-
„Sírós torkán a mult csuklik / Fölmordul a folyó medre / Hamuszürke hajó bődül / Az erdőket megrengetve”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (7. rész)
A szerző tervez, a szerkesztő végez – akár ebben a formában is torzíthatnánk a régi, közismert, és már a közhelyszerűségig elcsépelt népi bölcselkedést. Már csak azért is, mert az alább leporolt, reciklált összeállításunkkal is valami ilyesmi történt. Hét évvel ezelőtt a Laták-breviárium sorozatának hetedik részét – akárcsak a korábbi epizódokat is – én ugyanis egységes egészként készítettem és küldtem el az Üveggolyó című, hétfőnként megjelenő melléklet akkori szerkesztőjének, az anyag azonban mégis (vélhetően terjedelmi okok miatt…) két részben, s ráadásul nagyjából egy hónapos különbséggel jelent meg. Talán elnézik nekem olvasóink, ha most mégis az eredeti szerzői elképzelést követve, egy, vagyis egyetlenegy és egységes egészként, összeállításként dolgozom fel az említett anyagot.…
-
A börtönhistóriáktól a Károlyka utáni leselkedésig – és vissza
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (6. rész)
Novella- és elbeszéléstémák az alkotó műhelyéből: ma már csak a elvéltári anyag őrzi azoknak az ötleteknek az emlékét, amelyeket a szerzőnek életében nem volt ideje, alkalma, lehetősége megvalósítani. A lapszéli jegyzeteibe, gondosan őrizgetett újságkivágásaiba pillantva azonban értesülhetünk arról, hogy milyen történetek foglalkoztatták, milyen témák keltették fel az érdeklődését… Mivel Laták István alább illusztrációként látható véradókönyvecskéjében a legkorábbi bejegyzés 1944. november 17-i, ezért a Yuhar kronológiájában most ehhez az évszámhoz igazítjuk mai bejegyzésünket. Az író abban az esztendőben még egyszer adott vért: december 18-án. A következő évben pedig hasonló rendszerességgel folytatta ezt a tevékenységét: 1945. február 4-én, április 17-én, május 18-án, június 21-én és augusztus 11-én is ezzel segítette a rászorulókat.…
-
Elolvasatlan könyvek nyomában Danilo Kišsel és Laták Istvánnal
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (5. rész)
Mindössze huszonöt esztendő volt a korkülönbség a két író között, s ez a negyed évszázad bizony jelentős mértékben befolyásolta – megkülönböztette – pályájuk, pályafutásuk alakulását, s ha nagy általánosítással akár még pályatársaknak is mondhatjuk őket, ők ketten egészen bizonyosan nem érzékelték ennek semmiféle hatását, jelentőségét, vagy bármiféle vetületét. Közös azonban életpályájukban, hogy mindketten szegény vasutascsaládba születtek, kora gyermekkoruk egy-egy időszakában a korabeli Szabadkán nevelkedtek, s ez a két, a szülői családjukból magukkal hozott élmény meghatározó hatással volt munkásságukra. A részleteket az alábbiakban mindenki elolvashatja… Elöljáróban még csak annyival kellene kiegészítenünk mindezt, hogy Majtényi Mihály, az alább idézetként felvillanó méltatásában az 1929-es január hatodikai diktatúrát említette, mint egy olyan – esetünkben…
-
A szólamok, közhelyek és frázisok rugalmasságáról
A különféle tévésorozatok mai hazafias szövegelései és az ötvenes évek partizándumái között gyakorlatilag semmi különbség sincs, pontosan ugyanazt a célt szolgálják, csak a körülmények és a kontextusuk változott meg időközben
