-
Mi ilyennek szerettük Messalinát
„A szépek, a daliásak, a látványosak – akár bűnösök, akár ártatlanok – belepusztulnak a történelem kavargásába”, ám az okos és művelt jelentéktelenek legyőzhetetlenek
„János, a patmoszi látnok, a Jelenések Könyvében »A nagy parázná«-nak nevezi Rómát, amelynek szörnyűséges hírei az akkori ismert világ valamennyi táján utálkozást és borzalmat keltettek. Erről, ugyanerről a Rómáról, császári udvarának bűneiről és paráznaságáról írta Tacitus halhatatlan történelmi híradását, és ennek a kornak bűnöző, olykor elmebeteg császárairól jegyezte fel nem sokkal később Suetonius nevezetes pletyka- és anekdotagyűjteményének hol mulatságos, hol hátborzongató történeteit. – Nos, a mai író – aki a klasszikus remekműveknek is, a klasszikus mendemondáknak is lelkes olvasója, Szent János apokalipszisének, Tacitus történelmi műveinek, Suetonius életrajzainak és mellettük a kor divatos filozófiai műveinek újraolvasása után, megpróbált kitalálni egy alakot, aki annak az időszaknak a bűneit és paráznaságait a saját…
-
„Szeretném, ha Szabadkának lenne még egy nagyobb hangversenyterme”
Egy közel három évtizeddel ezelőtti rádióinterjú a kivételes tehetségű szabadkai zongoristával, Kinka Ritával
A jó történetek szerencsés esetben továbbírják magukat. A talált tárgy megkapargatása, megtisztogatása legtöbbször azt eredményezi, hogy újabb izgalmas történetszálak, életművek vagy -pályák kerülnek a felszínre, olyanok, amelyekkel érdemes foglalkoznunk. „Jubileumi koncertsorozattal ünnepel a Szabadkai Zeneiskola” – olvastam néhány napja a hírt az egyik vajdasági hírportálon. Meg is jegyeztem viccesen, hogy lám, a Yuhar szépen megágyazott ennek a jubileumnak, hiszen az elmúlt időszakban két cikkben is foglalkoztunk a Szabadkai Zeneiskolával, és még egyben említést tettünk róla. Aztán tüzetesebben elolvasva a hírt eszembe jutott, van itt még egy olyan hangfelvételünk, egy 1990-es rövidinterjú, amivel valamicskét hozzátehetünk ehhez a jubileumhoz. Az október 18-i ünnepi hangversenyen fellépett Kinka Rita zongoraművész is, aki ötven évvel…