról Pataki László színművész, rendező, egykori egyetemi tanárom. „És megcsináltuk ezt a színházat! És elindultunk egy úton, amely tele volt izgalommal, tele volt nagyon szép, nagyon érdekes produkciókkal. Egy óriási lelkesedéssel fűtött gárda állt ennek a szép ügynek a szolgálatában. És dolgoztunk negyvenhárman-negyvennyolcan, de ötvenen is voltunk néha. Azok a kezdeti idők tele voltak lelkesedéssel, ambícióval, nagy akarással és nagy teljesítményekkel. Jó előadásokat csináltunk, ezt merem állítani, ami aztán később mindig jobban kiteljesedett, és a Magyar Népszínház, illetve…
-
FRISSÍTÉS: Viar kalandjai és más históriák
A plakátról a performance pontos dátuma is kiderül: 1989. március 24-én léptünk fel a szabadkai Városi Könyvtár kistermében, a rendezvény este hétkor kezdődött
„Viarnak égette talpát a por, s néha megállt egy pillanatra. szétnézett, hallgatózott, majd újra megindult. meztelen volt. az öreg helyére telepedett, aki ismét a távolban őrjöngött, s Viar összeszorított állkapoccsal figyelt. dühös lett, amikor észrevette, hogy ő is ütemesen a mellére csapkod. a fűbe markolt, mintegy biztosítékként, de lassan egyre nyugodtabb lett, egyre ismerősebb minden. karját kinyújtotta, s ráhajtotta a fejét. egy darabig nézett még, majd mintha elaludt volna. valaki a tenyerében tartotta az arcát.” Vannak furcsa véletlenek, amelyek összességéből előbb-utóbb végül azonban mégis, és mindenek ellenére, de mindig összeáll a nagyobb léptékű kép… a stukkó, a triptichon, a freskó… Így például nemrég írtunk itt a Yuharon arról a…
-
Viar kalandjai és más históriák
„...hogy az oszkátok melyik történelmi időben éltek, ma már valószínűleg lehetetlen meghatározni, talán időszámításunk előtt, de még sokan emlékeznek Hwardoz vezérük szomorú viadalára a farkasokkal. bizonyos mondák értelmében különleges, földbe vájt mélyedésekben évszázadokon keresztül őrizték azt a négyzetméternyi talajdarabot, ahová vére fröccsent”, avagy egy performance hevenyészett története
„A menekülés talán a felnőtté válással járó megkötöttségekkel szembeni magatartás, a lefojtottság alóli kibúvó keresése, az egyénre rárontó félelem által kiváltott ellenmozgás, mindenesetre uralkodó motívum, ami tartalmilag és formailag is formálja a szövegeket: a novellákat, amelyekben folyton valami megdöbbentővel, sokkolóval, rémisztővel találkozunk, amelyek történetmondása mindig valahol az ébrenlét realitása és az álom, vagy az ájulat szürrealista hallucinációival ötvöződik, és kizárólag olyan szituációkat teremt, amelyek a szabadságot korlátozzák, ellehetetlenítik a létet, menekülésre kényszerítenek, borzongást, félelmet, rettegést váltanak ki, amivel szemben csak az iszkolás vagy a megadás rituális gesztusa marad válaszul. A valóságtól elidegenített, fiktív helyzetek között sajátosan autonóm szövegvilágot teremtett a szerző a Viar című ciklusban. Talán éppen ez az a…
You May Also Like
Amikor a Symposion megérett a börtönre…
„...nagy melléfogás, nagy csalás és öncsalás, ha valaki olyat mond, olyat állít, hogy túl nagy a szabadság, túl nagy a demokrácia; a szabadság és a demokrácia soha nem lehet túl nagy, az mindig kevés, az mindig többet igényel, többet követel ahhoz, hogy az alkotó ember többet tudjon produkálni...”
A tévés sofőr küldetésének bukása
In memoriam Kartag Nándor – Sinkó-díjasok bemutatása a képernyőn
„Merre mennél, kismalac, ha nem tücsök?”
A Bokor együttes topolyai koncertje
-
István, a király
Kényszerpályán a világ... de aztán jön a szélvihar, az áradat, és nekiront a háznak, majd hirtelenjében több lesz a temetés, mint a keresztelés
„Kedves közönség, tisztelettel köszöntök mindenkit! A millecentenárium évében vagyunk, ma, Szent István király ünnepén. Amikor e kiváló esemény, műsor rendezője fölkért arra, hogy mondanék valamit bevezetőként egészen röviden, akkor a délelőtt fölolvasott evangélium jutott az eszembe a sziklára, illetve a homokra épült házról. Volt egy ember, aki homokra építette a házát, jött a szélvihar, az áradat, nekirontott a háznak, az összedőlt, mert homokra épült. Egy másik ember sziklára építette a házát, hiába jött a zápor, a hömpölygő áradat, hiába rontott neki a háznak, nem dőlt össze, mert sziklára épült. Kedves közönség, a mai nap ünnepeltje, Szent István, első apostoli királyunk nem homokra építette a házát, hanem sziklára. Íme, hogy ennyien…
