• 1929,  Irodalom

    Egy „nagyon gyakorlatias illusztrációja annak, hogy mit értünk a kulturális nemzeten”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (16. rész)

    A mai Vajdaság területén – akármennyire széttagolták is azt olykor az évszázadok alatt a különböző nagyhatalmak, birodalmak, világuralomra törő bódult elmék az őrült háborúikkal – „soha magyar íróegyesületet nem lehetett létrehozni”, s akárhányszor próbálkoztak is vele, komolyabb, így tehát értékelhető sikert senki sem ért el. Éppen ezért sokan úgy gondolják – és úgy gondolták már a 20. század végén is, amikor megindultak, elkezdődtek az ilyen célzatú kezdeményezések –, hogy „meg se próbáljuk, mert ez még itt sose sikerült”. Mivel a királyi Jugoszlávia hatóságai a baloldali szervezkedésekben való aktív szerepvállalása és részvétele miatt 1929-ben utasították ki az országból Fekete Lajos költőt (erről is bőven lesz szó az alábbiakban…), a Yuhar kronológiájában mai…

    Egy „nagyon gyakorlatias illusztrációja annak, hogy mit értünk a kulturális nemzeten”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (16. rész)
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • 1928,  Irodalom

    A vajdasági magyar irodalom ott van „a porban, sárban, füstös kávéházak feketekávé löttyei mellett”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (15. rész)

    Talán túlzottan is kiszélesítették a szervezők a meghívottak körét, amikor 1928-ban Becsére, az első Becsei Helikonra invitálták a korabeli vajdasági magyar írókat, így hát ott volt „minden faluesze poéta és városi újságíró-mesterember”, s közülük bizony egynémelyek „frakkal, röhejtverő szójátékokkal, undorkeltő vigyorokkal, fintorokkal meghiúsítottak minden közeledést a komolyabb íróemberek között” – fogalmazott később, az eseményre visszaemlékezve Laták István író, költő. Hat és fél évtized alatt persze jelentősen megváltozott a helyzet, átalakultak a bennünket körülvevő, az életünket és annak minőségét (sőt, a biztonságát…) meghatározó társadalmi tényezők, mégis, az 1993-ban megtartott azonos nevű, immár tehát második találkozón a vajdasági magyar irodalomnak gyakorlatilag ugyanazokkal az önszerveződését gátló tényezőkkel kellett szembesülnie, még ha azok esetleg…

    A vajdasági magyar irodalom ott van „a porban, sárban, füstös kávéházak feketekávé löttyei mellett”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (15. rész)
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • 1920,  Irodalom

    A kín, a vágy és a hit hármas egysége

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (12. rész)

    Miután a királyi Jugoszlávia hatóságai kiutasították az országból, és Ausztriába zsúpolták át, a korabeli Vajdaságban sokáig halottnak hitték Somogyi Pált, a költőt és kommunista/bolsevik aktivistát. Olyan híresztelések érkeztek felőle, amelyek szerint „a Szovjetunióban nyoma veszett”. Ez azonban nem volt igaz: 1946-ban visszakerült Magyarországra, ahol szülővárosában, Kaposvárott telepedett le. Érdekes és izgalmas kérdésfelvetés lehet annak vizsgálata, hogy évtizedekig miért nem kereste a kapcsolatot egykori elvtársaival, de ezt a vizsgálódást későbbre halasztjuk… A vajdasági magyar közvélemény, az irodalmi nyilvánosság csak a múlt század hetvenes éveiben fedezte fel őt ismét, s akkor visszaemlékezéséinek kötete is megjelent Szabadkán. Somogyi Pál első verseskötete 1920-ban jelent meg „a jugoszlávok által megszállt Pécsett”, ezért a Yuhar kronológiájában…

    A kín, a vágy és a hit hármas egysége

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (12. rész)
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • 1917,  Irodalom

    „Nem akarok többé katonát látni!”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (11. rész)

    Augusztus volt, 1919-ben, amikor százharminchárom véres és kegyetlen nap után Magyarországon elbukott a Tanácsköztársaság. Ekkor kezdődött el az a nagyjából egy évtizedre tehető időszak, amelyben a legtöbben, a legnagyobb számban tartózkodtak Vajdaságban olyan magyar – az anyaország fogalmával ekkor még barátkozni, ismerkedni kellett, annak valós, reális keretei csak jóval később alakultak ki és fogalmazódtak meg – értelmiségiek, akiknek menekülniük kellett a statárium elől. Mint mondták: „Ha nem harcoltuk ki a bolsevizmust Magyarországon, kiharcoljuk az SZHSZ Királyságban!” Ebben az időszakban Mannheim-féle szabóműhely volt a korabeli szuboticán az alkotó magyar művészemberek egyik kedvelt találkozóhelye. Itt tűntek fel olyan alakok is, akikről a későbbiekben, már jóval a második világháború után, Laták István író, költő,…

    „Nem akarok többé katonát látni!”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (11. rész)
    bejegyzéshez
    a hozzászólások lehetősége kikapcsolva