-
Beat-áramütés Becsén
A Sygma együttes soha sem számított rockzenekarnak, inkább dallamos rockot és popzenét játszott
Az általános iskolába jártam, talán tizenegy-tizenkét éves lehettem. Egy szombat délután bandukoltam hazafelé a Zöldfás utcán (akkoriban Boris Kidrič utcának nevezték), amikor áramütésként belém hasított a villanygitár hangja. A hang fentről érkezett, akkor úgy éreztem, hogy közvetlenül a mennyekből, az Univerzumból. Közben a gimnázium első emeleti nagyterméből. Május volt, kellemes idő, a gimnázium zenekara nyitott ablakok mellet gyakorolt, készült az esti táncra. Az idősebb járókelők fülüket befogva igyekeztek eltávolodni a környékről, én megbabonázva álltam, mint ahogy egykoron a középkori emberek, lenyűgözve az égbe magasló katedrálisok előtt. A gitár éles hangja és a mögötte dübörgő dob a mai napig a fülemben cseng. Később tudtam csak meg a szerzemény címét, amit a…
-
Mi ilyennek szerettük Messalinát
„A szépek, a daliásak, a látványosak – akár bűnösök, akár ártatlanok – belepusztulnak a történelem kavargásába”, ám az okos és művelt jelentéktelenek legyőzhetetlenek
„János, a patmoszi látnok, a Jelenések Könyvében »A nagy parázná«-nak nevezi Rómát, amelynek szörnyűséges hírei az akkori ismert világ valamennyi táján utálkozást és borzalmat keltettek. Erről, ugyanerről a Rómáról, császári udvarának bűneiről és paráznaságáról írta Tacitus halhatatlan történelmi híradását, és ennek a kornak bűnöző, olykor elmebeteg császárairól jegyezte fel nem sokkal később Suetonius nevezetes pletyka- és anekdotagyűjteményének hol mulatságos, hol hátborzongató történeteit. – Nos, a mai író – aki a klasszikus remekműveknek is, a klasszikus mendemondáknak is lelkes olvasója, Szent János apokalipszisének, Tacitus történelmi műveinek, Suetonius életrajzainak és mellettük a kor divatos filozófiai műveinek újraolvasása után, megpróbált kitalálni egy alakot, aki annak az időszaknak a bűneit és paráznaságait a saját…
-
HARMADIK FRISSÍTÉS: Legyenek átkozottak (fúziós opera)
A kupacok, fiókok és fényképhalmok mélyén megbúvó régi felvételek diszkrét bája
Minden bizonnyal az 1997-ben, a zentai csata háromszázadik évfordulójára készült Legyenek átkozottak című rockopera az oldalainkon az egyik leginkább, legteljesebben dokumentált színházi előadás a Yuhar tavalyi indulása óta. Hiszen megszólalt már nálunk az eddigiekben a produkcióval kapcsolatban… A szövegíró, vagyis a librettó szerzője, Szögi Csaba: Legyenek átkozottak (fúziós opera) Éppen szárazdokkon pihentem az egyetemi tanulmányaim mértani közepén, amikor Zenta városának ősz honatyái felhívták a figyelmemet, hogy kerek évfordulót ünneplünk: pontosan háromszáz éve zajlott itt a híres csata Eugén herceg és II. Musztafa török szultán seregei közt, s az egyesült keresztény hadak elsöprő győzelmével ért véget, ami az oszmán hatalom európai terjeszkedésének végét jelentette. A zeneszerző, Tóbiás Krisztián: FRISSÍTÉS: Legyenek…
-
Újvidék: jazzváros
Két rádiós műsor a 2008-as Újvidéki Jazz Fesztiválról
Legutóbb balatonendrédi „otthonunkba” tértünk vissza pár napra, s midőn szokásomhoz híven leltározgattam kacatjaim között, két elfeledett sajtóbelépő-kártya akadt a kezembe. Az egyik a 2008-as Interzone Kortárs Zenei Fesztiválon, míg a másik ugyanebben az évben az Újvidéki Jazz Fesztiválon fityegett a nyakamban. Erről meg az jutott eszembe, hogy nevezett eseményekről az Újvidéki Rádiónak tudósítottam 10 évvel ezelőtt, és a hangfelvételeknek meg is kell lenniük valahol. Meglettek!
