Akkoriban a topolyai, de már huzamosabb ideje a magyarországi Szentesen élő Rakk László volt a Képes Ifjúság zenei rovatának szerkesztője, s ő már huzamosabb ideje együttműködött a Rockinform nevű szaklap szerkesztőségével is. Sőt, ez utóbbi képviseletében részt vett több anyaországi zenei tehetségkutató versenyen is, ahol rendszeresen zsűrizett, és mindig nagyon pozitív élményekkel tért vissza. Talán ez lehetett az oka, hogy egyre gyakrabban mondogatta, hogy szervezhetnénk már mi egy hasonló rendezvényt Vajdaságban. Így aztán 2003 tavaszán végül is úgy alakult, hogy engedtünk a rábeszélésnek, és belevágtunk: igyekeztünk kitalálni, hogyan is működhetne nálunk egy ilyen vállalkozás. A szervezés körülményeivel most nem foglalkoznék, s ha nem is voltunk ebben a tekintetben teljesen tapasztalatlanok, mégis a járatlanságunk dominált. 🙂 Végül is az a koncepció alakult ki, hogy történjen mindez fesztiváli körülmények között, napközben, délutánonként lépjenek fel a versenyzők, az esti programhoz pedig szervezzünk olyan fellépőket, akár sztárzenekarokat is, amelyek bevonzzák a közönséget. Így tehát az ő közönségükből jutna a pályakezdő, feltörekvő tehetségeknek is… A szervezéshez hamarosan találtunk partnert is, így kertünk végül is a rendezvényünkkel Kanizsára. Ez lett az egyszeri és megismételhetetlen Jump fesztivál.

 

Miután 2003 tavaszán a Képes Ifjúságban meghirdettük a tehetségkutatót, és elkezdődött a jelentkezés, elsőként a kanizsai Tolerancia együttes jelentkezése érkezett be a Képes Ifjúság szerkesztőségébe. Most az ő anyagukat szeretném bemutatni olvasóinknak.

 

 

Lássuk hát sorban…

A cédén tehát három dal szerepelt audioként rögzítve, valamint egy adatsáv. Ez utóbbiban olvashattuk a srácok bemutatkozó levelét:

 

„Jó napot !

Olvastunk a Képes Ifjúságban egy felhívást. Ebben amatőr zenekarok jelentkezését várják, akik »vállalják a kockázatot, hogy szépszámú közönség és szakmai zsűri előtt kiállnak a világot jelentő deszkákra, hogy ország-világ előtt számot adnak tehetségükről«. Reménykedve abban, hogy azért nem lesz ott az egész világ és a tehetség is mellőzhető, szeretnénk jelentkezni e felhívásra!!!

A zenekarról röviden: négy tagból áll. Énekes, gitáros, basszusos és dobos. A stílusunk punk, punk-rock. Az együttesnek még nemigen mondható banda idén márciustól kezdett el zenélni. Sokan mondják, hogy nem hiszik el hogy két hónap alatt ilyen szintre jutottunk a zenélésben. Komolyan; két hónapja még hangszereink sem voltak. Reméljük, ez nem hátrány. Bonyolult egy csapat vagyunk; előbb számot írtunk, aztán nevet választottunk, később megalakultunk és még csak azután kezdtük megvenni a hangszereket.

A szövegeink, nem túlzottan, de durvák. Ezek is mellékelve vannak ebben a levélben, akárcsak a banda alakulásának leírása és a tagok ismertetése. Nekünk legalábbis ezt mondták telefonon, hogy ezeket kell küldeni. Meg egy képet és a lét. Nem tudom; hogyan kapunk értesítést a további teendőkről?”

 

Itt most a csapat akkor megadott elérhetőségeit kihagyom, mert nem tudom, melyik telefonszám élhetne még ma is azok közül…

Sajnálattal állapítom meg azonban, hogy az akkor megadott honlapcímük, a http://tolerancia.t35.com már nem él.

 

 

„A fél órában benne van a beállás ideje, de szerintem ez lehet hogy kevés lesz, hiszen amatőr zenekarokról van szó. Ha meghallgatták a demót, jó lenne ha arról is értesítenének hogy ilyen »tudással« lehet-e egyáltalán indulni, vagy még az amatőr szint alsó határát sem érjük el.

