1957,  Irodalom,  Képzőművészet

Buksi Konrád és a képregények

„Így született meg Csapa, az indián fiúcska és társa, a fura külsejű, fura nevű Gru-gru. Így indult közös sorsuk”, avagy egy gyermeklap emlékezetének hat évtizede

A múlt hónap végén elevenítettük fel itt, a Yuharon az ötvenes-hatvanas évek legendás vajdasági magyar gyermeklapjának, a Buksinak a történetét, méghozzá annak a sorozatnak a segítségével, amelyet tavaly nyáron indítottam a Családi Kör című hetilapban, s kisebb-nagyobb szünetekkel bár, de azóta is folyamatosan megjelenik Sajtótörténeti feljegyzések címmel. Mai összeállításunkban először azt vizsgáljuk, miért szűnt meg 1962-ben a Buksi úgy, hogy közben még a negyedik éltévét sem töltötte be, majd pedig áttekintjük, átlapozzuk az első lapszámokat, hogy felmérjük, feltérképezzük, milyen témákkal és milyen tartalmakkal szórakoztatta olvasóit hat évtizeddel ezelőtt. Így tehát túlnyomórészt az alább leporolt, felfrissített cikkek is még az 1957-es induláshoz vezetnek vissza bennünket, s a honlapunk jobb szélén található kronológiánkban ezért még mindig ezt az esztendőt jelöljük meg.

 

Előző cikkünket itt érhetik el olvasóink:

 

„A BUKSI az olvasó barátja akar lenni”

Ez tulajdonképpen egy tavalyi történet (legalábbis tavaly kezdődött, és még mindig nem tudhatjuk egészen pontosan, hogy hol és mikor ér majd egyszer véget… de erről majd később, majd máskor…), mégis egészen 1957-ig nyúlik vissza. Tavaly nyáron – alig néhány héttel a Sziget Fesztivál előtt – régi, bekötött újságévfolyamokat lapozgatva (mert ez afféle mániám…

Október végén a Buksi-sorozat első három részét elevenítettük fel, illetve tettük elérhetővé honlapunkon. Most újabb három részt teszünk hozzá ehhez a gyűjteményhez…

 

A széria negyedik része 2017. augusztus 17-én jelent meg a Családi Körben:

 

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK
Miért szűnt meg a Buksi?
A buborékok titkai, avagy: Volt egyszer egy Buksi (4. rész)

A Buksi, az egykori gyermeklap, amely az idén lenne hatvanéves, elsősorban azért fontos egykori olvasóinak, mert amikor erre a kiadványra emlékeznek, akkor közvetett módon a gyermekkorukra, az ifjúságukra is emlékeznek. Ez persze cseppet sem változtat azon, hogy a maga korában egy különleges, haladó és egyedülálló újság volt a mindenféle – potenciális és esetleges – politikai beleszólások ellenére is. Ellenkező esetben ugyanis nem válhatott volna kultikus kiadvánnyá azok szemében is, akik jóval később születtek, s mégis ugyanúgy megszerették a Buksit, mintha lapszámait olvasgatva nevelkedtek, s nőttek volna fel a vajdasági tájban…