Valóságos nemzedéki élményt jelentett az akkori vajdasági magyar kisgyermekek számára a Buksi című gyermeklap elindítása 1957 karácsonyán. A javarészt képregényeket közlő, és egykettőre hatalmas népszerűséget elérő újság történetét feldolgozó cikksorozat néhány részét már már olvashatták honlapunk látogatói. A Családi Kör című hetilapban közreadott Sajtótörténeti feljegyzések első ciklusának azonban lassacskán a végéhez érkezünk… Ebből már csak két rész maradt hátra, amely az alábbiakban olvasható. Mivel ezekben az epizódokban már elsősorban a Buksi megszűnésével foglalkoztunk, ezért most nem a gyermeklap indulásához, hanem a kiadvány utolsó számának megjelenéséhez, vagyis nem 1957-hez, hanem 1962-höz igazítjuk az alábbiakban olvasható összeállításunkat a Yuharnak az oldal jobb szélén található kronológiájában. A történetnek pedig egy igencsak furcsa csavart…
-
„…Fütyült a mozdony és tovább indultunk”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (4. rész)
Korábban, még augusztus végén egy alkalommal, majd pedig most novemberben, a hónap elején, tehát alig néhány héttel ezelőtt két részben tekintettünk be a vajdasági magyar irodalom két világháború közötti életébe Laták István költő és prózaíró, színidirektor életművét és életútját vizsgálva. Kiváló fogódzó volt ebben, hogy hat évvel ezelőtt, 2012-ben szabadságot vettem ki akkori budapesti munkahelyemen, a Magyar Hírlap szerkesztőségében, és „elvonultam” szülővárosomba, Zentára, ahol egy héten át minden reggel úgy jártam be a Történelmi Levéltárba, mintha dolgozni mennék. Mert valójában azt is csináltam… Csak ezúttal épp kedvtelésből tettem ezt. S nem fizetésért… Ebből a munkából, levéltári kutakodásból, Laták István ott őrzött hagyatékának áttekintéséből röviddel később egy cikksorozat született, amelyik több…
-
Történetek, amelyeken a főhős is meglepődött volna…
Nagyjából cikkünk felénél, valahol a közepénél egy szavazást is találhatnak olvasóink, kérjük tehát, hogy mondják el véleményüket!
Ez immár a harmadik alkalom, hogy az ötvenes-hatvanas évek legendás vajdasági magyar gyermeklapja, vagyis a Buksi történetével foglalkozunk itt a Yuharon is (hiszen egybevág arculatunkkal… 🙂 ), azok után, hogy a Családi Kör című hetilapban tavaly nyár óta egy hosszúra nyúlt cikksorozatban dolgoztuk fel a témát. A megjelenésének idején tulajdonképpen mérhetetlenül népszerű, s egyben nemzedéki élményt jelentő, generációs életérzést megtestesítő újság első száma hatvanegy évvel ezelőtt, 1957 legvégén, karácsony után került a trafikokba, ezért az oldal jobb szélén található kronológiánkban továbbra is ehhez az esztendőhöz soroltuk be cikkünket. Előző cikkünket itt érhetik el olvasóink: Buksi Konrád és a képregények A múlt hónap végén elevenítettük fel itt, a Yuharon…
-
Amikor a Symposion megérett a börtönre…
„...nagy melléfogás, nagy csalás és öncsalás, ha valaki olyat mond, olyat állít, hogy túl nagy a szabadság, túl nagy a demokrácia; a szabadság és a demokrácia soha nem lehet túl nagy, az mindig kevés, az mindig többet igényel, többet követel ahhoz, hogy az alkotó ember többet tudjon produkálni...”
