-
FRISSÍTÉS: Mert balettozni sohasem szerettünk…
Tóth Loon, a fotós, avagy egy tökéletesen atipikus időutazás – A „régi szép idők” nyomában
A videót, amelyet néhány hete, november elején, a Tóth Loon színművész halálhírére reflektáló, Mert balettozni sohasem szerettünk… című cikkünkhöz mellékeltem itt, a Yuharon, először 2012. december 8-án, egy sorsszerű szombati napon, hajnali három óra után két perccel töltöttem fel a Facebookra. Akkoriban bíbelődtem ugyanis a régi VHS kazetták digitalizálásával, s persze az internetes közösségi portál talán nem a legalkalmasabb a videók kezelésére (mondhatni: bűnös módon lebutítja a fájlokat…), néhány felvételt mégis „közkinccsé” tettem. Ezért most ugrunk is egy kicsit az időben (térben viszont mozdíthatatlanul és megingathatatlanul helyben maradunk…), ugyanis bár ezt az anyagunkat most frissítésként tesszük közzé, az oldal jobb szélén található kronológiánkban nem az eredeti, a „forrásanyag” dátumához, vagyis…
-
Mert balettozni sohasem szerettünk…
Tóth Loon is elment Kartag után – A színművész, akit tizenöt évig körözött a katonarendőrség
Az előttünk járó generációknak talán még a politikai gazdaságtan, nekünk azonban már a balett volt a legnagyobb mumusunk a színiakadémián. Ljiljana Mišić tanárnő, részben önhibáján kívül is, de szerintem sohasem tartozott a legnépszerűbbek közé… Ilyen igazságtalan a diákok szimpátiája, illetve annak hajladozása! Mi, vagyis az 1989-ben beiratkozottak voltunk az első olyan évfolyam, amelynek már nem kellett a művészetekhez egyáltalán nem illő, idegen hangzású, furcsa megnevezésű tantárgyat, a politikai gazdaságtant tanulnia, végre eltörölték a tantervből. Pedig korábban – legalábbis úgy tartja a legendárium és a szájhagyomány – színésznemzedékek sorozata azért nem szerzett – vagy nem szerzett idejében – diplomát, mert ezzel a tantárggyal nem tudott zöld ágra vergődni. Közgazdászok se húzzák…
-
Feltérképezhetetlen futball- és színházi ingoványra tévedve
Volt egyszer egy Sympodioum – Újvidéki Színház, 1988. december 9-10.
Az Új Symposion című folyóirat szerkesztőségének a múlt század nyolcvanas éveiben határozott célja volt, hogy kimozdítsa a lapot a nyomtatott forma keretei és a szerkesztőség falai közül, a kor népszerű és meghatározó művészeti irányzatainak megfelelően, s az alapvető elképzelés szerint multimediális irányba. Így jelent meg folyóiratszám hanglemezen, régi jó vinylen (Boris Kovač Ritual Novája…), s volt olyan is, amely egy teljes képzőművészeti mappát tartalmazott (Kerekes Lászlóét…). De a lap – egyik! – lehetséges megjelenési formájának tekintették a zenei vagy színházi fesztivált is. Így kerültünk mi a képbe. Mi, vagyis korabeli tinédzserek, akik szinte tömegével szállítottuk akkor már az előadásainkat a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjére. Nekünk szervezett kétnapos fesztivált az Új Symposion…
-
Szabadkai életképek 1984-ből
„...164 átok szálljon rája!” – Színházalapítás felszólításra és más történetek, avagy egy csúfhistória, amelynek végkifejlete a 21. század barbarizmusban csúcsosodott ki