Előre köszönünk mindent!

Üdvözlettel: A Tolerancia együttes”

 

Így írtak hát a levelükben…

 

 

A zenekar akkor még igencsak rövidke történetét pedig így foglalták össze:

 

„A TOLERANCIA EGYÜTTES ALAKULÁSA

Kezdem mindennek az elején. Az egész még szilveszterkor kezdődött, amikor is egy lerobbant pincében töltöttük az óév utolsó óráit. Ez a hely; a kanizsai rádiósklubb alatt fekvő, népi technikum pincéje, de ez nem számít. Ezen a bulin szép számmal voltunk. Ott voltunk mi is öcsémmel és barátainkkal. Persze voltak olyanok is akiket nem is ismertünk. A buli fasza volt.

Egy PICSA-szám ment éppen, amikor már a pogózástól kimerülve, csak ott »lötyögtünk« a tánctéren és odajött hozzánk egy idegen alak. Tesóm éppen a szokásos villanygitárt illusztrálta, vagyis úgy csinált, mintha éppen gitározna de nem volt a kezében semmi. Az alak aki odajött, megkérdezte:

– Te milyen gitáros vagy?

Öcsém azt válaszolta, hogy a szóló.

– Akkor én leszek a basszus! – hebegte illuminált állapotban az ürge.

– Én meg majd dobolok! – kiabáltam túl a zenét, és elkezdtünk játszani a láthatatlan hangszereken. Ekkor kezdődött minden.

Egy-két hét múlva az egyik haverom mondta, hogy a Fejős kérdezi, hogy akkor csinálunk zenekart? Erre egyszerű volt a válaszom: – Ki az a Fejős?

A dolgok letisztázódtak és a következő hétvégén már nálunk iszogattunk a szilveszteri bulin megismert basszusosunkal. Öcsém ekkor már 3 hónapja tanulgatott gitározni valami Bambi márkájú akusztikus gitáron, úgyhogy ő egyből rábólintott a zenekarra. Én még gondolkoztam 2-3 percet, aztán én is OK-val nyugtáztam a kérvényüket.

Elővettem anyu TupperWeare műanyag edénykészletét, rátettem a tetejüket és indulhatott a móka: öcsém (ekkora már beszerzett villanygitárján) gitározott, Fejős a Bambin basszusozot (ki tudja hogy), én az edényeket ütögettem fakanállal, a haverunk (akin keresztül megismertük Fejőst) két kanállal adta a nem mindennapi zene alá a ritmust. Ez a macskazene érdekes volt egy darabig. Úgy április felé jött az ötlet hogy mi lenne ha vennénk hangszereket?! Körösztapunk segítségével, nagy szenvedések árán megszereztük a dobot (ennek részletes leírása olvasható a honlapunkon). Ugyancsak ő segített beszerezni basszusgitárt, mikrofont, erősítőt, torzítót (különben öcsém gitárját is ő szerezte) stb. Mivel az össz megtakarított, másra szánt pénzem ráment a dobfelszerelésre, úgy gondoltam, nem ártana tudni is rajta játszani. Minden haveromat megkérdeztem, tudna-e segíteni. Egyik, csodák csodájára igent mondott. Több évig dobolt. Megmutatta az össz tudományát és attól kezdve már szabály szerint ütöm a dobokat. Mikor itt volt, kérdezte, hogy nem csatlakozhatna-e a zenekarhoz. Mi meg mondtuk, hogy ha akar, lehet az énekes. Így is lett. Ez március második hétvégéjén történt. Ekkor alakult meg az együttes »hivatalosan«. Attól kezdve igazi hangszeren, teljes felállásban nyomjuk a fülsüketítő, zenének nemigen nevezhető akármit. A nevünk Tolerancia lett. Mivel az öcsém, életében először kinyitotta a lexikont és a T betűnél nyílt ki. Tankcsapda mégsem lehettünk, a Tolerancia viszont rohadtul illett egy punk együttesre.

Összegezve; még együttesnek sem igen lehet nevezni minket, mert még csak 2003 márciusában alakultunk, és ekkortól kezdve tanulunk zenélni is. Azért az amatőr kategória alsó határába még talán beleférünk…”

 

 

Mindezek után lássunk most akkor egy névsort is a zenekar tagjairól:

 

„AZ EGYÜTTES TAGJAINAK BEMUTATÁSA

Mint a mellékelt képen is látható, nagyon fiatalok vagyunk és nagyon hülyék, és bár ez nem látszik a képen, nagyon nem tudunk játszani.