Ma már kevesen jegyezzük azt is, hogy egyáltalán létezett valaha egy Topolyai Film- és Videotábor néven szerveződő mozgóképes alkotói műhely Vajdaságban. Tizenhét éves, harmadikos középiskolás srácként azonban anno nekem ez volt az egyetlen komolyabb fogódzóm arra, vagy inkább csak afelé – annak irányába –, hogy filmezéssel foglalkozhassak. Amikor 1989 tavaszán megjelent a tábor forgatókönyv-pályázatának felhívása, minden olyan témát összeírtam, ami akkoriban foglalkoztatott, s amiről úgy gondoltam, hogy érdemes lenne filmnyelven is megközelíteni, körbejárni. Mai szemmel nézve már furcsának, érdekesnek, meglepőnek érzem, hogy – minden, az ellenkező irányba terelő korabeli friss élményem ellenére – nem játékfilmben gondolkodtam, hanem a dokumentarizmus volt rám nagyobb hatással… A beadott három filmtervem közül egy ment…
-
„…anyja soha-ki-nem-élt szerelmét is elcsókolta mámorosan”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (3. rész)
Minden irodalomtörténeti kutatást, illetve annak prezentációját, minden kanonizációs folyamatot, valamint kanonizációs rendszert alapjaiban határoz meg – a kutatásban és a prezentációban vizsgált korszakkal ellentétben – az az (irodalom)történeti pillanat, amelyben maga a kutatás, vagy éppenséggel a kánonképzés történik. Sőt, ez utóbbi, a kánonképzés tekintetében sokszor maga a kor (és annak társadalmi-politikai rendszere…) támaszt mindenféle, hol teljesíthető, hol meg jobbára csak teljesíthetetlen, nevetséges, gyermeteg, vállalhatatlan ideológiai igényeket. Ennek illusztrálásaként vagy példázataként gondoljunk csak arra, milyen munkásforradalmi, osztályharcos irodalomtörténetek születtek a kelet-európai, szovjet típusú, bolsevik, vagy marxista, baloldali, szocialista diktatúrák regnálása idején, akár Magyarországon (a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Romániában, Bulgáriában et cetera…), de Jugoszláviában is, amikor klasszikus szerzők műveiből hagytak el olykor a…
-
Buksi Konrád és a képregények
„Így született meg Csapa, az indián fiúcska és társa, a fura külsejű, fura nevű Gru-gru. Így indult közös sorsuk”, avagy egy gyermeklap emlékezetének hat évtizede
A múlt hónap végén elevenítettük fel itt, a Yuharon az ötvenes-hatvanas évek legendás vajdasági magyar gyermeklapjának, a Buksinak a történetét, méghozzá annak a sorozatnak a segítségével, amelyet tavaly nyáron indítottam a Családi Kör című hetilapban, s kisebb-nagyobb szünetekkel bár, de azóta is folyamatosan megjelenik Sajtótörténeti feljegyzések címmel. Mai összeállításunkban először azt vizsgáljuk, miért szűnt meg 1962-ben a Buksi úgy, hogy közben még a negyedik éltévét sem töltötte be, majd pedig áttekintjük, átlapozzuk az első lapszámokat, hogy felmérjük, feltérképezzük, milyen témákkal és milyen tartalmakkal szórakoztatta olvasóit hat évtizeddel ezelőtt. Így tehát túlnyomórészt az alább leporolt, felfrissített cikkek is még az 1957-es induláshoz vezetnek vissza bennünket, s a honlapunk jobb szélén található…
-
Amikor az országhatárok színlelt érdektelenséggel csalják meg érzékeinket
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (2. rész)
Amikor néhány hónappal ezelőtt, augusztus végén először foglalkoztunk itt a Yuharon Laták István (1910–1970) költő és prózaíró, színházigazgató életútjával, életművével, és persze a zentai Történelmi Levéltárban a halála után a családja, leszármazottai, örökösei által letétbe helyezett hagyatékával, egy 2009-es, a Magyar Szó című napilapban éveken át vezetett Visszapörgetés című tárcasorozatomban megjelent írást választottam kiindulópontnak. Persze a magam szempontjából jó okom is volt erre: akkor foglalkoztam először Latákkal, s ennek a cikknek nyomán kezdtem néhány évvel később a levéltári anyag vizsgálatába, feldolgozásába. Haladjunk hát továbbra is időrendi sorrendben! S mivel Laták István viszonylag korán kezdett el – rendszeresen! – publikálni, s első írásai már tizenhat éves korában megjelentek a Szervezett Munkás…