„Felszólítottak bennünket, hogy csináljunk egy színházat, tehát építsük itt ki a magyar kultúrának ezt a megnyilvánulását, ezt a lehetőségét” – így mesélt csaknem négy évtizeddel később, vagyis 1984-ben a szabadkai Népszínház 1945-ös megalakításáról Pataki László színművész, rendező, egykori egyetemi tanárom. „És megcsináltuk ezt a színházat! És elindultunk egy úton, amely tele volt izgalommal, tele volt nagyon szép, nagyon érdekes produkciókkal. Egy óriási lelkesedéssel fűtött gárda állt ennek a szép ügynek a szolgálatában. És dolgoztunk negyvenhárman-negyvennyolcan, de ötvenen is voltunk néha. Azok a kezdeti idők tele voltak lelkesedéssel, ambícióval, nagy akarással és nagy teljesítményekkel. Jó előadásokat csináltunk, ezt merem állítani, ami aztán később mindig jobban kiteljesedett, és a Magyar Népszínház, illetve…
-
FRISSÍTÉS: Viar kalandjai és más históriák
A plakátról a performance pontos dátuma is kiderül: 1989. március 24-én léptünk fel a szabadkai Városi Könyvtár kistermében, a rendezvény este hétkor kezdődött
„Viarnak égette talpát a por, s néha megállt egy pillanatra. szétnézett, hallgatózott, majd újra megindult. meztelen volt. az öreg helyére telepedett, aki ismét a távolban őrjöngött, s Viar összeszorított állkapoccsal figyelt. dühös lett, amikor észrevette, hogy ő is ütemesen a mellére csapkod. a fűbe markolt, mintegy biztosítékként, de lassan egyre nyugodtabb lett, egyre ismerősebb minden. karját kinyújtotta, s ráhajtotta a fejét. egy darabig nézett még, majd mintha elaludt volna. valaki a tenyerében tartotta az arcát.” Vannak furcsa véletlenek, amelyek összességéből előbb-utóbb végül azonban mégis, és mindenek ellenére, de mindig összeáll a nagyobb léptékű kép… a stukkó, a triptichon, a freskó… Így például nemrég írtunk itt a Yuharon arról a…
-
Viar kalandjai és más históriák
„...hogy az oszkátok melyik történelmi időben éltek, ma már valószínűleg lehetetlen meghatározni, talán időszámításunk előtt, de még sokan emlékeznek Hwardoz vezérük szomorú viadalára a farkasokkal. bizonyos mondák értelmében különleges, földbe vájt mélyedésekben évszázadokon keresztül őrizték azt a négyzetméternyi talajdarabot, ahová vére fröccsent”, avagy egy performance hevenyészett története
„A menekülés talán a felnőtté válással járó megkötöttségekkel szembeni magatartás, a lefojtottság alóli kibúvó keresése, az egyénre rárontó félelem által kiváltott ellenmozgás, mindenesetre uralkodó motívum, ami tartalmilag és formailag is formálja a szövegeket: a novellákat, amelyekben folyton valami megdöbbentővel, sokkolóval, rémisztővel találkozunk, amelyek történetmondása mindig valahol az ébrenlét realitása és az álom, vagy az ájulat szürrealista hallucinációival ötvöződik, és kizárólag olyan szituációkat teremt, amelyek a szabadságot korlátozzák, ellehetetlenítik a létet, menekülésre kényszerítenek, borzongást, félelmet, rettegést váltanak ki, amivel szemben csak az iszkolás vagy a megadás rituális gesztusa marad válaszul. A valóságtól elidegenített, fiktív helyzetek között sajátosan autonóm szövegvilágot teremtett a szerző a Viar című ciklusban. Talán éppen ez az a…
-
István, a király
Kényszerpályán a világ... de aztán jön a szélvihar, az áradat, és nekiront a háznak, majd hirtelenjében több lesz a temetés, mint a keresztelés
