-
Az előadás zátonyára futott versek és más történetek
Tapsviharkabátban plébojgó újgazdagok, avagy az írónő, aki le tudott számolni gátlásaival: Bence Erika, Buda Ferenc és Fekete J. József a szín-, kép- és hangkavalkád turbózódásában – Hangoskönyv, 2001. augusztus
„Két szerző, két könyv – Kedves hallgatóink, a felelős szerkesztő Fekete J. József nevében köszönti önöket Pozsárkovity Erika. A hangoskönyv kortárs irodalmi folyóirat mai kiadásában két szerző két könyvét mutatjuk be. Bence Erika az Újvidéki Egyetemen tanít régi magyar irodalmat, szépíróként azonban teljesen új irodalmat művel, amit az olvasó a Forum kiadónál megjelent Ibolya utca című novelláskötetében tapasztalhat meg. A kötetről Fekete J. József mond ismertetőt, majd Győrffy Klára olvassa fel belőle A mi utcánkban tombol a nyár című novellát. Előbb azonban Buda Ferenc Árvaföld című kötetével ismertet meg bennünket az adás szerkesztője. Buda Ferenc a kecskeméti Forrás című folyóirat főmunkatársa, kötete a budapesti Kairosz kiadónál látott napvilágot. Ebből a…