-
A pillanat, amikor vigyázó szemünket önkéntelenül is Kanadára vetettük
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (8. rész)
A szerző tervez, a szerkesztő végez – másodszor is! Vagyis a Laták-breviárium sorozatának nyolcadik részével, még ha valamivel rövidebb, tehát elviselhetőbb idősíkban is, de lényegében megismétlődött az előző epizód kényszerű hányattatása. A szerző ugyanis tervezett: ahogy a korábbi cikkeket, úgy ezt is egységes anyagként képzeltem el, viszont mégis két részre tagolva jelent meg – ezúttal (a megelőző egy hónapos késleltetés után…) már csak egyhetes eltéréssel. De jól van, nem is ez a fontos most… Sokkal fontosabb, hogy gondoljunk csak bele, valamikor a múlt század elején, a húszas-harmincas években mennyi ideig utazhattak a mindenféle küldemények, levelek, könyvek a postán a kontinensek között, az óceánon át. Meddig tartott egy csomag útja Szabadkáról…
-
Elolvasatlan könyvek nyomában Danilo Kišsel és Laták Istvánnal
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (5. rész)
Mindössze huszonöt esztendő volt a korkülönbség a két író között, s ez a negyed évszázad bizony jelentős mértékben befolyásolta – megkülönböztette – pályájuk, pályafutásuk alakulását, s ha nagy általánosítással akár még pályatársaknak is mondhatjuk őket, ők ketten egészen bizonyosan nem érzékelték ennek semmiféle hatását, jelentőségét, vagy bármiféle vetületét. Közös azonban életpályájukban, hogy mindketten szegény vasutascsaládba születtek, kora gyermekkoruk egy-egy időszakában a korabeli Szabadkán nevelkedtek, s ez a két, a szülői családjukból magukkal hozott élmény meghatározó hatással volt munkásságukra. A részleteket az alábbiakban mindenki elolvashatja… Elöljáróban még csak annyival kellene kiegészítenünk mindezt, hogy Majtényi Mihály, az alább idézetként felvillanó méltatásában az 1929-es január hatodikai diktatúrát említette, mint egy olyan – esetünkben…
-
Egy himnusz mind fölött…
A Jugoszlávia nevű tündérmese romjain, avagy: Kacatos lelkek világtalálkozója az utódállamoktól Szibériáig és egyéb furcsa földrészekig
Nekem szinte hihetetlennek tűnik, hogy az egykori Jugoszláviának 1977-ig ne lett volna rendes, reguláris, hivatalos himnusza, hiszen zsenge gyermekkorunk óta a Hej, Slavenit hallhattuk minden jelentősebb sportesemény alkalmával, akárhányszor csak a délszláv állam versenyzői érmet szereztek, vagy éppenséggel nemzetközi focimeccsek előtt… És ezt is énekeltük ünnepnapokon az iskolában, elhangzott a városközpontban a stafétaváráson (még, ha olykor el is áztunk…), no meg persze az ifjúság napján, lent a Népkertben, a nagy „szlett” alkalmával. (Igen, szlett lett belőle, mi csak így hívtuk…) Elvileg azonban ez a szerzemény, a Hej, Slaveni csak 1977-ben lett hivatalosan is az ország himnusza, addig sok mindennel próbálkoztak ugyan az elvtársak, de valahogy semmi más nem igazán akart…
-
Szabadkai életképek 1984-ből
„...164 átok szálljon rája!” – Színházalapítás felszólításra és más történetek, avagy egy csúfhistória, amelynek végkifejlete a 21. század barbarizmusban csúcsosodott ki
„Felszólítottak bennünket, hogy csináljunk egy színházat, tehát építsük itt ki a magyar kultúrának ezt a megnyilvánulását, ezt a lehetőségét” – így mesélt csaknem négy évtizeddel később, vagyis 1984-ben a szabadkai Népszínház 1945-ös megalakításáról Pataki László színművész, rendező, egykori egyetemi tanárom. „És megcsináltuk ezt a színházat! És elindultunk egy úton, amely tele volt izgalommal, tele volt nagyon szép, nagyon érdekes produkciókkal. Egy óriási lelkesedéssel fűtött gárda állt ennek a szép ügynek a szolgálatában. És dolgoztunk negyvenhárman-negyvennyolcan, de ötvenen is voltunk néha. Azok a kezdeti idők tele voltak lelkesedéssel, ambícióval, nagy akarással és nagy teljesítményekkel. Jó előadásokat csináltunk, ezt merem állítani, ami aztán később mindig jobban kiteljesedett, és a Magyar Népszínház, illetve…
-
Hogy elmismásolódjék a tornyosuló gondok legtöbbje…
Végel László, Szombathy Bálint és Lovas Ildikó a Balkán élő viszonyai közt – Hangoskönyv, 2000. július(?)
