-
A mindent legázoló földi forgatagban
Idők tánca – Egy egyedülálló kampánynyitó, illetve egy zenés darab, amelyik nagyobb figyelmet érdemelt volna
Huszonhat évvel ezelőtt, 2000 nyarán – tehát még Slobodan Milošević regnálása idején – egy nagyszabású projekttel készült a Vajdasági Magyar Szövetség az augusztus 20-i nemzeti ünnepünkre, illetve az akkoriban már szokásossá vált palicsi alkalmi rendezvényre. Az Idők tánca zenéjének megírására néhány hónappal korábban, egy másik nemzeti ünnepünk környékén, még márciusban kérték fel Bakos Árpádot, az ismert vajdasági magyar népzenészt, zeneszerzőt. „Én elsősorban énekes vagyok. Talán az énekes-zenész meghatározás volna a legpontosabb. A mögöttem álló jó pár év és a feladatok, amelyekkel találkoztam, hozták magukkal az igényt, hogy zenét is írjak” – vallotta magáról egy jóval későbbi, 2006-os interjúban, ami abból az alkalomból készült vele, hogy Szabadka Község Közművelődési Közössége 2005-ben…
-
Egy haditudósító emlékei és más történetek
Egy vicc, amelyben gyakorlatilag benne van mindaz, ami tartományunkat jellemzi, jó és rossz értelemben egyaránt – avagy: Hogy kerül a trójai faszarvas az újvidéki strandra?
Időben és térben is szédítő sebességgel szelünk át korokat és országhatárokat az alábbi összeállításunkban, amelyben tovább követjük a Családi Kör hetilap Képhistóriák című rovatának alakulását, illetve témaválasztásait az elmúlt néhány évből, ahogy tettük azt már tavaly is több yuharos bejegyzésünkben. Csak emlékeztetőül mondjuk itt el, hogy akkor terelődött a figyelmünk a családi hetilapnak erre a sorozatára, amikor a Buksi című újság, vagyis a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek legendás vajdasági magyar gyermeklapjának történetét kezdtük feleleveníteni… A mai válogatásunkban szereplő témák közül azonban választanunk kellett egyet: mivel 1916-ban jelent meg Molnár Ferenc összegyűjtött első világháborús írásainak gyűjteménye Egy haditudósító emlékei címmel, a Yuhar kronológiájában most ehhez az évszámhoz igazítjuk ezt a bejegyzésünket.…