„Kedves közönség, tisztelettel köszöntök mindenkit! A millecentenárium évében vagyunk, ma, Szent István király ünnepén. Amikor e kiváló esemény, műsor rendezője fölkért arra, hogy mondanék valamit bevezetőként egészen röviden, akkor a délelőtt fölolvasott evangélium jutott az eszembe a sziklára, illetve a homokra épült házról. Volt egy ember, aki homokra építette a házát, jött a szélvihar, az áradat, nekirontott a háznak, az összedőlt, mert homokra épült. Egy másik ember sziklára építette a házát, hiába jött a zápor, a hömpölygő áradat, hiába rontott neki a háznak, nem dőlt össze, mert sziklára épült. Kedves közönség, a mai nap ünnepeltje, Szent István, első apostoli királyunk nem homokra építette a házát, hanem sziklára. Íme, hogy ennyien…
-
FRISSÍTÉS: Herczeg Ferenc: Pogányok
Avagy: Úton egy stáblista kiteljesedése felé
Hiány mutatkozott a rendelkezésünkre álló adatokban… Ezért! Az után nyomoztunk a legutóbb még, hogy vajon ki játszhatta az Orpheus Egyesület színtársulata által 2000. július 28-án bemutatott Pogányok című előadásban Zenóbia szerepét, és ehhez kértük nemrég olvasóink segítségét. Felhívásunk eredménnyel járt, többen is jelentkeztek az egybehangzó válasszal, így most már a hiánytalan stáblistát is közzétehetjük. Mindenkinek köszönjük a segítséget! Mivel a kutatásunk Sherlock Holmes-ot megszégyenítő módon is sikeresnek bizonyult, vagyis kiváló eredményt hozott, így most már nyugodt lélekkel elmondhatjuk, hogy Zenóbia szerepében Dohány, vagyis ma már Mucsi Erzsébetet láthatta a közönség ebben a produkcióban. A teljes stáblista így hát a következő: ALPÁR (MÁRTON) – Lajcsák Zoltán OMÓDÉ – Hódi Jenő EKESE…
-
MÁSODIK FRISSÍTÉS: Legyenek átkozottak (fúziós opera)
„Más néhány pillanatot a színpadon lenni, és más főszereplőként debütálni...”
1996-ban iratkoztam az újvidéki Magyar Tanszékre. Gyerekkorom óta egyben biztos voltam, hogy egyetemre megyek. Aztán jött egy háború, a választási lehetőségek lecsökkentek, ételre alig jutott, a ruházkodás luxusnak számított. Az első egyetemi évem tanulással, bulizással kezdődött, aztán folytatódott bulizással… a bulit említettem?… aztán jött a nagy szerelem… első látásra az volt: az a kopott, szürke épület az újvidéki forgatagban meghajlott előttem, üdvözölt, bókolt és beinvitált. Bent: csupa szín, játék, nevetés, inkább kacaj!, és az a csodálatos társulat… elrabolta a szívemet. Amatőrként ismerkedtem a színházzal, és bevallom, élveztem minden pillanatát. Hogy tehetséges voltam-e, azt nem tudom, de nem is érdekelt, akkor nem. Csak szívtam magamba a színház illatát. Elcsábított. Azon a…
-
Képzelt riport egy popfesztiválról
A II. Orpheus színjátszótábor bemutatója – Tiszaszentmiklós, 2001. július 14.
„Tulajdonképpen hogyan született ez a színdarab?” – tették fel a kérdést Déry Tibornak a Kossuth Rádió műsorában, élő adásban, 1973. március 3-án, ő pedig így válaszolt: „…Úgy született, hogy én nem is gondoltam arra, hogy valaha is ebből darab lehet, és erre Pós Sándor fiatal rendező eljött hozzám Balatonfüredre, és ott azzal a közléssel lepett meg, hogy ő ebből darabot akar írni. Én erre hitetlenül elnevettem magam, aztán áldásomat adtam rá, hogy lesz, ami lesz. Egy idő múlva meg is jelent a kézirattal, én megint csak nevettem, mert nem tudtam elképzelni, hogy ez hogy fog színpadon festeni, azonkívül nem tudtam elképzelni, hogy lehet színház, amely ezt előadja. Lett színház…” Több…