• 2009,  Irodalom

    A generációk között átívelő HÍD

    2009-ben, a Dombos Festen (is) bemutatkozott a „legújabb nemzedék”

    Célszerűbb lenne az általam publikált következő két anyagot – a 2008. novemberi Jelfolyam-performance-t és a 2009. júliusi Híd Kör-beszélgetést – időrendben tálalni, de most eltekintenék ettől. Egyrészt azért, mert a Jelfolyamos videóval kapcsolatban még néhány dolgot át kell gondolnom, másrészt, mert a Híd Körös anyagot technikai értelemben sokkalta könnyebb volt „leporolni”, nyilvánossá tenni. Ha jól emlékszem, a Dombos Festen mutatkozott be először „istenigazából” a fiatal vers-, próza- és kritikaírókat tömörítő Híd Kör, néhány hónappal azután, hogy létrejöttünk, láthatóvá váltunk. A folyóirat 75-dik évfordulójának ünnepén, az Újvidéki Színház kistermében jelentette be az akkori főszerkesztő, Faragó Kornélia, hogy megalakult ez az új, ígéretes geometriai alakzat. Arra is jól emlékszem, mennyire örültem, hogy…

  • 2001,  Irodalom,  Rádió

    Városi próza és más ínyencségek

    Kalász István, Samu János Vilmos, Szombathy Bálint, Lovas Ildikó, Szatmári István és Fekete J. József meztelenül a történetben – Hangoskönyv, 2001. február(?)

    „Mai ajánlatunk: két írás az írásról, egy elmélkedés egy díjazott regényről és egy kritika egy friss prózakötetről. A mai adás szerzői: Kalász István Stuttgartból, Samu János Vilmos Zomborból, Szombathy Bálint Újvidékről-Budapestről, valamint a műsorvezető-szerkesztő Zomborból” – ezekkel a szavakkal konferálta fel Fekete J. József író, újságíró, szerkesztő a Zombori Rádió irodalmi műsora, a Hangoskönyv 2001-es februári adását. Korábban már jeleztük olvasóinknak itt, a Yuharon, hogy a műsor egyes adásainak sugárzási időpontja esetleges, a Zombori Rádió archívumának hiányában ugyanis, felettébb sajnálatos módon, de egyelőre nem tudjuk ellenőrizni ezeket az adatokat. „Kalász István Budapesten született, Stuttgartban élő író, munkáival folyamatosan jelen van a legszínvonalasabb magyarországi folyóiratokban, legutóbb sikeres drámakötete jelent meg. Ezen…

  • 2001,  Irodalom,  Rádió

    Marginalitásba szorítva

    Tóth Béla, Piszár Ágnes, Lovas Ildikó, Nagy Farkas Dudás Erika, Pressburger Csaba és Hollósvölgyi Iván a kétszeres idegenségben – Hangoskönyv, 2001. január(?)

    „A Nagybecskerek melletti Muzslyán élő Tóth Béla versével indítottuk mai műsorunkat. A vers nem kevesebbet állít, mint, hogy itt a bruxizmus újra, vagyis itt a fogcsikorgatás, s ebből máris kiviláglik, a költészet nem csupán a széplelkek vasárnapi hőemelkedése, hanem benne gyökerezik a mindennapjaink legvaskosabb valóságában. Bizonyítja-e ezt majd mai összeállításunk, döntsék el Önök, kedves hallgatóink. Szerzőink esszével, naplóval, kritikával, verssel igyekeznek hozzájárulni ehhez a hangos bizonyítási eljáráshoz. Fogadják szeretettel Piszár Ágnest, Lovas Ildikót, Nagy Farkas Dudás Erikát, Pressburger Csabát, Hollósvölgyi Ivánt…” – ezekkel a szavakkal konferálta fel Fekete J. József író, újságíró, szerkesztő a Zombori Rádió irodalmi műsora, a Hangoskönyv 2001-es januári adását. „A Hangoskönyv egy korábbi adásában már foglalkoztunk…

  • 2000,  Irodalom,  Rádió

    Hogy elmismásolódjék a tornyosuló gondok legtöbbje…

    Végel László, Szombathy Bálint és Lovas Ildikó a Balkán élő viszonyai közt – Hangoskönyv, 2000. július(?)

    „Az olvasás, írás végén nem több betűnek, hanem több életnek kell lennie. Temesi Ferenc gondolatával kezdjük a Hangoskönyv mai adását” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Fekete J. József irodalomtörténész, kritikus, író és újságíró, szerkesztő, a Zombori Rádió hangos irodalmi folyóiratának hallgatóit abban az adásában, amely a fennmaradt archívumban található datálás szerint – elvileg – 2000 júliusában hangzott, vagy legalábbis hangozhatott el. A korabeli Hangoskönyv-műsorok időbeni elhelyezésének problémáit, illetve annak körülményeit igyekeztünk már felfejteni itt, a Yuharon, az ezzel foglalkozó korábbi cikkünket itt érhetik el olvasóink: Hangoskönyv az idő forgatagában „Sem a szerzők, sem az előadók nem kaptak tiszteletdíjat, a CD-ket, amelyeken a műsorokat továbbítottam a rádióállomásoknak, magam vásároltam és a…