-
Mert balettozni sohasem szerettünk…
Tóth Loon is elment Kartag után – A színművész, akit tizenöt évig körözött a katonarendőrség
Az előttünk járó generációknak talán még a politikai gazdaságtan, nekünk azonban már a balett volt a legnagyobb mumusunk a színiakadémián. Ljiljana Mišić tanárnő, részben önhibáján kívül is, de szerintem sohasem tartozott a legnépszerűbbek közé… Ilyen igazságtalan a diákok szimpátiája, illetve annak hajladozása! Mi, vagyis az 1989-ben beiratkozottak voltunk az első olyan évfolyam, amelynek már nem kellett a művészetekhez egyáltalán nem illő, idegen hangzású, furcsa megnevezésű tantárgyat, a politikai gazdaságtant tanulnia, végre eltörölték a tantervből. Pedig korábban – legalábbis úgy tartja a legendárium és a szájhagyomány – színésznemzedékek sorozata azért nem szerzett – vagy nem szerzett idejében – diplomát, mert ezzel a tantárggyal nem tudott zöld ágra vergődni. Közgazdászok se húzzák…
-
Amikor az országhatárok színlelt érdektelenséggel csalják meg érzékeinket
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (2. rész)
Amikor néhány hónappal ezelőtt, augusztus végén először foglalkoztunk itt a Yuharon Laták István (1910–1970) költő és prózaíró, színházigazgató életútjával, életművével, és persze a zentai Történelmi Levéltárban a halála után a családja, leszármazottai, örökösei által letétbe helyezett hagyatékával, egy 2009-es, a Magyar Szó című napilapban éveken át vezetett Visszapörgetés című tárcasorozatomban megjelent írást választottam kiindulópontnak. Persze a magam szempontjából jó okom is volt erre: akkor foglalkoztam először Latákkal, s ennek a cikknek nyomán kezdtem néhány évvel később a levéltári anyag vizsgálatába, feldolgozásába. Haladjunk hát továbbra is időrendi sorrendben! S mivel Laták István viszonylag korán kezdett el – rendszeresen! – publikálni, s első írásai már tizenhat éves korában megjelentek a Szervezett Munkás…
-
„A BUKSI az olvasó barátja akar lenni”
Tavaly lett volna hatvanéves a gyermeklap, amelynek első száma 1957. december 26-án jelent meg, az újság azonban ennek a kornak csak egy nagyon szerény töredékét élte meg fennállásának nagyjából négy esztendeje alatt
Ez tulajdonképpen egy tavalyi történet (legalábbis tavaly kezdődött, és még mindig nem tudhatjuk egészen pontosan, hogy hol és mikor ér majd egyszer véget… de erről majd később, majd máskor…), mégis egészen 1957-ig nyúlik vissza. Tavaly nyáron – alig néhány héttel a Sziget Fesztivál előtt – régi, bekötött újságévfolyamokat lapozgatva (mert ez afféle mániám… vagy fogalmazzunk talán egy kicsit finomabban: hobbim, kedvelt időtöltésem…) figyeltem fel arra, hogy ez afféle jubileumi esztendő volt: abban az évben, 2017-ben ünnepelhettük volna az egykori legendás vajdasági magyar gyermeklap, a Buksi indulásának hatvanadik évfordulóját. Cikksorozatomon kívül azonban különösebben nagy felhajtás nem volt, tulajdonképpen észrevétlenül múlt el a jeles jubileum… Az újság első száma ugyan 1957. december…
You May Also Like
Történetek, amelyeken a főhős is meglepődött volna…
Nagyjából cikkünk felénél, valahol a közepénél egy szavazást is találhatnak olvasóink, kérjük tehát, hogy mondják el véleményüket!
Buksi Konrád és a képregények
„Így született meg Csapa, az indián fiúcska és társa, a fura külsejű, fura nevű Gru-gru. Így indult közös sorsuk”, avagy egy gyermeklap emlékezetének hat évtizede
-
Postarablók
Gion Nándor regényének mindeddig kiadatlan dramatizációja
Gion Nándor (Szenttamás, 1941 – Szeged, 2002) vajdasági magyar író műveit a szerző halála után a Noran Kiadó által 2007-ben megkezdett és a Noran Libro által 2012-ben félbehagyott ötkötetes életműkiadás az érdeklődés, a magyarországi és a regionális recepció homlokterébe emelte. Az életmű legjelentősebb része – a könyvtári állományok salátává olvasott kötetei után – e kiadás által vált hozzáférhetővé az olvasók szélesebb rétegeinek. A hozzáférhetőség újraolvasást vont magával: újra- és máshogy olvasást motiváló monográfiák és tanulmánykötetek jelentek meg – mások mellett e sorok írójának tollából is.[1] Összeállt a Gion-műveket és recepciójukat felölelő bibliográfia – Horváth Futó Hargita monográfiájában: Lokális kontextus, elbeszélői szerepkörök és a szövegek átjárhatósága Gion Nándor opusában (Újvidék, Bölcsészettudományi…
You May Also Like
Az Életjel harmincéves jubileuma
„A versben vállalható világnak sok-sok fiatal hűségese indult el” ezeken az esteken
„Mi lesz, ha hazajövünk – HÁBORÚ!!”
