Tulajdonosváltás a zentai Mojo Clubban – olvastam a múlt héten. Meg azt is, hogy a tulaj Lučić Viktor a sajtónak is megerősítette ezt a hírt. Nem kellett sok, máris valami furcsa, nosztalgikus érzés lett úrrá rajtam. Aztán felnéztem a közösségi oldalra és rájöttem, ezzel nem vagyok egyedül. Bontottam egy sört, írni kezdtem. Szubjektív, emlékezős szöveget – nekrológszerűt. Némely szólama talán ma (egy héttel később) már nem is releváns. De abban biztos vagyok, hogy ez az emlékezőmunka nem (volt) hiábavaló. Ím, ígyen szól ez a múlt hét óta formálódó szöveg: Van egy életem, amit hátrahagytam, egy vidék, amelyhez egyre kevesebb közöm van. Már csak azért is, mert változunk. A vidék is, meg én…