• 1968,  Rádió

    „A polgárok érdeklődése általában Jajce felé irányult”

    A Szabadkai Rádió első bejelentkezése, 1968. november 29.

    Fél évszázaddal ezelőtt, a korabeli Jugoszlávia legnagyobb becsben tartott állami ünnepén, november 29-én, vagyis a köztársaság napján kezdte meg adásainak sugárzását 1968-ban a Szabadkai Rádió. A nyitónapon a közösség még nem hallhatott teljes értékű adást – ezt inkább amolyan kísérleti műsornak mondhatjuk (akárcsak az egy nappal korábban, amolyan próbaképp „felkapcsolt” adást is…) –, viszont felvételről sugározta a rádió az előző napi alkalmi ünnepségen elhangzott beszédeket, így többek közt Vitomir Ružić igazgató és Bagi Károly városelnök felszólalását, valamint, mint a mellékelt műsorismertetésben hallhatjuk is, élőben közvetítette Josip Broz Tito elnök Jajcéban elhangzott ünnepi beszédét is. A két bemondó ezen a napon Sztantics Erzsébet és Balázs Piri Zoltán volt. A Szabadkai Rádió…