-
„A BUKSI az olvasó barátja akar lenni”
Tavaly lett volna hatvanéves a gyermeklap, amelynek első száma 1957. december 26-án jelent meg, az újság azonban ennek a kornak csak egy nagyon szerény töredékét élte meg fennállásának nagyjából négy esztendeje alatt
Ez tulajdonképpen egy tavalyi történet (legalábbis tavaly kezdődött, és még mindig nem tudhatjuk egészen pontosan, hogy hol és mikor ér majd egyszer véget… de erről majd később, majd máskor…), mégis egészen 1957-ig nyúlik vissza. Tavaly nyáron – alig néhány héttel a Sziget Fesztivál előtt – régi, bekötött újságévfolyamokat lapozgatva (mert ez afféle mániám… vagy fogalmazzunk talán egy kicsit finomabban: hobbim, kedvelt időtöltésem…) figyeltem fel arra, hogy ez afféle jubileumi esztendő volt: abban az évben, 2017-ben ünnepelhettük volna az egykori legendás vajdasági magyar gyermeklap, a Buksi indulásának hatvanadik évfordulóját. Cikksorozatomon kívül azonban különösebben nagy felhajtás nem volt, tulajdonképpen észrevétlenül múlt el a jeles jubileum… Az újság első száma ugyan 1957. december…
-
„…szótlanok megnyíló szája voltam”
Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz (1. rész)
Fussunk meg most becsülettel néhány nagyobb (tisztelet)kört, fenenagy nekiveselkedésünkben pedig gyűrjük fel az ingujjat, ha másért nem is – hogy ne vesszek el itt most hirtelen a fokozatosan, sorról sorra egyre inkább és egyre biztosabban magyarázkodássá silányuló indoklásban –, hát alapszinten legalább azért, hogy megrajzoljuk ennek, a Feljegyzések egy személyes Laták-breviáriumhoz című ciklusunknak a hátterét, keletkezéstörténetét, de megvilágítsuk a mögöttesét, vagyis a mögötte megbúvó tartalmakat is… A kerettörténetét. Ez a história, habár a lényegi cselekménye – a Laták-hagyaték feltárása – három évvel később játszódott, voltaképpen mégis valamikor 2009-ben kezdődött, volt ugyanis akkoriban egy, a Magyar Szó hétvégi számaiban kilenc éven át hétről hétre rendszeresen megjelenő tárcasorozatom Visszapörgetés címmel, amelyben épp…
-
Szeles Mónikával a sok viszály és balszerencse után
Édesapjáról utcát neveztek el Újvidéken, és a Balzac utca 26-os szám alatt, ahol először ütögette a falnak a teniszlabdát, egy falfestmény látható
Egy szerbiai hírportál újságírónője mondta, hogy már hét éve szeretnének Szeles Mónikával interjút készíteni, de hiába. Az 1973-ban született, kilencszeres Grand Slam-győztes Szelesnek szerződése és ezáltal kötelezettségei vannak, azzal a céggel, amelyik a könyvét kiadja. Így nem adhat bárhol és bármikor interjút, sőt, ha valaki szeretne vele komolyabban beszélgetni, az öt kérdést előre, angol nyelven el kell küldeni az IMG-nek, s csak az ő jóváhagyásuk után van lehetőség erre. Kivétel persze akad, méghozzá az, ha Szeles jelzi, hogy ő szeretne interjút adni. Négy éve, 2013 februárjában úgy tűnt, hogy Szeles Mónika elérhető közelségbe kerül a Magyar Szó számára, hiszen a veszprémi teniszgálára volt hivatalos. Amikor kiderült, hogy Szeles Veszprémben lesz,…
-
Tóth József: Halászok
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK: Lezárult a Yuhar második nyereményjátéka – És most eredményt hirdetünk!
