-
Van hely, és van igazság
Emlékezés egy méltánytalanul elhallgatott, mellőzött vajdasági magyar költőre – Nebojsza István (1953-1991)
Most egy számomra szokatlan és nehéz, ugyanakkor egy kívánt feladat előtt, kihívás előtt állok. Amikor feladatot írtam, az nem jelenthette a kötelezően eleve elvégezni való munkát. A kihívás pedig egy rég halogatott szándékot fed. Többszöri nekibuzdulás után azonban a kísérletek mindannyiszor elakadtak. Gátlásaim voltak, lévén nem vagyok sem irodalomkritikus, sem irodalomtörténész, nem éreztem a kellő elhivatottságot… Pedig egy méltánytalanul elhallgatott, mellőzött művészről szeretnék megemlékezni, Nebojsza Istvánról (1953-1991), sokak számára csak Nebiről. Most talán az következhetne, hogy több műfajban is maradandót alkotó egyéniségről van szó, ám elsősorban költő volt, de vonzotta a zene, a képzőművészet, a fotózás is, és kísérletezett a lapszerkesztéssel, aktív résztvevője volt a topolyai művésztábornak. Nebojsza István: Itthon…
-
Lenni halott és fehér
Pashu, avagy egy macedón-szerb malevicsista portréja
Kazimir Szeverinovics Malevics orosz nagymester festészeti és elméleti[1] munkáinak sok tisztelője és követője volt Tito Jugoszláviájában. A hetvenes-nyolcvanas évek vajdasági/szerbiai magyar, szerb és horvát, nemzetközi elismertségű neo/avantgárd kísérletezői: a Bosch+Bosch csoport (Szombathy Bálint, Slavko Matković, Ladik Katalin, Kerekes László, Ante Vukov, Szalma László), Bogdanka Poznanović, Miroslav Mandić, Lazarov Miodrag, Vujica Rešin Tucić, Vladan Radovanović, később a fiatal titánok, Bada Dada és Máriás Béla is gyémántkeménynek tartották. Antracitfénye elhomályosította és bevilágította a 20. századi művészet horizontját. Értékelték, átértékelték, újragondolták nézeteit a homogén, „tárgynélküli világról”. „…a festők visszamennek végső következtetésükkel a minden alap formájához, a mértani formához, és színben a két alapszínhez: a fehérhez és feketéhez.” (Kassák Lajos,1922) 1987-ben a 24 órás…
-
„…szótlanok megnyíló szája voltam”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (1. rész)
Fussunk meg most becsülettel néhány nagyobb (tisztelet)kört, fenenagy nekiveselkedésünkben pedig gyűrjük fel az ingujjat, ha másért nem is – hogy ne vesszek el itt most hirtelen a fokozatosan, sorról sorra egyre inkább és egyre biztosabban magyarázkodássá silányuló indoklásban –, hát alapszinten legalább azért, hogy megrajzoljuk ennek, a Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz című ciklusunknak a hátterét, keletkezéstörténetét, de megvilágítsuk a mögöttesét, vagyis a mögötte megbúvó tartalmakat is… A kerettörténetét. Ez a história, habár a lényegi cselekménye – a Laták-hagyaték feltárása – három évvel később játszódott, voltaképpen mégis valamikor 2009-ben kezdődött, volt ugyanis akkoriban egy, a Magyar Szó hétvégi számaiban kilenc éven át hétről hétre rendszeresen megjelenő tárcasorozatom Visszapörgetés címmel, amelyben épp…
