• 1899,  Irodalom

    A mihaszna dzsidzsabidzsák nyomában

    Tíz évet húztam le a Magyar Hírlap szerkesztőségében, tehát jómagam – sok-sok kollégámtól eltérően, akivel ebben az időszakban ilyen vagy olyan körülmények között összehozott ez a munka – soha nem voltam „nemzetes”, én mindig a Magyar Hírlap történetét akartam megírni, annyira, hogy Szeredi Helga kolléganőmtől el is kértem („kölcsönkértem…”) akkoriban a szakdolgozatát, amelyben ugyancsak ennek a lapnak a történetét dolgozta fel. Szakszerűen, ahogy egy kiváló szakdolgozathoz illik is… S nem olyan csapongóan, ezer meg ezer felé szerteágazóan, mindig csak elkalandozva, ahogy én írom ezeknek a sajtótörténeti feljegyzéseknek a ciklusát a Családi Körben, de máshol is, olykor bizony pedig itt, a Yuharon is. Amikor azonban valaki ennyire rákészül egy munkára, akkor…

  • 2011,  Zene

    Zenei és sok egyéb mindenféle rokonlelkek közös küldetése a legbelsőbb térben

    Rockszabadság és más történetek – Alba Hyseni: Inner Mission

    Alba egy csodálatos ember. Egyértelmű véletlennek ugyan nem mondanám, de azért mindenképp volt egyfajta spontaneitás, váratlanság, kiszámíthatatlanság is abban, ahogyan megismerkedtünk. S ismerve az otthoni viszonyokat a kilencvenes évek második feléből, no meg a végéről, talán szerencsés körülménynek is mondhatnánk, hogy ez már itt történt meg velünk, Budapesten, s nem odahaza, Vajdaságban, Koszovóban, Szerbiában, Kis-Jugoszláviában, vagy már akármi volt is annak az igencsak változatos államalakulatnak a neve, amelyben „épp” éltünk. Ja, persze, volt egy időben Szerbia és Montenegró Államszövetsége is, hehe… alig valamivel hosszabb életű volt ez az államalkulat, mint a Szlovén–Horvát–Szerb Állam nevezetű, amelyről már írtunk nemrég itt a Yuharon. No, de nagyon belegabalyodtam most ebbe a felkonferálásba (Alba…