Közhírré tétetik, hogy eredményesen zárult második nyereményjátékunk is, pedig játékosainknak ezúttal nehezített pályán kellett versenyezniük és helytállniuk. Minden résztvevőnek ezúton is gratulálunk! Olvasóinknak a mai cikkünk nyitóképeként mellékelt domborművet kellett felismerniük, és azt kértük a Yuhar hivatalos Facebook-oldalán, hogy jelöljék meg kommentben az alkotó nevét, s külön extra nyereményt ígértünk azoknak, akik a mű címét is meg tudják nekünk – és már csak az internet alapvető jellegzetességeiből adódóan: mindenki másnak is – mondani. Ismerve a Yuhar koncepcióját, azt talán mondanunk is felesleges lett volna, hogy egy olyan művészről van szó, aki valamilyen módon kötődött az egykori Jugoszláviához, s nagy lehetett a valószínűsége akár annak is, hogy vajdasági magyar szobrászról van…
-
Egy merénylet évfordulóján
Szeles Károly, a Magyar Szó és a Dnevnik napilap karikaturistája mert nagyot álmodni, s elhatározta, ő bizony világelső teniszezőt nevel Mónika lányából
Szeles Károly álma 1991. március 11-én teljesült, amikor lánya, Szeles Mónika letaszította a világranglista első helyéről a német Steffi Grafot, és tizenhét évesen és négy hónaposan elfoglalta az első helyet a ranglistán. A teniszvilág számított erre, hiszen 1990-ben Szeles Mónika már az év második Grand Slam-tornáján, a párizsi Roland Garroson nem talált legyőzőre; majd pedig 1991. szeptember 9-én harmadszor is az élre állt, s ezt a pozíciót a következő évben is megőrizte. A sportkedvelők közül ki nem emlékezne arra a Mónikára, aki két kézzel ütötte a tenyerest és a fonákot is, akinek remek lábmunkája volt, s akinek a bombaerős és pontos ütéseitől még a férfiak is tartottak (André Agassi: „Az…
-
Csapatszellem, kitűzők és egy elfeledett ifjúsági szaklap
Egy lassan elkészülő könyv, lassan elkészülő fejezete
A cserkészet, bár Jugoszláviában hivatalosan a szerbhorvát „izviđači” mintájára felderítőknek nevezték, és a világszervezettől függetlenül működött, a jugoszláviai magyar ifjúság körében – nem minden évtizedben egyforma, de állandó – népszerűségnek örvendett. Ugyanakkor, a magyarországi mintával szemben Jugoszláviában nem történt egy olyan kikényszerített összeolvadás, mint a Magyar Úttörők Szövetsége és a Magyar Cserkészszövetség esetében, hiszen az utóbbi 1945-ben Vajdaságban megszűnt. Emellett a felderítők szervezetileg teljesen függetlenek voltak a Jugoszláv Pionírszövetségtől is. A magyar csapatok részei voltak a Jugoszláviai Felderítő Szervezetek Szövetségének, mindazonáltal azokban a községekben, ahol túlnyomórészt magyarokból állt a tagság, a hivatalos nyelv is magyar volt.[i] A cserkészeti struktúrákat és külsőségeket is megőrző szervezetnek még egy teljességében magyar nyelvű szaklapja…
-
A Cifra világban még az istenek is korán kelnek
Feketerigófüttyök a Tisza két oldalán, avagy Fehér Kálmán születésnapi köszöntése – Őrjárat a bánat csarnokában Bori Imrére emlékezve
Egy régi Magyar Szó élőújság jut eszembe gyermekkoromból, tehát valamikor a nyolcvanas évek elejéről-közepéről, amelyre apró kis csitriként még édesapám vitt el Zentán a színházba. Az Euzsénba, ahogy szülővárosomban mondták akkoriban… (Ma már ritkábban hallom ebben a formában, de könnyen lehet, hogy ez csak azért van, mert mostanában ritkábban vagyok otthon…) A helyi viszonyokban többnyire járatlan „messziről jött” vendégek közül pedig valaki egyszer csak azt találta mondani a rendezvényen, hogy „Zenta-Csóka alig tíz kilométerre van egymástól, s mégis…”, majd egy levegővételnyi szünetet tartott (legalábbis ő így gondolta…), az ekkor beállt csendben azonban valaki a közönségből bekiáltott: „Oda-vissza!” Amire természetesen az egész terem harsány nevetésben tört ki. A levegővételnyi szünet hossza…
-
Egy multimediális hangszer vonzásában
Szubjektív feljegyzések Király Ernő emlékére
Különleges megtiszteltetés ért néhány hete: Ladik Katalin – a 2007-ben elhunyt Király Ernő születésnapján – az egyik régi, hírlapos cikkem megosztásával emlékezett megboldogult férjére. A neves vajdasági magyar zeneszerező jövőre töltené be századik életévét. Vagyis: az idén lett volna a kilencvenkilencedik születésnapja… Azt már korábban is láttam, hogy egy másik cikkemet, a Szigeti históriák sorozatból, forrásként jelölték meg a Wikipédián Király Ernő címszavában – ezúton is köszönöm az ismeretlen elkövetőnek! –, de ez így mégis más, és egészen megható… „Soha nem lesz csend” (John Cage, 1954) Király Ernővel (1919–2007), a köztünk lévő több mint fél évszázados korkülönbség ellenére is, két jelentősebb közös munkánk volt a kilencvenes években. Mindkét történetet már…
-
„És bizony ott lettem elásva…”
Vicei Károly író vallomása a letartóztatásáról és a pereiről, a börtönéveiről
Vicei Károly egy sajátságos módon segített abban, hogy ennyi idő elteltével is pontosan azonosítani tudjam a dátumot, hogy mikor készült a bejegyzésünk alján meghallgatható beszélgetés. Ugyanis már az első válaszában visszakérdezett, hogy olvastam-e „a mai” Magyar Szót. Hát honnan is olvashattam volna?! Kora délután kerestem fel őt a zentai otthonában, a délelőttöm utazással telt, azt a kis szabadidőmet pedig, ami még menet közben adódott, a beszélgetésünkre való felkészüléssel töltöttem. Volna – ha nem jön közbe semmi sem, ahogy azonban mindig is jön… Szóval csak hebegtem-habogtam valamit, amit akár nemleges válaszként is lehetett értelmezni. Némi – kötelezően elvárt – jóindulattal… – A mai Magyar Szót nem tudom, olvastad-e… ● Még nem.…
