• 1966,  Zene

    Beat-áramütés Becsén

    A Sygma együttes soha sem számított rockzenekarnak, inkább dallamos rockot és popzenét játszott

    Az általános iskolába jártam, talán tizenegy-tizenkét éves lehettem. Egy szombat délután bandukoltam hazafelé a Zöldfás utcán (akkoriban Boris Kidrič utcának nevezték), amikor áramütésként belém hasított a villanygitár hangja. A hang fentről érkezett, akkor úgy éreztem, hogy közvetlenül a mennyekből, az Univerzumból. Közben a gimnázium első emeleti nagyterméből. Május volt, kellemes idő, a gimnázium zenekara nyitott ablakok mellet gyakorolt, készült az esti táncra. Az idősebb járókelők fülüket befogva igyekeztek eltávolodni a környékről, én megbabonázva álltam, mint ahogy egykoron a középkori emberek, lenyűgözve az égbe magasló katedrálisok előtt. A gitár éles hangja és a mögötte dübörgő dob a mai napig a fülemben cseng. Később tudtam csak meg a szerzemény címét, amit a…

    Beat-áramütés Becsén

    A Sygma együttes soha sem számított rockzenekarnak, inkább dallamos rockot és popzenét játszott
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • 1977,  Zene

    Egy himnusz mind fölött…

    A Jugoszlávia nevű tündérmese romjain, avagy: Kacatos lelkek világtalálkozója az utódállamoktól Szibériáig és egyéb furcsa földrészekig

    Nekem szinte hihetetlennek tűnik, hogy az egykori Jugoszláviának 1977-ig ne lett volna rendes, reguláris, hivatalos himnusza, hiszen zsenge gyermekkorunk óta a Hej, Slavenit hallhattuk minden jelentősebb sportesemény alkalmával, akárhányszor csak a  délszláv állam versenyzői érmet szereztek, vagy éppenséggel nemzetközi focimeccsek előtt… És ezt is énekeltük ünnepnapokon az iskolában, elhangzott a városközpontban a stafétaváráson (még, ha olykor el is áztunk…), no meg persze az ifjúság napján, lent a Népkertben, a nagy „szlett” alkalmával. (Igen, szlett lett belőle, mi csak így hívtuk…) Elvileg azonban ez a szerzemény, a Hej, Slaveni csak 1977-ben lett hivatalosan is az ország himnusza, addig sok mindennel próbálkoztak ugyan az elvtársak, de valahogy semmi más nem igazán akart…

    Egy himnusz mind fölött…

    A Jugoszlávia nevű tündérmese romjain, avagy: Kacatos lelkek világtalálkozója az utódállamoktól Szibériáig és egyéb furcsa földrészekig
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • 2014,  Interjú,  Sport

    Szeles Mónikával a sok viszály és balszerencse után

    Édesapjáról utcát neveztek el Újvidéken, és a Balzac utca 26-os szám alatt, ahol először ütögette a falnak a teniszlabdát, egy falfestmény látható

    Egy szerbiai hírportál újságírónője mondta, hogy már hét éve szeretnének Szeles Mónikával interjút készíteni, de hiába. Az 1973-ban született, kilencszeres Grand Slam-győztes Szelesnek szerződése és ezáltal kötelezettségei vannak, azzal a céggel, amelyik a könyvét kiadja. Így nem adhat bárhol és bármikor interjút, sőt, ha valaki szeretne vele komolyabban beszélgetni, az öt kérdést előre, angol nyelven el kell küldeni az IMG-nek, s csak az ő jóváhagyásuk után van lehetőség erre. Kivétel persze akad, méghozzá az, ha Szeles jelzi, hogy ő szeretne interjút adni. Négy éve, 2013 februárjában úgy tűnt, hogy Szeles Mónika elérhető közelségbe kerül a Magyar Szó számára, hiszen a veszprémi teniszgálára volt hivatalos. Amikor kiderült, hogy Szeles Veszprémben lesz,…

    Szeles Mónikával a sok viszály és balszerencse után

    Édesapjáról utcát neveztek el Újvidéken, és a Balzac utca 26-os szám alatt, ahol először ütögette a falnak a teniszlabdát, egy falfestmény látható
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva