• 1917,  Irodalom

    „Nem akarok többé katonát látni!”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (11. rész)

    Augusztus volt, 1919-ben, amikor százharminchárom véres és kegyetlen nap után Magyarországon elbukott a Tanácsköztársaság. Ekkor kezdődött el az a nagyjából egy évtizedre tehető időszak, amelyben a legtöbben, a legnagyobb számban tartózkodtak Vajdaságban olyan magyar – az anyaország fogalmával ekkor még barátkozni, ismerkedni kellett, annak valós, reális keretei csak jóval később alakultak ki és fogalmazódtak meg – értelmiségiek, akiknek menekülniük kellett a statárium elől. Mint mondták: „Ha nem harcoltuk ki a bolsevizmust Magyarországon, kiharcoljuk az SZHSZ Királyságban!” Ebben az időszakban Mannheim-féle szabóműhely volt a korabeli szuboticán az alkotó magyar művészemberek egyik kedvelt találkozóhelye. Itt tűntek fel olyan alakok is, akikről a későbbiekben, már jóval a második világháború után, Laták István író, költő,…

    „Nem akarok többé katonát látni!”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (11. rész)
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • 1930,  Irodalom

    „…anyja soha-ki-nem-élt szerelmét is elcsókolta mámorosan”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (3. rész)

    Minden irodalomtörténeti kutatást, illetve annak prezentációját, minden kanonizációs folyamatot, valamint kanonizációs rendszert alapjaiban határoz meg – a kutatásban és a prezentációban vizsgált korszakkal ellentétben – az az  (irodalom)történeti pillanat, amelyben maga a kutatás, vagy éppenséggel a kánonképzés történik. Sőt, ez utóbbi, a kánonképzés tekintetében sokszor maga a kor (és annak társadalmi-politikai rendszere…) támaszt mindenféle, hol teljesíthető, hol meg jobbára csak teljesíthetetlen, nevetséges, gyermeteg, vállalhatatlan ideológiai igényeket. Ennek illusztrálásaként vagy példázataként gondoljunk csak arra, milyen munkásforradalmi, osztályharcos irodalomtörténetek születtek a kelet-európai, szovjet típusú, bolsevik, vagy marxista, baloldali, szocialista diktatúrák regnálása idején, akár Magyarországon (a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Romániában, Bulgáriában et cetera…), de Jugoszláviában is, amikor klasszikus szerzők műveiből hagytak el olykor a…

    „…anyja soha-ki-nem-élt szerelmét is elcsókolta mámorosan”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (3. rész)
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • 1928,  Irodalom

    „…szótlanok megnyíló szája voltam”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (1. rész)

    Fussunk meg most becsülettel néhány nagyobb (tisztelet)kört, fenenagy nekiveselkedésünkben pedig gyűrjük fel az ingujjat, ha másért nem is – hogy ne vesszek el itt most hirtelen a fokozatosan, sorról sorra egyre inkább és egyre biztosabban magyarázkodássá silányuló indoklásban –, hát alapszinten legalább azért, hogy megrajzoljuk ennek, a Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz című ciklusunknak a hátterét, keletkezéstörténetét, de megvilágítsuk a mögöttesét, vagyis a mögötte megbúvó tartalmakat is… A kerettörténetét. Ez a história, habár a lényegi cselekménye – a Laták-hagyaték feltárása – három évvel később játszódott, voltaképpen mégis valamikor 2009-ben kezdődött, volt ugyanis akkoriban egy, a Magyar Szó hétvégi számaiban kilenc éven át hétről hétre rendszeresen megjelenő tárcasorozatom Visszapörgetés címmel, amelyben épp…

    „…szótlanok megnyíló szája voltam”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (1. rész)
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • 2010,  Irodalom,  Zene

    A Cifra világban még az istenek is korán kelnek

    Feketerigófüttyök a Tisza két oldalán, avagy Fehér Kálmán születésnapi köszöntése – Őrjárat a bánat csarnokában Bori Imrére emlékezve

    Egy régi Magyar Szó élőújság jut eszembe gyermekkoromból, tehát valamikor a nyolcvanas évek elejéről-közepéről, amelyre apró kis csitriként még édesapám vitt el Zentán a színházba. Az Euzsénba, ahogy szülővárosomban mondták akkoriban… (Ma már ritkábban hallom ebben a formában, de könnyen lehet, hogy ez csak azért van, mert mostanában ritkábban vagyok otthon…) A helyi viszonyokban többnyire járatlan „messziről jött” vendégek közül pedig valaki egyszer csak azt találta mondani a rendezvényen, hogy „Zenta-Csóka alig tíz kilométerre van egymástól, s mégis…”, majd egy levegővételnyi szünetet tartott (legalábbis ő így gondolta…), az ekkor beállt csendben azonban valaki a közönségből bekiáltott: „Oda-vissza!” Amire természetesen az egész terem harsány nevetésben tört ki. A levegővételnyi szünet hossza…

    A Cifra világban még az istenek is korán kelnek

    Feketerigófüttyök a Tisza két oldalán, avagy Fehér Kálmán születésnapi köszöntése – Őrjárat a bánat csarnokában Bori Imrére emlékezve
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva