• 2001,  Irodalom,  Rádió

    Vajdasági irodalmi síkság

    Még hetvenegy év hátravan, avagy egy nemzeti irodalom ugyanabban a pillanatban több irodalomközi közösség tagja is lehet – Hangoskönyv, 2001. május(?)

    A Zombori Rádió Hangoskönyv című irodalmi műsorának 2001-es májusi adása abban is eltért az önmaga által a saját működéséhez megteremtett, létrehozott, bejáratott, és mindeddig kiválóan működtetett hagyományaitól, hogy ezúttal nem Fekete J. József, a műsor szerkesztője köszöntötte a hallgatókat. Helyette egy női hang szólalt meg az adás elején: „Csányi Erzsébet, Újvidéken élő irodalomtörténésznek a transzkulturalizmussal foglalkozó kisesszéjével nyitottuk a folyóiratot” – egészítette ki később, valamikor a műsor nyolcadik perce táján megszólalva az elhangzottakat a szerkesztő, „ezzel is jelezve, hogy a mai adás szerzői szándékosan, vagy teljesen véletlenszerűen, de mindannyian a transzkulturalizmus jegyében szólalnak meg”. „A most következő szerzőnk például novellában” – tette hozzá Fekete J. József, s ezzel tulajdonképpen már…

  • 2001,  Irodalom,  Rádió

    Marginalitásba szorítva

    Tóth Béla, Piszár Ágnes, Lovas Ildikó, Nagy Farkas Dudás Erika, Pressburger Csaba és Hollósvölgyi Iván a kétszeres idegenségben – Hangoskönyv, 2001. január(?)

    „A Nagybecskerek melletti Muzslyán élő Tóth Béla versével indítottuk mai műsorunkat. A vers nem kevesebbet állít, mint, hogy itt a bruxizmus újra, vagyis itt a fogcsikorgatás, s ebből máris kiviláglik, a költészet nem csupán a széplelkek vasárnapi hőemelkedése, hanem benne gyökerezik a mindennapjaink legvaskosabb valóságában. Bizonyítja-e ezt majd mai összeállításunk, döntsék el Önök, kedves hallgatóink. Szerzőink esszével, naplóval, kritikával, verssel igyekeznek hozzájárulni ehhez a hangos bizonyítási eljáráshoz. Fogadják szeretettel Piszár Ágnest, Lovas Ildikót, Nagy Farkas Dudás Erikát, Pressburger Csabát, Hollósvölgyi Ivánt…” – ezekkel a szavakkal konferálta fel Fekete J. József író, újságíró, szerkesztő a Zombori Rádió irodalmi műsora, a Hangoskönyv 2001-es januári adását. „A Hangoskönyv egy korábbi adásában már foglalkoztunk…