• 1989,  Film,  Interjú,  Irodalom

    Amikor a Symposion megérett a börtönre…

    „...nagy melléfogás, nagy csalás és öncsalás, ha valaki olyat mond, olyat állít, hogy túl nagy a szabadság, túl nagy a demokrácia; a szabadság és a demokrácia soha nem lehet túl nagy, az mindig kevés, az mindig többet igényel, többet követel ahhoz, hogy az alkotó ember többet tudjon produkálni...”

    Ma már kevesen jegyezzük azt is, hogy egyáltalán létezett valaha egy Topolyai Film- és Videotábor néven szerveződő mozgóképes alkotói műhely Vajdaságban. Tizenhét éves, harmadikos középiskolás srácként azonban anno nekem ez volt az egyetlen komolyabb fogódzóm arra, vagy inkább csak afelé – annak irányába –, hogy filmezéssel foglalkozhassak. Amikor 1989 tavaszán megjelent a tábor forgatókönyv-pályázatának felhívása, minden olyan témát összeírtam, ami akkoriban foglalkoztatott, s amiről úgy gondoltam, hogy érdemes lenne filmnyelven is megközelíteni, körbejárni. Mai szemmel nézve már furcsának, érdekesnek, meglepőnek érzem, hogy – minden, az ellenkező irányba terelő korabeli friss élményem ellenére – nem játékfilmben gondolkodtam, hanem a dokumentarizmus volt rám nagyobb hatással… A beadott három filmtervem közül egy ment…

  • 1987,  Irodalom

    Lenni halott és fehér

    Pashu, avagy egy macedón-szerb malevicsista portréja

    Kazimir Szeverinovics Malevics orosz nagymester festészeti és elméleti[1] munkáinak sok tisztelője és követője volt Tito Jugoszláviájában. A hetvenes-nyolcvanas évek vajdasági/szerbiai magyar, szerb és horvát, nemzetközi elismertségű neo/avantgárd kísérletezői: a Bosch+Bosch csoport (Szombathy Bálint, Slavko Matković, Ladik Katalin, Kerekes László, Ante Vukov, Szalma László), Bogdanka Poznanović, Miroslav Mandić, Lazarov Miodrag, Vujica Rešin Tucić, Vladan Radovanović, később a fiatal titánok, Bada Dada és Máriás Béla is gyémántkeménynek tartották. Antracitfénye elhomályosította és bevilágította a 20. századi művészet horizontját. Értékelték, átértékelték, újragondolták nézeteit a homogén, „tárgynélküli világról”. „…a festők visszamennek végső következtetésükkel a minden alap formájához, a mértani formához, és színben a két alapszínhez: a fehérhez és feketéhez.” (Kassák Lajos,1922) 1987-ben a 24 órás…

  • 1987,  Irodalom,  Rádió

    Egy műsorvezető emlékei

    Rádió Szubotica

    Szeretem a rádiót. Gyermek- és ifjúkorom meghatározó élménye volt. Amikor családunk 1957-ben Oroszlámosról Szabadkára költözött, nagyapám rögtön vásárolt egy fadobozos, kilencfogú, varázsszemű Orion készüléket. Sokat hallgattuk együtt, főleg a híreket, a Kossuth Rádió kabaréit és a Szabó családot. Hétvégenként a szomszédok is átjöttek rádiózni és egy demizson homoki kadarka mellett politizáltak, káromkodtak és röhögtek. A pocsolyás Mlakában laktunk, a Csehország utcában, nyárutón hosszú esőzések árasztották el. Minálunk csak a konyha tocsogott, kipakolták a bútorokat, Tata az Oriont átmentette a nagyszobába. 1965-ben már a belváros peremén, a Miloš Obilić utcában vagyunk, egy hosszú, gangos parasztházban. Korán fekszünk, tíz körül, nagyszüleim a fatáblás duplaágyba, fejük felett vásári olajnyomat függ, Jézus intőn emeli…

  • 2018,  Önkontroll

    Jugoszláviából jöttem

    A térképen különleges helyet elfoglaló egykori Jugoszlávia területén élők kulturális sokszínűsége, és hol a diktatúrával, hol a háborús események hagyta káosszal szemben megfogalmazott ellenállás kettősségében élő Jugoszlávia mindig jóval többet jelentett, mint holmi földrajzi térség. Most közelebb kerülhetünk ehhez a világhoz, mert a szentendrei Ferenczy Múzeumban nyílt Újvidéki Orfeuszok címmel, a legendás folyóirat, az Új Symposion történetét felvonultató tárlat. Otthon Jugoszláviában Az Új Symposion 1965 és 1992 között létezett, mintegy utolsó védőjeként a kisebbségben megvalósuló magyar irodalomnak, túl a határon, határokat nem ismerően. A kiállítás kurátora, Szilágyi Zsófia Júlia értően kezelte a rendelkezésre álló anyagokat, s így egy megkapó és jól átlátható tárlat valósulhatott meg. Olyan kiválóságok írásai mutatkoznak meg,…