• 1945,  Irodalom,  Színház

    „…a pesti irodalmi piac söpredéke” van műsoron

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (17. rész)

    Tény, hogy a világszerte keletkezett romokat szinte még sehol sem takarították el, de a halottakat sem mindenhol földelték még el illő módon… A tömegsírok feltárása pedig még csak jóval ezután következett! Azonban a világ minden pontján közös volt a gyász. Ez volt az egyetlen, ami alól nem tudott kibújni senki sem, akármelyik oldalon is állt a harcokban, s akármilyen szörnyűségeket követett vagy szenvedett is el… A történészek között azonban tulajdonképpen még ma sincs teljes egyetértés a dátumok pontos meghatározásában, ők maguk sem tudják eldönteni, hogy mikor kezdődött, s mi miért történt. Egyesek szerint a  második világháború, vagyis az emberiség – eddigi! – történetének legnagyobb és a legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres…

  • 1929,  Irodalom

    Egy „nagyon gyakorlatias illusztrációja annak, hogy mit értünk a kulturális nemzeten”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (16. rész)

    A mai Vajdaság területén – akármennyire széttagolták is azt olykor az évszázadok alatt a különböző nagyhatalmak, birodalmak, világuralomra törő bódult elmék az őrült háborúikkal – „soha magyar íróegyesületet nem lehetett létrehozni”, s akárhányszor próbálkoztak is vele, komolyabb, így tehát értékelhető sikert senki sem ért el. Éppen ezért sokan úgy gondolják – és úgy gondolták már a 20. század végén is, amikor megindultak, elkezdődtek az ilyen célzatú kezdeményezések –, hogy „meg se próbáljuk, mert ez még itt sose sikerült”. Mivel a királyi Jugoszlávia hatóságai a baloldali szervezkedésekben való aktív szerepvállalása és részvétele miatt 1929-ben utasították ki az országból Fekete Lajos költőt (erről is bőven lesz szó az alábbiakban…), a Yuhar kronológiájában mai…

  • 1928,  Irodalom

    A vajdasági magyar irodalom ott van „a porban, sárban, füstös kávéházak feketekávé löttyei mellett”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (15. rész)

    Talán túlzottan is kiszélesítették a szervezők a meghívottak körét, amikor 1928-ban Becsére, az első Becsei Helikonra invitálták a korabeli vajdasági magyar írókat, így hát ott volt „minden faluesze poéta és városi újságíró-mesterember”, s közülük bizony egynémelyek „frakkal, röhejtverő szójátékokkal, undorkeltő vigyorokkal, fintorokkal meghiúsítottak minden közeledést a komolyabb íróemberek között” – fogalmazott később, az eseményre visszaemlékezve Laták István író, költő. Hat és fél évtized alatt persze jelentősen megváltozott a helyzet, átalakultak a bennünket körülvevő, az életünket és annak minőségét (sőt, a biztonságát…) meghatározó társadalmi tényezők, mégis, az 1993-ban megtartott azonos nevű, immár tehát második találkozón a vajdasági magyar irodalomnak gyakorlatilag ugyanazokkal az önszerveződését gátló tényezőkkel kellett szembesülnie, még ha azok esetleg…