„A képregényeket és a többi szerb nyelvű szöveget Belgrádból kaptuk” – írta Még egyszer a Buksiról címmel Kovács József, az egykori gyermeklap akkor már egyetlen még élő egykori munkatársa, a Magyar Szó 2008. december 1-i számában, az Üveggolyó című mellékletben megjelent visszaemlékezésében. A szerző így folytatta: „Tehát a Buksi valójában nem Újvidéken született, a belgrádi Kekec szerb változata volt. […] …több utalás olvasható arról, hogy az »államkassza« pénzelte, illetve támogatta a Buksit és cserébe beleszólt a szerkesztési politikába. A Buksi igazából önfenntartó lap volt és nem tudok arról, hogy beleszóltak volna a szerkesztésébe. Ha ilyesvalami megtörtént, az Belgrádban lehetett. A váratlan megszűnés oka nem volt politikai – egyszerűen az történt, hogy a belgrádi Borba kiadó 1962-ben szert tett egy többszínnyomásra alkalmas gépre, és a felmondási határidő szigorú betartásával felmondta a szerződést a Forummal.
Valóban történtek próbálkozások a Buksi fenntartására. A belgrádiak felajánlották, hogy folytatják a magyar nyelvű változat kiadását, de azzal a feltétellel, hogy a szerkesztő, a fordító, a korrektor és legalább két rajzoló menjen át Belgrádba. (Velem is tárgyaltak, hogy felvesznek a Borba kiadó állományába, havi fizetéssel, de erről szó sem lehetett, hiszen lakást nem kínáltak.) Hogy ezek után a Kekec sorsa hogyan alakult, nem tudom, mert nem kísértem figyelemmel, csak annyit hallottam, hogy idővel megszűnt” – emlékezett vissza a Buksi végzetére, megszűnésére Kovács József szerkesztő-újságíró, a gyermeklap képregényeinek és rövidebb írásainak egykori fordítója.
Mint sorozatunk legelején, már a nyitó részben is jeleztük, sok mindenben lehet vitatkozni akár az ő értékítéletével is (akárcsak a Buksi megítéléséről is…) – ami alkalmasint teljesen jogos is lehet –, főleg hat évtized távlatából, a megváltozott társadalmi-politikai viszonyok közepette visszatekintve egy letűnt kor ugyancsak letűnt, s ma már szinte minden tekintetben megbélyegzett rezsimjére, berendezkedésére. Amelynek óhatatlanul is a része volt – óhatatlanul is a része kellett, hogy legyen – minden kiadvány, amely akkoriban, abban az időszakban megjelent. (Mert ha nem lett volna a része, akkor nem jelenhetett volna meg…) Így a Buksi sem vonhatta ki magát a „korszellem” hatásai alól. Ez nem kérdéses. Egy valami azonban teljesen bizonyos és semmi szín alatt sem vitatható: mindannyiunk közül Kovács József volt a legközelebb a „tűzhöz”, nálánál jobban a Buksi egyik mai méltatója – a lap bírálója vagy rajongója, nosztalgikus olvasója – sem ismerheti az akkori belső viszonyokat, a lapkészítés menetét, technikai részleteit. Amibe tehát ő beavat bennünket, az javarészt első kézből szerzett tapasztalás, visszaemlékezés, részben talán nosztalgia is, másfelől pedig minden bizonnyal a leghitelesebb forrásunk is. Így hát nem is nagyon érdemes, még kevésbé illendő hosszadalmas vitákba bocsátkoznunk vele…
Most, amikor sajtótörténeti megközelítésben igyekszem feldolgozni a Buksi históriáját – illetve felvillantani annak néhány érdekes momentumát, izgalmas részletét –, a társadalmi-politikai közeg kevésbé foglalkoztat. Hiszen ha a hatvanéves jubileum jegyében azt szeretnénk feltárni, hogy milyen volt apáink és nagyapáink – és sokak nevében mondhatom ma már: dédapáink – kedvenc gyermeklapja, akkor számunkra most még véletlenül sem az utólagos politikai megítélés a lényeges. Néhány mondatban persze adhatunk (és adunk is…) teret ennek is, de sokkal fontosabb, hogy átlapozzuk a régi lapszámokat, újraolvassuk a korabeli szövegeket, és feltárjuk, megmutassuk a mai olvasónak, hogy milyen is volt ez az egykori újság: milyen szövegeket, milyen képregényeket – vagyis összességében milyen tartalmakat publikált. Ennek alapján pedig úgyis mindenki leszűrheti majd magának a benyomásait, és kialakítja, talán még korrigálhatja is a már kialakult, vagy csak kialakultnak vélt véleményét.
Éppen ezért a magam részéről én csak egy ponton korrigálnám most Kovács József sorait, és azt sem a vita, a véleményformálás szándékával. Csak egy olyan helyen pontosítanék – és ezt már elsősorban a mai olvasó tájékoztatása érdekében –, ami nyilvánvalóan elírás a fent idézett soraiban. De az idézetbe, ugye, nem illik belenyúlni, legfeljebb lábjegyzetet, vagy kommentárt szoktunk fűzni hozzá szükség esetén. Amikor azt mondja ugyanis, hogy „a Buksi valójában nem Újvidéken született, a belgrádi Kekec szerb változata volt”, akkor nyilvánvalóan arra gondol, hogy a Buksi a belgrádi Kekec magyar változata volt. Testvérlapok. Amelyek más-más nyelven íródtak. Csak ennyi volt köztük a különbség. Ezen felül az utolsó betűig, az utolsó képkockáig, talán még az utolsó nyomdahibáig is egymás tükörképeiként kerültek a trafikokba. De olyan tükörképek voltak, amelyek közül a szerb nyelvű volt az elsődleges, s annak fordításban készült változata (másolata…) volt a magyar kiadás. S nagyon jól tudta ezt Kovács József is, amikor visszaemlékezéseit megírta, senki fel nem róná neki a bagatell tévedést, elírást, s most is csak a pontosítás szándékával emelem ki.
Sokkal fontosabb azonban, hogy a szerző 2008-ban néhány mondatban az egykori munkatársakról, régi kollégáitól is megemlékezett, ami már csak azért is fontos most számunkra, mert ennek nyomán áttekinthetjük, hogy az évek során kik vettek részt az újság elkészítésében: „A Buksi kis munkaközösségéhez tartozott még a korrektor – a rendkívül lelkiismeretes Harmath Konrád (főállásban a Magyar Szó egyik korrektora, akit a rajzolók Buksi Konrádnak neveztek), és természetesen a rajzolók, akik a már említett »buborékokba« írták különleges tollal a szöveget” – írta visszaemlékezéseiben Kovács József.

