• 2018,  Önkontroll

    A vajdasági magyarság múltjának nyomában

    Egy új honlap tárja fel és gyűjti össze a közösségünk elmúlt évtizedeiben készült hangfelvételeket és mozgóképeket

    Új, bár magyarországi domain néven elérhető, mégis elsősorban vajdasági magyar vonatkozású honlap tűnt fel ma éjféltől az interneten. A Yuhar.hu önmeghatározása szerint ugyanis Jugoszláviai Magyar Archívumként működik. A honlap két szerkesztője Barlog Károly és Szabó Palócz Attila, rajtuk kívül harmadik szerzőként egyelőre Szögi Csaba vesz részt a munkában, de a munkatársak köre a közeljövőben várhatóan még bővülni fog. Az első, röviddel éjfél után közreadott válogatásban öt archív anyagot publikáltak a vajdasági magyarság elmúlt fél évszázadának történetéből. A honlap elsősorban hang- és videóanyagokkal foglalkozik, célja pedig egyebek mellett az is, hogy a különféle magángyűjteményekben – vagy gyűjteményeken kívül –, szétszórtan és rendezetlenül kallódó, de közönségünk története szempontjából érdekes és izgalmas felvételeket…

  • 1992,  Interjú,  Irodalom

    „És bizony ott lettem elásva…”

    Vicei Károly író vallomása a letartóztatásáról és a pereiről, a börtönéveiről

    Vicei Károly egy sajátságos módon segített abban, hogy ennyi idő elteltével is pontosan azonosítani tudjam a dátumot, hogy mikor készült a bejegyzésünk alján meghallgatható beszélgetés. Ugyanis már az első válaszában visszakérdezett, hogy olvastam-e „a mai” Magyar Szót. Hát honnan is olvashattam volna?! Kora délután kerestem fel őt a zentai otthonában, a délelőttöm utazással telt, azt a kis szabadidőmet pedig, ami még menet közben adódott, a beszélgetésünkre való felkészüléssel töltöttem. Volna – ha nem jön közbe semmi sem, ahogy azonban mindig is jön… Szóval csak hebegtem-habogtam valamit, amit akár nemleges válaszként is lehetett értelmezni. Némi – kötelezően elvárt – jóindulattal… – A mai Magyar Szót nem tudom, olvastad-e… ● Még nem.…