-
Félelem és rettegés a karanténban
Egy zarándokút súlyos mellékzöngéi, avagy hogyan oldották meg okosba' a védőoltás mellékhatásainak elkerülését negyven emberélet árán
Ezekben a mai, a koronavírustól való rettegéstől terhelt napokban vélhetően a megszokottnál is gyakrabban jutnak eszünkbe régebbi, korábbi hasonló járványok, más esetek, amelyek emberéleteket követeltek, és közben mindenki mindvégig az orvosoktól, az orvostudománytól várta nemcsak a segítséget, hanem a végső megoldást is. Az ő munkájukat pedig egyik-másik (túl)buzgómócsing párttitkár bűnös módon tudta hátráltatni… Negyvennyolc esztendővel ezelőtt, amikor még 1972-t írtunk – vagyis írtak a szüleim, meg a náluknál is idősebbek, mert én akkor bizony még egy éves sem voltam, hanem csak alig néhány hónapos csecsemő, tehát sem a naptárral, sem az írásosság rejtelmeivel nem igazán foglalkoztam –, és ereje teljében fennállt még az önigazgatású Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság, nos, akkor…