„Az olvasás, írás végén nem több betűnek, hanem több életnek kell lennie. Temesi Ferenc gondolatával kezdjük a Hangoskönyv mai adását” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Fekete J. József irodalomtörténész, kritikus, író és újságíró, szerkesztő, a Zombori Rádió hangos irodalmi folyóiratának hallgatóit abban az adásában, amely a fennmaradt archívumban található datálás szerint – elvileg – 2000 júliusában hangzott, vagy legalábbis hangozhatott el. A korabeli Hangoskönyv-műsorok időbeni elhelyezésének problémáit, illetve annak körülményeit igyekeztünk már felfejteni itt, a Yuharon, az ezzel foglalkozó korábbi cikkünket itt érhetik el olvasóink: Hangoskönyv az idő forgatagában „Sem a szerzők, sem az előadók nem kaptak tiszteletdíjat, a CD-ket, amelyeken a műsorokat továbbítottam a rádióállomásoknak, magam vásároltam és a…
-
Uj-Barcelona nyomában
„Ezzel szemben a nők gyönyörűen szőnek és hímeznek”
Annyi bizonyos, hogy a Torontál című lap írt róla, forrásunkból azonban egyelőre mégis hiányzik a cikk megjelenésének évszáma, illetve a pontos dátuma (már komoly erőkkel dolgozunk ennek felderítésén, de aki úgy érzi, hogy megkönnyítheti a dolgunkat, nagyon kérem, ne fogja vissza magát, és jelentkezzen mihamarabb az info@yuhar.hu e-mail címen…), így hát továbbra is a fennálló bizonytalanság hangsúlyozásával mondjuk, hogy április 9-e volt ugyan, de TALÁN, VÉLHETŐEN 1925-ben lehetett… Egy másik, jóval korábbi dátumot azonban pontosan ismerünk: az említett cikkből ugyanis kiderül az is, hogy az első hetivásárt 1737. május 18-án tartották meg Becskereken. Miért érdekes ez most a számunkra? Azért, mert a bécsi udvar abban az időszakban úgy tervezte, hogy olyan…
-
Gróf Azúr Isten kalandozásai a bánáti rónaságban
A fennmaradást nem a próbálkozások sikere, hanem folyamatossága biztosítja
A dél-bánáti Lázárföld, vagy szerb nevén Lazarevo (Лазарево) – egykor régen németül még nevezték Lazarfeldnek is, de ez már rég a múlté –, akkor szerepelt a legutóbb a szagalcímekben, a híradásokban és a különféle, köztük a nagy, rangos, elismert és mérvadó nemzetközi lapok címlapján, amikor 2011. május 26-án itt fogták el Ratko Mladić tábornokot, a boszniai szerbek polgárháborús főparancsnokát, háborús bűnöst, a srebrenicai mészárlás egyik legfőbb felelősét, akinek ezrek és ezrek élete szárad a lelkén. Nagy szerencse hát, hogy ártatlannak vallja magát… Megkockáztatom azonban, hogy még a környékbeliek is meglepődtek, amikor hallották a híradóban, hogy van itt (ott…) a közvetlen közelükben egy ilyen nevű település. Saját szempontomból: én is csak…
-
Tito, Surda és Baltazar rágógumi
Barlog Károllyal és Szabó Palócz Attilával, a Yuhar című Jugoszláviai Magyar Archívum szerkesztőivel beszélgettünk
A nemrég indult Yuhar című Jugoszláviai Magyar Archívum weboldal egy különös időutazásra hív, olyan tripre, amit kár lenne kihagyni. Az oldal két szerkesztőjével, Barlog Károllyal, Szabó Palócz Attilával beszélgettünk a Jugo-nosztalgiáról, elfelejtett kincsekről és Jugoszlávia Kádár Jánosáról, Tito marsallról is. – A március elsején elindult Yuhar című, Jugoszláviai Magyar Archívum elfeledett kulturális kincsek nyomába ered, hogy azokat újból felszínre hozza. Az oldal kitalálásakor milyen szabályokat állítottatok fel a minél sikeresebb munka érdekében? Barlog Károly: Elsősorban technikai jellegű szabályokat állítottunk magunk elé, amelyek az oldal látogatottságáért, elismertségéért szavatolhatnak a jövőben, tehát azért, hogy a honlapunk élő legyen, kialakuljon körülötte valamiféle egészséges pezsgés, beszéljenek róla, az ott olvasható anyagokról stb. Blogot korábban…
