• 1994,  Rádió

    „A jókívánságokat is itt fogadjuk”

    Szombati Találka, az Újvidéki Rádió ifjúsági műsora (1994. január 1.)

    Emlékeim szerint mindössze egyetlenegyszer fordult elő velünk abban az időszakban, amikor az Újvidéki Rádiónál dolgoztam, hogy a Szombati Találka című ifjúsági műsort felvételről sugároztuk. Persze ez a kivételes alkalom is egy ünnepnaphoz, történetesen Szilveszterhez, a szilveszterezéshez kapcsolódott, újévet vártunk… Zentára mentünk bulizni, családi házunkba, a Tisza-partra. Azokban az években, hónapokban buszon gyakorlatilag már lehetetlenség volt utazni Vajdaságban, a polgárháborús hátországban és a szinte teljes gazdasági összeomlásban a tömegközlekedés teljesen leépült addigra már. Topolyáról Zentára, vagy épp Szabadkára eljutni tulajdonképpen teljességgel lehetetlen volt, és akkor a kisebb falvakról még nem is beszéltünk. Ilyen körülmények között, autó híján, elképzelhetetlen lett volna, hogy a buli után, másnap reggel, még ha nem is „csapjuk…