-
„Ekkora híre is régen volt határainkon túli magyar színház előadásának…”
A cianotípiát jellegzetes ciános kék színe miatt magyarul nevezik még kéknyomatnak is, avagy James Tiberius Kirk vajdasági utazása
Habár alapvetően a Családi Kör című hetilap Buksi-sorozatától, vagyis a Sajtótörténeti feljegyzések című ciklusától indultunk el itt, a Yuharon, néhány korábbi összeállításunkban, amikor a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek legendás vajdasági magyar gyermeklapjának „életútját” jártuk végig, de aztán időben és térben elkanyarodtunk, és visszafordultunk egy másik hasonló – időközben rovattá nemesedett – szériához, a Képhistóriákhoz. Jó okunk volt persze erre is, ami az előző ilyen tárgyú anyagunkból ki is derült… S most már ezen a mellékúton járunk! Az alábbi összeállításban éppen ezért sok mindenről szó lesz, de a legtöbbször talán mégis 1985 jelenik meg a feldolgozott cikkekben, hiszen akkor mutatta be a szabadkai Népszínház társulata a sokat vitatott, a maga nemében…
-
Egy műsorvezető emlékei
Rádió Szubotica
Szeretem a rádiót. Gyermek- és ifjúkorom meghatározó élménye volt. Amikor családunk 1957-ben Oroszlámosról Szabadkára költözött, nagyapám rögtön vásárolt egy fadobozos, kilencfogú, varázsszemű Orion készüléket. Sokat hallgattuk együtt, főleg a híreket, a Kossuth Rádió kabaréit és a Szabó családot. Hétvégenként a szomszédok is átjöttek rádiózni és egy demizson homoki kadarka mellett politizáltak, káromkodtak és röhögtek. A pocsolyás Mlakában laktunk, a Csehország utcában, nyárutón hosszú esőzések árasztották el. Minálunk csak a konyha tocsogott, kipakolták a bútorokat, Tata az Oriont átmentette a nagyszobába. 1965-ben már a belváros peremén, a Miloš Obilić utcában vagyunk, egy hosszú, gangos parasztházban. Korán fekszünk, tíz körül, nagyszüleim a fatáblás duplaágyba, fejük felett vásári olajnyomat függ, Jézus intőn emeli…
