• 1956,  Film,  Irodalom

    Moszkvai idő szerint

    „...a gyors, időszerű, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, kiegyensúlyozott, megbízható és felelős hírszolgáltatás és tájékoztatás alapvető követelmény…”

    Az alábbi összeállításunkkal kapcsolatban valóban komoly dilemmákat okozott a kronológiai besorolás. Alaptémáját tekintve ugyanis ezúttal nem is túl régi, 2016-os eseményekkel foglalkoztunk, az évforduló és az áthallások ürügyén azonban igen hangsúlyosan voltak jelen ezekben a cikkekben az ötvenhatos magyar forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó részletek. Vélhetően  ez a tipikus esete annak, amikor a kettős datálás lett volna a megfelelő, a legkézenfekvőbb megoldás. A szerkesztők azonban ennek már a gondolatától is megrettentek… Történt ugyanis, hogy 2016-ban – cseppet sem véletlenszerűen – október 23-ra, az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc ünnepnapjára időzítettük a Szabad Magyar Szó című független internetes fórum, más szóval a véleményportál indulását. Nagyon is szándékos volt! Ennek részletei az alábbiakban…

  • 2018,  Önkontroll

    Mentéskényszerből digitális adattár

    Március elsejétől érhető el a YUHAR – Jugoszláviai Magyar Archívum

    „Nem volt célunk, hogy egy kész, lezárt, a teljesség igényével megszerkesztett adattárral álljunk elő, hiszen erre nem is lettünk volna képesek, sem annyi szabadidőnk, sem kapacitásunk nem lett volna. Ha ezt az utat választjuk, akár még évekig halogathattuk volna a honlap elindítását. Ezért tulajdonképpen az adatbázis mértékét, nagyságát sem tudjuk, nem is próbáltuk meg felmérni. Egyszerűen csak arról van szó, hogy elővettük a meglévő anyagot, vagyis annak csak egy töredékét, és elkezdtük feldolgozni, nyilvánossá tenni, publikálni” – meséli a Vajdaság Mának Szabó Palócz Attila, aki Barlog Károllyal egy rendhagyó adatbázis létrehozásán dolgozik, amelyben biztosan mindenki talál kedvére valót. A két szerzőt a YUHAR nevű adatbázis létrehozásának alapötletéről, koncepciójáról, tartalmáról kérdeztük.…