A topolyai Sikoly zenekar hevenyészett története (I.)
Feltérképezhetetlen futball- és színházi ingoványra tévedve
Volt egyszer egy Sympodioum – Újvidéki Színház, 1988. december 9-10.
-
„Szeretném, ha Szabadkának lenne még egy nagyobb hangversenyterme”
Egy közel három évtizeddel ezelőtti rádióinterjú a kivételes tehetségű szabadkai zongoristával, Kinka Ritával
A jó történetek szerencsés esetben továbbírják magukat. A talált tárgy megkapargatása, megtisztogatása legtöbbször azt eredményezi, hogy újabb izgalmas történetszálak, életművek vagy -pályák kerülnek a felszínre, olyanok, amelyekkel érdemes foglalkoznunk. „Jubileumi koncertsorozattal ünnepel a Szabadkai Zeneiskola” – olvastam néhány napja a hírt az egyik vajdasági hírportálon. Meg is jegyeztem viccesen, hogy lám, a Yuhar szépen megágyazott ennek a jubileumnak, hiszen az elmúlt időszakban két cikkben is foglalkoztunk a Szabadkai Zeneiskolával, és még egyben említést tettünk róla. Aztán tüzetesebben elolvasva a hírt eszembe jutott, van itt még egy olyan hangfelvételünk, egy 1990-es rövidinterjú, amivel valamicskét hozzátehetünk ehhez a jubileumhoz. Az október 18-i ünnepi hangversenyen fellépett Kinka Rita zongoraművész is, aki ötven évvel…
-
Feltérképezhetetlen futball- és színházi ingoványra tévedve
Volt egyszer egy Sympodioum – Újvidéki Színház, 1988. december 9-10.
Az Új Symposion című folyóirat szerkesztőségének a múlt század nyolcvanas éveiben határozott célja volt, hogy kimozdítsa a lapot a nyomtatott forma keretei és a szerkesztőség falai közül, a kor népszerű és meghatározó művészeti irányzatainak megfelelően, s az alapvető elképzelés szerint multimediális irányba. Így jelent meg folyóiratszám hanglemezen, régi jó vinylen (Boris Kovač Ritual Novája…), s volt olyan is, amely egy teljes képzőművészeti mappát tartalmazott (Kerekes Lászlóét…). De a lap – egyik! – lehetséges megjelenési formájának tekintették a zenei vagy színházi fesztivált is. Így kerültünk mi a képbe. Mi, vagyis korabeli tinédzserek, akik szinte tömegével szállítottuk akkor már az előadásainkat a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjére. Nekünk szervezett kétnapos fesztivált az Új Symposion…
-
Junkies-koncert – „Zentán, a Lunapark helyén”
Azok táborát erősítem, akik nem Nietzschétől tudják, mit jelent a nihil fogalom, hanem a Junkies zenekartól. Három évvel ezelőtt, szeptemberben írtam is a Nihil című lemezről egy Facebook-bejegyzést, amelyet már csak azért is érdemes teljes egészében (ám némileg cenzúrázva) idéznem, mert felvázolja magát a kontextust – létezésem akkori kereteit –, amely közepette megismerkedtem Szekeres Andrisék zenéjével. Íme: „Manapság reggelente rám tör valami furcsa, nosztalgikus hangulat. Általában dalok jutnak eszembe, és a dalokról konkrét történetek. Bár idén a Junkies Káros az egészségre c. lemeze jubilál, nekem mégis egy másik lemezük tetszik/tetszett (a fene tudja, hogy van ez), méghozzá az azt követő Nihil. Ezzel az albummal – áthidaló megoldásként nevezzük így –…
You May Also Like
Hangoskönyv az idő forgatagában
Utasi Csilla, Danyi Zoltán, Nagy Farkas Dudás Erika és szerénytelenségem az eszményi olvasó nyomában – 2000. április (?)
„De még mennyire kell tudni káromkodni…”
Burány Béla: Ünnepek, szokások, babonák I.
A történő világ minden moccanása
Jász Attila, Verebes Ernő, B. Horváth István, Nagy Farkas Dudás Erika, Beszédes István, Danyi Zoltán, Hernyák György és S. Nagy József a rímkíncsillapítás lírai boszorkánykonyhájában, patikáriusi laboratóriumában – Hangoskönyv, 2000. szeptember(?)