-
Egy álom, ami még ma sem válhatott valóra
Lemezjátszónk képzeletbeli tárcsáján ezúttal a YU Rock Misija-kislemez pörög
Bob Geldof 1985. július 13-i Live Aid koncertjéről középiskolás koromban – ha jól emlékszem, angol órán – hallottam először, akkor is csak azért figyelhettem fel rá, mert rongyosra hallgattam a The Best PUNK Album In the World Ever válogatáskazettát, és azon jutott hely (a) The Boomtown Rats Lookin’ after No. 1. című dalának is. Az emberi jogok, a hátrányos helyzetű országok, az afrikai éhezők, mélynyomorban élők nem igazán hoztak lázba ebben az időszakban – hiszen egyrészt az aktuális hatalom is azt éreztette velünk úton-útfélen, hogy joga csak a hatalmasoknak van (nekünk csak kötelezettségeink), a mélynyomorról, szegénységről, éhezésről pedig én is tudtam volna ezt-azt mondani (ahogyan sok ismerősöm, akiket velünk együtt…
-
„Szeretném, ha Szabadkának lenne még egy nagyobb hangversenyterme”
Egy közel három évtizeddel ezelőtti rádióinterjú a kivételes tehetségű szabadkai zongoristával, Kinka Ritával
A jó történetek szerencsés esetben továbbírják magukat. A talált tárgy megkapargatása, megtisztogatása legtöbbször azt eredményezi, hogy újabb izgalmas történetszálak, életművek vagy -pályák kerülnek a felszínre, olyanok, amelyekkel érdemes foglalkoznunk. „Jubileumi koncertsorozattal ünnepel a Szabadkai Zeneiskola” – olvastam néhány napja a hírt az egyik vajdasági hírportálon. Meg is jegyeztem viccesen, hogy lám, a Yuhar szépen megágyazott ennek a jubileumnak, hiszen az elmúlt időszakban két cikkben is foglalkoztunk a Szabadkai Zeneiskolával, és még egyben említést tettünk róla. Aztán tüzetesebben elolvasva a hírt eszembe jutott, van itt még egy olyan hangfelvételünk, egy 1990-es rövidinterjú, amivel valamicskét hozzátehetünk ehhez a jubileumhoz. Az október 18-i ünnepi hangversenyen fellépett Kinka Rita zongoraművész is, aki ötven évvel…
-
Junkies-koncert – „Zentán, a Lunapark helyén”
Azok táborát erősítem, akik nem Nietzschétől tudják, mit jelent a nihil fogalom, hanem a Junkies zenekartól. Három évvel ezelőtt, szeptemberben írtam is a Nihil című lemezről egy Facebook-bejegyzést, amelyet már csak azért is érdemes teljes egészében (ám némileg cenzúrázva) idéznem, mert felvázolja magát a kontextust – létezésem akkori kereteit –, amely közepette megismerkedtem Szekeres Andrisék zenéjével. Íme: „Manapság reggelente rám tör valami furcsa, nosztalgikus hangulat. Általában dalok jutnak eszembe, és a dalokról konkrét történetek. Bár idén a Junkies Káros az egészségre c. lemeze jubilál, nekem mégis egy másik lemezük tetszik/tetszett (a fene tudja, hogy van ez), méghozzá az azt követő Nihil. Ezzel az albummal – áthidaló megoldásként nevezzük így –…
-
74 éve szabadult fel a „juhászok városa”
avagy Szabadka képekben, szavakban, zenében - egy sokszínű, izgalmas kiadványról
Mélyen tisztelt egyetemi tanárom, Jung Károly utalt rá sokszor, hogy a különféle dúlások bűvöletében élünk, mert „előbb jött a tatár dúlás, aztán a török dúlás, végül, de nem utolsó sorban a felszabadúlás”. A dúlásokat meg rendszerint a kárfelmérések, hozadéklajstromok követik, amelyek általában jól vagy rosszul sikerülnek – amíg nincs kritikai/történelmi távlat, addig rendszerint rosszul, s hogy mi lesz később, az már színtiszta politika. Cikkünk aktualitását az adja, hogy tegnap (október 10-én) volt Szabadka felszabadulásának hetvennegyedik évfordulója, és polcunkon néhány hónapja itt szunnyad egy harmincnégy éves kiadvány, a címe Szabadka – képekben, szavakban, zenében. Mindenekelőtt Marton László Távolodónak kell megköszönnöm, hogy a Yuhar rendelkezésére bocsájtotta ezt az értékes anyagot, amely –…
-
Földrajzi és zenei értelemben is kozmopolita
Lévay Tibor, a Gipsy Boobie, és sokan mások
Több mint egy éve annak, hogy a passzio.hu-n megjelent egy izgalmas interjú egy zenésszel, aki részt vett a Piramis együttes megalapításában, később játszott a Smak 1978-as, angol nyelvű albumán, sőt, az ő stúdiójában és producerkedésével rögzítette az R-GO Rég várok valakire (1986) című lemezének hanganyagát. Igen, kedves olvasó, szabadkai születésű az alább bemutatott, nem mindennapi életutat bejárt zenész, és fivéreivel együtt széles e világon ismerheti őt a publikum. A Yuhar mai „adásában” Lévay Tibor 1986-os lemezét, a Gipsy Boobie-t fogjunk meghallgatni. Elöljáróban azonban egy kis zenetörténet következik Bálint Csaba jóvoltából. A teljes interjú megtekinthető itt: Passzio.hu – Lévay Tibor – interjú (2017) Üdvözlünk Oldalunkon! Lévay Tibor 1956. május 27-én született…
-
Egy himnusz mind fölött…
A Jugoszlávia nevű tündérmese romjain, avagy: Kacatos lelkek világtalálkozója az utódállamoktól Szibériáig és egyéb furcsa földrészekig
Nekem szinte hihetetlennek tűnik, hogy az egykori Jugoszláviának 1977-ig ne lett volna rendes, reguláris, hivatalos himnusza, hiszen zsenge gyermekkorunk óta a Hej, Slavenit hallhattuk minden jelentősebb sportesemény alkalmával, akárhányszor csak a délszláv állam versenyzői érmet szereztek, vagy éppenséggel nemzetközi focimeccsek előtt… És ezt is énekeltük ünnepnapokon az iskolában, elhangzott a városközpontban a stafétaváráson (még, ha olykor el is áztunk…), no meg persze az ifjúság napján, lent a Népkertben, a nagy „szlett” alkalmával. (Igen, szlett lett belőle, mi csak így hívtuk…) Elvileg azonban ez a szerzemény, a Hej, Slaveni csak 1977-ben lett hivatalosan is az ország himnusza, addig sok mindennel próbálkoztak ugyan az elvtársak, de valahogy semmi más nem igazán akart…
