1989,  Rádió

Szellemi milliomosok vonzásában

Sturcz Bélára emlékezünk – Avagy: Természetvédelemről vajdasági szinten

„Horti Margitként születtem Ürményházán, egy parányi falucskában, ahogyan mondani szoktuk: a világ végén, távol a szikrázó eseményektől, színházaktól. Elkerültem aztán Szabadkára, a tanítóképzőbe, s olyan ,»szellemi milliomosok«-tól tanulhattam, mint dr. Sturcz Béla, dr. Györe Kornél és Pálinkás József, valamint a felejthetetlen emlékű Varga Péter, aki már akkor, sok-sok évvel, évtizeddel ezelőtt a Kodály-módszert alkalmazta. A nemrég elhunyt Rácz Jóska volt az osztálytársam, és még annyi igaz ember, akik szétfutottak a szélrózsa minden irányába… Megszereztem a diplomát, elmentem tanítani, megfordultam több helyütt: Nagybecskereken, Szentmihályon, Újvidéken, tanítottam és könyvterjesztést vállaltam. Tudtam, hogy a könyv segítségével (utódjaink által) üzenünk a jövőnek…” – így mesélt immár tizenkét esztendeje a nagybecskereki Kajári Margit, akit a férjével, Kajári Istvánnal együtt mutatott be a Hét Nap olvasóinak 2006 januárjában, az egyik cikkében Barácius Zoltán.

A teljes cikket itt érhetik el olvasóink:

Hét Nap – Olvass, hogy magyar maradhass!

A Hét Nap Körkép Olvass, hogy magyar maradhass!

Kajári Margit és Kajári István 2006-ban

Mindez most elsősorban annak a Sturcz Bélának az említése miatt fontos számunkra, akit a bevezetőnkben idézett részletben szellemi milliomosnak nevezett a megszólaló. Az egykor neves tudós botanikus munkásságára azonban, felettébb sajnálatos módon, ma már nagyon kevesen emlékeznek Vajdaságban.
Egy év híján három évtizeddel, vagyis huszonkilenc esztendővel ezelőtt kereste meg őt Bencsik István riporter, a Szabadkai Rádió munkatársa. Sturcz Béla ekkor arról beszélt az újságíró mikrofonja előtt, hogy a természet védelme – s tegyük hozzá három évtized távlatából: mint oly sok minden más is társadalmunkban – az iskolai neveléssel, oktatással kezdődik.

Az 1989-ben elhangzott felhívása pedig ma már, a globális felmelegedés és a klímaváltozás árnyékában, ha lehet, talán hangsúlyosabb is, mint akkor volt…

„A biológiatanároknak azt üzenem, hogy minél többet vezessék ki a gyerekeket a természetbe, ott mutassák meg nekik a társulásokat, azoknak a törvényszerűségeit, jellegzetességeit, és bennük az érdekesebb és a ritkább fajokat, amelyeket meg kell őrizni” – fogalmazott akkor Sturcz Béla. Mint mondta, „a középiskolában még inkább alkalmunk van az egész életközösségek, biocönózisok törvényszerűségeit megismertetni a gyerekekkel, a helyszínen, kint a terepen, a valóságban rámutatni mindazokra a tényezőkre, mindazokra a feltételekre, amelyek fönntartják, illetve megzavarják egy-egy életközösség, egy-egy biocönózis életét”.

Sturcz Béla hangját és szavait a Szabadkai Rádió archív felvétele őrizte meg nekünk:

Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás