• 1737,  Ínyencség

    Uj-Barcelona nyomában

    „Ezzel szemben a nők gyönyörűen szőnek és hímeznek”

    Annyi bizonyos, hogy a Torontál című lap írt róla, forrásunkból azonban egyelőre mégis hiányzik a cikk megjelenésének évszáma, illetve a pontos dátuma (már komoly erőkkel dolgozunk ennek felderítésén, de aki úgy érzi, hogy megkönnyítheti a dolgunkat, nagyon kérem, ne fogja vissza magát, és jelentkezzen mihamarabb az info@yuhar.hu e-mail címen…), így hát továbbra is a fennálló bizonytalanság hangsúlyozásával mondjuk, hogy április 9-e volt ugyan, de TALÁN, VÉLHETŐEN 1925-ben lehetett… Egy másik, jóval korábbi dátumot azonban pontosan ismerünk: az említett cikkből ugyanis kiderül az is, hogy az első hetivásárt 1737. május 18-án tartották meg Becskereken. Miért érdekes ez most a számunkra? Azért, mert a bécsi udvar abban az időszakban úgy tervezte, hogy olyan…

  • 1919,  Interjú,  Ínyencség,  Irodalom

    Gróf Azúr Isten kalandozásai a bánáti rónaságban

    A fennmaradást nem a próbálkozások sikere, hanem folyamatossága biztosítja

    A dél-bánáti Lázárföld, vagy szerb nevén Lazarevo (Лазарево) – egykor régen németül még nevezték Lazarfeldnek is, de ez már rég a múlté –, akkor szerepelt a legutóbb a szagalcímekben, a híradásokban és a különféle, köztük a nagy, rangos, elismert és mérvadó nemzetközi lapok címlapján, amikor 2011. május 26-án itt fogták el Ratko Mladić tábornokot, a boszniai szerbek polgárháborús főparancsnokát, háborús bűnöst, a srebrenicai mészárlás egyik legfőbb felelősét, akinek ezrek és ezrek élete szárad a lelkén. Nagy szerencse hát, hogy ártatlannak vallja magát… Megkockáztatom azonban, hogy még a környékbeliek is meglepődtek, amikor hallották a híradóban, hogy van itt (ott…) a közvetlen közelükben egy ilyen nevű település. Saját szempontomból: én is csak…