(Folytatjuk)

A Buksi második számának címoldala, 1958. január 2.
A Buksi negyedik számában, 1958. január 16-án jelent meg Vakarcs és társai történetének folytatása

A széria ötödik része 2017. augusztus 24-én jelent meg a Családi Körben:

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK
„Néhány szó a sztripekről”
Hogy mondják a dakota indiánok nyelvén a hódot? – Volt egyszer egy Buksi (5. rész)

Odáig jutottunk a legutóbb sorozatunkban, hogy Kovács József, a Buksi volt szerkesztője és fordítója a 2008-ban publikált visszaemlékezéseiben megemlékezett egykori kollégáiról is. Bogdánfi Sándor főszerkesztő mellett említette még Harmath Konrádot – „akit a rajzolók Buksi Konrádnak neveztek” –, valamint azokat a grafikusokat, akik a képregénybuborékokba „írták különleges tollal a szöveget”, majd így folytatta: „Főnökük Aladics Sándor volt, ő irányította a nyomdaipari tanulókat, akiknek ezt is meg kellett tanulniuk. Szoros kapcsolatban voltunk a nyomdai előkészítő csoporttal, amelyből ma már csak Rácz Edmund – Mundi van életben. Vele egyeztettük a neveket, hogy ki ne maradjon valaki: Boldizsár Iván, Osznovics Oszkár, Vál András, Sábli Mihály. […] Kár a Buksiért, mert érdekes volt és olvasmányos, lekötötte az olvasók figyelmét, és szórakoztatva fejlesztette, bővítette a szókincsüket” – írta a Magyar Szó mellékletében, az Üveggolyóban megjelent visszaemlékezéseiben Még egyszer a Buksiról címmel Kovács József, a lap egykori munkatársa 2008. december 1-én.
Egy bekezdéssel lejjebb, egy gyors témaváltással a Buksi egykori képregényeiről kezdett mesélni: „Végül néhány szó a sztripekről. Ezt az angol eredetű szót a magyarországi Idegen szavak szótárában nem találjuk, de a szerbhorvát-magyar szótárban igen. Eszerint strip: szalag, csík, sáv; roman u stripovima = képregény. Gyakran megkérdezték, hogyan születtek azok az elnevezések, amelyek a Gru-gru, Antracit, Rusty Ryley, Valiant herceg stb.-től eltérően fordítással jelentek meg. Nos, a Hápi, a Vakarcs közös szülemény volt Bogdánfival, Borzasztó Bojtorjánt magam ötlöttem ki (az eredetiben is ilyen alliteráció szerepelt a kis »hős« nevében). De megtörtént, hogy kívülállók is besegítettek a névadásba, mint például Gál László.”
Kovács József anekdotaszerűen folytatta feljegyzéseit: „Laci bácsi közismerten korán kelő volt, nagy hajnali sétákat tett a városban, és reggel felé bement a Forum-klubba kávézni és a sakkpartnert keresni. Ilyenkor össze is találkoztunk, és ő azt mondta: »Te már megint Buksizol, ahelyett, hogy megtanulnál sakkozni, hogy nekem csinálj társaságot.« Néha kisegített egy-egy érdekes ötlettel. Egy ilyen alkalommal megkérdezte: »Na, kell-e segítség?« Mire én: »Gondom van, Laci bátyám! Új képregény kezdődik, egy kislány és egy kisfiú a főszereplője, az angol és a szerb eredetiben is rövid frappáns nevük van, egy betűben különbözik egymástól. Nekem magyarul kellene két érdekes, szép név, de úgy, hogy lehetőleg azok is csak egy betűben különbözzenek egymástól.« Rövid gondolkodás után már mondta is: »A fiúnak az én nevemet add, annál szebb név nincs. Szóval, Laci legyen!« De a lányt hogy hívjam? »Luci! Luci és Laci! Megfelel?« És mosolyogva hozzátette: »Aztán, ha majd egyszer megírod a Buksi történetét, ígérd meg, hogy engem nem hagysz ki belőle!«