-
74 éve szabadult fel a „juhászok városa”
avagy Szabadka képekben, szavakban, zenében - egy sokszínű, izgalmas kiadványról
Mélyen tisztelt egyetemi tanárom, Jung Károly utalt rá sokszor, hogy a különféle dúlások bűvöletében élünk, mert „előbb jött a tatár dúlás, aztán a török dúlás, végül, de nem utolsó sorban a felszabadúlás”. A dúlásokat meg rendszerint a kárfelmérések, hozadéklajstromok követik, amelyek általában jól vagy rosszul sikerülnek – amíg nincs kritikai/történelmi távlat, addig rendszerint rosszul, s hogy mi lesz később, az már színtiszta politika. Cikkünk aktualitását az adja, hogy tegnap (október 10-én) volt Szabadka felszabadulásának hetvennegyedik évfordulója, és polcunkon néhány hónapja itt szunnyad egy harmincnégy éves kiadvány, a címe Szabadka – képekben, szavakban, zenében. Mindenekelőtt Marton László Távolodónak kell megköszönnöm, hogy a Yuhar rendelkezésére bocsájtotta ezt az értékes anyagot, amely –…
You May Also Like
FRISSÍTÉS: „Életünkben minden nulla”
Fehér Kálmán és a kosárlabda, avagy egy folk kantáta próbafolyamata és az Újvidéki Színház költözködése
Szabadkai életképek 1984-ből
„...164 átok szálljon rája!” – Színházalapítás felszólításra és más történetek, avagy egy csúfhistória, amelynek végkifejlete a 21. század barbarizmusban csúcsosodott ki
-
Szellemi milliomosok vonzásában
Sturcz Bélára emlékezünk – Avagy: Természetvédelemről vajdasági szinten
„Horti Margitként születtem Ürményházán, egy parányi falucskában, ahogyan mondani szoktuk: a világ végén, távol a szikrázó eseményektől, színházaktól. Elkerültem aztán Szabadkára, a tanítóképzőbe, s olyan ,»szellemi milliomosok«-tól tanulhattam, mint dr. Sturcz Béla, dr. Györe Kornél és Pálinkás József, valamint a felejthetetlen emlékű Varga Péter, aki már akkor, sok-sok évvel, évtizeddel ezelőtt a Kodály-módszert alkalmazta. A nemrég elhunyt Rácz Jóska volt az osztálytársam, és még annyi igaz ember, akik szétfutottak a szélrózsa minden irányába… Megszereztem a diplomát, elmentem tanítani, megfordultam több helyütt: Nagybecskereken, Szentmihályon, Újvidéken, tanítottam és könyvterjesztést vállaltam. Tudtam, hogy a könyv segítségével (utódjaink által) üzenünk a jövőnek…” – így mesélt immár tizenkét esztendeje a nagybecskereki Kajári Margit, akit a…
You May Also Like
Amikor a Symposion megérett a börtönre…
„...nagy melléfogás, nagy csalás és öncsalás, ha valaki olyat mond, olyat állít, hogy túl nagy a szabadság, túl nagy a demokrácia; a szabadság és a demokrácia soha nem lehet túl nagy, az mindig kevés, az mindig többet igényel, többet követel ahhoz, hogy az alkotó ember többet tudjon produkálni...”
A tévés sofőr küldetésének bukása
In memoriam Kartag Nándor – Sinkó-díjasok bemutatása a képernyőn
Viar kalandjai és más históriák
„...hogy az oszkátok melyik történelmi időben éltek, ma már valószínűleg lehetetlen meghatározni, talán időszámításunk előtt, de még sokan emlékeznek Hwardoz vezérük szomorú viadalára a farkasokkal. bizonyos mondák értelmében különleges, földbe vájt mélyedésekben évszázadokon keresztül őrizték azt a négyzetméternyi talajdarabot, ahová vére fröccsent”, avagy egy performance hevenyészett története
-
A tévés sofőr küldetésének bukása
In memoriam Kartag Nándor – Sinkó-díjasok bemutatása a képernyőn
Tegnap, 2018. október 3-án érkezett a halálhír: hetvenéves korában elhunyt Kartag Nándor újságíró, szerkesztő, az Újvidéki Televízió nyugalmazott munkatársa, aki mindig rajta tartotta ujját a legfontosabb vajdasági magyar művészeti-kulturális események ütőerén, s akinek jelentős szerepe volt a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének létrehozásában, illetve életben tartásában, működtetésében is. Nyugodjék békében! Dormán László így emlékezett rá a Facebook internetes közösségi portálon közzétett bejegyzésében: „Elment Kartag Nándi is, élt 70 évet. Újságíró volt, tévériporter, szerkesztő, bemondó, hetilap főszerkesztője. A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének létrejötte elsősorban neki köszönhető. Önképzőkörök vetélkedőjeként indult 1967-ben. A fenti kép 1968-ban készült Óbecsén, az egykori ifiotthonban, ekkor szervezte, szervezték meg az első igazi középiskolás vetélkedőt. Szakács, ma Gubás Ágotával vezették le…
You May Also Like
„Merre mennél, kismalac, ha nem tücsök?”
A Bokor együttes topolyai koncertje
Amikor a Symposion megérett a börtönre…
„...nagy melléfogás, nagy csalás és öncsalás, ha valaki olyat mond, olyat állít, hogy túl nagy a szabadság, túl nagy a demokrácia; a szabadság és a demokrácia soha nem lehet túl nagy, az mindig kevés, az mindig többet igényel, többet követel ahhoz, hogy az alkotó ember többet tudjon produkálni...”
Szellemi milliomosok vonzásában
Sturcz Bélára emlékezünk – Avagy: Természetvédelemről vajdasági szinten
