• 2001,  Irodalom,  Zene

    „Hogy ne vesszen el a szavunk és a zenénk”

    Terítéken az Énekelt Versek V. Zentai Fesztiváljának versenyprogramja

    Azt már nehéz lenne megmondani, hogyan jött velem szembe az Énekelt Versek Fesztiválja. Nem mozogtam ugyanis kultúrateremtő közegben, sőt, meg sem fordult a fejemben, hogy kéne. Talán a pályázati felhívást láttam valahol, talán megboldogult középiskolai magyartanárom hívta rá fel a figyelmem, akinek elmondhatatlanul sokat köszönhetek – tehát adja magát, hogy ezt a különös ajándékot is az ő nyakába varrjam. Tény, hogy abban az évben, 2001-ben egyik percről a másikra elkezdtem dallamokban gondolkodni, suta zenécskéket fabrikálni versekre. Ha ma visszagondolok erre az időszakra, azt kell mondanom, nem viseltettem kellő tisztelettel e versek irányába, hiszen a zene, amely létrejött egyszerű volt, hígított limonádé ízű. Semmicske dalok… De mentségemre szóljon, hogy számomra tágas…

  • 2000,  Színház

    FRISSÍTÉS: Herczeg Ferenc: Pogányok

    Avagy: Úton egy stáblista kiteljesedése felé

    Hiány mutatkozott a rendelkezésünkre álló adatokban… Ezért! Az után nyomoztunk a legutóbb még, hogy vajon ki játszhatta az Orpheus Egyesület színtársulata által 2000. július 28-án bemutatott Pogányok című előadásban Zenóbia szerepét, és ehhez kértük nemrég olvasóink segítségét. Felhívásunk eredménnyel járt, többen is jelentkeztek az egybehangzó válasszal, így most már a hiánytalan stáblistát is közzétehetjük. Mindenkinek köszönjük a segítséget! Mivel a kutatásunk Sherlock Holmes-ot megszégyenítő módon is sikeresnek bizonyult, vagyis kiváló eredményt hozott, így most már nyugodt lélekkel elmondhatjuk, hogy Zenóbia szerepében Dohány, vagyis ma már Mucsi Erzsébetet láthatta a közönség ebben a produkcióban. A teljes stáblista így hát a következő: ALPÁR (MÁRTON) – Lajcsák Zoltán OMÓDÉ – Hódi Jenő EKESE…

  • 2000,  Színház

    Herczeg Ferenc: Pogányok

    Az Orpheus Egyesület színtársulatának bemutatója

    „Nyugat és Kelet lelkének tragikus összeütközése, az ősmagyar lélek kereszténnyé átváltódásának történeti problémája aligha tehet még szert mélyebb és szebb lélektani keretre, mint Herczegnek ebben a művészi alkotásában. A Pogányok a magyar irodalom regénytájainak egyik legmagasabb hegycsúcsa” – így írt Kornis Gyula 1941-ben Herczeg Ferenc Pogányok című történelmi regényéről, amely az István király halála utáni zavaros időkben, a Vata-féle felkelés idején játszódik. Csaknem hat évtizeddel később Kanizsamonostoron tartotta meg bemutatóját az Orpheus Egyesület színtársulata 2000. július 28-án. Herczeg Ferenc Pogányok című művét Szabó László – Tabi rendezte. Színpadra alkalmazta: Cs. Simon István. Szereposztás: ALPÁR (MÁRTON) – Lajcsák Zoltán OMÓDÉ – Hódi Jenő EKESE – Lénárd Róbert HORTUBA/VAK BECS – Buza Ákos…