Megígértem, és ígéretemet ezúttal teljesítem” – így zárta visszaemlékezéseit a Buksi egykori munkatársa. Cikkéhez tartozott még egy keretes, kiemelt feljegyzés is: „Ötven évvel ezelőtt nem sokat tudtunk a képregények szerzőiről. Mindössze annyit, hogy egy fiatal belga rajzoló csak úgy ontja az újabbnál újabb ötleteket, továbbá, hogy a Kekec és a Buksi révén ezek az alkotások a világon elsőként jutnak el az olvasóhoz szerb illetve magyar nyelven.” Ennek az igencsak termékeny, s akkoriban még valóban nagyon fiatal belga alkotónak a neve Raymond Macherot (1924–2008) volt. Nyugodjék békében!
Lapozzuk át most a régi lapszámokat, és lássuk hát, milyen képregényekkel szórakoztatta – és kápráztatta el – olvasóit a Buksi 1957 decemberétől. A legelső lapszám negyedik és ötödik oldalán jelent meg Csapa és Gru-gru kalandjainak első része, azzal, hogy éppen ehhez a történethez mellékeltek egy kis bevezetőt, amolyan magyarázatot is arról, hogy kik a cselekmény szereplői, illetve hogyan keletkezett ez a képregény: „Monzon, az ismert rajzművész, aki Csapát, a kis indiánfiút és kísérőjét, Gru-grut megalkotta, röviden elmondja most, hogyan »születtek« hősei.” Mivel ez is egy kisebbfajta képes történet – talán az eredeti, a valódi képregénynél valamivel kidolgozatlanabb, de épp ez adja meg a különleges, mintegy beavatásszerű ízét, mintha a műhelytitkokba engedné olvasóját belepillantani a szerző –, most egy buborékból idézem Monzon vallomását: „Egyszer cél nélkül rajzolgattam, és egy kis indián alakját sikerült elővarázsolnom. »Tetszel nekem« – szóltam hozzá. »Csapa lesz a neved. A dakota indiánok nyelvén ez hódot jelent. Izgalmas kalandokban lesz részed. Akarod?«”
Végül pedig, a képregény legvégén ezt olvashatjuk: „Így született meg Csapa, az indián fiúcska és társa, a fura külsejű, fura nevű Gru-gru. Így indult közös sorsuk.
Viharos sors lesz ez, sok eseménnyel, bajjal és örömmel. Reméljük, hogy Csapa, a bátor indián és pajtása, Gru-gru elég ügyesek lesznek és szerencsésen átvészelik a kalandos viszontagságságokat.
A kalandok már megkezdődtek. Szükségesnek tartottuk azonban, hogy magyarázatot adjunk Gru-gru szokatlan külsejéről és első találkozásáról Csapával.” A többi képregényhez nem tartozott ennyire részletes magyarázat; vagy egyáltalán nem, vagy csak jóval szűkszavúbban mutatták be a szereplőket, illetve vezették fel a történeteket. Az első lapszám nyolcadik oldalán jelent meg Till Ulenspiegel története, a szemközti oldalon pedig A vörös nyíl című, az amerikai Davy Crockett ezredes (1786–1836) csak igen kis részben valós, nagyobbrészt hamis, illetve legendás és fiktív elemekben bővelkedő életútját feldolgozó kalandos alkotás. A képregény A4-es formátumú lapját félbevágva, a Buksi 1957. december 26-i számának tizedik és tizenegyedik oldalán, a lap aljára szorítva látott napvilágot az Irány a Vénusz című történet első része. (A második számtól „helyreállt a rend”, és ez a képregény is visszanyerte eredeti alakját, formáját, s egész oldalasan jelent meg a továbbiakban.) A hátlapot pedig a kezdetek kezdetén a Vakarcs és az összeesküvők című történet foglalta le; ennek néhány részletét láthatják, és élhetik át újra olvasóink is a sorozatunkkal párhuzamosan megjelenő szemközti színes oldalakon.
Elmondhatjuk tehát, hogy összességében ezzel az öt képregénnyel köszöntötte a Buksi olvasóit 1957 karácsonyán.

