-
A tankok, amelyek helyrelőtték a szovjet-magyar barátságot
„A magyar munkások többsége nem vett részt a rendzavarásokban, sőt azt mondják, hogy a csepeli munkások, akiknek nem volt fegyverük, elkergették a provokátorokat, akik a zavargásokban való részvételre akarták rábírni őket”
Miután a Buksi-sorozatunk a Családi Körben 2017 szeptemberének végén egy kis pihenőre, afféle szólásszabadságra ment, a sajtótörténeti feljegyzések ciklusában több különböző kiadványt is fellapoztunk, régebbieket, újabbakat, mindenféléket… Október 5-én és 12-én – röviden, mindössze két részben – egy alig tizenegy esztendővel korábbi alkalmi kiadványról, a Szabadság Krónika című nyomtatványról írtunk. Közeledett október 23-a, az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc évfordulója, így hát logikusnak tűnt, hogy ilyen témát vegyünk elő erre az alkalomra. Akárcsak az is logikusnak tűnik most, hogy ezt a bejegyzésünket éppen ezért 1956-hoz igazítsuk a Yuhar kronológiájában. Az előzményeket itt tekinthetik át olvasóink: Az összegzés ideje Nagyjából most érkezett el az ideje annak, hogy készítsünk valamiféle összegzést…
-
Egy himnusz mind fölött…
A Jugoszlávia nevű tündérmese romjain, avagy: Kacatos lelkek világtalálkozója az utódállamoktól Szibériáig és egyéb furcsa földrészekig
Nekem szinte hihetetlennek tűnik, hogy az egykori Jugoszláviának 1977-ig ne lett volna rendes, reguláris, hivatalos himnusza, hiszen zsenge gyermekkorunk óta a Hej, Slavenit hallhattuk minden jelentősebb sportesemény alkalmával, akárhányszor csak a délszláv állam versenyzői érmet szereztek, vagy éppenséggel nemzetközi focimeccsek előtt… És ezt is énekeltük ünnepnapokon az iskolában, elhangzott a városközpontban a stafétaváráson (még, ha olykor el is áztunk…), no meg persze az ifjúság napján, lent a Népkertben, a nagy „szlett” alkalmával. (Igen, szlett lett belőle, mi csak így hívtuk…) Elvileg azonban ez a szerzemény, a Hej, Slaveni csak 1977-ben lett hivatalosan is az ország himnusza, addig sok mindennel próbálkoztak ugyan az elvtársak, de valahogy semmi más nem igazán akart…
