• 1945,  Irodalom,  Színház

    „…a pesti irodalmi piac söpredéke” van műsoron

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (17. rész)

    Tény, hogy a világszerte keletkezett romokat szinte még sehol sem takarították el, de a halottakat sem mindenhol földelték még el illő módon… A tömegsírok feltárása pedig még csak jóval ezután következett! Azonban a világ minden pontján közös volt a gyász. Ez volt az egyetlen, ami alól nem tudott kibújni senki sem, akármelyik oldalon is állt a harcokban, s akármilyen szörnyűségeket követett vagy szenvedett is el… A történészek között azonban tulajdonképpen még ma sincs teljes egyetértés a dátumok pontos meghatározásában, ők maguk sem tudják eldönteni, hogy mikor kezdődött, s mi miért történt. Egyesek szerint a  második világháború, vagyis az emberiség – eddigi! – történetének legnagyobb és a legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres…

  • 1991,  Irodalom,  Színház,  Zene

    Mi ilyennek szerettük Messalinát

    „A szépek, a daliásak, a látványosak – akár bűnösök, akár ártatlanok – belepusztulnak a történelem kavargásába”, ám az okos és művelt jelentéktelenek legyőzhetetlenek

    „János, a patmoszi látnok, a Jelenések Könyvében »A nagy parázná«-nak nevezi Rómát, amelynek szörnyűséges hírei az akkori ismert világ valamennyi táján utálkozást és borzalmat keltettek. Erről, ugyanerről a Rómáról, császári udvarának bűneiről és paráznaságáról írta Tacitus halhatatlan történelmi híradását, és ennek a kornak bűnöző, olykor elmebeteg császárairól jegyezte fel nem sokkal később Suetonius nevezetes pletyka- és anekdotagyűjteményének hol mulatságos, hol hátborzongató történeteit. – Nos, a mai író – aki a klasszikus remekműveknek is, a klasszikus mendemondáknak is lelkes olvasója, Szent János apokalipszisének, Tacitus történelmi műveinek, Suetonius életrajzainak és mellettük a kor divatos filozófiai műveinek újraolvasása után, megpróbált kitalálni egy alakot, aki annak az időszaknak a bűneit és paráznaságait a saját…

  • 1991,  Képzőművészet

    „Emberi jog nemet mondani”

    A pillanat, amelyben „felforrt a keserűség”, avagy az addig megszokott életünk tulajdonképpen épp azokban a napokban hullott szilánkjaira

    „Véres polgárháború dúlt Horvátországban, amikor 1991 októberének utolsó napjaiban minden addigi méreteket felülmúló mozgósítási hullám söpört végig a Tisza-mentén. A katonai behívók kézbesítése folytatódott mindenszentek és halottak napján is. A felsőbb katonai vezetés zentai, adai meg a többi, zömében magyarlakta település felnőtt férfi lakosságával akarta feltölteni a horvát frontvonalak első sorait. Ekkor »felforrt a keserűség«, az elégedetlenség, a békevágy spontán tiltakozó megmozdulásba csapott át, ami ha a hatóság meg nem akadályozza, végigsöpör egész Vajdaságon és talán Szerbián” – olvashatjuk annak a meghívónak a szövegében, amelyet tíz évvel később, 2001-ben készített Zenta város önkormányzata – Juhász Attila akkori polgármester aláírásával – az évfordulós megemlékezésekre és a az emléktábla felavatására. „A behívóparancs…

  • 1985,  Képzőművészet,  Színház

    „Ekkora híre is régen volt határainkon túli magyar színház előadásának…”

    A cianotípiát jellegzetes ciános kék színe miatt magyarul nevezik még kéknyomatnak is, avagy James Tiberius Kirk vajdasági utazása

    Habár alapvetően a Családi Kör című hetilap Buksi-sorozatától, vagyis a Sajtótörténeti feljegyzések című ciklusától indultunk el itt, a Yuharon, néhány korábbi összeállításunkban, amikor a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek legendás vajdasági magyar gyermeklapjának „életútját” jártuk végig, de aztán időben és térben elkanyarodtunk, és visszafordultunk egy másik hasonló – időközben rovattá nemesedett – szériához, a Képhistóriákhoz. Jó okunk volt persze erre is, ami az előző ilyen tárgyú anyagunkból ki is derült… S most már ezen a mellékúton járunk! Az alábbi összeállításban éppen ezért sok mindenről szó lesz, de a legtöbbször talán mégis 1985 jelenik meg a feldolgozott cikkekben, hiszen akkor mutatta be a szabadkai Népszínház társulata a sokat vitatott, a maga nemében…

  • 1928,  Irodalom

    „…szótlanok megnyíló szája voltam”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (1. rész)

    Fussunk meg most becsülettel néhány nagyobb (tisztelet)kört, fenenagy nekiveselkedésünkben pedig gyűrjük fel az ingujjat, ha másért nem is – hogy ne vesszek el itt most hirtelen a fokozatosan, sorról sorra egyre inkább és egyre biztosabban magyarázkodássá silányuló indoklásban –, hát alapszinten legalább azért, hogy megrajzoljuk ennek, a Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz című ciklusunknak a hátterét, keletkezéstörténetét, de megvilágítsuk a mögöttesét, vagyis a mögötte megbúvó tartalmakat is… A kerettörténetét. Ez a história, habár a lényegi cselekménye – a Laták-hagyaték feltárása – három évvel később játszódott, voltaképpen mégis valamikor 2009-ben kezdődött, volt ugyanis akkoriban egy, a Magyar Szó hétvégi számaiban kilenc éven át hétről hétre rendszeresen megjelenő tárcasorozatom Visszapörgetés címmel, amelyben épp…