(Folytatjuk)

Gru-gru (balra) és a Csapa első találkozása a Buksi 1957. december 26-i számában
A Buksi ötödik számában, 1958. január 23-án jelent meg Vakarcs és társai történetének folytatása

 

A széria hatodik része 2017. augusztus 31-én jelent meg a Családi Körben:

 

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK
Még néhány szó a sztripekről
„Az emberek szenvedélyesen figyelték az állatok harcát” – Volt egyszer egy Buksi (6. rész)

Az idén lenne hatvanéves a Buksi című gyermeklap, amely már az első, vagyis az 1957. december 26-án megjelent lapszámában öt képregénnyel köszöntötte vajdasági magyar olvasóit: ahogy azt sorozatunk előző részében már szamba is vettük, ekkor jelent meg Csapa és Gru-gru kalandjainak, Till Ulenspiegel történetének, A vörös nyíl című szériának, az Irány a Vénusz című képregénynek, valamint a Vakarcs és az összeesküvők című folytatásos sorozatnak az első része. A második lapszámtól – immár 1958-ban – ugyanezek a történetek folytatódtak, de január 2-án már egy újabb képregény is csatlakozott hozzájuk: A Bagoly-repülőraj. A szakállas című, később ugyancsak állandóvá vált, mindössze egy képsorból álló sorozat a harmadik számban indult, 1958. január 9-én. (A szerb változatban, a Kekecben ugyanez Bradonja néven volt ismert.) S ugyancsak a harmadik számtól az ismeretterjesztés feladatát, legalábbis részben mindenképp, a képregények vették át. Ekkor kezdődött ugyanis a kisebb, általában egyrészes (de néha több…), hol tudományos, hol történelmi jellegű rajzolt történetek ciklusa. Az ember meghódítja a teret – ez volt a harmadik számban megjelent ilyen képregény címe; s ezt követte a negyedikben, 1958. január 16-án, és az ötödikben, január 23-án Az ember a világűrben, két részben.
Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. A felsoroltak közül Az irány a Vénusz című történet rövidebb volt, ez már a Buksi 1958. január 9-i számában véget ért. Három lapszám, három A4-es oldalnyi terjedelem. A Davy Crockett kalandjait feldolgozó A vörös nyíl című történet pedig ekkor már két színes oldalra terjeszkedett szét.
Amennyiben a Buksi arculatának utólagos politikai-ideológiai megítélésére is szeretnénk rávilágítani, akkor a képregények mellett az írott tartalmakat is át kell tekintenünk. Ezekbe részben már sorozatunk legelején belepillantottunk, ezért most tulajdonképpen csak ki kell egészítenünk az akkor elmondottakat: túlsúlyban voltak természetesen a szórakoztató tartalmak, illetve a nem szórakoztató, esetlegesen más célzatú írásokat is szórakoztatónak álcázták; tehát akár már ez is megtévesztő lehet(ett). Így például a lapban Csoszics Dobricaként aposztrofált Dobrica Ćosić (1921–2014) Majd megvirrad már című regényéből közreadott részlet – Herceg János fordításában – is tulajdonképpen egy izgalmas, szórakoztató olvasmány. Ha olyan szemmel nézzük… Hát most az pedig már egy egészen más kérdés, hogy a főhősei a gonosz német fasiszta megszállók ellen harcoló partizánok. Ahogy az alábbi részletből láthatjuk is:
„– Villám! – szólította Nikola fogcsikorgatva a kutyát. A kutyák egymásnak ugrottak és megkezdték harcukat. Mindannyian megkönnyebbültek. Pávle most már Villám sorsáért aggódott, mert ebben a pillanatban úgy érezte, hogy minden tőle függ.
A kutyák mintha megvesztek volna, marták, fojtogatták, szaggatták egymást, körbe rohantak, gyorsan változtatták a helyüket, hol közelebb jöttek, hol eltávolodtak a partizánoktól. S közben világosan megkülönböztették Villám dühös ugatását.
