• 1942,  Irodalom

    „Sírnak, sírnak a távíróhuzalok”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (10. rész)

    „Véznán felhőkbe nyúló, liftektől lüktető tornyokból ki kell vinni a kapkodva siető embert kis kertek, virágos hegyi ösvények közé, a madarak csöndjébe, simogató halk verset mondani neki gyógyítóan, felidézni benne anyja altatódalát, és visszaadni neki a tovaszállt Szépséget” – így írt Laták István (1910–1970) író, költő a Sóhaj című tárcanovellájában amelyet a Breviárium-sorozat tizedik részéhez mellékeltem a levéltári anyagban fellelt, kötetbe nem sorolt írásai közül. Mivel az alábbi összeállításunkban a szerzőt a harmincéves költői jubileuma alkalmából köszöntő pályatársa, Majtényi Mihály (1901–1974) publikációjában Latáknak egy 1942-re datált versét idézgette, a mai anyagunkat a Yuhar kronológiájában ehhez az évszámhoz igazítjuk. Korábbi, a téma előzményeit feldolgozó összeállításunkat itt érhetik el olvasóink:   A…

  • 1988,  Irodalom

    Az Életjel harmincéves jubileuma

    „A versben vállalható világnak sok-sok fiatal hűségese indult el” ezeken az esteken

    „Hiszek benne, hogy a szerepe igen fontos, amit eddig produkált azzal, hogy felvonultatott mindenkit, aki kicsit is számított az irodalmi mezőnyben és a művészi életben. Ha semmi egyebet nem csinál, csak ezt, akkor is nagyon-nagyon nagy szolgálatot tett a jugoszláviai magyar szellemi életnek” – az 1958-ban, a Dévavári Zoltán által alapított, később pedig igazi mozgalommá terebélyesedett irodalmi élőújság, a szabadkai Életjel harmincéves jubileumán fogalmazott így Herceg János író. „A szabadkai Életjel az élőszót, az anyanyelv melegét jelentette számomra megalakulásától kezdve. A versben vállalható világnak sok-sok fiatal hűségese indult el az Életjel-esteken, színművészek, egyetemi tanárok lettek belőlük, és tanítók is” – ezek pedig Fehér Ferenc szavai, amelyek ugyanezen az évfordulón, ugyanebből…

  • 1969,  Ínyencség

    Csapatszellem, kitűzők és egy elfeledett ifjúsági szaklap

    Egy lassan elkészülő könyv, lassan elkészülő fejezete

    A cserkészet, bár Jugoszláviában hivatalosan a szerbhorvát „izviđači” mintájára felderítőknek nevezték, és a világszervezettől függetlenül működött, a jugoszláviai magyar ifjúság körében – nem minden évtizedben egyforma, de állandó – népszerűségnek örvendett. Ugyanakkor, a magyarországi mintával szemben Jugoszláviában nem történt egy olyan kikényszerített összeolvadás, mint a Magyar Úttörők Szövetsége és a Magyar Cserkészszövetség esetében, hiszen az utóbbi 1945-ben Vajdaságban megszűnt. Emellett a felderítők szervezetileg teljesen függetlenek voltak a Jugoszláv Pionírszövetségtől is. A magyar csapatok részei voltak a Jugoszláviai Felderítő Szervezetek Szövetségének, mindazonáltal azokban a községekben, ahol túlnyomórészt magyarokból állt a tagság, a hivatalos nyelv is magyar volt.[i] A cserkészeti struktúrákat és külsőségeket is megőrző szervezetnek még egy teljességében magyar nyelvű szaklapja…