Az együttes négy tagból áll. Van egy énekesünk, Janika (a képen: jobb felső), egy dobosunk, Gőte (jobb alsó), két gitáros, Guppy (bal alsó) és a basszusos, Balta (bal felső).

Janika:
Avagy Tóth János, ’87-es évjáratú, középiskolás. Kanizsán élő, Szabadkán tanuló, őrült alak. A banda legfiatalabb tagja, de neki van a legnagyobb lelkesedése.
Helye a zenekarban: énekes, ügyeletes hangulatfelelős.

Gőte:
Vagyis én; Gutási Gábor. 20 éves, főiskolás. Kanizsán lakom, Szabadkára járok a Gábor Dénesbe, Informatikára. Én vagyok a legidősebb.
Helye a zenekarban: dobos, weblap készítő, szövegíró.

Guppy:
Öcsém, Gutási Csaba. Most fejezi a (3 éves) középiskolát. 18 éves. Ő tudott egyedül zenélni (valamilyen szinten) a banda alakulása előtt. Neki (is) szép nagy taraja van.
Helye a zenekarban: gitáros, háttérének, zeneíró (írt már szöveget is).

Balta:
Rendes nevén Fejős Károly. Ő is most fejezi be a (4 éves) középsulit. 19 éves, szintén kanizsai. Az egyedüli a bandában, aki első ránézésre embernek tűnik (külseje alapján).
Helye a zenekarban: basszusgitáros stb…

A zenélő tagokon kívül persze még hozzánk tartozik pár igen közeli barátunk:

Kriszta – dalszövegírás

Pocok Karesz – mindenes, kezdetekben ő kanalazott

KörösztaPUNK – anyagi és erkölcsi támogatás, hangszerek beszerzése stb…

Rajtuk kívül még a többi barátunknak is tartozunk köszönettel, mert eltűrnek minket!

Nehéz minket tolerálni…”

 

 

A beküldött cédén a bemutatkozó anyagok mellett az egyik mappában találtunk néhány videót is. Ezek nem elsősorban, nem elsődlegesen zenei felvételek voltak, inkább amolyan szabadidős tevékenységnek mondhatnánk: a filmek elkészítését és a bennük látható tevékenységeket is.

 

Ha sorban haladunk, akkor az első ilyen kis videó a Barmok címet kapta a keresztségben:

 

 

A sorrendben második Tolerancia-videójuknak a BW project címet adták, amivel természetesen a Blair Witch Project című, magyarul Ideglelés címen forgalmazott, 1999-ban készült amerikai horrorfilmre – Daniel Myrick és Eduardo Sánchez rendezőként közösen jegyzett alkotására – utaltak:

 

 

A szánkózást pedig nyugodtan tekinthetjük szabadidős foglalkozásnak – kalandok a töltésoldalban:

 

 

Ezekhez a kis videókhoz a következő kísérőszöveget mellékelték a cédére:

 

„Ez a könyvtár, csak úgy van! Semmilyen célt nem szolgál ! Ha esetleg nagyon unatkozna valaki, meg lehet nézni őket. Nyári hülyüléseink, téli hülyüléseink… stb… Semmi érdekfeszítő.

A Pont jókor című klip igen ajánlott, van hozzá egy felirat is. Csak feliratozva érdemes megnézni.

Természetesen a zenét nem mi játsszuk, csak a klipeket csináltuk mi, és az élet 🙂

Göte”

 

 

Mivel a YouTube a videóhoz fölhasznált zene, az Alvin és a Mókusok zenekar felvétele miatt letiltotta ezt a videót, nem tudtuk ahhoz szakszerűen, szabályosan mellékelni a feliratfájlt, muszáj volt „egybedolgoznunk” a videóval, és egy másik szerveren elhelyezni…

 

 

A kanizsai Tolerancia zenekar beküldött cédéjének összesen három hangsávjában az alább meghallgatható felvételek szerepeltek:

 

 

Karácsonyi Attilának köszönöm a cikkünk elkészítéséhez nyújtott segítségét!

Hozzászólások

hozzászólás