– Ne félj, te boldogtalan! Ne hagyd magad a németektől! – súgta Nikola büszkén is, meg szomorúan is a kutyája viselkedése miatt, amelynek hangján érezni lehetett a német rendőrkutyák harapásainak fájdalmát, pedig ezeket a kutyákat arra tanították, hogy emberekre támadjanak.
– Villám felénk menekül!
– Felfedeznek bennünket! Készen vagyunk!
– Hű, az istenit neki…
– Én lövök!
– Nem! Megőrültél?
Pávle, Nikola és Malisa izgatottan suttogtak egymásnak.
Aztán a kutyák egyszerre úgy elhallgattak, mintha nem lenne bennük élet. A csöndben német parancsszó hallatszott, csikorgott a hó bakancsuk alatt és tompán zörögtek a fegyverek.
– Közel vannak! Legyetek készenlétben! – suttogta szigorúan Pávle.
Most már senki sem gondolt magára. Az emberek szenvedélyesen figyelték az állatok harcát és jelen pillanatban nem érdekelte őket más, csak ennek a harcnak a kimenetele. Nikola újra kísértésbe esett, hogy lelövi azt a kutyát, amelyet németnek hitt. De amikor már alig néhány méterre voltak az állásuktól, s a partizánok kezdtek felugrani, mert maguk sem tudták, hogy mit cselekszenek, Villám egyszerre oldalra fordult és lerohant a patak felé. A német kutyák sebes vágtatással, elkeseredett üvöltő ugatással utána vetették magukat.
– Nem vettek észre bennünket… – sóhajtott fel megkönnyebbülten Pávle.
– Villám tévútra vezette őket! Csak majd a fejével ne fizessen érte, szegény! – mondta elégedetten, de egyúttal szomorúan is Nikola.
A verekedő kutyák hangos és dühös gomolyaga mind jobban távolodott, s végül már a patak felől visszhangzott halálra menő küzdelmük panaszos szava.
A harc tovább folyt közöttük, ha távolodott is, el nem csendesedett.
A hegyoldalban azonban a csend volt az úr. A távoli erdőből a mókusok egymást hívogató hangja hallatszott. Mintegy tíz percig tartott a csend. Mind a két katonaság a kutyák harcát figyelte és hallgatott, hogy megtudja küzdelmük kimenetelét. Úgy látszott, hogy a németek meglepődtek. Nem tudták, hogy partizánkutya került az útjukba és az ő rendőrkutyáikkal verekedve megmentette a partizánok leshelyét. Amikor valószínűleg lemondtak róla, hogy kutyáik visszatérnek, hiszen ugatásuk most már egészen messziről és mind panaszosabban hangzott, a német alakulat felől vezényszavak röpködtek a levegőben. Megint hallhatóvá lett a fegyverek csörgése, a hadoszlop menetelésének lármája, a mély, úttalan havon, amely fagyni kezdett. A németek egyenesen a partizánok leshelye felé tartottak.
– Pszt! Parancs nélkül ne lőj! – súgta Pávle, s hangja, mint a szél zizegése futott végig a partizánok vonalán.
Kezük erősen szorult a puskák vasára. A német oszlop közeledett. Egyre határozottabban fel lehetett ismerni a német alpesi katonák nehéz bakancsainak dobogását és a partizánok keze mind erősebben szorította a fegyvert, s még mélyebbre merültek a hóba.” Az idén, az év végén lesz hatvan éve, hogy ez a szép emlékű hetilap megjelent. Élt: 1957. december 26-tól 1962. szeptember 27-ig, tehát az ötödik születésnapját már nem ünnepelhette meg. A Buksi negyedik számában, 1958. január 16-án debütált egy Disney-rajzfilm képregényváltozata, a Csibi és Csibész, amelyet évtizedekkel később, immár magyarországi kiadásban (és új fordításban…) Susi és Tekergő címen ismerhettek meg a gyerekek és szüleik.

