• 1936,  Irodalom

    Egy „magyarrábódult tótparaszt” nyomában

    „Ő rajongott a földért, én is szerelmes vagyok a rögbe”, avagy a „Bábel, ahol én születtem öszvérnek” – A régi Híd sajátságos, mondhatni igencsak személyes ébresztgetése – Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (14. rész)

    Nem volt elégedett a Híd című folyóirat első évfolyamainak anyagából készült, évtizedekkel később, szerb fordításban megjelent válogatással Laták István író, költő, ezért feljegyzéseiben hosszasan elemezte, hogy mi mindent mulasztottak el felmutatni a korabeli szerkesztők, milyen színekről nem kaphat semmiféle benyomást a délszláv olvasóközönség: „…a most megjelent gyűjteményben csak vajdasági magyar irodalmi alkotásokból adtunk válogatást. De nem hoztunk semmit a jugoszláviai, az akkor kortársi és klasszikus magyarországi, valamint külföldi emigráns magyar irodalomból; sem a világirodalomból közölt írásművekből. Pedig csak azok összevetése, együttismertetése mutathatna rá, hogy milyen irodalompolitikát követtünk, csak a teljes irodalmi anyag ismeretében mutathatnánk meg a HÍD gazdag szempontú irodalmi válogatását és tanítását” – fogalmazott akkor. Ma már nyugodtan hozzátehetjük,…

    Egy „magyarrábódult tótparaszt” nyomában

    „Ő rajongott a földért, én is szerelmes vagyok a rögbe”, avagy a „Bábel, ahol én születtem öszvérnek” – A régi Híd sajátságos, mondhatni igencsak személyes ébresztgetése – Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (14. rész)
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • 1939,  Irodalom

    Az „új szentszövetség megint vad Metternich-ek lába alá tiporná a pár évtizede megéledt kelet-európai kisnemzeteket…”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (13. rész)

    „Vojvodina szellemi életében, irodalmában, kulturális harcaiban akaratlan élcsapat vagyunk; nyitottszemű állásfoglalásunktól sok minden függ” – vallatta az író a múlt század harmincas éveinek végén. Mivel a Kanadai Magyar Munkás című lap 1939. február 11-i lapszámában vette át Laták Istvánnak a Híd című folyóirat ötéves jubileumára készült alkalmi írását, ezért a Yuhar kronológiájában most ehhez az évszámhoz igazítjuk mai bejegyzésünk datálását. Korábbi, a téma előzményeit feldolgozó összeállításunkat itt érhetik el olvasóink: A kín, a vágy és a hit hármas egysége Miután a királyi Jugoszlávia hatóságai kiutasították az országból, és Ausztriába zsúpolták át, a korabeli Vajdaságban sokáig halottnak hitték Somogyi Pált, a költőt és kommunista/bolsevik aktivistát. Olyan híresztelések érkeztek felőle, amelyek szerint…

    Az „új szentszövetség megint vad Metternich-ek lába alá tiporná a pár évtizede megéledt kelet-európai kisnemzeteket…”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (13. rész)
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • 1917,  Irodalom

    „Nem akarok többé katonát látni!”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (11. rész)

    Augusztus volt, 1919-ben, amikor százharminchárom véres és kegyetlen nap után Magyarországon elbukott a Tanácsköztársaság. Ekkor kezdődött el az a nagyjából egy évtizedre tehető időszak, amelyben a legtöbben, a legnagyobb számban tartózkodtak Vajdaságban olyan magyar – az anyaország fogalmával ekkor még barátkozni, ismerkedni kellett, annak valós, reális keretei csak jóval később alakultak ki és fogalmazódtak meg – értelmiségiek, akiknek menekülniük kellett a statárium elől. Mint mondták: „Ha nem harcoltuk ki a bolsevizmust Magyarországon, kiharcoljuk az SZHSZ Királyságban!” Ebben az időszakban Mannheim-féle szabóműhely volt a korabeli szuboticán az alkotó magyar művészemberek egyik kedvelt találkozóhelye. Itt tűntek fel olyan alakok is, akikről a későbbiekben, már jóval a második világháború után, Laták István író, költő,…

    „Nem akarok többé katonát látni!”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (11. rész)
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • 1942,  Irodalom

    „Sírnak, sírnak a távíróhuzalok”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (10. rész)

    „Véznán felhőkbe nyúló, liftektől lüktető tornyokból ki kell vinni a kapkodva siető embert kis kertek, virágos hegyi ösvények közé, a madarak csöndjébe, simogató halk verset mondani neki gyógyítóan, felidézni benne anyja altatódalát, és visszaadni neki a tovaszállt Szépséget” – így írt Laták István (1910–1970) író, költő a Sóhaj című tárcanovellájában amelyet a Breviárium-sorozat tizedik részéhez mellékeltem a levéltári anyagban fellelt, kötetbe nem sorolt írásai közül. Mivel az alábbi összeállításunkban a szerzőt a harmincéves költői jubileuma alkalmából köszöntő pályatársa, Majtényi Mihály (1901–1974) publikációjában Latáknak egy 1942-re datált versét idézgette, a mai anyagunkat a Yuhar kronológiájában ehhez az évszámhoz igazítjuk. Korábbi, a téma előzményeit feldolgozó összeállításunkat itt érhetik el olvasóink:   A…

    „Sírnak, sírnak a távíróhuzalok”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (10. rész)
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva