• 1945,  Irodalom,  Színház

    „…a pesti irodalmi piac söpredéke” van műsoron

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (17. rész)

    Tény, hogy a világszerte keletkezett romokat szinte még sehol sem takarították el, de a halottakat sem mindenhol földelték még el illő módon… A tömegsírok feltárása pedig még csak jóval ezután következett! Azonban a világ minden pontján közös volt a gyász. Ez volt az egyetlen, ami alól nem tudott kibújni senki sem, akármelyik oldalon is állt a harcokban, s akármilyen szörnyűségeket követett vagy szenvedett is el… A történészek között azonban tulajdonképpen még ma sincs teljes egyetértés a dátumok pontos meghatározásában, ők maguk sem tudják eldönteni, hogy mikor kezdődött, s mi miért történt. Egyesek szerint a  második világháború, vagyis az emberiség – eddigi! – történetének legnagyobb és a legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres…

  • 1929,  Irodalom

    Egy „nagyon gyakorlatias illusztrációja annak, hogy mit értünk a kulturális nemzeten”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (16. rész)

    A mai Vajdaság területén – akármennyire széttagolták is azt olykor az évszázadok alatt a különböző nagyhatalmak, birodalmak, világuralomra törő bódult elmék az őrült háborúikkal – „soha magyar íróegyesületet nem lehetett létrehozni”, s akárhányszor próbálkoztak is vele, komolyabb, így tehát értékelhető sikert senki sem ért el. Éppen ezért sokan úgy gondolják – és úgy gondolták már a 20. század végén is, amikor megindultak, elkezdődtek az ilyen célzatú kezdeményezések –, hogy „meg se próbáljuk, mert ez még itt sose sikerült”. Mivel a királyi Jugoszlávia hatóságai a baloldali szervezkedésekben való aktív szerepvállalása és részvétele miatt 1929-ben utasították ki az országból Fekete Lajos költőt (erről is bőven lesz szó az alábbiakban…), a Yuhar kronológiájában mai…

  • 1928,  Irodalom

    A vajdasági magyar irodalom ott van „a porban, sárban, füstös kávéházak feketekávé löttyei mellett”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (15. rész)

    Talán túlzottan is kiszélesítették a szervezők a meghívottak körét, amikor 1928-ban Becsére, az első Becsei Helikonra invitálták a korabeli vajdasági magyar írókat, így hát ott volt „minden faluesze poéta és városi újságíró-mesterember”, s közülük bizony egynémelyek „frakkal, röhejtverő szójátékokkal, undorkeltő vigyorokkal, fintorokkal meghiúsítottak minden közeledést a komolyabb íróemberek között” – fogalmazott később, az eseményre visszaemlékezve Laták István író, költő. Hat és fél évtized alatt persze jelentősen megváltozott a helyzet, átalakultak a bennünket körülvevő, az életünket és annak minőségét (sőt, a biztonságát…) meghatározó társadalmi tényezők, mégis, az 1993-ban megtartott azonos nevű, immár tehát második találkozón a vajdasági magyar irodalomnak gyakorlatilag ugyanazokkal az önszerveződését gátló tényezőkkel kellett szembesülnie, még ha azok esetleg…

  • 1936,  Irodalom

    Egy „magyarrábódult tótparaszt” nyomában

    „Ő rajongott a földért, én is szerelmes vagyok a rögbe”, avagy a „Bábel, ahol én születtem öszvérnek” – A régi Híd sajátságos, mondhatni igencsak személyes ébresztgetése – Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (14. rész)

    Nem volt elégedett a Híd című folyóirat első évfolyamainak anyagából készült, évtizedekkel később, szerb fordításban megjelent válogatással Laták István író, költő, ezért feljegyzéseiben hosszasan elemezte, hogy mi mindent mulasztottak el felmutatni a korabeli szerkesztők, milyen színekről nem kaphat semmiféle benyomást a délszláv olvasóközönség: „…a most megjelent gyűjteményben csak vajdasági magyar irodalmi alkotásokból adtunk válogatást. De nem hoztunk semmit a jugoszláviai, az akkor kortársi és klasszikus magyarországi, valamint külföldi emigráns magyar irodalomból; sem a világirodalomból közölt írásművekből. Pedig csak azok összevetése, együttismertetése mutathatna rá, hogy milyen irodalompolitikát követtünk, csak a teljes irodalmi anyag ismeretében mutathatnánk meg a HÍD gazdag szempontú irodalmi válogatását és tanítását” – fogalmazott akkor. Ma már nyugodtan hozzátehetjük,…

  • 1956,  Film,  Irodalom

    Moszkvai idő szerint

    „...a gyors, időszerű, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, kiegyensúlyozott, megbízható és felelős hírszolgáltatás és tájékoztatás alapvető követelmény…”

    Az alábbi összeállításunkkal kapcsolatban valóban komoly dilemmákat okozott a kronológiai besorolás. Alaptémáját tekintve ugyanis ezúttal nem is túl régi, 2016-os eseményekkel foglalkoztunk, az évforduló és az áthallások ürügyén azonban igen hangsúlyosan voltak jelen ezekben a cikkekben az ötvenhatos magyar forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó részletek. Vélhetően  ez a tipikus esete annak, amikor a kettős datálás lett volna a megfelelő, a legkézenfekvőbb megoldás. A szerkesztők azonban ennek már a gondolatától is megrettentek… Történt ugyanis, hogy 2016-ban – cseppet sem véletlenszerűen – október 23-ra, az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc ünnepnapjára időzítettük a Szabad Magyar Szó című független internetes fórum, más szóval a véleményportál indulását. Nagyon is szándékos volt! Ennek részletei az alábbiakban…

  • 1920,  Irodalom

    A kín, a vágy és a hit hármas egysége

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (12. rész)

    Miután a királyi Jugoszlávia hatóságai kiutasították az országból, és Ausztriába zsúpolták át, a korabeli Vajdaságban sokáig halottnak hitték Somogyi Pált, a költőt és kommunista/bolsevik aktivistát. Olyan híresztelések érkeztek felőle, amelyek szerint „a Szovjetunióban nyoma veszett”. Ez azonban nem volt igaz: 1946-ban visszakerült Magyarországra, ahol szülővárosában, Kaposvárott telepedett le. Érdekes és izgalmas kérdésfelvetés lehet annak vizsgálata, hogy évtizedekig miért nem kereste a kapcsolatot egykori elvtársaival, de ezt a vizsgálódást későbbre halasztjuk… A vajdasági magyar közvélemény, az irodalmi nyilvánosság csak a múlt század hetvenes éveiben fedezte fel őt ismét, s akkor visszaemlékezéséinek kötete is megjelent Szabadkán. Somogyi Pál első verseskötete 1920-ban jelent meg „a jugoszlávok által megszállt Pécsett”, ezért a Yuhar kronológiájában…

  • 1942,  Irodalom

    „Sírnak, sírnak a távíróhuzalok”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (10. rész)

    „Véznán felhőkbe nyúló, liftektől lüktető tornyokból ki kell vinni a kapkodva siető embert kis kertek, virágos hegyi ösvények közé, a madarak csöndjébe, simogató halk verset mondani neki gyógyítóan, felidézni benne anyja altatódalát, és visszaadni neki a tovaszállt Szépséget” – így írt Laták István (1910–1970) író, költő a Sóhaj című tárcanovellájában amelyet a Breviárium-sorozat tizedik részéhez mellékeltem a levéltári anyagban fellelt, kötetbe nem sorolt írásai közül. Mivel az alábbi összeállításunkban a szerzőt a harmincéves költői jubileuma alkalmából köszöntő pályatársa, Majtényi Mihály (1901–1974) publikációjában Latáknak egy 1942-re datált versét idézgette, a mai anyagunkat a Yuhar kronológiájában ehhez az évszámhoz igazítjuk. Korábbi, a téma előzményeit feldolgozó összeállításunkat itt érhetik el olvasóink:   A…

  • 1940,  Irodalom

    A mindent megfigyelő idegen utastárs élményei…

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (9. rész)

    Kisebb szünet után 2012 decemberében folytatódott a Magyar Szó című napilap Üveggolyó című, hétfőnként megjelenő mellékletében a Laták-sorozat. Ilyen nagyobb történetek esetén ugyanis, mint amilyen ez a széria, vagy éppenséggel a Szigeti históriák is volt, mindig tartottam kicsit attól, nehogy unalmassá váljunk az olvasók számára, ezért időnként indokoltnak láttam kisebb-nagyobb megszakításokat, szüneteket tartani, pihentetni kicsit  a témát. Ezekben a szünetekben más jellegű írásokkal vettem részt a melléklet munkájában, de erről majd máskor… A decemberi újraindulás első epizódja a Breviárium-sorozat sorrendben kilencedik része volt. Laták István 1940-re datálta az ebben idézett Sóvárgás órája című versét, ezért a Yuhar kronológiájában, az oldalunk jobb szélén található felsorolásban mai bejegyzésünket ehhez az évszámhoz igazítjuk.…

  • 1938,  Irodalom

    A pillanat, amikor vigyázó szemünket önkéntelenül is Kanadára vetettük

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (8. rész)

    A szerző tervez, a szerkesztő végez – másodszor is! Vagyis a Laták-breviárium sorozatának nyolcadik részével, még ha valamivel rövidebb, tehát elviselhetőbb idősíkban is, de lényegében megismétlődött az előző epizód kényszerű hányattatása. A szerző ugyanis tervezett: ahogy a korábbi cikkeket, úgy ezt is egységes anyagként képzeltem el, viszont mégis két részre tagolva jelent meg – ezúttal (a megelőző egy hónapos késleltetés után…) már csak egyhetes eltéréssel. De jól van, nem is ez a fontos most… Sokkal fontosabb, hogy gondoljunk csak bele, valamikor a múlt század elején, a húszas-harmincas években mennyi ideig utazhattak a mindenféle küldemények, levelek, könyvek a postán a kontinensek között, az óceánon át. Meddig tartott egy csomag útja Szabadkáról…

  • 1947,  Irodalom

    „Sírós torkán a mult csuklik / Fölmordul a folyó medre / Hamuszürke hajó bődül / Az erdőket megrengetve”

    Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (7. rész)

    A szerző tervez, a szerkesztő végez – akár ebben a formában is torzíthatnánk a régi, közismert, és már a közhelyszerűségig elcsépelt népi bölcselkedést. Már csak azért is, mert az alább leporolt, reciklált összeállításunkkal is valami ilyesmi történt. Hét évvel ezelőtt a Laták-breviárium sorozatának hetedik részét – akárcsak a korábbi epizódokat is – én ugyanis egységes egészként készítettem és küldtem el az Üveggolyó című, hétfőnként megjelenő melléklet akkori szerkesztőjének, az anyag azonban mégis (vélhetően terjedelmi okok miatt…) két részben, s ráadásul nagyjából egy hónapos különbséggel jelent meg. Talán elnézik nekem olvasóink, ha most mégis az eredeti szerzői elképzelést követve, egy, vagyis egyetlenegy és egységes egészként, összeállításként dolgozom fel az említett anyagot.…