(Folytatjuk)

A szakállas debütálása a Buksi 1958. január 9-i számában
A Buksi hatodik számában, 1958. január 30-án jelent meg Vakarcs és társai történetének folytatása

Az alábbiakban olvasóink, vagyis a Yuhar látogatói átlapozhatják a Buksi újabb három számát, amelyekből a cikksorozathoz mellékelt Vakarcs-képregényoldalakat válogattuk (negyedik, ötödik és hatodik szám), ezeket már mind 1958 januárjából:

Itt találhatják továbbá Kovács József igen nagy mértékben kiaknázott, exploatált, kiszipolyozott cikkét is két változatban. Előbb ugyanis az A4-es formátumú szkenneremen digitalizáltam az újságoldalt, amelyen az itt hivatkozott írás megjelent, két darabban, de ez elég rossz minőségű lett, ezért alá beillesztem ugyanezt a lapszámot PDF formátumban is:

Továbbá a Buksi című gyermeklap történetét feldolgozó sorozat 2017-ben megjelent epizódjainak egybefűzött gyűjteményét is megtalálhatják itt az alábbiakban.

Jó szórakozást és kiváló nosztalgiázást kívánunk mindezekhez!

A cikksorozat fent olvasható három epizódja a Családi Kör alábbi számaiban jelent meg:

Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás